„Boldog vagyok, hogy azt a zenét írhatom és játszhatom, amelyikben őszintén hiszek” – Interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel

Márciusban jelent meg az Oláh Krisztián Quartet Crescendo című albuma. Mi volt a lemez zenei koncepciója?

A Crescendo a második szerzői albumom a zenekarral. Az első lemezhez, az At the Back of My Mindhoz hasonlóan kizárólag saját kompozíciók kaptak helyet rajta. Úgy érzem, az előző album megjelenése óta még jobban elmerültem a zeneszerzésben, és különféle kompozíciós technikákat is ki tudtam próbálni, ugyanakkor a Crescendo kompozícióiban törekedtem rá, hogy egységes vonalvezetés legyen az albumon. Az előző lemezhez képest némely darab erősen experimentális, a free jazz és a kortárs klasszikus zene hatásai érhetők tetten bennük. A különböző technikákkal létrehozott kompozíciókat a közös improvizációk foglalják egységessé – ebben nagy segítségemre voltak a kvartett tagjai. Nagyon boldog vagyok, hogy elfogadta a meghívásomat egyik nagy példaképem, Lukács Miklós, aki három kompozícióban is közreműködött. Az albumot telt ház előtt mutattuk be a Magyar Zene Házában, azóta a fővárosban és több vidéki helyszínen is előadtuk. A közönség is jól fogadta a lemezt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk március óta.

Úgy tudom, olyannyira, hogy bakeliten is meg fog jelenni.

Elsősorban Spotifyon és egyéb online platformokon tettük közzé az albumot, de kis példányszámban CD-ket is nyomtattunk magunknak és azoknak a rajongóknak, akik szeretik kezükbe venni a hanganyagot. Sokan kérdezték, hogy nem akarjuk-e bakeliten is kiadni – a tizedik kérdés után úgy döntöttünk, hogy elindítunk egy online kampányt, amin keresztül bárki beszállhat a vinyl közösségi finanszírozásába. A bakelit várhatóan karácsonyra jelenik meg, a részletekről folyamatosan posztolok majd a közösségi csatornáimon.

Hogyan jött az ötlet, hogy videósorozatot forgassatok az albumhoz?

A lemezhez bookletet is készíttettünk, amelyben néhány személyes gondolat és kommentár olvasható. Úgy éreztük, hogy ez még jobban fogyasztható egy videósorozat formájában, úgyhogy a kibővített mondanivalóból nekiálltunk forgatni. Így született a Crescendo InSight, aminek ebben az interjúban jelenik meg az utolsó része. A videókat a lakásomon és néhány külső helyszínen készítettük. Oldott hangulatot próbáltunk teremteni, mintha a koncerten mesélnék a dalokról, picit explicitebb formában.

Nehéz feladat egy ilyen nem könnyen megfogható műfajról beszélni, mint amilyen a zene, különösen a jazz?

Nem könnyű, de úgy érzem, kezdek belejönni. Igyekeztem nem túl sokat „szakmázni” a videókban, nem akartam belemenni a legmélyebb zenei részletekbe. Viszont az a tapasztalatom, hogy hihetetlenül jól tud reagálni a közönségem, ha néhány kulisszatitkot elárulok, vagy biztosítok olyan zenei támpontokat, amelyek segítségével újabb rétegei nyílhatnak meg egy ilyen összetett műfajnak, mint a jazz.

Mint az egyik videóban elárultad, az utóbbi időben sok időt fordítasz arra, hogy kitaláld egy kompozíciód címét. Miért tartod ezt fontosnak?

Rájöttem, hogy bizonyos kompozícióknál a jó cím el tud indítani egy alaphangulatot vagy gondolatmenetet a közönségben. Néhány darabnál viszont pont arra van szükség, hogy ne gondoljam túl a címet, és meghagyjam a szabadságot a hallgatóknak, hogy maguk értelmezzék a kompozíciókat.

A Johann című darabodat „megrendezett káoszként” definiálod. Mit jelent számodra ez a kettősség?

A Johann az egyik legfrissebb kompozícióm. A teljes szabadság és a szigorúan kidolgozott struktúra viszonyát vizsgálom benne – ez számomra a megrendezett káosz. Talán ez az irány érdekel most a legjobban. A darab eleje és vége szinte hangról hangra megkomponált, míg a középső egység látszólag teljesen szabad, a tempó, hangok, minden ad hoc jelleggel jött, viszont elrejtettem néhány zenei „kapaszkodót”, amik kiteszik az irányjelzőt, hogy merre tovább a zenei formában.

Azt is elmesélted, hogy a Paraferno tétel címe Dante két világának összemosásából keletkezett, az alapihletet pedig egy Vörösmarty-versből merítetted. Az irodalmi élmények a zenédre is hatással vannak?

Természetesen. Minden, amit olvasok, hallok vagy látok, valamilyen módon hat rám.

Zeneszerzőként különösen fontos, hogy nyitott füllel és szemmel járjak a világban, de az is, hogy valahogyan szűrjem ezeket az ingereket,

ezért igyekszem tudatos lenni a tartalomfogyasztásban, legyen szó mainstreamől vagy magaskultúráról.

A Peaceful című kompozíciódhoz készített videóban elhangzik, hogy az erdőben futás is ihletet adott ehhez a darabhoz. Kikapcsolódás közben is tudsz inspirációt meríteni?

Igen, bár a sportból és a természetből való inspiráció nem olyan direkt, mint egy konkrét zenei ihlet. A Peacefulban azt az euforikus állapotot ragadtam meg, amikor a futás után keletkezett fizikai leterheltség és a felszabaduló endorfin hatására egy általános nyugalom lesz úrrá rajtam, aminek köszönhetően sokkal letisztultabban tudok alkotni.

Egy 2019-es interjúban arról beszéltél, hogy Amerikából hazatérve szimbolikusan húztál egy vonalat, majd a zenében és az életedben is elkezdtél a tudatosságra törekedni. Mennyire volt sikeres ez a váltás, és hogyan hatott a zenédre?

Abszolút sikeresnek érzem, azóta gyökeresen megváltozott az életem. A szemléletváltásnak köszönhetően sokkal könnyebb volt átvészelni az elmúlt két évet, például a járvány időszakát. Tekinthetnék úgy is a jövőre, hogy nagyon nehéz idők jönnek a zenészekre és mindenkire, aki kultúrával foglalkozik, mégis optimistán nézek előre. Boldog vagyok, hogy azt a zenét írhatom és játszhatom, amelyikben őszintén hiszek. Rengeteget foglalkozom saját magam megismerésével, sokat sportolok, ami szintén segít, hogy tisztábban lássam magam. Úgy érzem, a már-már klisének mondható bohém művészéletnek a 21. században nincs helye. Palya Bea mondta egyszer, hogy a mai zenészek körében már az önismeret lesz a divat. Nagyon megmaradt bennem ez a gondolat, és teljesen egyetértek vele.

Azt mondtad, édesapád, Oláh Kálmán – aki szintén jazz-zongorista – folyamatosan tanít, a legtöbbször szóban. Ő a legnagyobb kritikusod?

Viszonylag kevés direkt kritikát kapok tőle. Igyekszik mindig nagyon árnyaltan fogalmazni velem kapcsolatban, ami elég felszabadító érzés. Voltak olyan mondatai, melyek hónapokkal később tudatosultak bennem, és akkor volt ott az ideje, hogy megértsem őket. Mindent megtett annak érdekében, hogy semmilyen szakmai nyomás ne nehezedjen rám a részéről, így zeneileg abszolút szabadon nőhettem fel. Megmutatjuk egymásnak az új műveinket, és kikérjük a másik véleményét. Ez egy szoros kötelék. Emellett fontos, hogy zenekarvezetőként a társaim kritikáját is el tudjam fogadni. Ehhez az kell, hogy olyan kollégákkal dolgozzak együtt, akikkel feltétel nélkül bízunk egymásban.

Te mennyire vagy kritikus a zenekar tagjaival?

Már a kvartett elindulása előtt is tudtam, hogy milyen magas szintet képviselnek, és mennyire maximalisták. A zenekarvezetésben és az együttes ügyes-bajos feladataiban rendszerető vagyok. Lehet, hogy emiatt néha nehéz velem, de eddig mindent jól meg tudtunk beszélni egymás közt.

Huszonhat éves vagy. Nyilván foglalkoztat, hogy a saját korosztályodat is meg tudod-e szólítani a zenéddel. Mennyire nyitott ez a generáció a jazz iránt?

Szerintem alapvetően megvan bennük a nyitottság a műfaj felé – az nagy kérdés, hogy a fiatalabb, tizenhat–huszonöt éves korosztályt hogyan lehetne megcélozni. Úgy vettem észre, hogy az Oláh Krisztián Quartet közönsége fiatalodik, aminek nagyon örülök. Ugyanakkor helyre kéne pofozni a jazz PR-ját, hogy tisztább kép alakuljon ki a műfajról. Ha a közönség tudja, mire számíthat egy koncerten, akkor nagyobb eséllyel érkezik nyitottan, és jól fogja érezni magát. A kvartett zenéjét kortárs kompozíciós jazzként írnám le. Divatos megközelítés manapság, hogy egy zene be- vagy kikapcsol. Egy technobuli kikapcsol, míg ha beülünk a Müpába a Fesztiválzenekar koncertjére, az bekapcsol.

A kompozíciós jazz inkább bekapcsol: gondolatébresztő, elmélyülünk közben.

Emellett létezik az a fajta jazz is, ami kikapcsol, és a pop- vagy az elektronikus zenéhez áll közel. Ha a közönség jobban megismeri egy-egy előadó munkásságát, sokkal könnyebb megtalálni a zenével a közönséget. Annyi minden rakódott a jazzre az elmúlt szűk száz év alatt, hogy könnyű elveszni a sűrűjében, ezért nincs könnyű helyzetben a mostani fiatal közönség. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk és becsatornázzuk őket – ezzel a céllal is forgattuk a Crescendo InSight sorozatot, amellyel többek között próbálunk bevonni olyan potenciális hallgatókat, akik egyelőre kevésbé nyitottak a jazz felé.

Fekete-Kovács Kornél szerint ahhoz, hogy az ember jazzt hallgasson, nem elég csak simán beülni egy koncertre. „Erre edzeni kell, másképp nem tudod befogadni” – mondta. Egyetértesz az állítással?

Szerintem létezik olyan jazz, amelyre valóban edzeni kell, de van olyan is, amivel csak menni kell. Erre jó példa Orbán György Coltrane Legacy nevű formációja, amellyel John Coltrane örökségét dolgozzuk fel 21. századi stílusban: experimentális, ritmikus és energikus zene. Általában én konferálom fel a számokat a koncerteken. Azt szoktam mondani a közönségnek, hogy próbálják meg úgy érezni magukat, mintha egy buliban lennének – mivel mi sem intellektuális oldalról, inkább az ösztöneinkre hagyatkozva játszunk ezeken a koncerteken, szerencsés, ha a közönség is így tesz. Ha sikerül, akkor együtt tudunk „utazni” az egész koncert alatt, ami nagy flow-élmény. Emellett egyetértek Kornéllal: ha edukáljuk magunkat, szoktatjuk a fülünket a jazzhez, akkor újabb és újabb kapuk nyílnak meg előttünk a műfajban. Ugyanezt gondolom a klasszikus zenéről is. Beethoven 7. szimfóniája első hallgatásra is varázslatos zene, de ahogy mélyebbre merültünk a műfajban, újabb és újabb rétegei jelennek meg ugyanannak a darabnak. Talán így lehet elmélyíteni a kapcsolatunkat a magaskultúrával.

Vajon a felgyorsult világban, az online zenehallgatás korában mennyire van lehetősége, igénye az embereknek erre a tudatos befogadásra?

Az igény valószínűleg megvan bennük. Egy ideális világban a közönségnek szüksége van arra a transzcendens élményre, amit például egy komolyzenei mű képes nyújtani. Más kérdés, hogy ez a 20. század második felétől egyre kevésbé része a mainstream kultúrának. A következő száz év feladata, hogy visszataláljunk ehhez, ami valószínűleg akkor fog megtörténni, amikor ordító lesz a hiánya.

Ha már szóba került a közönség elérése: mennyire tartod fontosnak az önmarketinget?

Az egyik legfontosabb tényező. Sokáig ellene mentem, és láttam, hogy több kollégám szintén dacol az önmenedzseléssel, mivel alapvetően a marketing nem volt része a tanulmányainknak, mindig a zene volt az első helyen. Azonban az is elengedhetetlen, hogy felmérjük azokat a szükséges készségeket, amikkel egy zenésznek 2022-ben rendelkeznie kell. Azt gondolom, hogy

a zenei vagy más magaskultúrát nem lehet úgy eladni, mint egy mosóport.

Számomra ez egy visszatetsző marketingfogás. Igyekszem megtalálni azt a sajátos megszólalási stílust, amire a célcsoportom vevő lehet. Szeretnék nyitni a harmincas korosztály felé, nem elfeledve az egyébként is jazzkedvelő negyvenes, ötvenes generációt. Jelenleg is kísérletezek ezzel a megszólalási stílussal, igyekszem up-to-date lenni, és a megfelelő emberekkel együtt dolgozni. A közösségi médiában nem feltétlenül posztolok minden nap. Igyekszem változatos tartalmakat megosztani, és próbálok megfelelni a modern social media-szokásoknak. Többek között ezért is készítettük el a Crescendo InSight videósorozatot. Azt is látom, hogy egyre több zenész értette meg a tudatos önmarketing fontosságát, és valószínűleg ennek köszönhetően fogjuk tudni megtalálni a közönségünket, sőt akár bővíteni, fiatalítani is.

Mik a zenei terveitek a nyár hátralévő részére?

A nyár leginkább a fesztiválkoncertek köré szerveződik. A kvartettel július 29-én Kapolcson játszunk, 30-án pedig Zamárdiban a ZamJam fesztiválon hallhat minket a közönség, illetve egy különlegességet is tartogatunk nyár végére-ősz elejére, melynek a részleteibe később avatjuk be közönségünket. De annyit elárulhatok előzetesen, hogy vetítéssel és minikoncerttel készülünk egy speciális helyszínen.