• Oravecz, Tower, Hamvas – KO Kultúradó: (Újra)olvasó Klub 1.

    2020.07.23 — Szerző: KO

    Második adásával jelentkezik a KO Kultúradó, a kortarsonline.hu podcastja. A podcast szerkesztői meghívott vendégükkel, Bende Tamás költővel olyan könyvekről beszélgettek, amelyeket mindenkinek örömmel ajánlanának első és sokadik olvasásra is.

  • pc

    A KO Kultúradó most induló rovatában, az (Újra)olvasó Klubban olyan könyvekről, művekről beszélgetünk, amelyek vendégeink és saját magunk számára is valamiért kitüntetett szereppel bírnak. Az (Újra)olvasó Klub első ülésén Bende Tamás költőt láttuk vendégül, akivel kedvenc kötetéről, Oravecz Imre 1972. szeptember című könyvéről beszélgetett a KO Kultúradó két szerkesztője, Falvai Mátyás és Zsolnai György.

    Oravecz Imre prózaverseket tartalmazó kötete meghatározó élményt jelentett Bende Tamás számára, aki tíz évvel ezelőtt olyan élethelyzetben találkozott az 1972. szeptemberrel, amely éppen egybeesett a kötetben exponált, szerelmes témával. Az 1988-ban megjelent Oravecz-kötet nagyban inspirálta – legalábbis témavilágában – Bende Horzsolás címmel megjelent, debütáló kötetét is. Bende Tamás fontosnak tartja, hogy a költészet ma ismét visszatalált a személyesség nyelvéhez, még akkor is, ha olykor gondot okoz az olvasóközönségnek, hogy ne teremtsen közvetlen kapcsolatot a lírai én és a költő személye között.

    Falvai Mátyás a kanadai–amerikai író, Wells Tower Elpusztítva, felperzselve című kötetét ajánlja olvasásra, amely véleménye szerint erős vonatkoztatási pontot jelent saját generációjának a prózaírás mestersége szempontjából. A lecsúszott egzisztenciákat, különös, ámde mégis bagatell élethelyzeteket ábrázoló novellák megformáltsága tökéletesnek mondható Falvai szerint. A podcast társszerkesztőjét a Wells Tower által képviselt írói technika valódi titkának megfejtése indította arra, hogy mintegy féltucatszor újraolvassa az Elpusztítva, felperzselve című novellagyűjteményt.

    Zsolnai György egy magyar klasszikust, Hamvas Béla sokak által ismert, de kevesek által megismert és elismert Karneval című regényfolyamát hozta az (Újra)olvasó Klub első ülésére. A podcast társszerkesztője olyan hegynek nevezte a Karnevalt, amelyet önmagában is nagy teljesítmény megmászni. Szerinte a szándékosan megnehezített befogadás Hamvas által állított csapda, amivel csak azokat az olvasókat akarja idejekorán lerázni, akik nem eléggé felkészültek arra, hogy elvegyüljenek a Karneval világában.

    A KO Kultúradó adása elérhető az iTuneson, a Spotifyon és a SoundCloudon keresztül is. A KO Kultúradó szerkesztői elérhetők e-mailen is, a ko.kulturado@gmail.com címen.


  • További cikkek