Peter Ramsey: Az öt legenda

Az alapszituáció szerint hőseinket, a Télapót, a Húsvéti Nyulat, a Homokembert, a Fogtündért és Dér Jankót a Holdbéli Ember választotta ki, őrködjenek a gyerekek békéje, képzelőereje és hite fölött. Első ránézésre ez egy Szövetség, egy Bosszúállók vagy épp egy Feláldozhatók típusú szuperhős-kompiláció gyerekváltozata, de részben talán túl is lép ezen.

Hőseink ellenfelének, a Mumusnak, vagyis Szuroknak az a célja, hogy tönkretegye az őrzők munkáját. Ellehetetleníti a karácsonyi ajándékosztást, bebörtönzi a Fogtündér gyűjtögető segédeit, összetöri a színes tojásokat, és rémálmokat küld a gyerekekre. Mindezt azért teszi, mert hőseink ereje abból fakad, hogy a gyerekek hisznek bennük. Ha elveszítik a hitüket, nem lesz többé karácsony, húsvét és boldog álom sem: hit nélkül elnyeli őket a semmi, mint Michael Ende végtelen történeténél. A cselekmény tehát viszonylag egyszerű: egyszerre próbál értékfelmutató és akcióorientált lenni, mindezt lenyűgöző látványvilágba csomagolva. A film minden porcikáján érződik, hogy 3D-s kópiára tervezték. A rendező hagy is időt bőven a gyönyörködésre Télapó varázsvárának vagy épp a Fogtündér kastélyának ötletes és látványos világában.

A szerző magánmitológia-kreációja során egészen kedvelhetőre, a gyerekek és a tinédzserek igényeit is komolyan véve álmodta meg a figurákat, bár néha a szuperhős-karakterisztika túlságosan beárnyékolja őket. Természetes, hogy a komoly folklórgyökerekkel rendelkező, legendás alakok nemcsak gazdagodnak, hanem szegényednek is színrevitelük során, hiszen az ősképek minden vonását még akkor sem mentheti át a figurákba az alkotó, ha időnként kísérletet tesz erre. A kivitelezés végső soron ízig-vérig amerikai. Ebből következik, hogy a hagyományos őrzőknek szuperhősökké kell válniuk, hiszen amerikai mese aligha van szuperhősök nélkül. Nemcsak ajándékot, álmot és színes tojást osztanak, de fantasztikus harcosok, és persze a vagányság (mint a magabiztosság és lazaság motívumait hordozó lelki beállítódás) sem hiányozhat belőlük.

A legeklektikusabb talán a Húsvéti Nyuszi karaktere, mert megálmodója nem igazán tudta eldönteni, ki is ő valójában. Úgy tűnik, a felszínen egy gettószökevény ketrecharcos típusával ötvözték, aki határozott, kicsit cinikus és mindig készen áll a küzdelemre. Amikor épp nem bumerángot dobál és taijizik, akkor színes tojásokat festeget a gyerekeknek. Ez még nem is lenne annyira inkonzisztens, de belesűrítették a figurába azt az ezópusi képzettársításunkat, hogy a nyuszi tulajdonképpen gyáva állat, így például egyedül ő retteg a Télapó szánján… Megtudjuk, hogy a Nyuszi azért lett kiválasztva őrzőnek, hogy tavasszal reményt vigyen a gyerekeknek, ám amikor a Mumus a húsvétot is sikeresen tönkreteszi, ugyanúgy kétségbe esik, mint bárki más. A húsvét és a remény összekapcsolásával a keresztény hagyományból is belecsempésznek egy keveset a mesébe, hiszen valóban ez a tavaszi ünnep egyik legfőbb üzenete.

A Mikulás, de a magyar szinkronváltozattal szemben nevezzük inkább Télapónak, amellett, hogy őrzi a nagyszakállú joviális nagypapa külsőt, fizikumával egyszersmind egy kiöregedett testépítőre vall, aki két nagy szablyával harcol a gonosz ellen, és szintén ízig-vérig vagány, ahogy Naughty (csíntalan) és Nice (kedves) alkartetoválásai is mutatják. Segítői apró, manószerű lények és jámbor „kétajtós szekrény” jetik. Őt azért választotta a Holdbéli Ember, mert van szeme ahhoz, hogy mindenben meglássa a csodát, a szépséget, ezért tud ajándékokat készíteni a gyerekeknek.

A Homokember szintén a nyugati kultúrák folklórjának egyik figurája, magyarul leginkább álommanóként jelent meg. Amerikai kultuszának Neil Gaiman nagy sikerű képregénye adta a legnagyobb lökést. Filmünkben róla kapjuk a legkevesebb információt. Tudjuk, hogy a jó álmok hozója, és homoktestének kifogyhatatlan anyagával látványos és magával ragadó figurákat varázsol elő, ugyanakkor aranyszínű szemcsés csápjaival és homokkorbácsaival a küzdelmekben is ő bizonyul a leghatékonyabbnak. A Homokember emellett néma, ami további titokzatosságot kölcsönöz karakterének, bár ezt némileg árnyalja néhány kommunikációs helyzete a kifejezésképtelenség bájos szerencsétlenségével. És bár ő hordozza legkevésbé a vagányság felszíni jegyeit, shaolinpapszerű figurájával számomra ő lett a legmenőbb karakter..

A Fogtündér sem őshonos figura határainkon belül, bár valószínűleg többen halottak róla, mint a homokemberről. A tejfogak elvesztése utáni titkos ajándékozás szokása Európában régre nyúlik, testet azonban csak később öltött. A Fogtündér Az öt legendábannem egy szárnyas amazon, bár van harcias oldala is a kolibriszerű lénynek, de szembetűnőbb kislányos lelkesedése és eminens pedantériája. Kiderül, hogy apró szárnyas segítőivel azért gyűjtik a fogakat, mert azok emlékőrzők, és általuk tudnak segíteni az embereknek előhívni régi emlékeiket, ami egy igazán szerethető és komolyan vehető elgondolás.

Dér Jankó (Jack Frost) alakjának van a legkevesebb mitologikus háttere. Jack Frost valószínűleg a viking hagyományból eredeztethető, a tél megszemélyesítője. Ő felelős a fagyos időért és az ablakokra fagyott dérnyomokért. Filmünkben csak hosszas vonakodás után csatlakozik az őrzők csoportjához, hogy a gyerekek védelmére tegye fel az életét. Bár az összes figura kamaszos, Jankó ízig-vérig tinédzser, ahogy külseje is mutatja (noha 300 éves). Nevén kívül nem tud semmit magáról, nincs célja, felelőtlen és csibész. Őrzővé válása során ő megy át a leglátványosabb jellemfejlődésen, lelki érésen, amihez sokatmondóan, önmaga és múltja megismerésén keresztül vezet az út. Felfedezi, hogy személyisége legmélyén a játékosság, vidámság és a bátorítás képessége lakozik.

Szurok szerepére a magam részéről egy ennél ijesztőbb figurát is el tudtam volna képzelni, bár a Homokemberéhez hasonló sötét szemcsékből álló teremtményei és ujjaiból elővarázsolt hosszú, fekete homokszalagjai valóban nagyon hatásosak. Szurok, akárcsak a többiek, azt szeretné, ha a gyerekek tudnának róla, de a középkor óta, amikor is ő volt a legerősebb (ezzel implicite aláhúzva a „sötét középkor” vitatott kifejezését), már csak az ágyak alatt bujkál, és senki sem vesz tudomást róla. Az ő fegyvere a félelem és a rémálmok. Sok jót nem is tudunk meg róla, ő egy született gonosz, és semmi több, aki valamiért minden őrzőnél erősebb, de végül persze megkapja méltó büntetését.

Ha azt kérdeznék tőlem, szeretném-e, hogy majdani gyerekeim számára ezek a figurák szimbolizálják a hozzájuk kötődő ünnepeket, akkor egyértelmű nemmel válaszolnék. Néha nehéz eldönteni, hogy legendás alakok vagy alakoskodó legendák tűnnek-e fel a vásznon. Azonban mint látványos és izgalmas szórakozást – kedvelhető mesei tanulságokkal – nem tagadnám meg tőlük a filmet; azzal a kitétellel, hogy szülőként talán érdemes kicsit lábjegyzetelni az öt legenda „őrzőit”.

Az öt legenda (Rise of the Guardians)
Rendezte: Peter Ramsey
Színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 2012.