„Az a szépség bennük, ahogy összekeverik a tragédiát a humorral” – Interjú Owen Good műfordítóval

Sokat találkozol magyarokkal, külföldön élő magyarokkal, külföldiekkel, akik a magyar nyelvvel foglalkoznak; bizonyára téged sem kerültek el az olyan mítoszok, mint hogy a magyar nyelv a legszebb és legkülönösebb nyelv a világon, hogy ezen a nyelven van a legtöbb szó bizonyos dolgok kifejezésére és így tovább. Hogyan látod te ezeket a mítoszokat, és milyen a te viszonyod a magyar nyelvhez?

Nem akarok senkit megbántani, de nyelvészként azt kell mondanom, hogy inkább mítoszoknak tartjuk ezeket. Olyan sok nyelv van a világon, azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen mindenféle fajta nyelv létezik. Amivel a magyarban érdekességként találkozhatunk, nem olyan különleges, mint amennyire sokan annak gondolják. Éppen ezért nem szeretem a listákat, amiket az interneten olvashatunk: „a tíz legnehezebb nyelv, a tíz legszebb nyelv” stb., hiszen a nyelveket nem lehet ilyen alapon meghatározni. Hogy melyik a legszebb nyelv, az tulajdonképpen az egyik leghaszontalabb kérdés. Ugyanakkor vannak olyan dolgok, amiket „meg lehet csinálni” magyarul, de „nem lehet megcsinálni” angolul. A ragozás miatt ugyanis nagyon precízen tudunk bizonyos dolgokat kifejezni magyarul, amiket angolul csak kétszer annyi szóval lehet. Például ma az egyetemen egy hallgató Rakovszky Zsuzsát fordított az órára, magyarul körülbelül így hangzott: „a hold sárgán és rémületesen fellebeg a Holpárék kerítése mögül”, amiből olyan fordítás is képzelhető, hogy: the moon floats up in a yellow colour and in a terrifying way from behind the Holpár family’s fence. Látszik, mennyivel kompaktabb a magyar! A másik nagyon érdekes és egyben nagyon nehéz ügy a szórend. Amikor magyarul kezdtem tanulni, az első időkben azt mondták a hallgatóknak, hogy a magyarban nincs szórend. Aztán fejlődsz egy kicsit, és rájössz, hogy ez egyáltalán nem igaz.

Van egy szórend, és ráadásul nem az van, hogy kevésbé fontos lenne, hanem talán még fontosabb is, mint az angolban. Sok mindent lehet csinálni a szórenddel magyarul, és ez adott esetben nagyon finom hangsúlyeltolódást okozhat.

Ismét egy friss órai esetet tudok hozni. Nemrég felmerült egy olyan példa, hogy: „ő ezt akarta”, amiből angolul ez lesz: it was her who wanted it vagy she was the one who wanted it. Megint hosszabb lesz a megoldás. És ez sokszor elképesztően nehéz, kitalálni és megérteni a pontos jelentést. Aztán mi van még? Nézzük meg a költészetet, ez a nyelv mennyire rímel! Kreatívan vissza lehet adni, és vannak nagyon jó fordítók, akiknek ez elég jól sikerül, de hogy annyira plasztikus legyen, mint a magyarban, az szinte lehetetlen.

Volt egy beszélgetés Arany János verseinek fordítása kapcsán a Három holló kávéházban, ahol szóba került, hogy a rímes versek egyre inkább kikopnak Nyugat-Európában, de az elmúlt évtizedben sok új tendencia látható a magyar nyelvű költészetet tekintve is. A Kortárs előző, októberi számában jegyzi meg Guillaume Metayer francia fordító a vele készült interjúban, hogy azért szerette Tóth Krisztináék generációját, mert nem igazodtak trendekhez; ez mintha egyre kevéssé lenne elmondható a kortárs költőkről, írókról. Látsz-e ilyen trendeket a magyar vagy akár az angolszász irodalomban?

Igen, tulajdonképpen egy behemót lett az angol nyelvből és irodalomból, ami rátelepedett a kisebb kultúrákra. Most itt is kevésbé érdekli az új költőket a rím, de az is lehet, hogy ez csak egy korszak, amin majd túljutunk. De fordítóként nagyon sok mindent kell követnem, nem csak a magyar nyelvű irodalmat. Sőt, azt is mondhatnám, az angol nyelvű irodalmat kell igazán követnem, mert azon a nyelven fog megjelenni, amit fordítok. Az angol nyelvvel alkotok, az lesz az anyagom. Az egyik leglényegesebb, amikor fordítok, hogy ott legyenek a szavak, a megoldások a fejemben, hogy igazán kreatív tudjak lenni a célnyelven. Ha azt kérdezed, hogy milyennek látom a magyar irodalmat, akkor nehezen tudok válaszolni. Persze követem a magyar irodalmat, amennyire csak tudom, de leginkább a művek alkotóit követem, azon belül is főképpen azokét, akikkel már dolgoztam. Egyszer készítettem egy interjút Barnás Ferenccel, akit éppen erről kérdeztem, hogy milyen a magyar irodalom.

Ő valami olyasmit válaszolt, hogy a magyar irodalom nem egy boldog irodalom.

Ebben lehet, hogy van valami. Legalábbis egy olyan tendencia, hogy melankóliával közelít meg kérdéseket. De, mondjuk, ez az ír irodalomra is eléggé jellemző!

A teljes interjú a Kortárs folyóirat novemberi számában a 82. oldalon olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Az interjút Szekeres Nikoletta készítette.