Ha a Mein Kampf irodalom lenne – Interjú Patat Bencével

Korábban azt mondtad a Harcomról, hogy ez nem a verejtékkel fordított szövegek közül való. Mi tartozik közéjük?

Például ez a hatos kötet, ez abszolút verejtékkel fordítódott, főleg a középső része. Minek nevezzem? Mondjuk, hogy Hitler-esszé, de nem csak Hitlerről szól: a holokauszt a témája. Biztos azért mondtam ezt, mert alapvetően csak úgy ömlik a szöveg Knausgård-ból, és nem akarja utólag javítgatni. A norvég kiadója elfogadta így, meghagyták áradónak. Az ember próbálja ezt a technikát a fordításba is átvinni, hogy a szövegnek természetes folyása legyen. Szerintem ez mind a hat kötetre jellemző. De aztán az esszénél nagyon elkapta a lendület a szerzőt, amikor különböző irodalmi, filozófiai olvasmányai jutottak az eszébe. Néha nagyon nehéz követni – még fordítóként is, amikor nyilván átrágom az összes mondatot, van, hogy úgy érzem, totálisan elvesztem a fonalat. Mit akar ezzel vagy azzal mondani? Átmegy absztraktba, ami pont az ellentéte annak, ami a regényfolyamot amúgy jellemzi. Megszenvedtem vele, és szerintem a szerkesztő és a kontrollszerkesztő nevében is mondhatom ezt. Remélem, az olvasók az eredményt fogyaszthatónak fogják találni.

Az eredeti kiadói terv szerint a Harcom hatodik kötete is egy évre az előző után jött volna ki. Milyen munkát igényelt ez az időkorlát tőled?

Volt egy határidő számomra. Előre beosztottam az időmet, hogy mindenképp elkészüljek a fordítással. Mellette más munkám is volt, nem csak ezzel foglalkoztam egy éven keresztül, ami nyilván feszített tempót jelentett. Rendes napi adagjaim voltak. Ezt csak fegyelmezetten lehet csinálni, mert különben kapkodás lesz belőle.

Milyen sorrendben fordítottad a kötetet? Kiemelted esetleg az esszét a munka elejére vagy végére?

Úgy haladtam, ahogyan olvassuk. Annyit tettem meg, hogy előre fölkészültem, mik azok az írások, amelyekből idézni kell majd. Igyekeztem ezeket, amennyire lehetett, előre beszerezni, hogy miközben fordítom, rögtön be tudjam illeszteni a kész szövegrészeket. Tényleg több tucatnyi kötetről van szó, KOK némelyikből rengeteget idéz. Hitler gyerekkori barátja, egy Kubiczek nevű fickó írt egy könyvet, arra is sokszor utal, ahogyan magára a Mein Kampfra is. Menet közben derült ki a Celan-vers problémája: Lator László fordítása nem teljesen illett Knausgård értelmezéséhez.

A Mein Kampf is nehézséget jelentett, mert az eredeti magyar fordítás, amely a harmincas években készült, sok helyen hiányos vagy egyszerűsített.

Akár oldalakat is kihagytak belőle. A kiadóval abban maradtunk, hogy ha pont onnan kell valami a Knausgård-szövegbe, a hiányzó részeket a német kritikai kiadás alapján én fordítom le.

Ez milyen volt műfordítói szemmel?

Örvendetesebb szövegek is vannak az ember pályafutása során, de meg kellett csinálni. Amikor először a kezembe vettem a Hitler-szöveget – mert elkezdtem előre olvasni –, az elején egészen épkézlábnak tűnt. Aztán egy idő után teljesen őrültbe fordul. Nem az elsők között fogom szerepeltetni az általam fordított szövegek jegyzékében. Korábban is fordítottam németből, de irodalmat nem. Már amennyire a Mein Kampf irodalomnak tekinthető – nem igazán.

A Celan-fordításnál mennyire rendhagyó, hogy a versnek kellett igazodnia a prózához?

Szerencsére nem nekem kellett vállalkoznom az újrafordításra. Amúgy sem fordítok lírát, csak ha egy szövegben olyan versbetét van, ami nincs meg magyarul. Ez a Celan-vers különösen csupasz, szikár, szószegény – Knausgård is hasonló szót használ rá. Schein Gábornak kellett ezzel megbirkóznia. Menet közben ő is mondta egyébként, hogy nem feltétlenül ért egyet bizonyos dolgok értelmezésével a Harcomban. De a feladata az volt, hogy gyártson olyan fordítást a versből, ami illik a Knausgård-féle elemzéshez.

Gondolom, máskor nem ekkora munka, hogy előre össze kell gyűjteni az idézett szövegeket.

Máskor, úgymond „normál”, azaz nem ehhez a knausgård-i esszéhez hasonló szövegekben nincsen annyi vendégszöveg, amelyek miatt készülni kellene rá. A Covid-járvány alatt egy-két nagyon aranyos könyvtáros sok mindent kibogarászott nekem. Megírtam, hogy melyik könyvből kellene nekem ez vagy az a sor, és előszedték. Nem mindig egyszerű megtalálni, mert én norvégul látom a szöveget. Egy német, angol vagy más nyelvű írás fordítása nem feltétlenül ugyanúgy néz ki, mint az eredeti, csak jó esetben. KOK ugye nem jelzi, hogy ez az idézet a Ulysses 274. oldaláról való. Ehelyett adott egy szöveg, és ideális esetben, ha tudok azon a nyelven, amin íródott, megkeresem az eredetiben. Annak alapján meg tudom mondani, hogy a magyar szövegből a hetedik fejezet negyedik bekezdésének második mondatát szeretném megkapni. Ezzel iszonyatosan sok idő tud eltelni.

A Küzdelmeimből következtethetünk arra, hogy a sorozatnak más címet adtál volna?

Szerintem jó a Harcom. Érdekes, hogy a Mein Kampfot magyarul mint Mein Kampfot szokták emlegetni, nem úgy mint Harcomat, pedig a harmincas és a későbbi években megjelent fordításokban is Harcom címen szerepel.

A magyar olvasónak nem is olyan egyértelmű ránézésre az átkötés, mint a norvég Min kampból.

Sokszor szóba is került a kiadóval, hogy igyekeznek ők is mindenhol utalni arra, hogy ez a cím tulajdonképpen ugyanaz a cím akar lenni.

Petrikovics Edit fordította az első két kötetet, az ő munkája alapozta meg a negyvenes férfi hangját, ami aztán csak a hatodik kötetben tért vissza. Kellett külön munkát fektetned abba, hogy egységes legyen a sorozat?

Bevallom, ezzel nem tudtam sokat foglalkozni. Bizonyos pontokon, ahol éreztem, hogy fontos a következetesség, megnéztem, hogy Editnél mi szerepel. De ha valaki sorban olvassa a köteteket, nem valószínű, hogy pontosan emlékszik minden részletre, akár több ezer oldallal később… Mivel mindketten az eredeti mű hangvételét próbáltuk átadni, úgy érzem, nem lesznek nagy eltérések.

Milyen volt a harmadik kötetnél átvenni egy másik fordítótól egy regényfolyamot?

Örültem a megbízásnak, de persze kicsit féltem is, hogy összességében nagy falat lesz. Személy szerint nekem a harmadik kötet tetszik a legjobban. Nagyon szíven talált, rengeteg apróság van benne, amiben az ember magára tud ismerni. Szerintem a gyerekkori rész nagyon jól sikerült.

Sokat játszottál te is az erdőben?

Érdekes módon nem annyira, és mégis. És mivel ez egy hatalmas mennyiségű szöveg, nemigen akad olyan ember, aki ne találna benne valamit, ami rá is igaz, olyan élményt, emléket, amelyhez ő is tud valamilyen módon kötődni.

A gyerek, a serdülő vagy a fiatal felnőtt hangját volt a legizgalmasabb fordítani?

Talán az ötödik kötetet a legkevésbé… Ahogy ismerősöktől hallottam vagy olvastam itt-ott, például a moly.hu-n, az ötös sikerült a legkevésbé. Elképzelhető, hogy az eredeti mű furcsának ható kidolgozottsága vagy az ábrázolt élethelyzet miatt.

A „szerencsétlenkedés”-re gondolok, hogy az elbeszélő nem találja a helyét. Szeretne író lenni, de sehogy sem sikerül, aztán nagy nehezen mégis – ez a szenvedéstörténet nem mindenkinek nagy élvezet.

Egyébként erről nyilatkozta Knausgård, hogy nyolc hét alatt írta meg a hatszáz oldalt. Amikor találkoztunk a könyvfesztiválon, mondta is, hogy „légy szíves, te is csináld meg nyolc hét alatt, mert ezt így kell, nyomd, ahogy jön”. Nem teljesen így lett, de igyekeztem nem túlgondolni a dolgokat.

A hatodikhoz is adott instrukciót?

Nem, mert nem találkoztunk. És hát ő elfoglalt ember, nemcsak mint író, hanem családapaként is, Londonban nevelnek hét gyereket a feleségével. És persze a Harcom norvég változatának utolsó kötete úgy tíz éve jelent meg, azóta már nem is tudom, hány ezer oldalt írt Knausgård.

Kérdezni sem tudtál tőle a hatodik fordítása közben?

Kérdeztem, de nem feltétlenül kaptam választ – diplomatikusan így fogalmaznék.

Knausgård-t a Harcom tette híressé. Elmondhatjuk ugyanezt a fordítójáról?

Nem gondolom, hogy híres vagyok. Nyilván ez egy láthatóbb szöveg, már a terjedelme és a szerző nemzetközi népszerűsége miatt is. Ha valaki eddig nem olvasott tőlem fordítást norvégból vagy más északi nyelvből, akkor ezek a kötetek talán most nagyobb eséllyel jutnak el hozzá. Irodalmi popsztárnak szokták mondani Knausgård-t, de nem mindenütt akkora kasszasiker, hogy az ráirányítaná a figyelmet a fordítóira. Az ismertségemen például az lendítene jó nagyot, ha ő – vagy valamelyik általam fordított szerző – Nobel-díjat kapna.

Pozitív tendencia szerintem, hogy egyre inkább odafigyelnek a fordítókra az olvasók és a kiadók is. Egyes kiadók a borítón is feltüntetik a fordító nevét. Stefánssontól lopom azt a mondatot, hogy fordítók nélkül nincsen világirodalom. Az emberek sokszor bele sem gondolnak, hogy például egy izlandiul írt könyvet magyarul olvasnak. Persze az a szerencsés eset, ha úgy olvassák, mintha magyarul lenne, mert akkor igazán jó a fordítás.

Alapelved, hogy amin az eredeti anyanyelvi olvasója nem akad fenn, azon a magyar se. Ennek érdekében kell-e színesíteni, gazdagítani fordítás során? Szikárnak hatna-e a magyar olvasónak az északi szöveg szó szerint?

Ez szerzőfüggő is. Knausgård-nál általános, hogy szeret nyersen, kopogósan fogalmazni. Ha ezt a stílust túlzottan követi a fordító, az a magyar olvasónak nehezen emészthető, mert kidolgozatlannak tűnhet. De persze az sem jó, ha az ember átesik a ló túloldalára, és túlságosan megszépíti a szöveget, vagyis nem adja vissza az eredetit. Stefánssonnál ezt egyébként nem kell, ő eleve nagyon költői nyelvezetet használ. Megkockáztatom, hogy őt inkább fékezni szükséges picit, nehogy véletlenül giccsesnek tűnjön.

Egyébként érdekes módon a finn vagy az észt szövegek esetében ritkábban érzem úgy, hogy a ritmusuk túl monoton lenne, és ezért finomítani kellene rajtuk.

Az északi irodalom jó szerzőit későn kapjuk fel Magyarországon? Egyáltalán a legerősebb szerzőket válogatják a kiadók, vagy az itthoni könyvpiac törvényszerűségeitől függ, mi fordítható le?

Ez a sorozat iszonyatosan nagy falat, a kiadónak nem kevés pénzbe kerül a jogdíj, a fordítás, a nyomtatás, a terjesztés. Nem magától értetődő, hogy ez a hat kötet annyi példányban elfogyjon, hogy az a költségeket fedezze. Ez is állhat amögött, hogy a kiadó valamivel később vágott bele, amikor már volt nemzetközi minta: amikor már látni lehetett, hogy megjelent tíz-tizenöt nyelven, és mindenütt sikerült valamennyire befuttatni. Sokat dobott a sorozat sikerén, hogy Knausgård eljött a Könyvfesztiválra 2019-ben. Hosszú sorok kígyóztak a dedikáláson, ő is azt mondta, hogy „még ilyen hosszú sort nem láttam, pedig jártam már pár helyen”.

Vannak kiadók, akik szívesen meghallgatják a fordítók ötleteit, aztán mennek a fejük után – és vannak, akik nagyon is támaszkodnak rájuk, és örömmel veszik az ötleteiket. Maja Lunde klímakvartettjét például én ajánlottam, ebből két kötet már megjelent magyarul.

Kitől fordítanál szívesen legközelebb?

A narratív ismeretterjesztőket izgalmasnak találom mostanában. Amit nemcsak szeretnék, de következőnek fordítani is fogok, az az izlandi Andri Snær Magnasontól az Időről és vízről, amiben a világ ökológiai állapotát, az ezzel kapcsolatos aggályokat próbálja megfoghatóbban átadni az olvasóinak, akik meglátása szerint 2100-ig már nem tudnak előregondolni. Például a saját és a családja történetét is beleszövi a szövegbe.

Számíthatunk a Magvetőtől további Knausgård-megjelenésekre?

Valami folyamatban van. Nem fog megállni a Harcommal Knausgård munkásságának magyar kiadása.