Az újjáéledő Petőfi: a költő alakjának kortárs képzőművészeti interpretációi

A tárlat apropóját A velünk élő Petőfi című pályázat adta, melyet még 2021 decemberében írt ki a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft (MANK). Az egyesület által meghirdetett felhívás arra invitálta a pályázókat (grafikusokat, szobrászokat, képző-, ipar- és fotóművészeket, intermédia- és videóművészeket), hogy munkáikkal járuljanak hozzá a költő alakjának kortárs újraértelmezéséhez. Azaz nem pusztán a róla kialakult, az iskolai tananyagból ismert kép illusztrálását várták, hanem hogy szubjektív értelmezésük szerint mutassák be Petőfi Sándort a nagyközönségnek.

Az alkotások inspirációját a költő, forradalmár és nemzeti hős alakjának vizuális bemutatásán túl művei és nyelvezete adta. A rövid, ám irodalmi alkotásokban gazdag élete során közel ezer verset írt, amelyből nyolcszázötven maradt hátra az utókorra, köztük a magyar hazafias költészet kiemelkedő verse, a Nemzeti dal (1848), a Szendrey Júliához írt Szeptember végén (1847) című szerelmes elégia, Az alföld (1844) című verse vagy a János Vitéz (1844). Ám a harminchárom kiállító művészt – akiket egy szakmai zsűri választott ki a százhetven pályázóból – nem csak ezek a művek ihlették meg, sőt sokan éppen a nem annyira ismert versekhez fordultak.

A pályaművek egyik csoportját egy-egy Petőfi-szöveg(részlet) inspirálta, amelyhez lényegében csupán illusztrációt készítettek (Hermann Zsófia, Kádár Katalin, Marsai Ágnes, Szabó Melinda, Veress Zénó), így önálló művekként kevésbé állják meg a helyüket. Az idézetek palettája sokszínű, kiválasztásukban a szubjektív benyomások mellett érezhető a versek mondandójának néha erőltetett aktualizálása.

Több alkotó hangsúlyozza egy egységes nemzeti múlt megidézésének szükségességét, amely során Petőfi szimbólumként jelenik meg a magyar kultúrában és nemzettudatban.

Ugyanakkor feltűnő a nemzet féltése miatti aggodalom és a megőrzéséért szükséges harciasság gyakorisága (Budaházi Tibor, Csörgő Tamás), amik inkább a 19. század történelmi helyzetében voltak érthetőek, nem korunkban. Néhány alkotó műve sikeresen valósítja meg azt a vélekedést, hogy akkor marad élő a költő alakja és szellemisége, ha változik, és mindenki kialakíthatja a saját értelmezését (Ronga Eszter, Tuzson-Berceli Péter, Wrobel Péter).

A kiállítók másik csoportjába azok sorolhatók, akik a Petőfihez kapcsolható eszméket és szellemiséget jelenítik meg vizuálisan, illetve korunk történéseire vonatkoztatva értelmezik azokat, melyek között egyaránt találkozhatunk akril- és olajfestményekkel, ceruzarajzokkal, textilmunkákkal, változatos anyagokból (bronzból, mészkőből, fából vagy betonból) megmunkált szobrokkal, interaktív, kísérletező jellegű alkotásokkal, valamint olyanokkal, amelyek a videóinstalláció és a konvencionális grafika ötvözéséből jöttek létre.

A költőről egyetlen hiteles fénykép maradt fenn (az úgynevezett Petőfi-dagerrotípia), amelyet valószínűleg jó barátja, Egressy Gábor készített róla 1844-45 körül. Az évszázadok során megannyi ábrázolás, főként olajfestmények készültek Petőfiről, így számos kép élhet bennünk róla, ám ez a fotó tükrözi hűen őt. A Petőfi Irodalmi Múzeum által gondosan őrzött, ősfényképnek tekinthető relikvián a költő sötét atillában, nyaka körül zsinóros szegélyű nyakkendőben látható. Jobb karjával egy biedermeier székre támaszkodva komolyan néz a kamerába. A velünk élő Petőfi című kiállítás több alkotója felhasználta, vagy reflektált a felvételre, így például Gyémánt László az „Itt az idő most, vagy soha” (2022) című munkájában, ahol az indulat kifejezésén túl dokumentarista stílusban ábrázolja a költőt. Fototípiájába szinte beleivódik a magyar hazafias költészet kiemelkedő verse, a Nemzeti dal, amelynek szövege alatt halványan bontakozik ki a forradalmár alakja. A már-már szimbólummá vált portré szerencsére igen változatos formákban bukkan fel a művekben, bátran és szabadon nyúltak hozzá. Petőfi a visszaemlékezések szerint nem szerette, ha fényképezik: „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel.” A kiállítás teljesíti kívánságát: a személyes benyomásokon alapuló művek jól érzékeltetik, hogy milyen szerteágazóan van jelen Petőfi Sándor szellemisége és lelkisége korunk alkotóiban.

A teljes anyagból érdemes kiemelni néhányat, amelyek a kiállítástól függetlenül, önálló műként is megállják a helyüket. Drozsnyik István Mr. Chagall lehidalt, amikor Petőfit olvasott (2017) című pasztellrajzához a János Vitéz második fejezetének egyik szakasza adta az inspirációt. Grafikáján a számos kalandot megjárt címszereplőt látjuk, aki végül Tündérország királyaként maga mellett tudhatja szeretett Iluskáját. A meghitt találkozást Drozsnyik a kép jobb alsó részén látható szerelmespárral illusztrálja, de a mesében megjelenő griffmadár, boszorkány és óriás is az alkotás szerves részét képezi, párhuzamba állítva Chagall szürreális művészetével. A grafika központi elemeként csatajelenet látható, amellyel az alkotó csak fokozza a költemény és a rajz drámaiságát.

Nem kortárs értelmezésként, inkább mementóként a költő forradalmiságát idézi fel szoborszerű alakjával Ghyzchy György. A Talpra Petőfin (2021-2022) látható figura aranykardot tart a kezében, amely alatt a kiválasztott idézet olvasható: „Fényesebb a láncznál a kard, Jobban ékesíti a kart. És mi még is lánczot hordtunk, Ide veled, régi kardunk!” Téri környezetben elhelyezett alakjával és a színkombinációval Ghyzchy Petőfinek az Alföld és a haza iránti szeretetét is szimbolizálja.

Több, formailag és technikailag kísérletező művel is találkozhatunk, elég csak Herman Zsófia különleges videóinstallációjára, az Elhull a virág, eliramlik az életre (2022) gondolni. Konvencionálisabb, de szemet gyönyörködtető Rósa Márta koloritban gazdag munkája (Mindenáron, 2020) és Szabó Melinda digitális rajza (Találkozás, 2022).

A pályázat egyik fő célja, hogy a költő életművét, alakját minél érzékletesebben mutassák be az alkotók, annyiban megvalósult, hogy a klasszikus ábrázolási módoktól különböző művek jöttek létre.

Értelmezésüket nehéz és nem is lehet elválasztani a megadott tematikától, hiszen egy meghatározott szándékból születtek.

A minőségi különbségek abban rejlenek, hogy ki mennyire inspirálódott, és találta meg hozzá a kortárs formát. A pályázat és kiállítás mindenképpen jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy egy sokszor csak rutinszerűen kezelt költői életművet újragondoljon minden látogató, és otthon újra levegye a Petőfi-kötetet a polcról.