„Amikor azt mondják, »Tessék!«, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz” – Interjú Piroch Gáborral a kaszkadőrszakmáról

Több interjúban is említette, hogy tizenévesen kifejezetten rossz gyerek volt. Már akkor is vonzotta a veszély?

Csillaghegyen nőttem fel. Akkoriban rengeteg üres telep volt a környéken, folyton csavarogtunk, kirándultunk, bandáztunk, fociztunk, verekedtünk, belógtunk a strandokra. Szedtük, vagyis inkább mondjuk úgy, loptuk a gyümölcsöt. A szüleink napközben nem is láttak minket. Negyedikes koromban kezdtem el rendszeresen sportolni, ami mindent megváltoztatott. Magam mögött hagytam a csibészséget és a bunyót. A sportnak elképesztő nevelő hatása volt rám, különösen a cselgáncsnak.

Várkonyi Zoltán Ítélet című filmjében szerepelt először, amelyhez fiatal sportolókat kerestek. A filmezés varázsa vonzotta, vagy inkább a fizikai kihívás?

Kalandnak fogtuk fel. Több filmhez is Berci bácsi [Pap Bertalan olimpiai és világbajnok vívó – a szerk.] toborozta a háttérszereplőket és a sportolókat. Lejött hozzánk a Honvédba, és megkérdezte, ki szeretne menni forgatni. Jelentkeztem. Az első forgatás után alig vártuk, hogy Berci bácsi újra jöjjön. Gyorsan beleszerettem a kaszkadőrségbe, de a gimnázium alatt még az volt a tervem, hogy testnevelő tanár leszek.

Nem hagyományos iskolai keretek között tanulta a szakmát. Hogyan sajátította el a rutint, hogy autóval, motorral, lóháton is bevállalja a legveszélyesebb mutatványokat?

Három fő kategória létezik a szakmában. A gyalogos, az autós-motoros és a lovas. Itthon a ’70-es, ’80-as években a gyalogos és a lovas kaszkadőrmunka volt jellemző, mert akkoriban többnyire történelmi filmek készültek Magyarországon. Huszonkilenc évesen lett először kocsim, de már gyerekkorom óta motoroztam, így könnyen megoldottam a motoros mutatványokat. Amikor a Lindát forgattuk, autós akciókat is meg kellett csinálnom. Béreltem egy Zsigulit, és gyakoroltam vele. „Lepadkáztam” a hátsó kereket, nem tudtam visszavinni az autót – óriási balhé lett belőle. Rengeteg edzés és gyakorlás kell ehhez a szakmához.

Mennyire tanulható a kaszkadőrség, és mennyire kell születni rá?

Születni kell rá, és rengeteget is kell tanulni mellé. Ahogy az élsportban, úgy a kaszkadőrszakmában is kell valami plusz, amitől az ember jobb lesz a többieknél. Az én esetemben nagy szerepet játszott az is, hogy jó géneket, jó adottságokat örököltem. Mindent megúsztam. Nem vagyok mélyen vallásos, de biztos vagyok benne, hogy három angyal vigyázott rám életem során.

A legfontosabb, hogy meg kell tanulni esni.

A cselgáncsos múltam óriási előny volt, mert tetőtől talpig megerősített, és megtanított küzdeni. Amikor a versenyen felmész a szőnyegre, kétszázzal ver a szíved. Elhangzik, hogy „hadzsime”, és elmúlik minden izgalom. Ugyanez történik a forgatáson is. Kicsit szorong az ember, aztán amikor azt mondják, „Tessék!”, minden megszűnik létezni, csak a feladatra figyelsz. Nagyon fontosak a fizikai adottságok, de lehet őket fejleszteni. Előny, ha valaki minél több sportban járatos.

Úgy tudom, a kemény munka mellett a szerencsére is szükség volt, hogy kijusson Amerikába.

Amikor Schwarzeneggerék Magyarországon forgatták a Vörös zsarut, összebarátkoztam a kaszkadőrszakértővel. Megígérte, hogy elvisz Hollywoodba. Sajnos nem sokkal később meghalt szívrohamban. A másik szakértővel, Schwarzenegger dublőrével, Joel Kramerrel is jóban voltam. Folyamatosan az az álom lebegett előttem, hogy Amerikában fogok dolgozni kaszkadőrként. Egy évvel később, 1989-ben egy sporttáskával, kölcsönpénzből kimentem Amerikába. Megkerestem Andy Vajnát, aki megígérte, hogy megemlíti a nevemet Vic Armstrong kaszkadőrkoordinátornak. Közben találkoztam Joel Kramerrel, aki azt mondta, elintézi, hogy bekerüljek valamelyik filmbe háttérszereplőként. Kiderült, hogy Kramer csak ígérgetett – sajnos Amerikában gyakori az ilyesmi. Mosolyognak, ajánlanak valamit, aztán nem segítenek. Összeválogattam a bemutatkozóanyagomat, és elküldtem Vic Armstrongnak, aki Mexikóban forgatott. Kaptam egy telefonszámot, amin tudok majd érdeklődni. Már alig volt pénzem, egy haveromnál laktam, és készültem hazajönni Magyarországra. Három-négy nappal később felhívtam a számot, és maga Vic Armstrong vette fel a telefont. Később jártam a stúdióban, ami nagyobb volt, mint a Korda Filmstúdió, az Origo és a Filmgyár együttvéve. Abban az óriási irodában épp Vic állt az asztalnál, amikor telefonáltam. Elképesztő. Ezt nevezem szerencsének! Csorgott rólam a verejték. Megköszönte az anyagot, de nem ígért semmit. Azt mondta, szól, ha lesz munkalehetőség. Hazajöttem Magyarországra, és itthoni filmeken kezdtem el dolgozni. Az egyik hajnalban arra keltem, hogy valaki mozgatja a redőnyt. Nem volt telefonunk, úgyhogy a haverom számát adtam meg Vicnek. A haverom szólt, hogy Amerikából kerestek valami film miatt. Visszahívtam a stúdiót, majd másnap már utaztam is Mexikóvárosba, és forgattuk az Emlékmást.

Mennyire volt más akkoriban a kaszkadőrszakma Amerikában, mint itthon?

Fényévekkel előttünk jártak. Már a ’60-as, ’70-es években olyan technikát használtak, ami hozzánk csak a ’90-es években érkezett meg. Amerikában találták ki és készítették el azokat a mellényeket, eszközöket, amelyeket ma mindenhol használnak. Mint említettem, Magyarországon a ’60-as években főként történelmi filmek készültek, igencsak szerény technikával. Mára megváltozott a helyzet: szinte csak modern filmeket forgatnak, ezért alig van itthon igazán jó lovas kaszkadőr, gyalogos viszont annál inkább. Sok modern, külföldi produkciót vesznek fel itthon, amelyekben rengeteg a riggelés [amikor daruk és kábelek segítségével megemelik, reptetik a kaszkadőrt – a szerk.]. Komoly riggercsapatok dolgoznak Magyarországon nagyon modern felszereléssel.

Utolértük Amerikát, és egy szinten vagyunk velük, többek között ezért is forgatnak nálunk.

Például a Terminátor 6 is itt készült, amiben egykori tanítványom, Farkas Balázs volt a vezető kaszkadőrszakértő.

Hogyan viszonyulnak a hollywoodi színészek a kaszkadőreikhez?

Tisztelik és megbecsülik őket. Sok esetben éveken keresztül ugyanazt a kaszkadőrt használja sok világhíres színész, nők és férfiak is vegyesen. Schwarzenegger, Tom Cruise, Tom Hanks kaszkadőrjeit jól ismerem. A színészek viszik őket magukkal, bárhova is mennek. Irigylésre méltó, ugye? Egy dologról azonban nem szabad elfelejtkezni: hosszú éveken keresztül rengeteget és nagyon keményen kell melózni ezért. A Hollywoodland című írásomban ezekről is teszek említést.

Biztonsági előírások ide vagy oda, előfordul, hogy egy kaszkadőr vagy más stábtag életét veszti egy forgatáson. 2019-ben például a The Walking Dead forgatásán halt meg a kaszkadőr, tavaly pedig Alec Baldwin egy kellékfegyverrel véletlenül megölte az operatőrt. Hogyan fordulhat elő ilyesmi profi körülmények között? Mennyire játszhat szerepet ilyenkor a kapkodás, a spórolás vagy a szakmai gondatlanság?

Ezek mind benne lehetnek. Sajnos gyakori, hogy a munkavédelmi szakemberek pont akkor nincsenek ott a forgatáson, amikor a veszélyes jelenetet veszik fel. A kaszkadőrök testi épségéért a kaszkadőrszakértők felelnek, de csak addig, amíg el nem kezdődik a jelenet felvétele. A balesetek többnyire személyes felelőtlenségre vezethetők vissza. Előfordul, hogy a kaszkadőr rutinból próbálja megoldani a mutatványt, vagy nem gondoskodnak róla, hogy szőnyegre, dobozokra érkezzen. Megesik, hogy nem profi szakembert választanak a feladatra, hanem baráti alapon egy amatőrt tesznek be a filmbe. A Kincsemben, ahol szakértőként dolgoztam, az egyik kaszkadőrnek vágta közben le kellett volna esnie a lóról. Nem mert leugrani, amikor jeleztem neki. Megijedt. Nagyon kellemetlen volt. Egy másik filmben a kaszkadőrnek kilenc méterről kellett volna dobozokra esnie. Nem gyakorolták a jelenetet, alkalmatlan volt a feladatra, és érkezéskor eltört a nyaka.

Miből áll a kaszkadőrszakértő feladata?

Miután elolvasom a forgatókönyvet, eldöntöm, melyik jelenethez szükséges kaszkadőr. Ezután egyeztetek a gyártásvezetővel és a rendezővel, hogy mikor kell dublőrt használni. Ezzel párhuzamosan kiválasztom a színész dublőrét, majd összeállítom a csapatomat. Kell egy asszisztens, aki az adminisztrációs feladatokat látja el, és ha szükséges, keresni kell verekedő- és vívómestert, aki elkezd próbálni a kaszkadőrökkel, amíg terepszemlét tartok. A próbákat rögzítjük, a felvételt pedig megmutatom a rendezőnek. A próbán ugyanúgy kell kinéznie a mutatványoknak, mint később a vásznon. Ha a filmben felborul egy Zsiguli a színész dublőrével, akkor azt a próbán is ugyanúgy végre kell hajtanunk. Ha lehetséges, akkor a jelenet helyszínén próbálunk. Koordinálni kell a riggercsapatot és azokat, akik a kaszkadőrök biztonságáról gondoskodnak, például olyan jelenetnél, ahol tűz is keletkezik. A kaszkadőrszakértő felel érte, hogy a kaszkadőr és a színész is felvegye a védőruhát, emellett a veszélyes jeleneteknél kockázatértékelést kell írni.

Mennyire jellemző Magyarországon, hogy valaki fiatalon bekerül a kaszkadőrszakmába, és azonnal a legnagyobb produkciókban találja magát?

Egyáltalán nem lehetetlen. Viszonylag ritka, hogy valaki azonnal mély vízbe kerül, de előfordul. A Borderlands filmbe például úgy jutott be egy fiatal magyar kaszkadőr, hogy bár nagyon kevés tapasztalata volt, az új-zélandi kaszkadőrszakértő látott benne fantáziát. Többnyire az a jellemző, hogy pár évet el kell tölteni a szakmában kisebb produkciókban, rengeteget kell edzeni, összeállítani a rezümét, építeni a kapcsolatokat.

Két-három év alatt be lehet futni, ha valaki tehetséges, és van kitartása.

Az adottságok mellett fontos az alázat is. Aki türelmetlen, hőzöng, villámgyorsan kiesik a szakmából, nem dolgozunk együtt vele.

Jellemzően kik jelentkeznek a kaszkadőrképzésekre?

Fiatal, kalandvágyó, valamilyen extrém vagy küzdősportban jártas fiatal lányok és fiúk. Előfordult, hogy az idősebb korosztályból is komolyan nekiszaladtak ennek a „sportnak”.

Min dolgozik jelenleg?

Készülünk a Hunyadi film forgatására. Emellett leginkább a könyveimmel foglalkozom. Tavasszal jelenik meg a Hollywoodland című írásom, ami gyakorlatilag a 2007-ben publikált Kaszkadőrnek születtem című könyvem folytatása. Készül az Öt kontinens magyar kaszkadőrei című kötetem, a trilógia harmadik része – így lesz komplett a kaszkadőrpályán töltött több mint öt évtizedes kalandozásom. A várható megjelenése egyelőre bizonytalan, de az biztos, hogy lesz.

Korábbi interjúink a filmes szakmákat bemutató sorozatban:

„A hangok titkos élete” – Interjú Zányi Tamás hangmesterrel

„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

„Volt, amikor élőben figyeltem meg, hogy néz ki egy halott” – interjú Pohárnok Iván maszkmesterrel

„Régen mindig odamentem a vágóhoz, és az utolsó képkockákig küzdöttem” – interjú Pohárnok Gergely operatőrrel

Hivatásos veszélykeresők – interjú Gulyás Kiss Zoltán és Bács Péter kaszkadőrökkel

„Ez a szakma nem adja könnyen magát” – Interjú Lemhényi Réka vágóval

„Addig írj, amíg működni nem kezd a sztori!” – Interjú Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval

„Képek használati utasítás nélkül” – Interjú Pater Sparrow látványtervezővel

„A színpad mindennek az alfája és ómegája” – Interjú Csőre Gáborral a magyar szinkronszakmáról