Változik-e a verseket szerető emberek és a tehetséges költők száma? Hogyan lehet érvényesülni napjaink zajában, és miért fontos, hogy megpróbáljuk kiröhögni a saját versünket? A költészet napján Kemény Istvánnal beszélgettünk versírásról, irodalmi díjakról és az elismertséggel járó felelősségről.
Úgy tűnhet, hogy szűkül azok köre, akiket érdekelnek a versek. A hagyományos írott költészet befogadásához valóban kell egy speciális lelki alkat, viszont ez nem jelenti azt, hogy a tágan értelmezett költészet, mint például a könnyűzenei szövegek ne jutnának el szinte mindenkihez. De hogyan lehet költőként érvényesülni? Lehet, hogy a ’70-es, ’80-as években sem figyeltek jobban az írók szavára, de napjaink zajában a rengeteg közvetítő csatorna ellenére talán nehezebb kitűnni, mint akkor, és sokan elvéreznek a figyelemért folytatott küzdelemben.
Adásunkban Kemény Istvánnal olyan kérdéseket járunk körül, mint hogy az elmúlt harminc évben változott-e a tehetséges fiatal költők száma, mennyire múlhat az érvényesülés a szerencsén, milyen prózát írni a versek mellett, hogyan lehet kívülről, komplexen ránézni a saját versre, és a műfordítók munkája hogyan segít ebben. Szóba kerül, mekkora terhet és felelősséget jelenthet az elismertség, miért fontosak az irodalmi díjak, kik hiányoznak nagyon az irodalmi életből, és az a megdöbbentő tény is, hogy Térey János már nem ismerte a covid szót. Az egyik legjelentősebb kortárs költőnkkel Thimár Attila beszélgetett.
Podcastjainkban alapvetően a KO-n megjelenő sokféle kulturális tartalmat szeretnénk visszaadni, de az adások tartalmukban és szellemiségükben a Kortárs folyóirathoz is kötődnek. Beszélgetéseink tükrözik a KO összművészeti portál jellegét, és értékhalászatunk során a kulturális jelenségek minél szélesebb kontextusát kívánjuk bemutatni hallgatóinknak.
A beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a KO Közös nevező csatornáján az Apple Podcaston, a Spotifyon, a SoundCloudon és a YouTube-on.