Keletre néző ablakok – Beszélgetés a Q Contemporary múzeumról Csillag Eszter művészeti vezetővel és Zsikla Mónika főkurátorral

Kínában a privát alapítású múzeumok és kulturális intézmények szinte kizárólagos többségben vannak az állami fenntartásúakhoz képest. Ezért Queenie-t nem a gazdag amerikai nagybácsihoz, sokkal inkább ahhoz a kultúrához kötném, amiben egy múzeum alapításához nem kell nyolcvanéves filantrópnak lenni. Egy hongkongi kereskedelmi galériában ugyanolyan komolyan vesznek egy tinédzser vásárlót, mint egy idősebb látogatót. Queenie kifejezetten Közép-Kelet-Európa művészetére koncentrál, ami eddig nem szerepelt az érdeklődés homlokterében Keleten, így ennek a reprezentációját Hongkongban és Ázsiában egyértelműen az ő nevéhez kötik. A Q Contemporary tehát egy platform, ami elsősorban a közép-kelet-európai kortárs képzőművészettel foglalkozik, de ezen túlmenően az is célunk, hogy a helyi tehetségeket a régión kívül is megmutassuk – és itt jön a képbe Ázsia mint célközönség.

Miért pont a közép-kelet-európai művészek alkotásait gyűjti az alapító?

Queenie graphic designt tanult a londoni Central Saint Martinson, és sokszor látogatott el a régióba. Hamar felismerte, hogy

a földrajzi távolság ellenére sok közös pont van a Kelet-Európa és Kína huszadik századi történelmében.

Ilyen hasonlóság például a központilag irányított egységes stílus, amelyet az állam elvárt a művészektől, és az a jelenség, hogy sokáig nem létezett hivatalos műkincspiac ezekben az országokban. Ezek a közös szálak összekötik a két régiót. Queenie megvásárolta az Andrássy úti épületet, amit kezdettől fogva kulturális célokra szeretett volna használni. Látta, hogy rengeteg tehetséges művész él a régióban, akik annak ellenére, hogy fantasztikus alkotók, a nemzetközi színtéren nem sokan hallottak róluk. Az ismeretlen felfedezése és megmutatása motiválta elsősorban a Q Contemporary elindításában.

Nagyobb-e a tétje a kortárs művészetnek ma Hongkongban és Magyarországon, ebben a jelenleg átalakuló politikai-kulturális klímában, mint volt húsz vagy harminc évvel ezelőtt?

A Q Art Group újabb intézményeként Hongkongban nyíló Double Q kereskedelmi galéria – forprofit intézményként – semmilyen formában nem kíván foglalkozni az aktuális politikai és társadalmi helyzettel. Ugyanakkor a művészek természetesen eltérő mértékben reagálnak a környezetre, amiben alkotnak és élnek. Az a trend mindenesetre megfigyelhető, hogy Ázsia kezdi átvenni a vezető szerepet Amerikától a kortárs műalkotások piaci súlyát illetően.

Milyennek látjátok a kortárs művészet hazai helyzetét, a magyar művészet hongkongi megítélését?

Azt fontos kihangsúlyoznom, hogy a Q Contemporaryvel mi régiós, és nem „magyarspecifikus” szemléletre törekszünk, annak ellenére, hogy több jeles magyar művész munkája is része a gyűjteménynek – itt említhetném Keserü Ilonát vagy akár Maurer Dórát. Az alkotások megítélése így mindig közép-kelet-európai, és nem helyi szinten történik. Hongkongban a régióból származó művek meglepetést okoztak, mert a magas minőségük ellenére ismeretlenek voltak az ottani piacon.

Milyen témák foglalkoztatják ma a kelet-közép-európai művészeket? Globális vagy régióra jellemző, egyedi problémák inspirálják őket?

Nem lehet egy egységes témát megjelölni. Általánosságban az mondható el leginkább, hogy az objektív-szubjektív mozgatórugók változóan befolyásolják a régió művészeit.

Nehéz erre általánosságban válaszolni. Minden alkotót a saját tapasztalatai, felfedezései és narratívái inspirálnak életkortól és lokációtól függetlenül. De Közép- és Kelet-Európa történelme, valamint Európa volt kommunista államainak öröksége és geopolitikai meghatározottsága sok feldolgozható történetet kínál. Az X generáció szülötteként például jó néhány olyan művész él és alkot a régióban, aki még megtapasztalhatta, hogy milyen volt a keleti blokkban felnőni, és ez a tapasztalat máig hatással bír az alkotói gyakorlatára is.

Miért volt eddig háttérbe szorítva a Közép-Kelet-Európa a nemzetközi piacon?

Nem volt feltétlenül háttérbe szorítva.

A rendszerváltás után feltámadt az érdeklődés az addig elszigetelt régió iránt, és ekkor a környező országok sorra kitermelték a maguk sztárművészeit.

Aztán egy idő után – ahogy például Berlinnek – Közép-Kelet-Európának is megkopott a szexisége. Ennek ellenére még mindig sok életmű-feldolgozással és megkésett kánonnal adósak a régió országai.

Tizenhét országra fókuszálunk, így ezzel a helyzettel nap mint nap találkoztunk a kutatóútjaink során. Számtalan művésznek nem készült el az életműkatalógusa, illetve a munkásságukról, kiállításaikról kiadott katalógusok régiek, vagy csak az adott ország nyelvén hozzáférhetőek – ezért időbe telik, míg az ilyen életművek angol nyelvű kiadványaival felzárkózunk.

Kik és mi alapján döntik el, hogy melyik művész lesz sikeres a nemzetközi színtéren?

Ez egy nagyon komplex folyamat, amit jó pár szereplő befolyásol. Példaként kiemelhetjük az XY_ now Q_now kiállításon szereplő Bozó Szabolcsot: ő a legkeresettebb – egyébként részben autodidakta – művész jelenleg az Artsyn, ami a legnagyobb online összekötő platform a világ galériái között. A sikeréhez kellettek az Instagram-felhasználók, az influencerek és az olyan galeristák, akik már a közösségi oldalakról válogatnak művészeket. A képei könnyen értelmezhető, figuratív művek, amelyek felüdítik és megnyugtatják az embereket ebben koronavírus-járvány okozta bizonytalanságban. Nagyon tudatosan egyengeti a karrierjét, nem lép oldalra, csak előre. Mindez együtt vezethetett a sikeréhez.

A Q Contemporary nyitókiállításán Keresztes Zsófia művei is megtalálhatók. Ő képviseli hazánkat az idei velencei biennálén. Hogyan jutott el idáig?

Keresztes Zsófia 2010-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Már a tanulmányai alatt kísérletezett a képsík 3D-s térbe történő kibillentésével. A diploma időszakát követően fontos jelenség volt az alkotói útjához kapcsolódóan az online térbe történő menekülés, akárcsak Bozó Szabolcsnál. Ebben az időszakban lett egyre aktuálisabb az a tendencia, hogy a képzőművészek kreatív platformként kezdték el használni az Instagramot, és ekkoriban indultak be olyan különböző online kiállításdokumentációs oldalak, mint például a VVork, a Contemporary Art Daily, majd később az Art Viewer, Tzevtnik, amik lehetővé tették, hogy ne csak az egy-két napos külföldi utak során értesüljenek a művészek az aktualitásokról. Zsófi munkássága egyre inkább láthatóvá vált, míg végül az Instargramon keresztül megtalálta a Gianni Manhattan, ami egy frissen nyílt fiatal galéria voltak akkoriban, és hamarosan le is szerződtette őt – a mai napig együtt dolgoznak. A galéria munkájának és a saját szorgalmának köszönhetően egyre láthatóbbá vált Zsófi munkássága nemzetközi szinten is. 2020-ban pedig a Ludwig Múzeum által meghirdetett nyílt pályázatra beérkezett tizenöt érvényes pályamű közül Az álmok után: merek dacolni a károkkal című munkánkat nyilvánította a zsűri győztesnek. 2020 decembere óta gőzerővel dolgozunk az anyag kivitelezésén, és rengeteg köszönettel tartozunk a támogatásokért többek között az olyan elkötelezett gyűjtőknek, mint Spengler Katalin és Somlói Zsolt.

Jól feltételezem, hogy az intézmények és a magángyűjtemények jellege merőben eltér egymástól?

Igen, általában csak véletlenszerű egybeesésekről beszélhetünk. Egy magánygyűjtemény alakulását leginkább szubjektív döntések, impulzusok és víziók határozzák meg. Ráadásul bizonyos esetekben egy magángyűjtemény sokkal gyorsabban tud reagálni aktuális trendekre vagy akár a legfrissebb piaci körülményekre is. Ezzel szemben

az intézményi gyűjteményépítés sokkal komótosabb folyamat: egy-egy mű megvásárlása kuratóriumi döntéseken, szakemberek véleményezésén, intézményi és gyűjteményezi stratégiákon múlik.

Nem mellesleg pedig általában behatárolt anyagi források állnak az intézmények rendelkezésére.

Az intézmény mindig próbálja lefedni és/vagy megépíteni a kánont. De akár olyan praktikus szempontok is szerepet játszanak döntésekben, hogy például egy magángyűjtő csak kisebb méretű műveket tud elhelyezni az otthonában, míg egy intézménynek ebből a szempontból nagyobb a szabadsága.

Milyen gondolat hozta létre a Q Contemporaryben az első kiállítást?

A Q Contemporary nyitókiállítása a közép-kelet-európai régióban élő és tevékenykedő, a 20. század utolsó, úgynevezett Y vagy millenniumi generációjától, valamint az annak tagjait időben megelőző X generáció művészeitől mutat be emblematikus alkotásokat. A kiállított művek legnagyobb része az intézmény gyűjteményét reprezentálja, öt olyan fiatal alkotó munkáival kiegészítve, akikkel a Q Contemporary szorosabb együttműködésre törekszik a jövőben.

Kurátorként milyen szempontok vezettek a kiállítás anyagának összeállításánál?

A 20. század két utolsó generációnak nagyon szoros a kötődése a digitális technológia forradalmi újításaihoz és az azok által kínált lehetőségekhez. Ezt például lehetett volna szondázni azon a helyzeten is, amikor nemrégiben hat órára leállt a Facebook. A tizenhét művész alkotásait bemutató tárlat ennek az X és Y generációs korosztálynak a tapasztalatait helyezi a középpontba. Egyes alkotók munkáin keresztül a régió kollektív történetének és hivatkozott hagyományainak feldolgozásaival, valamint az azokra adott reflexiókkal is szembesülhetünk. Más művészek esetében pedig a festészeti reflexiókba folyamatosan beépülő és lepárlódó 21. századi digitális képkultúra vizuális alaphangja köszön vissza. A kiállítással ezt az „ezredfordulós” színességet szerettem volna megmutatni.

Technikában vagy tematikában nem teszünk különbséget. Nem határolódunk el sem a figuratív, sem az absztrakt tendenciáktól, nincsenek prioritásaink ezen a téren. A minőség, a művészi meghatározottság szempontjai vezetik a kezünket, de ezek az alkotók generációinál más és más elemeket jelentenek.

Sokszor tapasztaljuk azt, hogy a közönség szempontjából a képzőművészet amolyan mostohagyerek a művészeti ágak között. Mit lehet tenni ennek a megváltoztatására?

Mi is tudatában vagyunk a problémának. A kortárs művészeti alkotások sokszor nem beszélnek önmagukért, ezért folyamatos tárlatvezetéseket tartunk, és célunk, hogy mindenki számára segítsünk dekódolni a műveket. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a kurátori tárlatvezetésekről, amelyekkel még az idősebb generációt is sikerül elérnünk. Továbbá indítottunk egy edukációs programot: a hongkongi K11 Art Foundationnel közösen bemutatott Tracing the Fragments című kiállítás kapcsán indult egy exchange-program Hongkong és Budapest között. Ennek keretei között egy online tárlatvezetést követően a látott művekkel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk tizenhárom–tizenhat év közötti fiataloknak egy hongkongi edukátor segítségével.

A Távol-Keleten mennyire értik a magyar művészeket, a témáikat, problematikáikat?

A kortárs képzőművészeti alkotások esetében mindig kontextualizálni kell az adott műtárgyat, egyébként légüres térbe kerülnek a bemutatott munkák. Az értelmezéskor mindig a kontextus számít, de ennek a relevanciája művészről művészre változik.

Tervezitek, hogy távol-keleti művészeket hoztok el Budapestre?

Igen, voltak ilyen terveink, de a Covid-járvány sajnos közbeszólt.

Mi a víziója a Q Contemporarynek a következő tíz évre?

Folyamatosan szeretnénk bővíteni a régióba tartozó országokkal kiépített kapcsolatainkat. Emellett természetesen kiállításokkal és azokhoz kapcsolódó programokkal szeretnénk folytatni az intézmény működését. A jövőben is igyekszünk majd nagyobb hangsúlyt fektetni olyan művészek, életművek és alkotócsoportok bemutatására Közép-Kelet-Európából, akikről még a szakmai berkekben is kevesebbet hallani. Továbbá – bevonva a külföldi kapcsolatainkat is – ezen művészek hírét szeretnénk eljuttatni a régión kívülre is.