„A filmszakma egy mesterség, ami a hivatásoddá válhat, ha szerencsés vagy” – Interjú Réz Andrással a filmes szakemberképzésről

A Werk Akadémia 2007 szeptemberében indult, ahol akkor még nem volt filmes oktatás. Minek a hatására döntöttetek úgy, hogy elindítjátok a mozgóképes képzéseket is?

Valaki elkezdett noszogatni, hogy ha már én vagyok az iskola egyik arca, miért pont filmes képzés nincs. Az elejétől fogva az volt a célunk, hogy akik nálunk végeznek, értsék, mit jelent a filmszakma. Nem csak amatőr és független filmes alkotókat akarunk kinevelni: a hallgatóinknak meg kell tanulniuk, hogy ez a szakma csapatmunka. Egy percig sem hisszük, hogy aki a Werk Akadémián végez, azonnal tudja majd, hol fog elhelyezkedni. Az elmúlt tizenöt évben több olyan hallgató végzett nálunk, akik rendezők szerettek volna lenni, aztán végül a gyártás területén helyezkedtek el. Ők gyakran hívnak minket, hogy ajánljunk nekik szakembert a hallgatóink közül. Amíg nem próbáltad ki, nem tudod eldönteni, hol érzed majd jól magad, és hol érvényesül legjobban a kreativitásod. Úgy gondolkozunk a filmszakmáról, mint egy mesterségről, ami a hivatásoddá válhat, ha szerencsés vagy.

A Werk Akadémia többek között filmes alap- és mesterképzést is kínál. Hogyan épülnek fel ezek a képzések?

Az alapképzés két félévig tart, ezalatt tanulják meg a hallgatók, hogy milyen út vezet egy ötlettől a kész filmig. Rengeteget foglalkoznak a képalkotással, a vágással, a szerkesztéssel, a filmhanggal és a zenével. Olyan szakmákkal ismerkednek meg, amelyekről korábban valószínűleg semmit sem tudtak. Ilyen például a scriptes, aki kulcsfigura a forgatáson, még akkor is, ha „láthatatlan”. Tudniuk kell, hogy melyik szakember mikor kapcsolódik be a produkció elkészítésének folyamatába.

Az első félév végére megtanulják majd, hogy a film stáblistáján kinek mi a feladata, és ki kivel dolgozik együtt – ez az egyik legfontosabb alaptudás, amit angolul is el kell sajátítaniuk.

Az idő rövid, de az alapképzés után van lehetőségük szakosodni, akár nálunk, akár máshol.

A második félévben kisjátékfilmet kell készíteniük a hallgatóknak. Természetesen nem remekműveket várunk. Az első év végére a hallgatók többsége bekerül a filmszakmába. A második évben, a mesterképzésen, amely szintén két féléves, arra biztatjuk a diákjainkat, hogy kezdjenek el dolgozni egy produkcióban, még akkor is, ha az csak egy gyakornoki pozíció, amiért nem jár pénz – egy forgatáson olyan gyakorlati tudást kapnak, amit iskolai körülmények között sosem fognak. Mesterképzésen az első lépés a forgatókönyv-fejlesztés. A hallgatók már úgy érkeznek, hogy van ötletük, szinopszisuk. Tudniuk kell, hogy milyen pályázati lehetőségek léteznek, hol jelenhet meg a filmjük. Itt már gyakori, hogy sokan az iskola mellett el tudnak helyezkedni egy tévés produkcióban. Nekik elsősorban az a céljuk, hogy megalapozzák a független filmes karrierjüket. Ez teljesen érthető. Deák Kristóf is független filmes rendezőként kezdte a pályáját, azóta Oscar-díjat nyert, és a filmjeit nagy fesztiválokon mutatják be.

A berendező-, a felvételvezető- és a naplóvezető-képzéseket a Nemzeti Filmintézet támogatásával indítottátok el. Mesélj egy kicsit ezekről!

A felvételvezető- és a naplóvezető-képzésben már van gyakorlatunk. Mindkét szakmát irtózatosan fontosnak tartjuk, és sok hallgatónk talált is már munkát ezeken a területeken. Az is világos, hogy ez a két mesterség személyiségfüggő, más-más karakterhez passzol jobban a felvételvezetői, illetve a naplóvezetői munka. Mindkét képzés kicsiszolódott a Werkben az évek során. A berendezők képzése vadonatúj feladat a számunkra, izgulunk. A tananyag is más alapokra épül, hiszen nekik többet kell tudniuk a korokról, a stílusokról. Kutatniuk kell, és lelőhelyeket kell feltárniuk. Arról nem is szólva, hogy a berendezők is részt vesznek a történet építésében. Nemegyszer éreztem úgy, hogy a kamera előtt megteremtett látvány képes elvinni a hátán nagyon bonyolult történeteket, akár dialóg nélkül is. Ami roppant inspiráló, az az, hogy a nemzetközi produkciókban is egyre nagyobb szerephez jutnak a magyar berendezők, a látványkonstruktőrök.

Amikor júniusban Lányi Eszterrel, a Nemzeti Filmintézet képzési igazgatójával készítettünk interjút, említette, hogy az általuk támogatott képzéseken egyre több a harmincas, negyvenes éveiben járó jelentkező, akik nagyon eltérő területekről érkeznek a filmiparba. Vajon mi az oka, hogy sokan pályamódosítóként, később kezdik el ezt a szakmát?

Egyrészt az, hogy a filmgyártásban folyamatosan szükség van új szakemberekre. Másrészt jelentősen változott a világ. Sokan vannak, akik két-három végzettséget is megszereztek, és még mindig keresik a helyüket. A harmadik felsőfokú iskola elvégzése után már nem húszéves az ember. Az is gyakori, hogy valaki huszonévesen elhelyezkedik egy multinacionális cégnél, ahol ugyan jól keres, de nem tud karriert építeni. A nagy multicégek struktúráját nem úgy találták ki, hogy folyamatosan feljebb és feljebb lehessen lépni. Sokan ilyenkor döntenek a pályamódosítás mellett, és mennek el például egy filmes iskolába. Ami a korosztályt illeti, egykori hallgatónk, Pinczés Dávid a felvételi beszélgetésen azt kérdezte, harminchét évesen nem túl idős-e ahhoz, hogy elkezdje a filmezést. Nem tudtam válaszolni.

Nehéz megmondani, mikor lesz valaki öreg a filmkészítéshez.

Dávid már az alapképzés alatt olyan filmet forgatott, amely számos fesztivált megjárt, és sok díjat bezsebelt. Elvégezte a mesterképzést is, ami alatt készített egy hasonlóan sikeres filmet. Most már olyan mezőnyben mozog, ahol nagyon komoly terveket valósíthat meg.

Amikor egyeztettük a találkozót, azt mondtad, délután felvételi beszélgetést tartasz a Werk Akadémián. Egy interjúban ezt „fogyasztóvédelmi beszélgetésnek” nevezted.

A felvételi beszélgetés számunka is mindig nehéz meccs. Elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit tud a jelentkező. Minket az érdekel, hogy milyennek látják a filmszakmát és a saját életüket. Nem a teszt eredménye számít, hanem az, hogy mi jut az eszükbe egy-egy kérdésről.

A Nemzeti Filmintézet készített egy kutatást a magyar középiskolások részvételével, amelyből kiderül, hogy a diákok jelentős többsége csak az egyetemet tekinti belépési pontnak a filmiparba. Mit gondolsz erről?

Azoknak, akik nem a stáblistában, hanem a film főcíme alatt akarják látni a nevüket mint rendező, forgatókönyvíró vagy színész, valószínűleg az egyetemet kell megcélozniuk. A szakma teljesen más. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet egyből nekifutni az egyetemnek. A Werk Akadémián a vágók közt jellemző volt, hogy ide jártak alapozó vagy haladó képzésre, majd felvételiztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakirányára. Nálunk sok mindent megtanultak a szakmáról, ami jelentősen javította a felvételi esélyeiket. Nagyon sokat számított, hogy már dolgoztak produkciókban. Az egyetem sokkal inkább a művészet felé tereli a filmeseket. Mindig azt szoktuk mondani a hallgatóknak, hogy vágjanak bele a mesterségbe, aztán majd eldől, hogy művészek lesznek-e. A művészképzés vagy beválik, vagy nem. Az utóbbi időben egyre gyakrabban bukkannak fel olyan alkotók a magyar filmesek közt, akiknek a nevét hiába keressük az SZFE névsorában. Lehet, hogy valaki éveken át reklámokat és kisfilmeket készít, aztán elvégzi az egyetemet, de már ott van a szakmában. Nem tartom butaságnak, ha valaki kipróbálja magát egy filmes iskolában, és akkor jelentkezik az egyetemre, ha már biztos benne, hogy ez az ő világa. Sokkal szerencsésebb, ha úgy érkeznek az egyetemi felvételire, hogy a filmszakma legalább egy kis területét ismerik. Nem baj, hogy léteznek csúcsintézmények, de nem biztos, hogy mindenképpen ezeket kell megcélozni. Csalódást, sérülést, önbecsülési problémákat okozhat, ha valakit nem vesznek fel.

Hosszú távon milyen hatásai lehetnek a magyar filmgyártásra és a filmes képzésre az SZFE-n történteknek?

Nehéz megmondani. Az SZFE és a Freeszfe döntő módon, bár nem kizárólagosan azokat képzi, akiknek a nevét a főcímen olvashatod. Művészképzés. A magyar filmművészetre gyakorolt hatásuk meghatározó. A magyar filmgyártás, filmipar viszont sok-sok olyan szakemberre vágyik, akik csak a stáblistán szerepelnek. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna békén hagyni a régi SZFE-t és mellette egy olyan intézményt létrehozni, amely képes rugalmasan alkalmazkodni a honi filmgyártás igényeihez és lehetőségeihez.

A mai huszonéves korosztály már digitális bennszülött. Tanárként hogy látod, milyen a filmes látásmódjuk? Mennyire mások a kreatív kompetenciáik, mint a harmincas, negyvenes generációnak?

Erre piszokul nehéz röviden válaszolni.

A digitális bennszülöttek világa demokratizálta a filmcsinálást.

Bárki készíthet filmet, mozgóképet. A korábbi nemzedékek a filmet valamilyen értelemben alkotásnak tekintették. A populáris filmeket is. A digitális bennszülöttek számára viszont a film egy a számtalan tartalom közül. Platformfüggetlen. A mesterségbeli tudást, a kreativitást, az eredetiséget felváltotta a figyelem – kattintás, követés, komment stb. Kérdés, hogy ezek új mércét, új kánont alkotnak-e. Egyelőre nem tudom.

Számos magyar nagyjátékfilm azért (is) tűnt el a süllyesztőben, mert nem volt mögöttük megfelelő marketing. Reklámszakemberként mit gondolsz erről? Mi kellene ahhoz, hogy egy alkotás híre több emberhez eljusson Magyarországon? Lehet-e, kell-e ezt iskolai keretek között oktatni a leendő filmeseknek vagy kreatív szakembereknek?

Láttam én már karón varjút és agyonreklámozott magyar filmet elsüllyedni. Erre a kérdésre is igen hosszú lenne a válasz. De egy dolgot azért kiragadnék: egyáltalán nem biztos, hogy a hírverés mindenhez elegendő. Sok film esetében fontos lenne, hogy a megfelelő közösséghez jusson el. Nevezheted filmklubnak is, ahol a nézők – teszem azt egyetemi hallgatók, középiskolások – beszélgethetnek is a filmekről. Szóval hogy ne csak közönségként, hanem közösségként is befogadók lehessenek. Azt hiszem, ez erősebb kötődést teremt a saját filmjeinkkel, mint a pontszámok, a megszámlálhatatlan és reflektálatlan vélemény, a reklám és az influenszerek nyomása.

Mit tartasz a legnagyobb sikernek a Werk Akadémia életében?

Nem szeretem a siker szót, de rettenetesen örülök, amikor egy hallgatónk közli, hogy sikerült elhelyezkednie. Számomra az is siker, ha valaki kap tőlünk egy másik nézőpontot, és ezáltal jobb életet tud élni.

Korábbi interjúink a filmes képzésekről szóló sorozatban:

„Olyan a filmes világ, mint egy kis Tesz-Vesz város, ahol mindenki megtalálja a helyét, aki szereti ezt a pályát” – Interjú Lányi Eszterrel a filmes szakemberképzésről

„Szép és vonzó szakma, de bizonyos alapadottságok szükségesek” – Interjú Salamon Andrással a filmesek képzéséről