Rómeó és Júlia harca Ádámért

A Szemünk fénye (2011) című francia alkotás egy fiatal pár, Roméo és Juliette történetét mutatja be. A férfi és a nő találkozásukkor azonnal egymásba szeretnek, és Juliette hamar teherbe esik. A kis Adam érkezése bár megváltoztatja életüket, idővel újra megtalálják az egyensúlyt, és valódi családdá válnak. Azonban ahogy a gyermek nő, szülei ijesztő jeleket tapasztalnak, míg végül kiderül, hogy a kisfiúnak daganat alakult ki az agyában. Innentől azt kísérhetjük figyelemmel, hogy Roméo és Juliette miként küzdenek nemcsak Adam életéért, hanem egymáshoz fűződő kötelékük életben tartásáért.

A film témájából kiindulva megállapíthatjuk, hogy a Szemünk fényének alkotói merész vállalkozásba fogtak, hiszen egy beteg, szenvedő gyermek történetének bemutatása számos veszélyt rejt magában. A rendező, Valérie Donzelli munkája ennek megfelelően vékony jégen mozgott: mindenképpen el kellett kerülni ugyanis, hogy egy kisbaba kegyetlen sorsának hiteles bemutatása közben filmje hatásvadásszá váljon. A Donzelliénél kevésbé megrendítő témák feldolgozása kapcsán is gyakran megesik, hogy a néző ráébred arra, hogy épp érzelmeket, és főleg könnyeket igyekeznek belőle kicsalni. A Szemünk fénye azonban szerencsére ügyesen táncol az említett vékony jégen, és bár az néha meg-megreped, be sosem szakad alatta. Ennek legfőbb titka, hogy a kis Adam és szüleinek története összességében kellő visszafogottsággal, és emellett finom stiláris érzékkel ábrázolva jelenik meg a vásznon.

Az említett mértéktartás, amely a film valószerű hatásának záloga, a történet elmesélésének módjára és a formanyelvi megoldások megválasztására egyaránt jellemző. Minderről mi sem árul el többet, mint hogy magát Adamot a történet előrehaladtával egyre kevesebbet látjuk a vásznon. A kisfiú sorsát ennek megfelelően leginkább Roméo és Juliette lelki rezdüléseinek változásain átszűrődve követhetjük nyomon. A színészi játék is kellőképpen visszafogott, hiszen az érzelmi gátak leginkább akkor és úgy szakadnak át a szereplőkben, amikor és ahogyan azt mi magunkról is feltételezhetnénk. Így el is vész annak a pár jelenetnek a romboló hatása, ahol pusztán érzelmes zene mellett látjuk a beteg kisgyermeket és szüleit szívszorító helyzetben.

Az említett stiláris visszafogottság azonban korántsem jelent szürkeséget, vagy hogy a történet pusztán a hagyományos formanyelvi paletta felhasználásával kerülne vászonra. Találkozhatunk például rövid montázsokkal, melyek a közelgő rettenet előszelét hozzák. Sőt, zenés-táncos betétek is tarkítják az alkotást: itt a zene szerepe egyébként is meghatározó. A Szemünk fényének hangsávja a témához mérten meglepően eklektikusnak tűnik, hiszen a kimondottan nyers elektronikus zene éppúgy megfér benne, mint például Vivaldi Négy évszakának téli motívumai, vagy épp a szereplők lágy dúdolása. Élményszámba megy az is, hogy milyen szerencsésen sikerült a mellékszereplőket megválasztani, különösen ami a külső vonásaikat illeti. A legtöbb orvos például a maga hatását – némi túlzással – talán még akkor is kiváltaná, ha meg sem szólalna.

A visszafogottság és az üdítő stiláris színezettség mellett ugyanakkor találhatunk hibákat is, melyek főleg azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a film egy-egy ponton átmenetileg mesterkéltté válhat. Roméo és Juliette nevét hallva az ember előtt könnyedén megjelenhet a forgatókönyv írójának képe, amely aztán persze elhomályosul, ahogyan a karakterek életre kelnek. A mesterkéltség érzetét válthatja ki az is, ahogyan a film kontrasztot teremt a férfi és a nő családja között. Míg Roméo édesanyja a szabadelvű nő sztereotípiájaként jelenik meg, aki leszbikus élettársával él együtt, addig Juliette szülei maguk a megtestesült kispolgárok. Adam műtéte alatt aztán egy közös tabló alakul ki, ahol mindenki együtt és egyenlő emberként aggódik a kisfiú sorsáért. Mindezt a narrátor hangja külön ki is emeli. A jelenet üzenetével természetesen egyetérthetünk, de felmerülhet a kérdés, hogy vajon szerencsés dolog-e egy ilyen szívbemarkoló történet elmesélését felhasználni arra, hogy a közönséget direkt módon neveljük.

A Szemünk fénye kapcsán – az említett hibák ellenére – mi, nézők hasonló helyzetbe kerülünk, mint Roméo, mikor Adam egyik sorstársa beszédtémává válik közte és Juliette között. Az apa úgy dönt, hogy védi érzéseit, és nem hajlandó törődni a másik beteg kisgyerekkel. Amennyiben mi is óvni szeretnénk magunkat, elég fogódzót, vagyis hibát találhatunk a filmben, hogy például intellektualizáljuk az élményt. Az igazság azonban az, hogy aki nyitott lélekkel fordul a Szemünk fényéhez, az egy olyan alkotással találkozik, amely képes érzelmileg mélyen megérinteni, miközben egy valódi emberi történet pereg le a szeme előtt.

Szemünk fénye (La guerre est déclarée / Declaration of War)
Rendezte: Valérie Donzelli
Színes, feliratos, francia filmdráma, 2011.