Szakítást mindenkinek! – Rossz versek és 14 el nem beszélt történet

Ha az elmúlt évtizedben a húszas-harmincas generáció szerelmi vergődéseiről, „csak azt tudom, mit nem akarok” útkereséséről akartunk valami lényegeset megtudni, Reisz Gáborhoz kellett fordulnunk. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanhoz, majd a Rossz versekhez, amelyek szellemes hangon szóltak arról az elveszett, köztes generációról, amelyik még a szocializmusban született, de már a kapitalizmusban nőtt fel – amelyik már eltávolodott a szülők szigorúbb rendben felnőtt nemzedékétől, de még nem tette magáévá az utánuk jövő, a digitális világban céltudatosan mozgó generáció talpraesettségét.

A VAN... és a Rossz versek csetlő-botló hőseiben sokan magukra ismertek, mert Reisz nemcsak a szerelmi csalódások önsajnálatát tudta szórakoztatóan megfogalmazni, nemcsak a heroikus szenvedés melodrámáját tette átélhetővé, de azt is megengedte, hogy nevessünk ezeknek a banális – mert mindenkivel megeső – csalódásoknak a kisszerűségén, átlagosságán. Reisz tehetsége abban (is) rejlik, hogy legprivátabb élményeit is úgy tudta elénk tárni, hogy abban komplett generációk lássák meg magukat, mert akár a gimnáziumi zenekar-alapításról volt szó, akár a szerelem megszületéséről egy késő esti BKV-járaton, a rendező azt is át tudta adni, milyen mitikusra növekvő, világrengető eseményként éli meg az ember azt, ami kívülről nézve meglehetősen hétköznapi. Ezért közvetítette az RTL Klub a „Fél liter ingyen” sulizenekar megszületését, ezért kísérte a VAN... zenekar a BKV-járaton a kamaszszerelem megfogalmazódását.

A történetek azért is voltak hitelesek, mert személyes sztorikból, egy baráti kör életéből táplálkoztak. Reisz privát univerzumot, ha úgy tetszik, magánmitológiát épített, humorosan önvallomásos „így jöttem és így mentem el” filmeket, ami különösen izgalmassá teszi a DVD-hez mellékelt novelláskötetet, amelyben épp erre az egyes szám első személyű világra tekinthetünk rá más nézőpontokból.

Ahogy albumokat is azért szoktak manapság pendrive-ba, szétnyitható koponyába vagy gyógyszeres dobozba csomagolni, mert haldoklik a lemezipar, valószínűleg itt is a DVD-kiadás elhalása adhatta az ötletet – de ez a novelláskötet nem szimpla csomagolás, hanem a Reisz-univerzum kreatív továbbgondolása.

A tizennégy felkért író saját hangján, de a Reisz-karakterek bőrébe bújva, gyakran a rendezőre jellemzően E/1-ben meséli el, hogyan élték meg a mellékfigurák mindazt, amit a Rossz versek főszereplőjének – a Reisz által játszott –, Merthner Tamásnak a szemszögéből láttunk.

A kötetben hangsúlyosan megjelenik a női perspektíva, amely a filmben – értelemszerűen – háttérbe szorult: két novella (az első és az utolsó) is arra keres magyarázatot, miként született meg a Reisz-filmek klasszikus alaphelyzete, miért hagyta ott a Lány a Fiút. Mán-Várhegyi Réka válasza finom, rétegzett: az ő olvasatában Csák Anna annyira meg akart felelni a felé irányuló elvárásoknak, azaz a Fiú róla alkotott képe oly mértékben befolyásolta az önképét, ami így elsősorban a saját szépsége körül forgott, hogy még neki is teljesen természetes volt, hogy ő a csatolt fájl a kapcsolatban: az, aki hallgat, és kiegészíti a másikat, miközben őt „csak” – és ez egy nagyon idézőjeles csak – csodálják. Nem a sovinizmus és nem is a rosszindulat hozta így, nem hibáztatható egyik fél sem: egyszerűen az életünk berendezése ilyen, és természetes érési folyamat, ha valaki felismeri ezt, majd továbblép az önkiteljesítés felé. (Innen a szakítás társadalmi hasznára emlékeztető jelmondat a novellában: „Szakítást mindenkinek!”)

Hasonló következtetésre jut Jakab Juli is, akit eddig színészként ismerhettünk – ő volt a vágy tárgya a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanban, és persze a Napszállta kalapos főszereplője –, de már évek óta dramaturgként dolgozik, és most íróként is kipróbálta magát. Tehetsége a párkapcsolat árulkodó részleteinek megfestésében és az elkerülhetetlen szakítás melankóliájának megragadásában rejlik: Reisz jó barátjaként közelről ismeri ezt a világot, és természetesen tud belehelyezkedni a humorába, az érzelmeibe, a játékosságába. Ahogy Berg Judit is, aki a Hadováriban tündéri humorral írja meg az első ovis szerelmet, és azt is érzékelteti a kitalált nyelven keresztül (amiben a kisfiú és a kislány is mást ért az egyes szavakon), hogy milyen nehéz közös nyelvet beszélni egy kapcsolatban.

A Rossz versek kötetben két Reisz-novellát is olvashatunk, egyet Gábor, egyet pedig a bátyja, Ádám klaviatúrájából. Reisz – a Gábor – rögtön le is leplezi magát, hogy minden ezzel ellentétes nyilatkozata ellenére tud prózát írni, méghozzá nem is rosszat.

Saját műfajában, a nosztalgikus-ironikus önéletrajzírásban alkot megint maradandót, amikor elmeséli, hogyan született meg a macsókultúrában szocializált, vízilabdás kamasz énjében a történetmesélés iránti érdeklődés és az erkölcsi tartás. Ádám pedig a filmekben a megállapodott, biztos, de unalmas életet élő báty szemszögét árnyalja: a testvéri kötelék alakulásán húzza végig a kezét az idősebb sértettségétől – amiért a kisebbnek több mindent elnéznek – a megértésig, amikor rákérdezett, ki is ez a tőle nagyon különböző ember, aki mellészületett.

Van olyan novella, amely csupán elismétli azt, amit a filmben láttunk, vagy mellékes lábjegyzetnek hat csupán, de ebben az irodalmi szkeccsfilmben meglepően jó az emlékezetes írások aránya. Simon Márton szabadversének és Závada Péter háromfelvonásos minidrámájának köszönhetően az a műfaji játék is teret kap, ami a hommage-okra – a Fargótól a Szomszédokon át a Megáll az időig nyúló filmidézetekre – épített Rossz verseket jellemezte. Különösen jól sikerült a francia reptéri biztonsági főnök magába gombolt helyettesének Simon Márton által megírt története, aki valami szomorkás rezignáltsággal és mégis empátiával viseltet a bajt kavaró Merthnerék iránt, és a levendularobbantásból sem csinál a kelleténél nagyobb ügyet.

A kötet, ahogy a film is, könnyedén, elegánsan szórakoztat.

Erényei közé tartozik, hogy mindössze kétszer hangzik el benne a „volt abban valami furcsa és megmagyarázhatatlan” kitétel, és az is, hogy megszülethetett Totth Benedek novellája, a már címében is figyelemfelkeltő Igazság és óvszer, amelyben Merthner Tamás hadaró belső hangja mondja el, milyen beleragadni a sör-Unicum kombók és az élet elcseszésének ördögi köreibe. A kötetet szerkesztő Valuska László írása pedig azért frappáns, mert az Agymenők után ő is eljátssza, miként írható le hosszú távú, szimbiotikus párkapcsolatként a mély férfibarátság, amiben az elköltözés legalább annyira szomorú, bár jóval ironikusabb szakításnak számít, mint amin a Reisz-hősök komplett filmeket szoktak merengeni.

Rossz versek és 14 el nem beszélt történet

Central Könyvek, 2019