Mióta Rofusz Ferenc első magyar rendezőként Oscart nyert A légy című animációjával, tudjuk, mennyi lehetőség rejlik a kisfilmekben. Az elmúlt évtizedben különösen erős és sokszínű volt a hazai rövidfilmes kínálat, új Oscar-díj és számos remek mű is született. Ezekből válogattuk ki a kedvenceinket.
Felméri Cecília animációs dokumentumfilmben faggatta ki Kolozsvár lakóit, hogy mit tudnak Mátyás királyról ötszáz évvel az uralkodó halála után.
Szeretetteljesen groteszk rajzokban tárul elénk tudatlanságunk: az iskolában tanultak elmakogott töredékei, a kocsmaszagú bölcselkedések, az összeesküvés-elméletté fajult legendák.
Magyarságtudat ütközik itt a hétköznapi valósággal, és bármennyire is kiábrándító a végeredmény, Jánosi Andrea rajzaiból leginkább a megbocsátás árad, elvégre mi se tudnánk már elmesélni a gyerekként tanult Mátyás-legendákat.
A pályája elején animációval foglalkozó Felméri Cecília huszonnégy órányi interjút rögzített a város távolról ismerős arcaival – az újságossal, a történésszel, a főtéri hajléktalannal. A kolozsvári polgárok józan paraszti ésszel közelítenek Mátyás alakjához, és ez több mint szórakoztató beszélgetéseket eredményez, amiket Jánosi Andrea rajzai tesznek végképp felejthetetlenné. Mert hát melyik feleség akarná, hogy férje egész évben álruhában járja az országot, és elhanyagolja őt?
Egy diktátor halálának abszurditását aligha lehet jobban megragadni annál, mint ahogy Szőcs Petra kisfilmjének albínó kislánya elmeséli a kamerának. A rendszerváltás után járunk Kolozsváron, ahol Orsi és bátyja közös barátjukkal újra meg újra eljátsszák a Ceaușescu-házaspár kivégzését, miközben a háttérben szüleik épp válni készülnek. A politikai/történelmi traumára épül rá a magánéleti válság, ez pedig végül agressziót robbant ki a lányból. Talán mert senki se beszél vele: a kommunikáció ebben a filmben becsontosodott, a gyerekek magukra hagyva játszanak, a kivégzés, de a válás sem kerül szóba szülők és gyerekek között, csak a fotelben gubbasztó Nagytata (Szőcs Petra nagypapája játssza) szól hozzájuk néha.
A kivégzés a történelmi és magánéleti traumákkal folytatott birkózásunkról, valamint annak kudarcáról mesél, ami a traumák örök újrajátszására kényszerít minket.
Önmagán túlmutató élménnyé az albínó főszereplő (Moldován Kató) felfedezése teszi, akiben annyi rejtély és élet lapul, hogy egy egész estés filmet is elvinne a hátán. Talán ezért is írta rá Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva főszerepét, amit végül egy másik albínó lány játszott el. „Gyönyörű, hároméves ufó volt, aki zöld padló akart lenni, és azt állította, hogy egy temetőben született” – mesélte Katóról a rendező, aki A kivégzés minden pillanatát megtölti izgalommal.
Andrej óriásrépát talál a kukoricás mellett. Kiásná a családjával, de a helyi atomreaktor kutatói lezárják a terepet – Lengyel Balázs filmje úgy indul, mint a gyerekkorunkban hallott orosz népmese, de hamar átcsap abba a vérfagyasztó abszurdba, amit leginkább a Coen-testvérek remekműveiből ismerhetünk. Andrej bármire képes, hogy megszerezze a sugárzó óriászöldséget, Lengyel pedig sejtetéssel, de igencsak nyomasztóan ábrázolja a sokévnyi éhezés hatására felbugyogó erőszakot.
Szinte szavak nélküli kisfilmje – végén a Sztalker előtti főhajtással – egyszerre okos, brutális és vicces.
Különösen impozáns a vérfagyasztó humorral átszőtt kisfilm, ha hozzávesszük, hogy Lengyel azért forgatta, mert bizonyítania kellett a Lajkó – Cigány az űrben fekete komédiája előtt, hogy rendezőként is megállja a helyét. A máskülönben az Aranyélet második évadának vezető írójaként ismert alkotó pedig bizonyított is: szláv hangulatú, de skandinávosan borzongató meséje mai napig előzmények és folytatások nélküli, pazar stílusgyakorlat a magyar kisfilmtörténetben.
Kovács István háborús rövidfilmje az SZFE 2010-es évekbeli sikerszériájának egyik csúcsa: Kis Hajni Szép alak és Freund Ádám Földiek című filmje után Kovács végre díjra váltotta az egyetem harmadik diák-Oscar-jelölését. A mű egy középkorú nő kálváriáját meséli el a szarajevói ostrom alatt, aki vízhez szeretne jutni – nem azért, mert különben szomjan halna, hanem mert randevúra készül. Az alapötletet egy szarajevói nő memoárja adta Gasztonyi Kálmán forgatókönyvírónak.
A nő az elhúzódó ostrom alatt is meg akarta őrizni a nőiességét, Kovács István pedig egy megkapó kisfilmet rendezett ebből a méltóságért folytatott küzdelemről.
Az Ostrom a mindennapi meggyötörtséget és a kékesszürke lepusztultságban is felvillanó életösztönt villantja fel elemi erővel, ahogy az utcán rejtőzködve járó feleség megigazítja a férje keresztjét a panel előtti temetőben, és még a halált is vállalná pár deci vízért.
A szarajevói ostrom díszleteit a kiskunlacházi szétlőtt szovjet laktanya adta, ahol Angelina Jolie is forgatott (A vér és a méz földjén), és korszerű digitális technológia helyett lejárt szavatosságú, 16 mm-es filmet használtak, hogy ezzel teremtsék meg a délszláv háború régies, rohadó világát. A végeredmény egyszerre szívszorító és zsigerien izgalmas: mintha Spielberg háborús mozija találkozna a nyolcvanas évek magyar filmjének hagyományával.
(A teljes film megtekinthető a Vimeón.)
Ha abban mérjük a sikert, hogy hányan néztek meg egy filmet, akkor az Újratervezés kétségkívül az egyik legsikeresebb rövidfilmünk. Tóth Barnabás alkotása eleinte a kisfilmek sanyarú életét élte (fesztiválozott, és a cinefilek érdeklődését élvezte), míg meg nem osztatta néhány népszerű Facebook-oldal – és utána végigsöpört az interneten. A virális siker titka alighanem az volt, hogy a zsörtölődő házaspár történetében mindenki a saját családjára, szüleire, nagyszüleire ismerhetett. Az Újratervezés finom humorral átszőtt, életszerű képet fest egy idős házaspár mindennapjairól, akiket a folyamatos piszkálódás ellenére is összekapcsol a szeretet, és Kovács Zsolt mellett Pogány Judit egyenesen brillírozott a szerepben.
Kettejük drámája apró, néma jelekből bontakozik ki: egymás között sosem beszélnek arról, milyen kezelésre járnak, hogy a feleség egyre rosszabb állapotban van, és nemsokára talán meg fog halni.
Ettől a kimondatlanságtól drámájuk is sokkal meghatóbbá válik. A mostanában többször is Oscar-közelbe került Tóth Barnabás (Susotázs, Akik maradtak) egy hétköznapi élménye alapján írta meg a filmet: egyszer egy idős házaspárral utazott, és örök évődésük eszébe juttatott egy történetet arról, hogyan fejezhetnék ki a síron túl is a szeretetüket a GPS hangján keresztül.
Tóth Luca csodásan bizarr animációjában arra ébred egy srác, hogy tumor nőtt a hónaljában. A mellkasröntgenen derül ki, hogy a mellbimbószerű kitüremkedés egy pocakos bácsi feje, aki reggelre kimászik a méhéből. Az újszülött öregúr ismerkedik a világgal, a padlón heverésző malackutyával, tesz-vesz, rajzolgat, és beleszeret a Teremtőjébe.
A kíváncsiság kora és a Superbia elvadultan szimbolikus történetei után egy meglepően egyenes vonalú sztorit mond el Tóth Luca a hiábavaló szerelemről.
A Berlini Filmfesztivált is megjárt, teremtésmítosznak is ötletes kisfilm végső soron azzal a tanulsággal hagy magunkra minket, hogy az életünk értelmét nem érdemes valaki más létezéséből levezetni – a gazdag szimbolikájú Lidérc úrnak ebből fakad a diszkrét melankóliája és az emlékezetesen szép szürrealitása is.
A rövidfilm, amit senkinek se kell bemutatni: a Mindenki 2017-ben megnyerte az Oscart, és ezzel megerősített minket a hitünkben, hogy a Saul fia sikere nem csak egyszeri csoda volt. Ehhez kellett persze az is, hogy a hatalom ellen csenddel lázadó gyerekkórus történetével Deák Kristóf egy jól működő hollywoodi toposzt hozott működésbe – gyerekek a felnőttek vaskalapos világa ellen –, ám a Mindenki épp abból merítette erejét, hogy megejtően univerzális. Szívbe markol Indonéziában, Kentuckyban és Pilismaróton is, mert olyan kérdéseket szegez nekünk, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Hogyan erodálja a jellemet a túlbuzgó versenyszellem, hogyan ölheti ki az empátiát a vágy a mindenáron való győzelemre? Hallgasson az igazságérzetére az ember, és szólaljon fel, vagy tűrjön, mert a status quóval együtt talán a közösséget is felrobbantja? Jobb egy őszinteségben szétszéledt csapat, mint egy megalkuvásaiban boldogtalan, de mégiscsak létező csoport? Akárhogy is lesz, Deák Kristóf optimista befejezését látva egyben biztosak lehetünk: a látszatdemokráciák idővel úgyis kimúlnak.
Miért kezd el pornózni egy tizennyolc éves lány? A Castingban modellfotózásra indul Júlia, de kitörési vágya (Londonba költözne) és szeretethiánya (erőszakos bátyjával él) miatt végül belesodródik a pornózásba. Csoma Sándor megrázó erővel mutatja meg azt az elszegényedett miliőt, amelyből még a felnőttfilmezés is vállalható menekülési útvonalnak tűnik. Kisfilmje a pornó világának ábrázolásában is hiteles: az asszisztenst, aki segít rábeszélni a lányokat a vetkőzésre, az egykor Michelle Wildként ismert Vad-Horváth Katalin játssza, remekül.
De a rendezőt elsősorban nem a felnőttfilmezés kulisszái, hanem a satuhelyzetbe szorult lány vívódása érdekli.
A kitörésvágy, a lelkifurdalás és a szégyen érzékletes életre keltése miatt kivételes a Casting, amelynek nagy felfedezettje a főszerepet megkapó naivitással alakító Blénesi Kincső.
A szűkös, 4:3-as képaránnyal és a kékesszürke színvilággal is a lány megszorultságát érzékeltető film rangos operatőri díjakat kapott (Imágó, ZSVFF). Emellett pedig a Casting Csoma osztályfőnökének, Enyedi Ildikónak is elnyerte a tetszését, aki épp az e műben nyújtott alakítása (a pornóproducer) miatt adta Gijs Nabernek következő filmje, A feleségem története főszerepét.
Megható, keserédes és nagyon vicces film az Utolsó hívás, ami után garantáltan meg akarjuk majd ölelgetni a nagymamánkat. Vagy legalábbis a főszerepet játszó Zsurzs Katit, aki az angol nyelvvizsgán izzad, mert szeretne kiköltözni a lányához Angliába, talán munkát is vállalni, miközben vigyáz az unokára. Izzad és fut, lohol az élete után, mert kicsúsztak a kezéből a dolgok: a munkahelyén elfelejtették, a lányának pedig csak teher már. Megérdemelten gyűjtötte be a 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztivál fődíját Kis Hajni rendező, aki ugyanazt csinálja most is, mint a diák-Oscarra jelölt Szép alakban:
csendes empátiával fordul oda valakihez, aki mellett egyébként elmennénk az utcán.
A rendező arra sarkall, hogy felismerjük magunkat ebben az elveszett nagymamában: a kétségbeesését, az igyekvését és azt a hallgatag szeretetvágyat, amit semmilyen magány nem tud az emberből kiradírozni.
(A teljes film megtekinthető az HBO GO-n.)
Ha a magyar művészfilmek kliséin nevetnénk, már nem a Valami Amerika 2-höz kell fordulnunk. A búzamezőn merengő Kovács Lajos ma is rettentő viccesen parodizálja a szenvelgő artfilmeket, de a Rossz színész még ennél is humorosabban, és ami még fontosabb, szeretetteljesebben emel görbe tükröt a filmkészítés esendőségei elé. A Rícsárdgír frontembere, Márton Dániel arról forgatta első kisfilmjét, hogy egy kezdő rendező leforgatja első kisfilmjét, és ebben a játékos kikacsintásban mindenki megkapja a magáét: a sznob rendező, a derítővel csajozó világosító és az örök lúzer színész, aki minden jelenethez ugyanazt az arcot vágja.
A Rossz színész úgy tudja fél óráig kitartani ezt a zseniális gegparádét, hogy közben nem válik belsős poénkodássá, és egy szívvel teli történetet is elmesél egy szerelmi csalódásról.
Az pedig már a slusszpoén, hogy a pókerezni nem tudó Kepes mellett („Azt hittem, ez becenév!”) a David Lynch-pólóban feszítő SzintisLaci is felbukkan egy aprócska mellékszerepben, aki a Ricsárdgír mulatóshimnusza óta kisebbfajta internetes sztár lett.
Itt vagyok (2010): A 2010-es évek kultuszfilmje, amely felrakta a filmes térképre Szimler Bálintot és az Eufóriát meg A feleségem történeté t fényképező Rév Marcellt. A huszonévesek végeláthatatlan csellengéséről szóló film láttán még Jarmusch is elismerően csettintene.
Szép alak (2016): Kis Hajni diák-Oscar-jelölésig jutó, keserédes drámája a gimnáziumi takarítónőről, aki titokban a népszerű kosárlabdás lányba szerelmes. A magányos nő csak egy kis szeretetre vágyik, de a legtöbb, amit kaphat, egy beismerő pillantás a másiktól: „Értem én, de mégis mit tehetnék?”
Valami kék (2010): Zomborácz Virág (Aranyélet, Utóélet) kisfilmje nem a lehangoló vidéki esküvőkről, az undorral majszolt mignonokról, a kizárólag töménnyel elviselhető mulatósról és még csak nem is a részeg nemi erőszakról szól. A film témája egy zátonyra futott lánybarátság, és a sanyarúbb sorsú fél elkeseredett bosszúja – ezek feldolgozásában viszont lehengerlő.
A kamaszkor vége (2015): Szilágyi Fanni érzékeny portréja egy kétpetéjű ikerpárról, akik először találkoznak a szexualitással. Pazar atmoszférateremtés és Olasz Renátó felejthetetlen bemutatkozása Mán-Várhegyi Réka novellájának adaptációjában.
Tabula rasa (2015): Csoma Sándor egy kirügyező gyerekszerelmen keresztül mesél a romániai rendszerváltásról, és arról, hogy a családokat, barátságokat tönkretevő besúgások és a kibeszéletlen nemzeti traumák után senki se indulhat tiszta lappal Kelet-Európában.
Symphony No. 42 (2014): Bucsi Réka Oscar-közelbe jutó, kegyetlenül ironikus diplomafilmje ember és természet sokszor groteszk kapcsolatáról, ami a klímaválság elmélyülésével csak egyre aktuálisabb.
Láthatatlanul (2017): Cannes-t is megjárt kisfilm egy vak fiú és egy látó lány megismerkedéséről, amelyben átélhetjük a bizonytalan flörtölgetések minden izgalmát és csalódását.
Take Me Please (2018): Hegyi Olivér hippisen szürreális rajzanimációja egy szakítás utórezgéseiről, a fiatalkori döntésképtelenségről, és arról, hogy minden szerelembe belehalunk egy kicsit.
Fizetős nap (2016): Uzsorás maffiasztori a cigánysoron, fekete-fehérben. Felér egy gyomrossal.
Földiek (2017): Freund Ádám pszichedelikus sci-fijében egy álmodozó családapa kilövi magát az űrbe, a hátrahagyottaknak pedig meg kell küzdeniük azzal a traumával, amit egy földhözragadtabb filmben, amiben sajnos nincsenek gázmaszkban gitározó űrlények, a szülők válása jelentene.