Az éjszakai vezetés háttérzenéjének hajnala – Kritika a Samurai Drive Hunt című EP-jéről

Akit az elmúlt hét év során kicsit is érdekelt a magyar underground a zenei színtéren, valószínűleg belefutott már Nóvé Soma munkásságába: az énekes-gitáros fő együttese, a Middlemist Red 2014-ben hozta ki első albumát, amellyel valóságos pszichedelikus blues-rock forradalmat indított be itthon, ugyanis legalább fél tucat banda próbálta lenyúlni a hangzásukat, viszont ezek nagy részét a remekül sikerült második lemezük teljesen zárójelbe is tette. Az együttes harmadik korongja a tavalyi év végén jelent meg, és érzésem szerint még kicsit tapogatózik, hogy merre érdemes folytatni a történetet, ugyanakkor Nóvé Somát nem érdemes kizárólag a Middlemist Reddel azonosítani. Az énekes ugyanis több projektben is részt vesz: erre példa lehet a népdalokat szaxofonnal felszerelt garázsrockos köntösbe öltöztető MORDÁI, a feldolgozásokkal operáló The Night of the Vampire, a különböző szólóestek vagy a jelen kritikának témát adó Samurai Drive, amely áprilisban jelentkezett egy négyszámos EP-vel.

A Samurai Driveban Somát Daniel Riederauer egészíti ki: első megjelenésük 2020 elején látott napvilágot, aminek készítése során elmondásuk szerint egy film noir-hangulatot idéző, éjszaka vezetős koncepció lebegett a szemük előtt.

Röviden egy lo-fi beats/Middlemist Red crossoverként lehetne jellemezni, de a valóság persze komplexebb:

Soma hozza a tőle megszokott énekdallamokat, a körítés ugyanakkor egészen más – a gitárra jóval kevesebb torzító került, és hangzása is vékonyabb, ami jól áll a telecasteres pentatonriffeknek. A ritmust több helyen dobgép adja, a zenébe elektronikai elemek is kerültek (bár nem annyi, amennyit a Neon Side synthwave aesthetic-kel forgatott klipje implikálna), és néhol megjelenik a MORDÁI-ra jellemző szaxofon is. Egyetlen kritikám talán az lehetne, hogy az album közepére kicsit mintha elfogyna a lendület, és az elektronikus helyett organikusabb doboknak, valamint a megfogyatkozó szintetizátoroknak köszönhetően néhol olyan érzése lehet az embernek, mintha egy középtempós, B oldalas Middlemist Red-számot hallgatna. Ugyanakkor az albumot lezáró Sound of Everyone rámutat, hogy milyen jól áll az együttesnek, ha egy-egy frázist mantraszerűen ismételget.

Ilyen előzményekkel vághatunk bele a nemrég kiadott Huntba: ennél örömmel hallottam, hogy az előző album működő elemeit nemcsak megtartották, hanem tovább építettek rá. A címadó dal egyben nyitány is, az ütemet a szívritmust imitáló lábdob és a pergőt helyettesítő clap adja, amit egy visszafogott basszusszinti egészít ki. A repetitív gitárriff és az előző bekezdésben említetthez hasonló ismétlődő éneknek köszönhetően a szerkezet a hagyományos verze-refrén sablonminta helyett inkább az elektronikusabb zenék felépítésére emlékeztet.

Az EP messze legjobb dala a Hearts Bound to Fall, amelyben Soma énekét a mostanában igen gyorsan népszerűsödő, elektronikus zenéjét népies motívumokkal vegyítő Дeva vokálja egészíti ki, egészen tökéletes elegyet adva. Mindemellett a hangszerelés is igen érdekes: az együttes nevéhez híven a kezdőmotívum egy tradicionális japán hangzásvilágot idéz, majd miután a szám beindul, a gitárdallam egy hegedűt imitál, kvázi összehozva ezt a két teljesen különböző világot.

Az 51% az EP egyetlen melankolikus eleme, mely az eddigi számoktól eltérően kiterjedtebb szövegvilággal rendelkezik. Az alapot adó ismétlődő szintetizátortémára rétegenként folyamatosan épül fel a dal, amit egy-egy kiállás tör meg. A kislemezt záró Sailing Nowhere egy mondhatni klasszikus Samurai Drive-téma: kezdésnek középtempó, dobgép, ritmikus gitárkíséret és Soma megszokott énekdallamai, majd ahogy haladunk előre, jönnek be az új elemek és témák, mint a nyolcvanas éveket idéző szintetizátorszőnyeg.

Összességében remek tizenhét percet ad a Samurai Drive kislemeze annak, aki rászánja az időt, a Hearts Bound to Fall pedig szerintem a félév egyik legjobb dala Magyarországról. A hangzás érezhetően átgondoltabb és jóval sokszínűbb, mint a teljes első albumon, leszámítva talán a szaxofont, ami itt nem jelenik meg, de végső soron ez sem okoz különösebb hiányérzetet. Az együttes nevét eddig nem láttam a nagyobb fesztiválok plakátjain, szóval nem vagyok benne biztos, hogy a srácok tervezik a formáció színpadra állítását, de végül is lehet, hogy tényleg az éjszakai vezetéseknek áll jól a zenéjük. Én azért szívesen ellenőrizném.