Sikersorozat – sorozatsiker. Kortárs alkotók szériái nemzetközi porondon

Művész: Horváth Lóczi Judit képzőművész
Siker: A Royal Academy of Art (London) Summer Exhibition kiállítója

„Néhány éve szinte csak sorozatba összefűzhető munkákat készítek. Amikor még kerestem az utam, és belekaptam mindenféle stílusba, kipróbáltam mindenféle anyagot, akkor a mestereim mondták, hogy sorozatokat próbáljak meg festeni, mert az jobban segít a fejlődésben és a továbblépésben. Igazuk volt. Ez egyrészt segít abban, hogy körbejárjam az adott témát, és teljesen kivesézzem, mielőtt másik kérdés kezd izgatni.

Másrészt az első és az utolsó munka között fejlődök technikailag is.

Egyes sorozatoknál fontos elem a szerialitás (sorrendiség, egymásutániság) és az ismétlődés – azaz a sorozat megfelelő installálás hatására egy nagy munkának hat, így újabb kontextusban, akár installációként tekinthetünk rá. Általában több sorozatot futtatok egyszerre, és előfordul, hogy hosszú kihagyás után készítek újabb munkákat a még mindig aktuális témához. Ez a festmény (Dreaming between frames címmel) a Bad Hair Years sorozat része, ami arról mesél, hogy milyen változások következnek be egy nő életében, ha anyává válik.”

Művész: Szőke Gábor Miklós szobrász
Siker: Kézilabda junior Eb-kupa, American Airlines-ajánlás

„A sorozatban való alkotás sokféleképpen értelmezhető a művészetemen belül. Folyamatában nézve szinte megállás nélkül tervezek, alkotok. Nagyon intenzíven élem meg a mindennapokat, az elmúlt pár évben iszonyatosan felgyorsult minden körülöttem, így egy helyszínbejárás közé spontán beékelődött városnézés ki tud kapcsolni, és hamar megtalál az ihlet. Bár néha egy-egy munka kitalálására és megvalósítására nincs túl sok idő, egyszerre több dolgon pörgök, de mindig igyekszem a lehető legtöbbet kihozni egy projektből, ami akkor és ott lehetséges. Általában nem vagyok rástresszelő típus, feltölt, ha zajlanak az események körülöttem. Szeretem rendszerezni a dolgokat, aminek köszönhetően a felesleges szeleket ki tudom fújni a vitorlából – rend nélkül nem tudnék ekkora volumenű munkákat létrehozni. Ebből a szemléletből fakadt, hogy időben felismertem, hogy erős csapat nélkül nagy csatákat nem lehet megnyerni, és kialakult egy erős támogatói környezet körülöttem, aminek része az állandó csapatom: a családom, a társam vagy az ügyfeleim. Ebben évek munkája van. A témákra vagy inspirációkra visszatérve van, aki egész életében embereket ábrázol, ezen belül mondjuk csak meztelen női aktokat, nemi szerveket vagy geometrikus formákat, van, aki egy szűk, szubkulturális környezethez szól, van aki csak provokál stb. Engem az emberi lépték szempontjából nagynak számító épített vagy természetes környezetre való befolyás foglalkoztat, túlnyomórészt vizuális, szobrászati eszközökkel, azon belül pedig legtöbbször figurális témákkal, például állatokkal vagy fiktív totemekkel.

Még így is elég tág a spektrum, egy témát ezerféleképpen ki lehet fejteni és dolgozni, ebben végtelen mélység rejlik, így nehezen meghatározható fogalom számomra, hogy mi a sorozatban való alkotás, mert bármi lehet az.

Az utóbbi tizenegy évben szokásom belső, kísérleti világomat Dantén, a néhai kutyámon bemutatni vissza-visszatérve. Ezek a munkák egymásra épülnek, jelentésük kiegészül egymás mellett. Köztéri szobraimat leginkább a vadállatok inspirálják. Ezek sokkal patetikusabbak, és természetfeletti tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek után a homo sapiensek csak vágyakozni tudnak, és ami erőt ad nekik, entitástudatot, közösségi hovatartozást, a barlangrajzokhoz hasonlóan vagy mint egy Lamasszu az ókori Mezopotámiában. Nem véletlenül fonódik össze számos munkám a sporttal, itt működik ez a legfelismerhetőbben. A sport hatalmas tömegeket mozgat, a sportolók az ókor óta ideákat testesítenek meg, amiket egy-egy szoborral vizuálisan fogalmazok meg egy kulturális és épített környezetben. A Vizes vb-re alkotott Vízi legendák szoborsorozatom is erről szólt: a hat vízi élőlénnyel a hat sportdiszciplina totemeit alkottam meg. Ezek együtt egy sorozatot alkotnak, és a sorozat önmagában a nagy sorozat része, és ezt az egészet létrehozni számomra létfeltétel.”

Művész: Bartha Máté fotós
Siker: Louis Roederer Discovery Award (Arles)

„2011-ben végeztem a MOME-n fotó szakon, majd idén az SZFE dokumentumfilm-rendező szakán, így kétféle módon használok képeket a munkámban. Számomra mind a fotó, mind a film történetmesélés, a különbség abban áll, hogy amíg utóbbi lineárisan építkezik, előbbi szabadabb kezet ad a nézőnek a megtekintési és értelmezési sorrend kiválasztásában. Ezek az egymás után vagy egymás mellett létező elemek a központi, mozgató téma vagy témák felfejtésének, körüljárásának célját szolgálják, számomra a legtöbbször olyan módon, hogy egymást helyezik más megvilágításba azáltal, hogy újabb és újabb értelmezési kontextust adnak.

Tehát a néző adott kép vagy jelenet alapján kialakít egy véleményt, amit a következő egység megkérdőjelez, megcáfol, elbizonytalanít vagy más megvilágításba helyez.

Ilyen nézőpontváltások sorozata adja ki az egész történetet, amely ezáltal egyfajta szemlélődéstörténet. A képen egy katonai jellegű szabadidős nyári tábort látogató fiatal látható, amint víz alá merül, vagy onnan bukkan elő. A kontextus szokatlan, akár ijesztő, a fiatal tekintete és a békés víztükör azonban nyugalmat sugall. A Kontakt című sorozatban ez a fajta értelmezési ambivalencia egyes képeknél és a sorozaton belül, képről képre is fontos alkotási, szerkesztési elv volt.”

Művész: Ezer Ákos festő
Siker: Ábstract Hungary, K/M Künstlerhaus (Graz) kiállítás

„A sorozatok számomra nem előre meghatározott számúak, és nem tervezem el, hogy milyen képeket fognak magukba foglalni. Többnyire nem is tervezek nagyon előre a munkám során. Nekem valahogy az vált be, ha minél kevesebb dologhoz kell kötnöm magam, amikor nekikezdek a festésnek. Általában úgy alakul ki egy csoportosulás a munkáimból, hogy egy kép elkészítése közben döntések elé kerülök: a sok lehetőségből, megoldásból kell választanom egyet, ami mentén tovább haladhatok. Ez egy ágrajzként képzelhető el a legjobban, amiben az elkészült munkák az ágvégek, az elágazások pedig a munka során meghozott döntéseim. Szeretem körbejárni a témaköreimet, és kipróbálni azokat az ötleteket, amik eszembe jutottak, de ezt nem az adott kép kárára akarom tenni, így átviszem őket a következő vászonra.

Alapvetően korlátozott számú, de nem fix motívummal dolgozom, és ezek variálhatósága, különböző minőségek felcserélhetősége nagy szabadságot ad számomra a festés során.

Ezáltal jön létre egy műtárgyegyüttes, amit utólag sorozatnak lehet nevezni. Nem törvényszerű, hogy a sorozat tagjai egymás után vagy rövid időn belül készülnek, nem »korszakolom« őket, így nem kell lezárnom a gondolkodási folyamatot. Sokszor a régebbi munkák szemlélése közben kezd el foglalkoztatni egy új megoldás lehetősége, így akár több évvel később is bővülhet egy sorozat. Például 2015 környékén festettem olyan képeket, ahol a hátteret keresztülszelő 20 cm széles színátmenetekből alkottam sávokat. Ez az elmúlt időszakban újra foglalkoztatni kezdett, és készült is pár munka, ahol más szituációban, de használom ezeket a háttereket. Érdekesnek találom azt is, hogy van olyan szituáció, amikor két képet egymás mellé téve nagyon nagy különbségek tűnnek fel először. Mintha két teljesen más jellegű festményt néznék, de ha társítom őket több másik képpel, akkor nagyon jól tudnak működni és egymást erősíteni. Ilyenek azok a nyújtott nyakú portrék is, amiket most állítottam ki a grazi K/M Künstlerhaus alagsorában.”