A lájk nem boldogít – Kritika a Sweat című filmről

Az elmúlt tíz évben nagyot fordult a közösségi média megítélése, ennek megfelelően a filmek is egészen máshogy nyúlnak a témához. Míg a 2010-ben megjelent Social Network – A közösségi háló a Facebookot sikertörténetként mutatta be, addig az utóbbi esztendőkben számos olyan alkotás látott napvilágot, amelyek már a közösségi média veszélyeiről szólnak – hol a valóság talaján maradva, hol némileg eltúlozva, thrillerbe vagy krimibe ágyazva. A téma a magyar rendezőket sem hagyta hidegen, így született a FOMO – Megosztod, és uralkodsz és a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). A legnagyobb visszhangot a tavaly bemutatott The Social Dilemma keltette, mely dokumentumfilmként ásott le a mindennapjaink részét képező online platformok mélyére. De vajon lehet-e még újat, érdekeset mondani 2021-ben a közösségi média árnyoldalairól? Erre tett kísérletet a svéd Magnus von Horn második nagyjátékfilmje, a Sweat, amelyet eredetileg a koronavírus miatt elmaradt 2020-as cannes-i filmfesztiválon mutattak volna be.

Az alkotás a népszerű, fiatal fitnesztréner és influenszer, Sylwia (Magdalena Kolesnik) három napját mutatja be, akinek az edzések és a követőivel való online kapcsolattartás teszi ki az életét.

Hiába a mutatós külső, a pénz, a szép ház és a csillogás, Sylwia valójában magányos és boldogtalan.

A lány egyre nehezebben tudja megjátszani, hogy az élete tökéletes, márpedig a követői és a hirdetők ezt várják el tőle.

A rendezőnek nem célja, hogy direkt módon kritizálja az influenszerjelenséget, vagy hogy ítélkezzen a főszereplő felett, ezt meghagyja nekünk, nézőknek. Nincs is könnyű dolgunk, amikor véleményt kell formálnunk Sylwiáról: egyaránt tudjuk szánni és szeretni, mivel a lány egyszerre szerves része és elszenvedője az influenszerkultúrának.

Magnus von Horn ezen az univerzális történeten keresztül kívánja bemutatni, milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki online kirakatba teszi az életét –

különösen akkor, ha egy olyan érzékeny és szeretetéhes személyiségről van szó, mint Sylwia. Bár a sztori önmagában valószínűleg senkinek nem mond újat a közösségi média természetéről, a Sweat mégis hatásosan, közhelyek nélkül mutatja be az influenszerlét küzdelmeit és annak az egyén személyiségére gyakorolt negatív hatásait. A főszereplő folyamatosan álarcot visel, és küzd önmagával: az egyik percben nevetve tart edzést rajongóinak, nem sokkal később viszont már a sírás szélén áll a színfalak mögött. Hiába követik ugyanis hatszázezren a közösségi médiában, nincsenek valódi emberi kapcsolatai, még az anyjával sem találja a közös hangot.

A főszereplő folyamatos érzelmi hullámzása és küzdelme jelenti a feszültséget a történetben, amire a film erős formanyelvi eszközökkel erősít rá:

a százperces játékidő alatt szinte nincs olyan jelenet, amiben ne Sylwiát látnánk valamilyen szűk plánban, ahogy izzad, sír, nevet, szenved, mindez pedig erős intimitást ad az alkotásnak.

A kézikamerás felvételek dokumentarista hatást keltenek, mintha mi is folyamatosan ott lennénk a főszereplő mellett, követnénk a mindennapjait, az arcáról készült premier plánok pedig rendre emlékeztetnek minket, hogy valójában nem boldog. Egy ilyen színészközpontú filmnél óriási szerepet kap a casting, ám a rendező nem lőtt mellé: Magdalena Kolesnik jó választásnak bizonyul az érzelmileg labilis, naiv influenszer szerepére, minden tekintetében egyszerre van ott az életigenlés és a szomorúság. A harmincegy éves lengyel színész eddig kevésbé ismert sorozatokban és rövidfilmekben játszott, ezzel a szereppel viszont igazán megérkezhet a szakmába.

A Sweat egyszemélyes szenvedéstörténet, amelyben nincs valódi feloldozás. Hiányérzetünk elsősorban a film végi katarzis miatt lehet: mintha a rendező szándékosan nem akarta volna lezárni a történetet. Ezzel együtt Magnus von Horn drámája képes átélhető módon, friss hangvételben mesélni egy aktuális és sokat vitatott jelenségről, így árnyalni is tudja a közösségi médiáról alkotott képet.

A film adatlapja a MAFAB-on