Szabadtérin az elátkozott hajós

A bolygó hollandi története sokakat megihletett a 17. század óra. Wagner Heinrich Heine Schnabelewopski úr emlékiratai című prózai műve alapján ismerte meg az elátkozott holland kapitány legendáját, amely szerint a viharba került hajós szembeszegül Isten akaratával, ezért az ítélet napjáig bolyongania kell a tengeren. A Wagner-féle történet a balsors és az üdvösség elnyerhetőségének határán egyensúlyoz.

A Magyarországon 1873. óta játszott, népszerű opera a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Kesselyák Gergely vezényletével először szólalt meg a Szabadtérin. A sikert impozáns névsor garantálta: László Boldizsár, Rálik Szilvia, Kálmándy Mihály, Wiedemann Bernadett és Altorjay Tamás kapott szerepet. A kiváló hazai operaénekesek mellett színpadra lépett a „fő attrakció”, a Britain’s Got Talent első nyerteseként világhírűvé vált Paul Potts is. A közönség többet látta a színpadon, mint például tavaly Gérard Depardieu-t – a szegedi előadásban mellékszereplő, de meg kell hagyni, nagyon is megható honvágybetétben került a fókuszba: egyszerre láttuk a távolba révedező kormányost és (a szín előterében) annak álmait, ahogy a hazatérő férfi viszontlátja kedvesét.

Hasonlóképp Wiedemann Bernadett sem időzhetett sokáig a színpadon, ennek ellenére is a tőle megszokott módon uralta a teret: jelenléte átható, előadása pontos, erős, magabiztos volt. Kifejezetten emlékezetes alakítást nyújtott még Erik, a vadász szerepébe bújt László Boldizsár. A féltékeny férfi kétségbeesését mind színpadi mozgásával, mind hangjátékával a legnehezebb szólamok alatt is természetes könnyedséggel tette megrázóvá. Rálik Szilvia Sentaként és Kálmándy Mihály a hollandiként remek párost alkotnak, a híres duett megszólaltatása az előadás csúcspontja lett. Rálik a Joho, hoe! Vad bárka száll a tengeren előadásában nyújtott lélegzetelállító produkciót. Érezhetően mindketten gyakorlottak a szerepben, Kálmándy hangfekvése eleve rátermetté teszi az elátkozott hajós megelevenítésére, akinek vívódását a kiszabott sorssal szemben egyidejűleg képes összhangba hozni a tengeren reményvesztetten hánykolódó alak magányával.

Ugyanakkor a rendezői alapkoncepció és a hozzá tartozó díszlet- és jelmezterv átgondoltsága erősen megkérdőjelezető. Az analógia az űrbéli és a tengeri közeg közt nehezen alátámasztható, részleteiben sem megfeleltethető és inkább zavaró, mint új jelentésréteget társító attitűd. Láthatóan ebből építkezni kihívást jelentett a díszlet- és a jelmeztervező számára is, hiszen egyidejűleg kellett megoldani az űrközi utazást szemléltető hátteret szkafanderestül, mindenestül, illetve a földi közeget, ahol a derékból bővülő ruhás, feltűzött, becsavart frizurás, élénk piros rúzzsal sminkelt nők megjelenése az ötvenes évek divatját idézte – közülük pedig látványosan tűntek ki a főbb szereplők: a hajós és a hozzátartozók feketében, bakancsban léptek színpadra, beleértve Sentát is. Így a látványvilág sem hagyta, hogy kétséges legyen a történet végkimenetele: a koncepció pontról pontra hűen követte Wagnert, az előadás a színpadképpel szándékozta modernizálni az operát.

Problémásnak tekinthető továbbá az, hogy a rokka pörgését a zene és a szöveg is egyértelműsíti, Szegeden mégis többnyire kaszáltak a lányok (néha koszorúkat fontak) a búzakalászok között, ami megjelenésükkel együtt az operától meglehetősen idegen és távoli képzettársításokra adott alapot. Emellett a mű központi kelléke a hollandit ábrázoló festmény lett volna, ami a színpadon egyáltalán nem volt látható annak ellenére, hogy Senta a közönségnek háttal állva tesz úgy, mintha a képet csodálná – tehát szcenikailag is könnyedén megvalósítható lett volna a díszlet beemelése.

A tágas terekkel és alig mozgó kellékekkel (a több méter magasan mozgatott fémhíd kivételével) kietlenül hagyott, kék fényben úszó színpad a történet ridegségét, komorságát emelte ki. Ezt olykor a búzatáblákat megvilágító narancsszín törte meg, amely a pár boldog egymásra találását volt hivatott érzékeltetni – megnyugvást a végtelennek tűnő út után, nélkülözve a Wagner-féle végkifejletben rejlő áldozatvállalást, miszticizmust.Szabó Máté rendezésében Senta a gyalogosan távozó hollandi után látványosan leugrik, ami a nyílt tengert helyettesítő űrbéli környezetbe elég nehezkesen illeszkedő megoldás. Természetesen ebben az esetben sem feltétlenül előnyös a hagyományos formákhoz való kényszerű ragaszkodás, de az opera profi megszólaltatásának kedvezett volna egy koncepciózusabb színrevitel.

<p

A bolygó hollandi
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rendező: Szabó Máté
Szereplők: Kálmándy Mihály, Altorjay Tamás, Paul Potts, Rálik Szilvia, László Boldizsár, Wiedemann Bernadett
Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és Statisztái
Jelmeztervező: Füzér Anni
Díszlettervező: Khell Csörsz
Szcenikus: Tóth Kázmér