Klasszikusok új köntösben – Interjú Szabó Zsófiával A Pál utcai küldetés című könyvről írt tanulmányáról

Tanulmányod A Pál utcai küldetés című kalandkönyvről a kötet műfajon belüli sajátosságaival foglalkozik, de már önmagában a kalandkönyv is egy különleges műfaj. A kalandkönyvek kedvelői általában elkötelezett, de szűk körű közösség. Mit gondolsz, milyen jövője és sajátos értéke van a számítógépes és egyéb virtuális játékkultúra mellett ennek a műfajnak?

A számítógépes játékok elterjedésével valóban csökkent az érdeklődés a kalandkönyvek iránt, de úgy gondolom, hogy a virtuális játékkultúra nem fogja tudni teljesen kiszorítani a könyveket. Napjainkban a játékkönyvek és az alapjukat képező asztali szerepjátékok is reneszánszukat élik mind a kulturális életben, mind a tudomány terén. A kalandkönyvek valóban egy niche műfaj, de például az asztali szerepjáték – azon belül is leginkább a D&D [Dungeons & Dragons: az egyik legnépszerűbb asztali szerepjáték – a szerk.] – egyre több popkulturális termékben (mozifilmekben, sorozatokban) megjelenik. Emellett a Fighting Fantasy-könyveknek magas a gyűjtői értéke – az idősebb rajongók számára talán a gyerekkoruk kézzelfoghatósága jelenti a sajátos értéket.

Arról se feledkezzünk meg, hogy alkotói oldalról egy könyv sokkal könnyebben elkészíthető, mint egy számítógépes játék. Kutatásom során láttam, hogy gyakran a rajongók is nekifognak egy-egy saját kalandkönyv megírásához, amelyet aztán meg is osztanak a közösséggel.

Míg ehhez csak egy tollra és egy füzetre van szükség, addig egy mai szemmel is élvezetes számítógépes játék komplex programozási ismereteket és profi grafikusi készségeket igényel.

Írásodban rámutatsz, hogy A Pál utcai küldetés című kalandkönyvnek szándéka az irodalmi szöveg népszerűsítése játékos formában. Ahogy arra is, hogy a kötet olykor nem elég következetes. Az egymással szoros párbeszédben álló fejezetek miatt, amelyek nem számolhatnak egy valamikori játékos aktuális döntésével, többször találkozunk ellentmondással. Mennyire maradna érthető a játék, mennyire lennének elfogadhatók a hibák a közismert szépirodalmi alap nélkül?

Ezek a következetlenségek általában nem befolyásolják az egész fejezet érthetőségét, csak egy-egy mondat erejéig zavarhatják össze az olvasót. Például az egyik fejezetben Boka hazaküldi Nemecseket, a másikban nem. Viszont mindkét irányból ugyanoda lyukadunk ki: „nem veszed komolyan […], hogy elküldött.” Aki az utóbbi felől érkezik, nem fogja érteni az utalást. Ha olvastuk A Pál utcai fiúkat, tudhatjuk, hogy eredetileg mi történt ennél a résznél, de arra nem fogunk választ kapni, hogy miért nem vesszük komolyan, hogy elküldtek minket.

Egy másik fajta következetlenség, mikor átállunk a vörösingesekhez, aztán visszatérünk a Pál utcai fiúkhoz, és végül ugyanazokba a fejezetekbe csatlakozhatunk be, amelyeket akkor járunk volna végig, ha a saját csapatunk mellett maradunk (például Nemecseket hősként ünneplik korábbi árulását figyelmen kívül hagyva). Ez valószínűleg elfogadhatóbb lenne, ha nem ismernénk az eredeti történetet, és nem tudnánk, hogy Nemecsek hűségességének – vagy a másik oldalról Geréb árulásának – mekkora súlya van a forrásműben.

A Pál utcai küldetés a tekintetben kilép a klasszikus játékkönyvek keretrendszeréből, hogy nem kell kockával dobnunk, hanem tudatos döntések mentén haladunk a kalandban, illetve hogy ösztönöz minket arra, nyugodtan lapozzunk vissza a kaland egy korábbi pontjára. Miért más így játszani? Milyen élvezeti faktort vesznek el és adnak hozzá a játékélményhez ezek a változások?

Kockadobások nélkül elvész a szerencse faktora. A szerencse kiszámíthatatlanabbá, izgalmasabbá teheti a kalandot, de egyszerre korlátozza is az olvasót, hiszen előfordulhat, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzuk meg, mégis veszítünk. Egy racionális döntésekre alapozott kaland több autonómiát ad az olvasónak, cserébe elveszi azt az izgalmat, amelyet a dobás során átélünk. A kalandkönyvekben a lapozás során is találkozhatunk váratlan eseményekkel, hiszen a „jobbra vagy balra indulsz?” típusú választási lehetőségek nem sok támpontot adnak a jövőt illetőleg. Ezek a könyvek inkább szórakoztatók, míg A Pál utcai küldetés inkább elgondolkodtató. Az, hogy éppen melyik tud többet adni az olvasónak, egyéntől függ. Érdemes megjegyezni, hogy sokan a klasszikus játékkönyveket is kocka nélkül és visszalapozással játsszák – vagy legalábbis nem kezdik újra az elejétől a történetet, ha meghalnak valamelyik fejezetben. Ebből a szempontból A Pál utcai küldetés jól reagál a játékkönyvek olvasói
szokásaira.

A kalandkönyv történeti alapja, A Pál utcai fiúk műfajilag nem fantasyszöveg, pedig a legtöbb kalandkönyvnek fontos eleme a természetfelettiség, amely lehetővé teszi egyébként nem lehetséges helyzetek megélését. A realista kalandkönyvek élménye miben kínál más játékélményt?

Szerintem az elérhetetlen iránt ugyanakkora vágy lehet az emberekben, mint a lehetetlen iránt. Az idő, a távolság, az élethelyzet vagy a személyiség egyaránt korlátozhat minket bizonyos szituációk megélésében.

Játszódhat a könyv a múltban, ahova már nem tudunk visszamenni, játszódhat egy messzi országban, ahova talán soha nem jutunk el, beleképzelhetjük magunkat egy okosabb vagy egy határozottabb ember helyébe, „kipróbálhatunk” olyan foglalkozásokat, amelyekhez a valóságban nincs képzettségünk vagy tehetségünk.

Mindazonáltal fel is készíthet minket a történet egy-egy valós szituációra, vagy éppen önmagunkat is jobban megismerhetjük általa.

Az irodalom és a játék két nagyon rokon fogalom. Írod, hogy a szerzők nem tartják szükségszerűnek az alapmű ismeretét a játékhoz. Te mennyire tartod fontosnak akár a játékélmény miatt, de akár más aspektusból azt, hogy a kiindulási alap egy szépirodalmi szöveg?

Mivel én hamarabb olvastam A Pál utcai fiúkat, mint a játékkönyv-adaptációt, nehéz elképzelni, hogy milyen lett volna a játékélmény, ha nem ismerem a forrásművet. Annyi biztos, hogy a kalandkönyv során többször mérlegeltem, hogy mi férhet még bele a túléléshez, vagy éppen az eredetihez viszonyítottam a saját döntésemet, hogy elkerüljek vagy éppen elérjek bizonyos mérföldköveket.

A játékélményből számomra inkább elvett az eredeti mű ismerete, hiszen többször sejthető volt, hogy melyik döntés mit eredményez majd. Fordítva viszont A Pál utcai küldetés többet tud hozzáadni A Pál utcai fiúkhoz, hiszen a nyelvezet és a játékos forma közelebb tudja hozni a szereplőket és a történetet az olvasóhoz.

Írod, hogy mivel A Pál utcai fiúk befejezése tragikus, így A Pál utcai küldetésben sem egyértelmű, hogy mi a győzelem. Más megközelítésből a túlélés és a tragédia is lehet sikeres játék. Bár nem csak a végső kimenet hordozhatja magában, de nehéz egy játékot tét nélkül elképzelnem. Mit gondolsz, mi A Pál utcai küldetés tétje?

A Pál utcai küldetés tétje talán pont az, hogy mi döntsük el, hogy a túlélés vagy a tragédia – pontosabban az azt eredményező küzdelem – jelenti a sikert. Nem általánosságban, hanem számunkra. Van, aki a való életben is óvatosabb, és mindig a biztonságot tartja szem előtt, és van, aki inkább kockáztat a sikerért. A könyv közönsége pont az a korosztály, akik még éppen most ismerkednek önmagukkal, számukra érdekes lehet ezeket a szituációkat végigjárni, átgondolni, hogy a valóságban ők melyik típus – vagy melyikké szeretnének válni.

Szabó Zsófia És most lapozz 43 évet! című tanulmánya a Kortárs folyóirat októberi számában a 63. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.