• Dunatörténeteink tükre – Kritika Száraz Miklós György Duna című könyvéről

    2022.07.30 — Szerző: Dobri Imre

    Évezredek irodalma szól arról, hogy mi mindent jelent számunkra a Duna. Száraz Miklós György rendkívül gazdag és színes albumának lapjain utazásra hív térben és időben, hogy feltérképezzük a Duna-táj sokszínűségét és belehallgassunk közös múltunk emlékezetének visszhangjaiba.

  • Ada Kaleh szigete a Vaskapunál (1949). Kép forrása: Fortepan/Erky-Nagy Tibor
    Ada Kaleh szigete a Vaskapunál (1949).
    Kép forrása: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

    A kérdésre, hogy mi a Duna, természetesen nem lehet egyszerű választ találni, ez a könyv sem ígér ilyesmit. Egy folyó, persze, és útvonal, határ, de elsősorban találkozási pont, vagyis közös tér, valós és imaginárius hely. Éppen ezért meghatározhatatlan, ám kimeríthetetlen téma. Ahogy Hamvas Béla írja az Öt géniuszban, egy hely definiálhatatlan, „egy helynek nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mítosza”. Száraz Miklós György könyvének tanúsága szerint a Duna voltaképp mindaz a sokszínű kultúra, ami a különböző országokon és vidékeken keresztül húzódó Duna menti tájon született és alakult évezredeken át. Egyszóval minden, ami Közép-Európát jelenti.

    Újra Hamvast idézve: „a helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van, és nemcsak látvány, hanem géniusz. Ezért nem határozható meg, csak lerajzolható, mert nem kiszámítható, mert arc.” A Duna azonban nem egy, hanem sokarcú, ahogy Száraz megfogalmazza, és nem csak mert oly sok és sokféle vidéket érint. Van, hogy szőke, aranyos, ősz vagy éppen kék – a szerző minden árnyalatát sorra veszi. Sőt a Fekete-erdőből eredő és a Fekete-tengerbe torkolló folyó Szabó Lőrinc nyomán nem lehet szerinte más, csak tus.

    Ugyanaz a folyó és mégis más Donau-ként, Dunaj-ként, Dunav-ként és Dunarea-ként, Ister-korában és Danubius néven,

    közben pedig „part, szikla, tocsogó, felhő, holtág, híd, csónak, hajó, hal és háló, kő és ház, vár, tölgy és fűz, nád, sirály, kanalasgém, sziget és ember. Kultúra” – írja Száraz Miklós György. Továbbá víz és medre, és mind amit vitt és visz, amit tükröz és elnyel, tehetjük hozzá.

    Száraz Miklós György  Kép forrása
    Száraz Miklós György
    Kép forrása

    Rendkívül gazdag ez a kötet. Nemcsak gyönyörű fotóival (szebbnél szebb archív életképek és közelmúltbeli tájképek teszik albumszerűvé), hanem több ezer évet felölelő ismeretanyagával, valamint sodró és költői nyelvezetével. Harminckilenc fejezeten és több mint kétszáz oldalon keresztül utazunk le a folyón, megismerkedve múltjával, népeivel, történeteivel, hídjaival, szigeteivel, hegyeivel és utazóival. Külön fejezet a „lángoló”, másik a „jéghátú”, harmadik a „napmakacskodó” Dunáról. De olvashatunk a Habsburgok és a költők Dunájáról is, ahogy a sztyeppe és a fővárosok folyójáról, vagy a mítoszok és a metaforák Dunájáról. És akkor a szentségről még nem is szóltunk, hiszen ahogy minden folyó, a Duna maga is szent: Danuvio Sacrum, hirdeti egy a Margit-szigetről előkerült római felirat. A mítosz pedig „az örök emberi”-t keresi mindebben, írja Száraz. Ehhez Jókai Annát ugyancsak segítségül hívhatjuk, mert szerinte a mítosz „az örök isteni” felmutatásának szellemi igénye. A két állítás nem zárja ki egymást, sőt együtt adják ki a mítosz egyetemes igényű teljességét a föld alattitól az ég felettiig.

    A Dunához mindannyiunknak van valami köze, még ha nem is rögtön mitikus távlatokból. Jómagam visegrádiként sosem gondoltam úgy a folyóra, mint különálló természeti létezőre, bennem a Dunakanyar szerves részeként él, egységet alkotva az őt körülvevő tájjal. Úsztam benne, eveztem rajta, fogtam belőle halat, és raktam gátat ellene árvizek idején. Utaztam rajta számtalanszor, leginkább a túlsó partra, réven, kompon, csónakon, hajón. Szóval általában „utamba esik”. Mégis leginkább a múló időt látom benne, ahogy gyerekkorom óta Áprily Lajossal a Királyasszony kertjéből tekintek rá: „évek s hullámok szaladnak / az áradó és lankadó Dunán”. A múló idő az örök ismétlődésben. Ez is a Duna.

    Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának alapgondolata, hogy

    egy országot vagy tájat a nyelvi és kulturális kódok sorából születő művészi valóság teremti, identitását ezek a kulturális jegyek őrzik.

    Bikafürdetés, háttérben a Dunakanyar   Kép forrása: Fortepan
    Bikafürdetés, háttérben a Dunakanyar
    Kép forrása: Fortepan

    Ezek adják sokszínűségét is, főleg egy olyan táj esetében, ami több ezer éves és soknyelvű kultúrák nyomait viseli magán. Esterházy írja a Hahn-Hahn grófnő pillantásában: „A Duna az nem valami, nem a vize, nem a vízmolekulái, nem a veszedelmes mederviszonyok, a Duna az egész, a Duna a forma.” A Dunát ezek szerint csak megírni lehet, vagy legalábbis körüljárni, megpróbálni megfogalmazni, de elsősorban, mindenekelőtt olvasni kell. Ahogy Száraz Miklós György teszi: utazása a Duna-olvasás kalandja.

    A Dunát, ahogy bármilyen tájat, sokféleképpen, sokféle hangon lehet megszólaltatni, és éppen ez Száraz művelődéstörténeti könyveinek tétje: hogyan lehet egyszerre szépirodalmi igénnyel, mégis átfogó tudást közvetítve és kultúrhistóriai ismeretterjesztő szándékkal, személyes nézőpontból, ám végső soron egy közös tudás lehető legszélesebb összefoglalását nyújtva eredeti módon szólni egy vidékről vagy egy közösségről? Ha csak a Duna irodalmát vesszük, két évezred irodalomtörténetét kellene áttekintenünk, de felsorolni is lehetetlen lenne minden róla szóló vagy hozzá kapcsolódó művet. Száraz sem hagyja ki a poént: valóban Dunát lehetne rekeszteni velük. Sőt manapság is születnek értékes és izgalmas Duna-könyvek, ahogy Szálinger Balázs két évvel ezelőtti Al-dunai álma, vagy Nick Thorpe érdekességekkel teli tavalyi útleírása a folyón felfelé a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig (mely utóbbiból dokumentumfilm-sorozat is készült). De rég íródott útirajzokat szintén adnak ki újra, mint Hans Christian Andersen 1841-es dunai utazásának naplóját Egy költő bazárja címen.

    Száraz Miklós György ezért elismerésre méltó merítéssel rengeteg lényeges szöveget von párbeszédbe, számtalan klasszikus útleírást, regényt, költeményt, római feljegyzésektől török utazókon át Elias Canetti-ig, Janus Pannoniustól Grendel Lajosig. Van, akivel vitázva – Claudio Magrist például szellemesen és jogosan kritizálva, mondván „egy hajóban evez, de nem egyben velünk” –, és van, akitől egész bekezdéseket idézve. De együtt nézi a folyót Marcus Aurelius-szal és Babitscsal, ahogy együtt utazik minden erre tévedt útirajzíróval. Római császárok, magyar szentek, Habsburgok elbeszélései keverednek könyvében szerzetesek, vízimolnárok, katonák, költők, hírlapírók és szaxofonosok történeteivel. Együtt utazunk vele térben és időben. Legendák, csodák és szörnyűségek, árvizek, ostromok, valaha volt és jelenlegi fővárosok, paloták és romok, aranykorok és múzeumi emlékeik sorakoznak lapjain, és megannyi gyönyörű szó, dunai kifejezés a folyamzsintől a keleviszen és iringón át a folydogáig. Krónika és elmélkedés. Poétikus esszé, józan egyensúlyban tartva a képes beszédet az ismeretek gyűjtögetésével és a bőséges idézetekkel. Közben olyan magával ragadó mondatokkal, mint „mondjuk úgy: a Duna az Isten olvasója. Tíz országot érint ez a nagy folyó. Négy fővárost, négy nagy gyöngyöt – Bécset, Pozsonyt, Budapestet és Belgrádot – fűz fel kék fonalára.”

    Haklik Norbert jegyezte meg anno a Tiszatájban, hogy Száraz Miklós György vérbeli prózaíró és vérbeli közép-európai. Ismeri mind és nem hallgatja el a környező népekkel közös örökségünk történelmi traumáit, sértettségeit, a szomszédságok közötti feszültségeket, a meg nem értettség tudatát és az örökölt indulatokat. A „Duna-táji kárhozatot”, ahogy ebben a könyvében írja. Mindazt az ellentmondásos múltat, ami ugyancsak összeköt bennünket: „Duna-táj. Felemelő, bátor kísérletek és csúnya befejezések földje”. És ezt a több ezer évet egyszerre tudja történelmi távlatból nézni, majd néhány találó hasonlat mögé rejtve egy-egy bekezdésbe sűrítve megvilágítani, végül személyes élményekkel, valamint remek asszociációkkal fűszerezve egészen közel hozni az olvasóhoz.

    Száraz Miklós György  Kép forrása
    Száraz Miklós György
    Kép forrása

    Duna-könyvének minden sora Közép-Európáról, azaz rólunk szól. Mert a Duna, minden változatosságával egyetemben, mi magunk vagyunk.

    Végel László szerint a Duna a közös hazánk, egy síkban elterülő Bábel. Ahogy ennek a szövegnek tanúsága szerint a Duna egyszerre sors, történet, véget nem érő keringő, ábránd, színpad, regény, sztráda, híd és határ – metaforák sokasága. Leginkább azonban közösség. Mindenki, aki a „dunasággal” érintkezik, közénk tartozóvá válik. Például ezért is nevezheti egyszerűen „ifjú angolunk”-nak Patrick Leigh Fermort, hiszen 1934-es útinaplója révén ő immár végérvényesen dunai ember.

    A „mi Dunánk”, mondja minden népcsoport, melynek országát-vidékét érinti a folyó, és minden utazó, aki partjára lépett vagy hajózott rajta valaha. A kifejezés önmagában is közösségbe von, ahogy a „Mi Atyánk” kimondása. A Duna tehát mindannyiunké, de ezzel mi szintén a Dunához tartozunk: bajorok, svábok, osztrákok, zsidók, rácok, kozákok, mócok, mokányok, szefárdok, rómaiak, hunok, szkíták, avarok, kurucok, labancok, és mind „mi Habsburgok” természetesen.

    A szöveg többes szám első személyű megszólalása is szövetségre hívja az olvasót: megszólítva érezzük magunkat, együtt utazunk az évezredes tájban. Ez a nyelvi gesztus, nem királyi többesként, hanem a közösséget hangsúlyozva érezteti végig, hogy az olvasónak az elbeszélővel egyetemben igenis köze van mindehhez a múlthoz és örökséghez. A művelődéstörténeti részletek így kulturális identitásunk apró építőkockáiként épülnek be emlékezetünkbe. Mert ez a mű, ahogy Száraz Miklós György korábbi művelődéstörténeti kötetei, mint az Erdély csodái, a Csodás Magyarország, a székelyekről, cigányokról szóló műve, vagy az Írd fel házad kapujára című Judaisztika-kötet, mind újrafelfedezésre váró közös emlékezetünk könyvei.

    És Duna-könyvének is saját története kerekedik, ahogy bő másfél évtizede növekedni kezdett. Honlapjának tanúsága szerint első változata még Mészáros László fotóalbumának kísérőszövegeként jelent meg 2005-ben az Officina ’96 kiadónál. (Ezt az albumot német és angol fordításban is kiadták.) 2009-ben az Életünk közölte folytatásokban az esszé kibővített változatát, amelyet a Fapados Kiadó 2013-ban e-könyvként publikált. Ez lett végül a jelen kiadás alapja, immár teljes saját Duna-albumként. Csak kívánhatjuk, hogy a jövőben még tovább bővülhessen, mert a téma természetszerűleg kimeríthetetlen.

    bb

    Szabó Zoltán szerint „Magyarország térképét írók tették élővé, plasztikussá, völgyeket és hegyhátakat mintázva meg benne, városokat és folyópartokat elevenítve meg rajta. Minden magyar író belerajzol néhány tájat a mappába.” Az ő Szerelmes földrajza sajnos befejezetlen maradt, de nemes hagyományt teremtve más könyvekben azóta is folytatódik. Ha volna ilyen műfaji megjelölés, azt mondanám, Száraz Miklós György Dunája a „szerelmes földrajz” csodás műfajának újabb remeke.

    Száraz Miklós György: Duna. Mítoszok Dunája – a Duna mítosza

    Scolar, 2022

    Száraz Miklós György: Duna. Mítoszok Dunája – a Duna mítosza

  • További cikkek