Személyességtől az idegenségig

Tompa Andrea drámaműhelyére ülök be csütörtök reggel. Andrea a hangsúlyt leginkább a párbeszédekre teszi. Egy igazán jó párbeszédhez olyan karakterek szükségesek, amelyek jól körülhatárolhatóak és különböznek egymástól. Ez a különbség fogja adni ugyanis a drámai feszültséget. A kulcsszó a személyesség. Ha a párbeszédek lassan, pattogó válasszal indulnak, majd később már kibontakoznak, az egyre jobban kirajzolja egy karakter személyiségét. Az előző napi feladatukat olvassák fel a hallgatók, amelyben a másik idegenségét kellett megismerni, személyesebbé tenni. Ehhez segítségül a résztvevők saját neveik jelentését mondták el egymásnak és a hozzáragadt személyes történeteiket. Ezeken keresztül jól körülhatárolható volt egy-egy résztvevő személyisége, karaktere, ha addig nem is ismerték egymást. Andrea megjegyzi, hogy személyes tétje lesz a színházi jelenlétnek, és a prezentáció és a reprezentáció szétválik. Az önértelmezésnek — self — nincs stabilitása és ez labilitás jelent igazi kihívást és drámai hangot egy-egy sajátvilágban. Majd az ebéd kongatása előtt Székely Örs még bemutat egy Gayatri Spivak esszét, a Can the Subaltern Speak? címűt. Sokan bánhatják, hogy kihagyták Tompa Andrea szemináriumát.



A friss JAK füzetek bemutatója elég vegyesen zajlott. Balajthy Ági és Borsik Miki próbált közelíteni a migrációs problémákhoz, de nem mindig illeszkedett a kötetvilágokba. Jelen esetben Toroczkay András, Urbán Ákos és Fekete Richárd köteteiről beszélgettek. András egyik versét Madách Tragédiájának londoni színéhez és József Attila Tiszta szívvel verséhez hasonlította, míg Urbán Ákos olyan novellát olvasott fel, ami Kosztolányira és Tar Sándorra emlékeztetett. Míg Richárd kötetét egyértelműen újszerűnek és rendkívül kompaktnak tartották; versei ismétlésekben gazdag, ritmusos, retorizált szövegek, amelyek kissé katatonná teszik őket. Urbán Ákos prózáiban a hajléktalanság, a „magtalanság” a jellemző. Ági ennek kapcsán megjegyzi, hogy Ákos enigmatikusan ír, és van egyfajta Mészöly Miklós olvasata is. Toroczkay szövegeiben, nyomokban, felvetődik a migrációs kérdés: az egyik versben a lírai én  Walesben mosogat, majd később kiderül, hogy ugyanott más is, más költő és művész is mosogatott. Ez az idegenség tapasztalat válik ironikussá. A szerzők többször olvasnak fel köteteikből, ami igencsak felkelti az érdeklődésünket, csak találjuk meg hozzá az átrakott JAK irodát, ahol beszerezhetőek.

Képek: Bach Máté, JAK