„Ja, az első? Ó, hát olyan sok van!” – interjú Bubnó Tamással, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetőjével

Önmagában az a tény, hogy tíz éve elindítottunk valamit, ami egyre csak nőtt, sőt gazdagabb, népszerűbb, grandiózusabb lett – nos, számunkra ez már önmagában különleges élmény. Ezért az Orientale Lumen X sorozatba nem mindennapi vendégeket hívtunk. Kertesi Ingriddel 2020-ban dolgoztunk először együtt, nagyon élveztük vele a munkát, ezért kértük fel ismét egy közös koncertre. Nikodimos Kabarnosról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a bizánci zene egyik legnagyobb világsztárja: egy görög szerzetes, aki csodálatos hangjának köszönhetően óriási rajongótáborral rendelkezik. A Dorost a magyar közönségnek már nem kell bemutatni – a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház kamaraegyüttese két évvel ezelőtt is óriási sikert aratott az Orientale Lumen előadások meghívottjaként, már várjuk az újbóli találkozást. Adrian Sirbu, a zárókoncertek fellépője szintén járt már nálunk a Cappella Romana tagjaként, most pedig szólistaként köszönthetjük.

Adrian Sirbu, Kertesi Ingrid és az említett szerzetes atya a keleti zene nagy alakjai. Hogy állnak más műfajok előadóival, milyen velük az együttműködés?

Három nevet említek: Sebestyén Márta, Dés László, Budapesti Fesztiválzenekar. A két remek művésszel és a zenekarral – bár egymástól távol álló műfajt képviselünk – többször is koncerteztünk együtt, és minden esetben megtaláltuk azokat a zenei, gondolkodásbeli pontokat, amelyek által a közönség egyedi élményben részesült.

Valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az elmúlt tizennyolc évben csodálatos muzsikusokkal léphettünk fel.

Minden együttműködés hozzáadott valamit az Efrém hangzásához és zeneiségéhez.

Közhely, de attól még tény: mindenkitől lehet tanulni valamit. Úgy hisszük, nagy szükség van a közös alkotásra, mert ez tágítja, alakítja az ember zenei horizontját és elképzeléseit. Az pedig különösen jó érzés, amikor valakivel emberileg és zeneileg is egy hullámhosszon vagyunk.

Szent Efrém a névadójuk. Hozzá miként kapcsolódnak?

Szíriai Szent Efrém (307–373) korának egyik nagy hatású teológusa, himnuszköltője és tanítómestere volt. Ugyan az első kettőben mi kicsit sem vagyunk képzettek, azonban hozzá hasonlóan sok-sok szépet és hasznosat próbálunk átadni kortársainknak a mai körülmények között is. Remélem, hogy a szent szellemiségéből – nem véletlen, hogy a „Szentlélek hárfája” címmel tisztelték meg – sikerül nekünk is megjeleníteni olyan fontos dolgokat, amelyekkel a lelkek javára válunk. Emellett Szent Efrém egyik hiányosságát is korrigáljuk: a legenda szerint Efrémnek volt egy női kara és egy gyermekkara, de férfikara nem!

Minden túlzás nélkül Magyarország legnépszerűbb vokális együtteseként emlegetik a formációt. Önök mit gondolnak erről?

Igyekszünk rászolgálni erre a kitüntető címre. Jó érzés, hogy szerte az országban szeretnek minket az emberek. Van, aki az egyházi zenék miatt kedvelte meg az Efrémet, van, aki inkább a Török induló– Pandémia vonal révén szeretett meg minket, és van, aki a sokszínűséget tartja nagyra.

Próbálunk mindig frissek és érdekesek maradni: a közönségünk szereti az újdonságokat, a meglepetéseket.

Ha ez még népszerűséget is eredményez, annak csak örülünk.

Szeretném, ha Magyarország második legjobb vokális együttese lennénk. Hogy mi az oka ennek a furcsán csengő célkitűzésnek? Engedje meg, hogy egy anekdotával magyarázzam: Isaac Stern, az oroszországi gyökerekkel rendelkező, nagyszerű hegedűvirtuóz hazalátogatott az országába, amit akkor még Szovjetuniónak hívtak. Ott provokatív kérdést kapott: „Ugye Ön is úgy véli, hogy David Ojsztrah, a nagy szovjet művész most a világ legjobb hegedűse?” Isaac Stern ezt válaszolta: „Nem, ő csak a második.” „Na és ki az első, a legjobb?” – faggatta a riporter. Mire a művész így felelt: „Ja, az első? Ó, hát olyan sok van!”

Céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, illetve e zene szépségének és misztériumának megismertetése. Mi áll az indíttatás hátterében?

A kíváncsiság: hogyan lehet pusztán énekhanggal olyan csodás dolgokat létrehozni, mint a közel-keleti, a mediterrán és a kaukázusi vokális világ vagy a szláv hagyomány?

A sajátos jellegről nem pusztán az énekhang árulkodik, a viseletük is.

Egy igaz: szeptemberben már a harmadik hivatalos Szent Efrém-ruhát mutattuk meg a közönségnek. Mindegyik más volt, és nagyon szerettük őket. Évekkel ezelőtt mondta egy korábbi tag, hogy lehet bármilyen vallású valaki, ha magára ölti a fellépőruhát, akkor ő lélekben bizánci keresztény lesz – való igaz, hogy az öltözet üzen, és önmagában képvisel valamit. Fontos a vizualitás is a koncertjeinken, mert úgy gondolom, hogy a nézők minden érzékszervükkel részt vesznek az előadásokon, ezért minden részletre figyelni kell. A jelenlegi viselet alapötletét a keleti keresztény egyházakban a diakónusok öltözete adta: ők egy úgynevezett orariont, azaz imasálat hordanak a szertartásokon, amit a bal vállukon vetnek át – mi ezt egy arany sávval jelenítjük meg.

Kérem, meséljenek a próbákról!

Az alaptagság jelenleg nyolc fő, és van két állandó segítőnk is. Heti háromszor próbálunk, de néha sűrűbben, ha a koncertek száma megkívánja. Általában apu vagy én vezetem a próbát, de többé-kevésbé demokratikus szellemben dolgozunk: mindenki hozzászólhat, és rendszeresen meg is teszik! Kamaraegyüttes vagyunk, akik jól ismerik egymást, tehát rengeteg a belső poén és a másik egészséges froclizása, ami frissen tartja az agyat – és lássuk be, gyakran jól is esik.

Tehát olyanok vagyunk, mint egy társulat, a magunk dinamikájával: néha lazábbak, néha koncentráltabbak, de mindig arra törekszünk, hogy minden eszközzel a produkciót szolgáljuk.

Egy éve pedig mindannyian főállásban éneklünk a Szent Efrém Férfikarban. Nagy szükség volt már arra, hogy ez legyen a nagybetűs munkahely, hiszen sokan dolgoztunk másodállásban, viszont ugyanúgy százhúsz–százharminc fellépésünk volt évente, mint most. Többen éreztük úgy, hogy szétszakadunk, de már szerencsére csak az Efrémre koncentrálunk.

Dinamikus, jól szervezett együttműködés – erre lehet számítani, hiszen itt családtagok is részei a karnak.

A Szent Efrém tagságának harminchét és fél százaléka Bubnókból áll. Nekem ez nagy öröm, mert a fiaim nagyon jó muzsikusok. Márk is és Lőrinc is mindent megtesz azért, hogy az immár itthon és külföldön is számon tartott együttesből magasan jegyzett kar legyen. Ahol tudok, segítek ebben.

Hogyan készülnek a következő tíz évre?

Számomra most a legfontosabb célkitűzés, hogy tíz év múlva egy saját lábán álló, piaci alapon működő szervezet legyen a Szent Efrém Férfikar.

Meggyőződésem, hogy Magyarországon is lehet olyan együttesként létezni, amit az emberek annyira szeretnek, hogy rendszeresen pénzt és időt áldozzanak rá.

Ez nem könnyű feladat, és komoly felelősség, hiszen manapság már az idő a legnagyobb érték – tehát aki ránk áldoz belőle, annak valami élményszerűt és maradandót kell kapnia. Most is azon dolgozunk, hogy legyen egy önálló bázisunk: egy olyan kulturális központ, ahol bárki bármikor részesülhet a Szent Efrém-élményben, és ami képviseli mindazt, amit a kórusunk létrehozott az elmúlt tizennyolc évben.

Én a magam részéről szeretném, ha a közép-európai, Kárpát-medencei hangot a kar által méltó módon képviselnénk a világ csodásan sokszínű vokális zenei színpadán. És ha már olyan egyedi és különleges a magyar hagyomány és Kodály oktatási módszere, akkor igazán jó lenne a világ legjobb zenészei közé kerülni – de legalábbis törekedni arra, hogy a második legjobbak legyünk.