Elgurult a gyógyszer? – Kritika a Szép új világ című sorozatról

Ha még nem nézted meg ezt a sorozatot, csak úgy szórakozásból ne kezdj hozzá! – furcsa, de ezúttal szükséges egy ilyen mondattal kezdeni a kritikát. A Szép új világot gyártó NBC ugyanis nem rendelte meg a következő évadot, tehát nem lesz folytatás. A probléma gyökere ebben az esetben is a sorozatgyártás évadstratégiája.

Az utóbbi időben különösen jellemző tendencia, hogy minden szezon végét egy nyitott helyzetben, tulajdonképpen drámai csúcsponton jelölik ki a készítők.

A legfőbb probléma ezzel az, hogy nem garantált a folytatás, hiszen ezt minden esetben a nézőszámok alapján döntik el – ami egyébként kockázatos játék, hiszen a sok félbehagyott sorozat várhatóan visszahat majd a nézőkre is, akik a folytatással kapcsolatos bizonytalanság miatt talán kevésbé bátran vetik bele magukat egy streamingszolgáltatónál a tartalomfogyasztásba.

Amennyiben a sorozat forgatókönyvírója eleve több évadban gondolkodik, és ennek megfelelően bontja szét a történetet, viszont ennek a víziónak csak egy része készülhet el, úgy nehezebb megítélni, hogy mindez mennyire volt elegendő. Erre remek példa a Szép új világ is: mondhatjuk, hogy az első (egyetlen) évad nem elég változatos, de nem tudjuk, mi következett volna ezután. Az első szezon arra vállalkozott, hogy azt az utópikus világot mutassa be és részben kritizálja, amiről Huxley regénye is szól – ezt a vállalását pedig remekül teljesíti. Az évad ritmusa miatt az epizódok azonban nem hozzák azt a feszültséget, amit általában a hasonló sorozatoktól elvárnánk. Az első etap során érezhető, hogy az ismétlések (pl. az orgiajelenetek) nem az izgalom kiaknázását szolgálják, éppen ellenkezőleg: a fiktív állam szabályainak megértetése lehetett az alkotók célja. Ezzel azonban sikerül aláhúzni a fő tézist, hogy mennyire nem működőképes ez az utópia.

Ha ennél kevesebb részben mutatta volna be a sorozat ezt a világot, a szereplőket, dilemmáikat, jogosan nevezhetnénk összecsapottnak a végeredményt.

Csakhogy a második évad, illetve további folytatások nélkül mindez csak egy hosszúra nyúlt bevezetésként hat. Gondolkodhatunk rajta, hogy talán erősebb lett volna a végeredmény kevesebb epizódban elbeszélve, de még ha meg is spórolnánk valamennyit, a zárórész fordulatát követő folytatás nélkül semmiképpen nem kapnánk meg azt, amiért az egész első évad létrejött.

A Szép új világ egy olyan utópiát mutat be, amelyben a társadalmat felépítő egyéneket előre csoportokba rendezik a mesterséges létrehozásuk során. A társadalmi szerveződést, hierarchiát, valamint az egyének biokémiai egyensúlyát is a szóma nevű pirula segítségével tartják fenn. Kulcsa továbbá az egész koncepciónak, hogy nincs monogámia, senki sem sajátíthatja ki a saját vagy bárki más testét. Minden(ki) közös. Természetesen minden utópiában találunk olyan szereplőket, akiknek valahogy mégsem fekszik az a jól kitalált rendszer, ami a többieknek elhozta a boldogságot: a másságuk alapján főszereplőkké váló figurák végül általában addig próbálnak beilleszkedni, míg nagy igyekezetük felbomlasztja az egész jól kitalált struktúrát. Ez a sorozat is ezen a módon épül fel, és könnyen találhatunk olyan alkotásokat a közelmúltból, amelyekből inspirálódhattak a készítők (Elysium, Westworld stb.). Az elvitathatatlan, hogy a hagyományos utópia bemutatása mellett a Szép új világ egyfelől reflektál a posztmodern utáni nyugati világ képzeteire, másfelől pedig már az utópia bemutatása során is érezteti annak fenntarthatatlanságát. Ám akárhogy is próbáljuk különféle szempontok alapján összegezni, hogy milyen gyengeségekkel vagy éppen erősségekkel rendelkezik, minduntalan abba futunk bele, hogy csak erre az évadra koncentrálva feltűnőbbek a hiányosságok – viszont ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen lehetőségeket épít ki a következő évadokra, akkor ezek nem is tűnnek gyengeségeknek.

Az irodalmi adaptációk sajátosságairól gondolkodó szövegekben található fontos megállapítások közül idevág egy érdekes tétel, miszerint

az irodalmi vs. filmes formák egymás mellé helyezésekor a filmes sorozatnak a regény a párja.

Ezért nem annyira sikerültek a regények mozifilmre adaptálásai, vagy éppen olyan monstrumok jönnek létre, mint a többrészes Harry Potterek vagy A Gyűrűk Ura. A sorozatformátum lenne alkalmas arra, hogy a regényben található alaposabb karakterábrázolást, valamint a környezet aprólékos bemutatását mozgóképes formában is megvalósítsa. Ha ennek helyt adunk, akkor a Szép új világ első évada éppen egy regény első felét jelentené – így most ott tartunk, hogy kivették a kezünkből a könyvet a felénél.

A tanulság egyértelműen nem lehet más, mint hogy így nem érdemes sorozatévadokat tervezni.

Ha nagyobb egységben gondolkoznak az alkotók, mint egy évad, akkor a folytatást is le kell gyártani, vagy egy évadon belül kell ahhoz eljutni, amit akár értékelhetünk úgy is, hogy legalább részben nyugvópontra érkezett a történet. Tudjuk, hogy egy sztori sem ér véget ott, ahol a könyv vagy a film, hiszen bármilyen cselekmény bármikor továbbmesélhető, de vannak olyan pontok, ahonnan még muszáj továbbmesélni, ha nem akarunk csalódást okozni. A Szép új világ ott ért véget, ahol nem lehetett volna abbahagyni.