Szerzőink kedvencei a 2019-es könyvtermésből

Artzt Tímea:

Grecsó Krisztián: Vera (Magvető, 2019)

Grecsó Krisztián könyve az ifjúsági regényekhez hasonlóan olvasmányos, feszültséggel és várakozással teli, akárcsak a kamaszkor. A jó ritmikájú szöveg hiteles gyerekhangját egy tízéves kislány szólama adja. A konfliktusok a körülötte lévő szülők, barátok, iskolatársak, tanárok és rokonok hálózatában jelennek meg, több helyszínen, már-már drámai elrendezésben. Az imádott édesanya; a szigorú, de érzékeny apa; a barátnő, aki ugyanannak a fiúnak a szerelméért küzd; s végül az ötödikes lázadó lovag még éppen a kívánatos, a lehetséges és a hihető határán lebegnek. Rivalizálás, féltékenység, első szerelem és viszonzatlan rajongás, hatalommal való visszaélés, gyerekektől és felnőttektől eredő agresszió. Szocializmus ide vagy oda, az igazságtalan pedagógus paneljét Grecsónak sem sikerült messzire hajítania. Apró kifogásoktól eltekintve a Magvető 328 oldalas kiadványa egy könnyű szívvel ajándékozható kötet, amely Szabó Magda Abigél, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Dragomán György A fehér király és a Máglya című regényével tart rokonságot. Vera nyílt, élettel teli, álmodozó, gazdag érzelemvilágú, szerethető karakter – inkább Bridget Jones, mint Nemecsek Ernő rokona, főként mivel Ernőt a mai fiatalok már csak a lúzer szóval illetik. Vera is beleesik egy munkagödörbe, de nem hal meg, csak felnő, nővé érik, legalábbis elindul ebbe az irányba. A naiv, hiteles hang és az analitikus szemlélet teszi a regényt a nagyközönség számára is befogadható és szerethető olvasmánnyá.

Werner Nikolett:

…és boldogan éltek? Mesehősnők utóélete (Cser Kiadó, 2019)

Hogy milyen ritkán gondoljuk tovább a meséket! Ez volt az első felkiáltásom, miután elolvastam a könyvet. Talán túlságosan megszoktuk, hogy a mesék mindig tanulságokkal zárulnak. Az éhes ember kiszemeli az éttermet, választ az étlapról, elfogyatsza, boldogan távozik. Pontosan ezt tesszük akkor is, amikor mesekönyvet vásárolunk: faljuk a betűket, amíg eltelítődünk – miután megkaptuk a konklúziót, rendben vagyunk. Erre jön egy szerkesztő meg egy illusztrátor, Szederkényi Olga és Szabó Imola Julianna karöltve 15+1 kortárs szerzővel, és feltett szándékuk, hogy továbbgondolják a klasszikus meséket. Nem állnak meg a happy endnél. Megtudjuk például, hogy milyen idegrendszeri problémái keletkeztek Csipkerózsikának vagy milyen nyavalyái Hófehérkének. A legnépszerűbb ifjúsági történetek hősnői újra életre kelnek, csakhogy most nem a gyerekeknek, hanem a nagyon is hús-vér felnőtteknek mutatják meg 21. századi gondjaikat. Nekik köszönhetően mégis szerethetőbbé válik a gyerekkor, finomabbá a felmelegített, újratálalt étel.

Varró Annamária:

Forgács Péter: Szuperhold (Madách Egyesület, 2018)

Bartis Attila: A nyugalom (Magvető, 2001)

Jászberényi Sándor: Levelek Háfiznak

Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen (Magvető, 2019; eredeti megjelenés: Palatinus, 2012)

Annyi minden történt ebben az évben, hogy az utolsó napokban igencsak megterhelő újra végigmenni gondolatban a jó és a rossz eseményeken. Sajnos az idén jóval kevesebb könyv fért bele az időmbe, mint amit elterveztem. Szégyen, de még a könyvheti szerzemények közül is várat magára néhány. Az év meghatározó olvasmányélményei közül az első egy debütkötet, Forgács Péter Szuperholdja: élvezetes történetvezetés, arányosság, mesteri kézzel megrajzolt alakok – nekem ez volt 2019 könyvmeglepetése. Minden évben magam mögött hagyok egy-két újraolvasott kötetet, idén Bartis Attila A nyugalom című regényét vettem elő ismét. Nem is számolom, hányadszorra olvastam újra, maga a könyv is ütött-kopott már. Volt egy időszak, amikor mindenhová ezt vittem magammal, de ma is ugyanolyan elemi hatással van rám. Jó elmerülni a mondataiban, a mikörjösszökben és a holvoltálokban, a mozaikszerű elbeszélésben, a hangokban, a szagokban, az érzésekben. Sőt minden újraolvasásnál újabb rétegek fejtődnek fel – a szövegben és önmagamban is. Biztos vagyok benne, hogy nem most vettem kézbe utoljára.

E két meghatározó könyvélmény ellenére azonban nagyon nehéz kiválasztani 2019 kedvenc kötetét. Annál is inkább, mert idén számomra nem egy kiadvány, hanem egy online futó sorozat van a mezőny elején: Jászberényi Sándortól a Levelek Háfiznak. Az író-haditudósító korábban számomra „csak” a fotói által volt ismert. Ahogy a képek esetében élesen és biztos kézzel fókuszál, úgy a szövegeiben is, a lélek legmélyebb bugyraira irányítja az írói objektívet. A fontosról, a lényegesről beszél. Az elhallgathatatlanról, amit mégis próbálunk elhallgatni. Azokról a dolgokról, amelyek mellett nem mehetünk el csendben. Minden egyes szava tükör. Ahogyan Szvoren Edina Nincs és ne is legyen című kötetének is, persze más értelemben. Ezt néhány napja olvasom csak, első ízben ismerkedem az író univerzumával. A Folt című nyitónovella nagyon erős felütés, miután elolvastam, félre is tettem kicsit. Ki tudja? Még van pár nap az évtizedből…

Papp Gréta:

Jenei Gyula: Mindig más (Tiszatáj Könyvek, 2018)

Jenei úgy ír az 1960–70-es évekbeli gyerekkorról, hogy közben nem érezzük a tematika túlterheltségét – ami pedig nem mindennapi teljesítmény, hiszen erről a témáról nehéz újat mondani. A költőnek azonban sikerült. Bár a szövegek narratívak, a hangsúly mégsem a gyerekkor történésein van: a lényeg nem a sztori, hanem a nyelv, a megszólalásmód, a közlés mikéntje. A lapszéltől lapszélig futó sorok lendületes olvasásra ösztönöznek, miközben páratlan elevenséggel bontakozik ki előttünk az olyan apró részletek kavalkádja, mint például a hangok vagy az illatok érzetei. Mindemellett azért is érdekes és különleges ez az emlékezéskötet, mert az olvasónak a versek szokatlan időkezelése miatt olyan érzése van, mintha itt és most, a bennünk megszülető olvasmányélménnyel együtt jönnének világra a megsárgult emlékek.

Mosolygó Miklós:

Szczepan Twardoch: A király (Typotex, 2019)

A regény irodalmi szenzáció lett Lengyelországban, és a láz átterjedt a határokon túlra is. A II. világháború előtti Varsóban járunk, ahol a társadalmi forrongások ordas politikai eszmékben öltenek testet, és az újszülött lengyel állam mindenkire fenekedik, akit ellenségnek vél – csak pont arra nem, akivel szemben már úgyis késő lenne. Jakub Szapiro a varsói alvilág verőembere, bokszbajnok, a lengyel zsidó nemzet ökle és dicsősége. Az őt árnyékként figyelő, ágrólszakadt zsidó fiú szemén keresztül nézhetjük végig ennek az óriásnak a felemelkedését, miközben a távolból már hallani a világégés szirénáit. A király egyrészt nagyon zsigeri, sodró lendületű kalandregény, másrészt az elbeszélés trükkjei és a realista cselekmény fölötti(!) szürreális jelenetek kiemelik a hasonló hatásvadász alkotások közül. Twardoch nem hétköznapi író. Nem is lengyelnek vallja magát, hanem sziléziainak, V8-as AMG Mercedesével haknizik az Instagramon, Oscar Wilde dandységét ötvözi a közép-európai spleennel. Már készül a sorozat a könyv alapján, és a hype nem alaptalan. A Typotex Kiadót pedig ezúton szeretném megkérni, hogy fordíttassák le végre a szerző legújabb, Królestwo című regényét, ami A király közvetlen folytatása.