„Folyamatosan ott motoszkál bennem a vágy a varázslat megvalósítására” – Interjú Szilágyi Fannival a Veszélyes lehet a fagyi című filmről

Úgy tudom, nyolcéves korodban mesék ihlette képeket festettél, és ez az ihlet rendezőként is fontos hatással van rád.

Művészeti általános iskolába jártam. Geisbühl Tünde képzőművész volt az egyik tanárunk, aki meséket olvasott fel, nekünk pedig azok alapján kellett lefestenünk az élményeinket. Teljesen elvarázsolt a festés. Azóta is folyamatosan ott motoszkál bennem a vágy a varázslat megvalósítására.

A szüleid is filmezéssel foglalkoznak, de azt mondtad, sosem erőltették, hogy te is ezt a pályát válaszd. Nem is próbáltak terelgetni a mozgókép irányába, amikor iskolás voltál?

Sosem erőltették, hogy milyen irányba induljak, minden döntésemnek nagyon örültek. Óriási támogatást jelent számomra a család, igazi megtartó közegben nőttem fel. Viszonylag későn döntöttem el, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Gimnazistaként arról álmodtam, hogy rajzfilmet fogok készíteni, de rajzolni nem tudtam, úgyhogy letettem róla. Fokozatosan lépdeltem a filmkészítés irányába.

Fotográfia szakon kezdted az egyetemi tanulmányaid, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig operatőrnek tanultál, mielőtt a rendezői osztály mesterképzésére jelentkeztél. Mikor jöttél rá, hogy inkább a rendezés érdekel?

A kaposvári fotográfia szak rengeteget segített a koncepcióban való gondolkozásban. Olyan művészeket ismertem meg, akiknek a munkái a mai napig hatással vannak rám. Akkor született meg bennem a vágy, hogy történeteket meséljek, de ne csak egyetlen képkockával. Ezután jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakára. Kívülről nézve annyira komplex feladatnak tűnt a rendezés, hogy nem mertem volna jelentkezni a rendezői képzésre. Mivel az operatőr szakkal párhuzamosan abban az évben nem indult rendezői osztály az egyetemen, ezért egymás filmjeit rendeztük a többi operatőrrel. Nagyon élveztem a munkát, és ekkor már nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy rendezzek. Ezután jelentkeztem Gothár Péter osztályába a rendező szak mesterképzésére. Rendkívül intenzív két év volt. Péter nagyon kemény tempót diktált, de hasznunkra vált.

Mesélj erről egy kicsit bővebben! Sok rövidfilmet kellett készítenetek?

Folyamatosan, szinte minden héten kellett forgatnunk egy jelenetet vagy filmet. A sok munka, amit bele kellett tennünk, adott egy teherbírást. 

Megtanultuk, hogy a filmkészítés őrült koncentrációt, odaadást igényel, és rengeteg áldozatot kell hozni érte.

Rövidfilmjeidben általában novellákat adaptáltál (A csatárnő bal lába életveszélyes, Kamaszkor vége). Ennyire megfogtak az irodalmi alapanyagok, vagy forgatókönyvíróként nem bíztál még annyira magadban?

Ennyire jónak tartom Mán-Várhegyi Réka novelláit. Tisztában voltam vele, hogy nem tudnék jobbat írni, ezért meg sem próbáltam. Pontosan ezért a Veszélyes lehet a fagyinál is fontosnak tartottam, hogy legyen mellettem egy író munkatárs. Lányi Zsófi ismer, tudja, hogy miről tudok hitelesen mesélni. Együtt ötleteltünk, de szerettem rábízni magam.

Stork Natasával a Veszélyes lehet a fagyi előtt már A csatárnő bal lába életveszélyes című rövidfilmedben is együtt dolgoztál. Mi tetszett meg a játékában?

Natasa apró, de nagyon hatásos gesztusokkal dolgozik. Rendkívül közel áll hozzám az a fajta színészet, amit képvisel. Fantasztikus volt együtt gondolkozni vele a Veszélyes lehet a fagyi karaktereiről. Sokrétegű színész, aki rengeteg szélsőséges érzelmet elő tud hívni magából. A személyisége önmagában is őrületes végleteket rejt.

A Veszélyes lehet a fagyi egy egypetéjű ikerpárról szól, akiknek egy férfi miatt változik meg a kapcsolata. A Kamaszkor vége című rövidfilmed is erről szólt. Mi érdekel ebben a viszonyrendszerben?

Az ikerséget önmagában is nagyon izgalmasnak tartom. Mindig vágytam egy ikertestvérre, hogy átérezzem ezt az iszonyúan erős és furcsa kapcsolatot. A titkos kapocs, amit csak ők értenek, a gondolatátvitel, a saját nyelv, a megérzések – ezek mind varázslatos dolgok. Ebben a filmben az a pont érdekelt, amikor az elcsúszott összetartozás meggyógyul, vagy legalább elindul a gyógyulás felé.

Egy interjúban azt mondtad, hogy a saját mindennapjaidban megtörténő kisebb tragédiák érdekelnek. Ezeket is beleszőtted a filmbe?

Lányi Zsófival közösen mindketten beleszőttük saját történeteinket, érzéseinket. Rengeteg olyan érzést megtapasztaltunk, amit az ikerpár.

A forgatókönyvet Lányi Zsófi jegyzi, de te is sokat dolgoztál rajta. Hogyan zajlott a közös alkotómunka?

Egy éven át ültem Lányi Zsófi kanapéján. A történet körvonalaihoz kellett a legtöbb idő. Meg kellett találnunk, hogy mik a hangsúlyos részek, mi az, amiről szeretnénk mesélni. Rengeteget vitatkoztunk, és imádtunk lelkesedni egy-egy őrültségért, amit kitaláltunk.

Rám jellemző, hogy beleszeretek egyes motívumokba, amiket képtelen vagyok elengedni.

Zsófinak iszonyatos energiáit emészthette fel, hogy ráébresszen: már rég nem releváns valami, amibe én annyira belezúgtam. Azt hiszem, a legjobb része az egész folyamatnak az volt, amikor megszületett a fejünkben ez a történet.

Adél és Éva teljesen különböző, de életszagú karakterek. Melyikük személyiségében van több belőled?

Szerintem mindkét karakterben ott van a személyiségem. Nagyon érdekes, de most már hús-vér emberként tekintek rájuk. Olyan, mintha évek óta ismerném őket. Adél élethelyzetei, problémái nagyon ismerősek számomra, és az is, ahogy folyamatosan próbál elszigetelődni. Ugyanakkor Éva bizonytalanságával és tehetetlenségével is tudok azonosulni.

Miért döntöttél úgy, hogy mindkét főszereplőt Stork Natasa alakítsa? Gondolom ez technikailag is megnehezítette a feladatotokat.

Technikailag is és anyagilag is. Nehéz döntés volt, de nem bántam meg. Az elején kicsit aggódtam, hogy elvonja majd a nézők figyelmét, ha azon gondolkoznak, hogyan oldottuk meg technikailag, hogy Natasa néha önmagával beszélget, de az eddigi visszajelzések szerint alaptalan volt a félelmem. Manapság már több filmben és sorozatban választják ezt a megoldást, ezért már nem számít újdonságnak. 

Nem a technikai megoldást választottam, hanem Natasát.

Rendeztél sorozatepizódokat is (Ízig-vérig, Bátrak földje, Apatigris). Ezek jelentették a jobb előiskolát az első nagyjátékfilmed előtt, vagy inkább a rövidfilmek?

A rövidfilmek a tanulási folyamatom részei voltak az iskola alatt: az önmegvalósításról szóltak, hogy kialakuljon a saját látásmódunk, stílusunk. Az sem volt baj, ha rossz lett egy kisfilm, az volt a fontos, hogy bátran kísérletezzünk. Ezzel szemben a sorozat egy alkalmazott iparág, ahol a rendező egy gépezet része, ezért jobban eloszlik a felelősség, mint egy szerzői alkotás esetén. Mindkét műfajból mást tanultam. A rövidfilmek lehetőséget adtak arra, hogy kipróbáljam, milyen módon akarok elmesélni egy történetet. Sorozatok rendezése közben a technikai felkészültséget gyakorlod, és az alázatot.

Egy interjúban mondtad, hogy szélsőségesen sokat gyötrődő és önmarcangoló típus vagy, és mindig azt figyeled, hogy hol hibáztál. Hogyan tudtál ezzel megküzdeni a forgatáson?

Rettenetesen fárasztó egy stresszes forgatás után otthon is azon agyalni, hogy mit rontottam el. Borzalmas úgy kezdeni a napot, hogy előző éjjel semmit nem aludtam, mert azon gondolkoztam, mit kellett volna másképp csinálni. Szívesebben lennék lazább. Tehát egyelőre nem sikerült megküzdeni vele, de gondolom, az első nagyjátékfilm a legstresszesebb. Állítólag ez idővel kopik. Remélem.

Említetted, hogy adott egy teherbírást a rendező szakon eltöltött két év. Mit tanultál még Gothár Pétertől?

Sokat tanultunk tőle a színészvezetésről. Számomra iszonyatosan félelmetes volt, hogy rengeteg tapasztalattal rendelkező, magabiztos embereket kell irányítanom. Péter segített, hogy elmúljon ez a félelmem. Nagyon tetszett a filmes ízlése, szerettem volna, ha az enyém is hasonló lenne. Ez vicces, mert ma már nem akarom, hogy az ízlésem más legyen.

Elkezdtem elfogadni, sőt megszeretni, hogy szeretem a giccset, szeretem a túlzást és sok olyan dolgot, ami valószínűleg egyáltalán nem kifinomult.

Ehhez kellett pár év.

Kikérted a véleményét a forgatás során?

Megmutattam neki a forgatókönyvet, de amikor kész volt, Zsófival rendkívül sérülékeny állapotban voltunk, mert a célegyenesben már nem lehet ennyi véleményt és tanácsot megfogadni. Péter látta a majdnem kész filmet is. Tetszett neki, és mondott pár hasznos kritikát is.

Mi volt a legnagyobb tanulság számodra az első nagyjátékfilmedből?

Az, hogy sosem lehet elég korán elkezdeni a tervezést. Nem tudtuk volna ennyi idő alatt és ennyi pénzből lefogatni ezt a filmet, ha a meetingeken nem tervezzük meg pontosan, hogy az ikrek jeleneteit vagy a CGI-jeleneteket hogyan oldjuk meg technikailag.