Átrium: kísérlet, ami felelősség

„Próbálok kísérletezni, de ez most nagyobb felelősséggel jár.”

Novemberben ünnepli a második születésnapját a MERLiN utódjának tartott Átrium Film-Színház. Ennek apropóján beszélgettünk a színház igazgatójával, Magács Lászlóval a MERLiNes időkről, az Átrium születéséről, a profilváltás szükségességéről, az új műsorpolitika kialakításáról és az idei évad terveiről.



Két évvel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy a MERLiN Színház nem zár be, csak beköltözik új otthonába, az Átrium moziba. Azonban korántsem ez történt: nem a MERLiNt vitted tovább, hanem egy teljesen új színházat hoztál létre Átrium Film-Színház néven. Mi állt a döntésed hátterében?

Azt gondoltam, hogy a MERLiN úgy volt jó és egységes, ahogy volt. Emellett egy háromszáz fős színházat egészen más műsorpolitikával kell működtetni, mint egy fele akkora nézőtérrel rendelkező intézményt. A Hólyagcirkusz Társulat, akiket imádtam, és akik az otthonukként tekintettek a MERLiNre, azért nem tudtak átjönni az Átriumba, mert elsősorban kamaratermi előadásokat hoznak létre. Azonban az, hogy Pintér Bélával és társulatával dolgozhassunk együtt, a MERLiNben sosem valósulhatott volna meg, hiszen – ellentétben az Átriummal – nem választotta el jelentős különbség méretben és elhelyezkedésben a Szkénétől. Ugyanez vonatkozik a Frenák Pál Társulatra, akiknek érdekes és érvényes helyzet a Trafó mellett az Átriumban is fellépni, hiszen van különbség Pest és Buda, a második és a kilencedik kerület között a közönségrétegben. Mondják is a csapatok, hogy egy egészen új közönség fordul meg az előadásaikon az Átriumban. Tehát el is vesztettünk és meg is nyertünk valamit.

Milyen szerepet szántál az Átriumnak a független színházi szférában?

Továbbra is a „mainstream alternatív” és az „alternatív mainstream” kategóriákban gondolkodom. A MERLiN, Jordán Tamás személye miatt is, az alternatív és a hivatásos színház között mozgott: nem létezik olyan magyar színész, kezdve Törőcsik Maritól Pintér Bélán át Szőke Szabolcsig, aki ne lépett volna fel ott. Az Átriumnál annyiban más a helyzet, hogy nagyon óvatosan kell bánnom azzal, hogy melyik társulatot teszem ki annak a lehetséges veszélynek, hogy csak száz ember jön el az előadásukra, ami nézőtérileg számunkra nagyon súlyos bukás. Ami a MU Színházban teltház, az nálunk vérciki. Ha kétszáznál kevesebben ülnek a nézőtéren, akkor nagyon kong a színházterem, és ez hatással van az előadásra is.

Említetted, hogy egy egészen új közönségréteget sikerült becsábítania az Átriumnak az előadásokra. Az alapításkor kiket céloztatok meg, és végül kik lettek az Átrium visszatérő nézői?

Nagy lehetőségnek gondoltam egyrészt azt, hogy az épület Budán, a főváros jól szituált közegében fekszik, ugyanakkor színházilag egy gyengén ellátott területen, másrészt azt, hogy a 4-6-os villamosnak köszönhetően benne van még a körúti vérkeringésben, mint például a Madách vagy a Vígszínház. Azonban nem lett annyira lokális színház, mint terveztem: ezen a területen van még mit pótolnom, szeretnék egy-két olyan előadást, mely célzottan a környékbelieket szólítja meg.

A MERLiNes időkhöz hasonlóan az Átriumban is fontosnak tartod a közösségépítést.

Jordán Tamástól örököltem annak az igényét, hogy éljen társadalmi életet is a színház. Éppen ezért igyekszünk különböző közösségi programokat szervezni, a fiammal például tárlatvezetéseket tartunk az épületben. Olyan sokan jelentkeznek, hogy most havi rendszerességgel fogjuk bemutatni az érdeklődőknek az Átrium rejtett zugait. De van például egy nagyon édes nyugdíjas társaság, akik rendszeresen idejárnak a kávézóba kártyázni.

Az Átrium nevében a Film-Színház kifejezés szerepel. Hogyan jelenik meg a gyakorlatban a filmes szemlélet?

A kezdetekkor egy nagyon merev struktúrát akartam létrehozni, melyben az szerepelt, hogy minden szerdán filmvetítést szervezünk, erre azonban nem volt igény. Az olyan különleges események, mint például a Tarantino Maraton, vagy a Heti Válasz Filmklub – akik olyan premierfilmeket hoznak, amiket csak tévében mutattak be – megasikereknek számítanak. Nagyon sok filmfesztivál is megkeres minket, sajnos azonban nem engedhetek meg magamnak egy ötvenmilliós DCP-s vetítőt, amit ma filmjátszásra használnak.



A színházi repertoár összeállításánál milyen szempontok vezérelnek?

Egyrészről az, hogy a műsor valamilyen szinten tükrözze a színházról alkotott elképzelésem, ízlésem. Másrészről fontos szempont, hogy olyan előadásokat találjunk, amelyek ezen a határon belül meg tudnak szólítani ekkora tömegű embert. Nem utolsósorban pedig igyekszem a programba beemelni az általam fontosnak tartott előadásokat is, bízva abban, hogy az, hogy az Átrium műsorra tűzi, hitelesíti az előadást, és olyanok is eljönnek rá, akik korábban nem tették volna meg.

Míg a MERLiNre a kísérletezés, addig az Átriumra a biztos siker választása a jellemző. Az Operettszínház vendégszereplése például elképzelhetetlen lett volna a MERLiNben, nemcsak a méretbeli, hanem a stílusbeli különbség miatt is.

Igazad van, ilyen szempontból az Átrium a MERLiN elkommercializálódott verziója. Mégsem érzem bűnösnek magam, hiszen az Átrium lehetőséget ad arra, hogy befogadjak és elindítsak olyan fiatal alkotókat, akikben azt érzem, hogy képesek egy ilyen méretű színháztermet is megtölteni. Ilyen volt például a tavalyi évadban Radnai Márk Droszt című előadása, illetve az Isteni Műszak alkotójának, Bodzsár Márknak a W. úr üzen című rendezése. Tehát próbálok kísérletezni, de ez most nagyobb felelősséggel jár, mint a Merlinben. Mentségemre legyen még szólva, hogy az Operettszínház is olyan előadással jött, ami a saját határát és stílusát töri: az Amerikai komédia című előadás abszolút belefér az alternatív mainstream kategóriába.

Az Átrium létrehozásakor azt nyilatkoztad, hogy a tervek között szerepel a MERLiNben elkezdett angol nyelvű színjátszás folytatása és külföldi vendégelőadások meghívása. Jelenleg csak elvétve látni nálatok angol nyelvű darabot és külföldi vendégjátékot.

Valóban, ez most háttérbe szorult, de a MERLiNben is csak úgy tudtam külföldi produkciókat befogadni, ha mögém állt valamelyik kultúrintézet. 16,6 millió támogatást kapunk, a színház költségvetése azonban üti a 200 milliót: ez azt jelenti, hogy naponta legalább kétszázezer forintot kell kitermelnem, hogy a színház fenntartsa magát.

Az Átrium nem a befektetők támogatásából tartja fenn magát?

Nem, ez egy nagy tévedés. Valóban egy négy magánszemélyből álló csoport vette meg az épületet, azonban az volt a megállapodás, hogy a színház nem kerülhet a tulajdonosok pénzébe – az Átrium tehát önfenntartó intézmény. Ez egy radikális különbség, ami elválasztja a MERLiNtől: az Átrium a fekvésének, a méretének és a jegyárainak köszönhetően képes fenntartani magát. Egy jelentős állami támogatással azonban sokkal előrébb tartanánk technikailag, s ezt előbb-utóbb nem is tudjuk megúszni, hiszen szükség lesz újabb technikai fejlesztésekre.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=ZjbaRstIIcA[/youtube] 

A saját rendezések idő- vagy pénzhiányból maradnak el az Átriumban?

Egyszerűen csak nem éreztem helyénvalónak, hogy visszaéljek azzal a hatalmi helyzettel, hogy az Átrium igazgatója vagyok. Ráadásul tudok annyit kívül dolgozni – most decemberben például a Tüskecsarnokban rendezem A Játékkészítő előadást, melyet egy független produkciós cég, a Tulipántündér Produkció mutat be – ami rendezőileg kielégít.

Szépen lassan beindul az idei évad, mivel várjátok az érdeklődőket?

Továbbra is műsoron lesz többek között Az Őrült Nők Ketrece, a Droszt, az Átriumklorid, a W. úr üzen, a Vaknyugat és az Igenis, miniszterelnök úr!. Október 10-én lesz a Pintér Béla és Társulata Bárkibármikor című bemutatója, novemberben pedig Gergye Krisztián bemutatóval (Merénylet – De Sade úr betanításában) várjuk a nézőket. Jó viszonyt ápolunk a Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal is, így továbbra is látható nálunk A fösvény, avagy a hazugság iskolája. Idén is szeretnénk két saját produkciót, az egyiken már dolgozik is Radnai Márk és csapata, a 011 Alkotócsoport. Sok minden van még tervben, de egyelőre csak februárig látok előre.

Tizenöt év után Pintér Béla nem a Szkénében, hanem az Átriumban mutatja be az új előadását. Hogyan sikerült ezt elérni?

Egyszerűen addig erőszakoskodtunk Bélánál, míg azt nem mondta: na, jó, legyen…