Szent Ferenc ha ma köztünk járna

Assisi Szent Ferencről már életében legendák születtek, a világ egyik legnépszerűbb szentjeként tartják számon, XVI. Benedek pápa az életszentség óriásának nevezte – egyszóval kétségkívül izgalmas figura, de miért épp az ő élete mozgatta meg az ön alkotói fantáziáját?

Cziegler Balázs díszlettervező, akivel számos produkcióban dolgoztunk már együtt, ajánlotta ezt a művet. Michel de Ghelderode 1926-ban írt lenyűgöző darabja összművészeti jellege miatt egyszerre kiált rendező és koreográfus után. Egyaránt helyet kap benne a tánc, a mozgás, a próza, a zene, valamint a látomásos színpadi költészet. A táncos elem rendkívül hangsúlyos benne, a szerző az egyes karaktereket táncosként aposztrofálta – Szent Ferenc lázát és a szorongását is táncos által képzelte megjeleníteni. Lenyűgözött a megközelítés, ahogyan Ghelderode Szent Ferenc karakterét kezeli.

Hogyan közelít hozzá?

Semmiképpen sem pátosszal, és nem historikusan. A mélyben gyökeredző folyamatok esszenciájára fókuszál, egyaránt vannak jelen benne angyalok és démonok. Szövegei olyanok, mintha ma írta volna őket, jól mutatják világunk hibáit. Olyan víziókat vetett papírra, melyek közül számos dolog beteljesedett már. Ferenc figurája korántsem fennkölt, szent alak, hanem éppolyan esendő, kétségektől és kísértésektől gyötört ember, mint amilyenek mi valamennyien vagyunk. Egyszerre jellemzi az elhivatottság, a humor és a vidámság. Életének főbb stációit – a megtérését, a vagyonáról való lemondást, gyógyító tevékenységét, a rend alapítását – a lelkében zajló látomásokon keresztül járjuk végig. E rendhagyó megközelítés miatt előadásunk egyszerre lesz profán, szent, humoros és felkavaró. A történet egyfajta absztrakt térben, kvázi kortalanságban játszódik.

Lehetséges, hogy az 1927-ben bemutatott Ghelderode-darab pont a pátosz mellőzésétől és a modern színházi nyelvhasználattól fulladhatott kudarcba, s lett sokak által provokatívnak bélyegezve?

Igen. Fogalmazásmódja és látószöge kétségkívül nagyon új volt, a látomásosság, az őszinteség, az aktuálisság döbbenthette meg a kortársakat. Az első, meglehetősen szövevényes felvonás Ferenc világi, hétköznapi életét mutatja be, amikor visszatér a háborúból, amikor démonok gyötrik, s amikor a bírósági tárgyaláson saját apja perli be. A nagyvárosba kerülve találkozik a leprás, a púpos és az iszákos bőrébe bújt angyalokkal, majd később elhagyja a várost.

Kik az előadás címében szereplő komédiások?

Azok a fiatal, jómódú barátok, akik maguk mögött hagyva a vagyont Ferenccel tartottak a szeretet útján, akik templomot építettek, gyógyítottak. Egytől egyig jókedvű emberek voltak, akik akkor sem fanyalogtak, amikor kigúnyolták őket, vagy amikor a legrosszabb dolgokon kellett keresztülmenniük. Szent Ferenc önmagáról is azt mondta: „én az Úr komédiása vagyok”. Benne vagyunk ebben a címben mi, alkotók is, mert a komédiások maguk a színészek, akik az ő történetét most elmesélik.

Mint például Bakos-Kiss Gábor, Nagy-Kálózy Eszter, Tompos Kátya vagy Nagy Mari.

És Varga József, meg a kaposvári színészdiákok ésa társulatom tagjai. Bakos-Kiss Gábort beavattam a butoh tánc világába – ez az ötvenes években kialakult avantgárd, kortárs táncstílus meghatározza az előadást. A Halál és Isten szerepében Nagy-Kálózy Eszter látható, akinek fantasztikus energiái vannak, s nagyon örülök, hogy dolgozhattam vele. Fehér Tibor a speaker szerepét ölti magára – groteszk tükröt tart a nézők elé, kommentálja az eseményeket: kívülről, kvázi-prédikációkkal mutat rá gyengeségeinkre, pátoszromboló közbevetéseivel időről időre kizökkenti medréből az előadást.

Nemcsak nyolc évszázaddal ezelőtt, hanem ma is járnak köztünk Szent Ferencek – ugyanúgy nevetünk rajtuk, mint ahogy a régi kor embere tette, vagy ami rosszabb: észre sem vesszük, kikerüljük őket.

Ez a probléma a műben is megjelenik, sőt, el is hangzik: „Nekünk nem kellenek szentek. Szakemberek kellenek.” Ferenc felvállalta, hogy kigúnyolják, bolondnak tartják és kinevetik, de közben megőrizte gyermeki lényét, egyszerűségét. A Ghelderode-darab második felvonásában a 20. századba csöppen, azonban senki nem ismeri meg. Valóban, egy hajléktalan, egy koldus, egy zenész is lehet Szent Ferenc, mi mégis elutasítjuk őket, ha felénk nyújtják a kezüket, pedig amit bolondságnak, együgyűségnek gondol a külvilág, az valójában arról az alapvető dologról szól, amit úgy hívunk: szeretet.

Modern gondolkodónak valljuk magunkat, miközben vajmi keveset fejlődtünk a szeretet felismerésének terén a 13. század óta.

Van is a darabban egy elkárhozott figura, akitől Ferenc megkérdi: „Ki voltál?” Mire az elkárhozott így felel: „Újságolvasó, jó állampolgár.” Azt hiszem, ez rávilágít a prioritásokra.

Önt személy szerint mire tanítja a mű?

Egyrészt arra, hogy ne ítélkezzem, noha ez eddig sem volt rám különösebben jellemző. Mi, emberek gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy akkor vagyunk okosak és modernek, ha negatív kritikát fogalmazunk meg – még ha az adott dologról szemernyi információval sem rendelkezünk. Szent Ferenc arra is tanít bennünket, hogy az életet ne a médiából és a tankönyvekből ismerjük meg, hanem menjünk ki a szabadba, s tapasztaljuk meg a körülöttünk lélegző világot. Ha valaki az ismereteit kizárólag újságokból vagy a televízióból meríti, az könnyen megvezethetővé válik. A ferences rend alapítójának története számomra önigazolást is adott: azt hirdette, hogy lehet és kell is dönteni az életben, igenis lehet „eretneknek” lenni, szembemenni a divattal, a már bevett szokásokkal és formákkal. Fel kell tudni vállalni, hogy nem a kitaposott ösvényen lépkedünk, vagy ha például művészként formabontó megoldások mellett tesszük le a voksunkat. Utóbbi miatt pályám során sokszor támadtak már, de ez a mű csak megerősített abban, hogy továbbra is a saját utamat kell járnom.