Új színház Budapest belvárosában

Milyen célokkal és koncepcióval vágtak neki a FÉM, pontosabban Fém Arts & Café elnevezésű színházi és közösségi tér életre hívásának?

Kilenc évig csináltuk kolléganőmmel, Jendrics Anikóval a Fészek Színházat a VIII. kerületben, az Orczy úton: évről évre növekedtünk tudásban, tapasztalatban és nézőszámban, kialakult a törzsközönségünk, igény lett ránk. Idővel aztán kinőttük a helyet, és a nézők miatt is indokolt volt egy másik helyszín. Tavaly találtunk a Váci utcában az elképzeléseinknek megfelelő teret, ide álmodtuk meg az új színházat. Hozzánk tartozik egy takaros kávézó is, amely decemberben nyit, s amely tökéletes terep arra, hogy a közönség együtt iszogasson az alkotókkal, s közösen gondolkodjanak az előadásokról – tudniillik nálunk a tapssal nem érnek véget az előadások.

Novemberben robbant a hír, miszerint megszűnik az előadóművészeti szervezetek TAO-támogatása. A rendszer átalakítása már most óriási bajba sodort több kisebb színházat is. Ennek fényében kérdezem: nem rizikós ma színházat életre hívni? Egyáltalán, hogyan, milyen gazdasági szerkezettel tudnak egy sokszereplős kulturális piacon működni?

A színházcsinálás mindig rizikós. Anikóval az életünket tettük fel a FÉM-re: Anikó hitelt vett fel, minden időnket és energiánkat erre áldoztuk az elmúlt egy évben. De hiszünk abban, amit csinálunk, megvan bennünk az elhivatottság és a műfaj iránti szeretet, így az, hogy a színházcsinálással még pénzt is lehet keresni – bármennyire is őrülten hangzik –, gyakorlatilag másodlagos. Jegybevétel, a kávézó bevétele és a TAO – a törvénymódosítást megelőzően e három pilléren nyugodott a profitunk. A TAO-támogatás megvonása nekünk is nagy érvágás, elkezdhetnénk siránkozni, de inkább azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehet áthidalni a nehézségeket.

Megmondom őszintén, azt hittem, hogy egy soha véget nem érő siránkozásfolyam zúdul a nyakamba, amint a TAO-t megemlítem. Ehelyett jó adag derű az, amit most rám önt.

Sok külföldi és külföldön élő magyar jár hozzánk, és mindegyik megérzi nálunk az optimista hozzáállást, a jó hangulatot. Más kérdés, hogy külföldön egy ilyen színházat, mint a mienk, azonnal felkarolna az állam és az önkormányzat, de ezen sem akadunk fenn. Majd felkaroljuk magunkat. Egyébként is szinte minden munkálatot mi végeztünk, megtanultunk többek között glettelni, villanyt szerelni. A fizikai munka nem esik nehezünkre.

Ha tíz embert megkérdezek, hogy milyen színházat szeretne, akkor kilenc azt válaszolja, hogy legyen szórakoztató, legyen zenés, hiszen egész nap dolgozik, este fáradt, és arra vágyik, hogy kikapcsolódjon, nevessen. Az önök repertoárja kielégíti ezt az igényt?

A szórakozásnak léteznek különböző aspektusai. A közönség lassan megérti, hogy a kikapcsolódásnak nagyon különböző formái vannak. Egy elgondolkodtató darab is kikapcsolhatja az embert, elkezdhet elmélkedni a világról. Alapvetően szerzői színház vagyunk, én magam írom és rendezem a darabokat, Anikó felel a díszletekért és a jelmezekért. A műveimben két dologgal szeretek foglalkozni: társadalommal és családi viszonyokkal. A FÉM egy nyitott, intellektuális közösségi tér, ahol korunk társadalmi problémáival kapcsolatban teszünk fel kérdéseket kamaradarabokon keresztül. Műfajilag minden megtalálható itt: tragédia, vígjáték, tragikomédia, abszurd, mesejáték.

Milyen adottságokkal rendelkezik a teátrum?

A színházteremben hetvenen férnek el, a kávézóban is ugyanennyi ülőhelyet alakítottunk ki. Az utcáról egy lépcső vezet a pincébe, de amikor az ember leér hozzánk, egyáltalán nincs pinceérzete, hiszen egy otthonos, tágas térben találja magát. A kávézóban kerül sor a jazzkoncertekre és a pódiumbeszélgetésekre, s terveink szerint innen nyílik majd a könyvtárszoba. A színházterem egyediségét két oszlop adja, a közönség kényelmes bársonyszékeken foglalhat helyet. Nagyon fontosnak tarjuk a környezet igényességét. A mellékhelyiség – a nézők elmondása alapján – olyan, mint egy kis ékszerdoboz, az automata kukáink pedig közel annyiba kerülnek, mint egy színházi lámpa.

Októberben már bemutatták a Weekend című tragikomédiát, ami egy Macbeth-átdolgozás, majd következett az Annuska 2.0 , ami egy vígjáték Gárdonyi Géza Annuska című vígjátékának felhasználásával, s – nagyon találóan – egy induló magyar színház küzdelmeiről szól. Milyen produkciókra számíthat a közönség télen?

Négy előadást (Happy New York, Édes Dezső!, Iza és Krisztián, Népmesécske) már korábban is játszottunk, de februárig öt új bemutatót tartunk. Decemberben egy bohócszínház premierje következik, melynek címe A szenvedély Lola szerint, s amely Anne Cornu és Ingrid Marcq francia szerzőpáros bohócmonodrámájának magyarországi ősbemutatója Ambrus Asmával a főszerepben. Az előadás olyan kérdésekre keres választ, mint hogy mi a nő, és mi a szerelem. Januárban jön a Halhatatlan című dráma, februárban pedig színházunk névadója, a Fém című abszurd premierjét tartjuk meg.

Kikből áll a társulat?

Nem fix társulattal működünk – a színészeinket (többek között Bacsa Ildikó, Bezerédi Zoltán, Márton András, Horváth Veronika, Kolnai Kovács Gergely) adott produkciókra szerződtetjük, de vannak olyanok is, például Andai Kati, Ambrus Asma, Barabás Tamás, Horváth Károly, Stubnya Béla, akik több előadásunkban is játszanak. S természetesen az egykori diákszínészekből is maradtak néhányan: Miklós Zsófia, Tyroler Tia s a legfontosabb, Horváth Máté, aki a FÉM technikusa, mindenese, gyakorlatilag a harmadik társunk.

Ön szerint melyek a jó direktori munka alappillérei?

Az emberség és az alázat. Én például olyan rendező vagyok, aki, ha kell, kisöpri az öltözőt a színészek után, s ha kell, jegyet árul. Úgy bánunk a színészekkel és a közönséggel, ahogy elvárjuk, hogy velünk is bánjanak.

És miért FÉM a teátrum neve?

A névadásnak egyrészt a diákszínház-rendező múltamhoz van köze – jövő tavasszal lesz tíz éve, hogy a Fészek Színház diáktársulatának Fém című produkciója megnyerte az Új Színház „Kőfal-Pálya” pályázatát. A kamaszoknak szóló, közéleti-társadalmi kérdéseket feszegető előadást két évadon át játszottuk teltház előtt. Ekkortól kezdtük komolyabban venni magunkat, ekkor nőttünk fel. A névadás másik oka, hogy a színházunk oszlopai fémvázakkal vannak megerősítve. A FÉM név mögött a Fészek Másként szójáték rejtőzik, valamint rájátszunk az angol fame (hírnév) szóra, annak fonetikus kiejtésére is.

Bizonyára tele vannak tervekkel 2019-re.

Évadban még nem tudunk gondolkodni. Idő kell, amíg bevésődünk a közönség agyába. Egyelőre mund reklámmal működünk, szájról szájra jár a hírünk. A jövőben szeretnénk képzőművészeti kiállításokat, zenés és irodalmi esteket, táncelőadásokat tartani – ezekre kiválóan alkalmas a kávézó és galéria tere. Tervben van, hogy vendégelőadásokat hívunk, illetve külföldi nézőket is szeretnénk hozzánk csábítani, angol nyelvű darabokat játszani. Saját előadásinkat angol nyelven feliratozva tervezzük a publikum elé tárni, mert azt látjuk, hogy erre nagy az igény az itt élő külföldiek körében.

A Fészek és a Fém Színház életre hívását megelőzően tanított drámát középiskolában, létrehozott gyerekszínházat is. Mi az, ami több mint két évtized után is rendületlenül motiválja a színházcsinálásban?

A motiváció egészen egyszerű: a lelkemnek okoz megnyugvást az, hogy olyasmit csináljak, amit megálmodtam. Tizennyolc évesen a történelemtanárom közreműködésével állítottam az iskolám színpadára egy rockoperát. A produkció hatott a nézőkre, nagyon megtapsolták. Ekkor éreztem meg a dolog ízét. Nem foglalkozom a szakma véleményével, nekem kizárólag az számít, hogy a nézők meg legyenek elégedve. Imádom mozgatni a fantáziámat, felhasználni a tudásom, de színházat szerintem elsősorban azért csinál az ember, hogy legyen egy közösség, amellyel estről estére egyazon hullámhosszra kerülhet, s amellyel együtt élheti át a csodát, a pillanat művészetét.