Hogyan számolunk el a pusztítással?

A Diplomáciában egy katona és a polgár csap össze verbálisan, a tét kétmillió civil élete, no meg Párizs. Dietrich von Choltitz tábornok (Sztarenki Pál) azt a parancsot kapja Hitlertől, hogy robbantsa fel a francia fővárost. Jó katona lévén ezt hajlandó is megtenni, a parancs számára szent és megkérdőjelezhetetlen, ám egyszer csak megjelenik a szállodai szobájában a svéd nagykövet, Raoul Nordling (Alföldi Róbert), akinek mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze a tábornokot, és lebeszélje a fények városának elpusztításáról.

Intelligens, feszültségekkel teli diskurzus veszi kezdetét, álláspontok feszülnek egymásnak, pro és kontra érvek hangzanak el villámsebességgel. Terítékre kerülnek a felelősség és a személyiség autonómiájával kapcsolatos dilemmák, s olyan húsbavágó kérdések szegeződnek a nézőnek: Meddig kell egy parancsnak engedelmeskedni, egyáltalán kell-e mindenáron engedelmeskedni? Van-e olyan speciális eset, amikor nem kérhető számon az egyén felelőssége? Mikor szólal meg az emberben a lelkiismeret és a morál, valamint meddig mehetünk el a pusztításban és az esztelen rombolásban?

Cyril Gely darabja – amely egyébként valós eseményeken alapul, hiszen a nagykövet és a tábornok közti találkozó valóban megtörtént 1944-ben – tulajdonképpen egy lélektani krimi erős mély- és csúcspontokkal, kiváló színészi játékkal, mesterien megírt dialógusokkal, sbőven van olyan mondat az előadásban, ahol a néző felszisszen, hiszen aligha lehet nem párhuzamot vonni a mával. A rendező, Sztarenki Pál ügyesen használja ki az úgynevezett foltvilágítás adta lehetőséget is, amelyet gyengített alapvilágítás mellett alkalmaz akkor, amikor a gondolatok, érvek fontosságát kívánja hangsúlyozni.

Sztarenki színészként remekül hozza Choltitz tábornokot – mély, erőteljes hangja, a szavak első szótagjára helyezett nyomaték igazán félelmetessé teszi a figuráját. Játéka annyira hiteles, hogy a néző valóban elhiszi, hogy a Rózsavölgyi Szalon falai között egy hidegvérű, kötelességtudó, agresszív SS-tiszt állomásozik, aki óramű pontossággal irányítja a hitleri gépezetet. A nyomasztó és korhű díszlet és a tízpercenként felcsendülő lassú lüktetésű zene tovább fokozza feszültséget, mint ahogy a falra vetített „főszereplő”, Párizs térképe is, amelyen piros korongokkal jelölték meg a robbantás helyszíneit. Az előadás kezdetén a tisztek és a tábornok dialógusaiból tudjuk meg, hogy Párizs lerombolása már csak órák kérdése: Choltitz parancsára hamarosan épületek fognak összeomlani, hidakat robbantanak fel, számos nevezetesség lesz porrá. Valamivel később jelenik meg a színen a Nordingot alakító Alföldi, aki szöges ellentéte a tábornoknak: testtartása alázatos, de nem megalázkodó, vállait leejti, kissé előregörnyed, kezeit hol összekulcsolja, hol pedig zsebre dugja. Lassú és halk beszédű, kimért és higgadt, anekdotázgat, sétálgat, befal egy-egy teasüteményt (némileg Columbóra emlékeztet), s minden megszólalásába igyekszik valamiféle iróniát csempészni. „Elragadóak ezek a színes korongocskák! Hangulatossá teszik a térképet!”, mondja, amikor megpillantja Párizs térképét. Az előadás első felében gyakran ül, míg a hatalmaskodó, agresszív Choltitz előszeretettel magasodik fölé, öltözékük is azt sugallja, hogy nem egyívásúak: a tábornok kitüntetésekkel teleaggatott, karszalaggal díszített uniformisa és Nording tiszteletet sugárzó fekete öltönye erőteljes kontrasztban áll egymással.

Choltitz bármennyire is nagyhatalmú, mégiscsak egy hierarchikus rendszerben él: felülről Hitler szorongatja, a tisztjeit pedig ő maga nyomasztja, s ez a prés szépen lassan kezdi összenyomni őt. Az előadás vége felé a jelvényekkel körbebástyázott maszk kezd repedezni, s szerencsére kiderül róla, hogy nem csupán egy elvetemült gazember, hanem olyan értelmiségi, aki hajlandó meghallani a nagykövet mondatainak értelmét. Az, hogy Sztarenki figurája asztmarohamokkal küzd, zseniális megerősítése a kétségek között vergődő, háború és morál partjai közt hánykódó tábornok lelkiállapotának – az asztma hátterében gyakran az érzelmek, legfőképp a sírás elfojtása, az önállóságra való törekvés, az autonómia iránti igény áll.

Alföldi és Sztarenki egyébként főiskolás kora óta ismeri egymást (előbbi 2013-ban rendezte meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban – utóbbi igazgatósága alatt – a Figaró házasságát). E két színészgéniusz neve eleve garancia a sikerre, az előadás pedig túlszárnyalja az elvárásokat. A Diplomácia két férfi különleges kapcsolatáról szól, s megmutatja, hogy mit jelent emberhez méltóan dönteni egy embertelen világban. Az előadás során a néző ráébredhet, hogy a világot terhelő borzalmak előidézésében kollektív felelősségünk van, s hogy az értelmes beszélgetés, a tárgyalás, az egymás gondolatai iránti nyitottság, valamint a vélemények ütköztetése célravezetőbb lehet, mint a mészárlás.

Cyril Gely: Diplomácia
Rózsavölgyi Szalon
Szereplők: Sztarenki Pál, Alföldi Róbert, Varga Ádám, Sütő András, Bárdi Gergő
Fordító: Tótfalusi Ágnes
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Böhm Katalin
Rendező: Sztarenki Pál
Bemutató: 2018. október 30.
Következő előadások: 2018. október 31., november 1., 2., 21., 25., december 2., 5., 9.