A bolyongó szívtipró drámája

Úgy tartják, hogy demokráciában a művészetnek kevés az inspirációja, s állítólag a művészet akkor virágzik igazán, és akkor készülnek zseniális alkotások, ha háborús állapotok uralkodnak. Ödön von Horváthot is megihlette az az apokaliptikus út, amelyen az első világháborúban haladt a világ, Kovács Ádámot pedig az, amelyen a modern ember szalad a vesztébe. Don Juan, akit Klem Viktor játszik, visszatér az első világháborúból, és elkezdi keresni az utolsó emlékét a háború előttről. Kutatja a korábbi életét és azt a Don Juant, akit a háború elvett tőle. Mindezt a nők környezetében találja meg, akiket Sztarenki Dóri, Kerekes Éva, Török-Illyés Orsolya, Hajdu Lujza alakít, Nagy Mari pedig annak a nagymamáját játssza, akit keres. A férfi egyetlen dolgot szeretne: egy irányba tartani egy nőhöz, aki felé lelkiismeret-furdalása van.

Klem és Kovács Ádám kapcsolata régre nyúlik vissza: osztálytársak voltak az egyetemen, szobatársak a kollégiumba, a 011 Alkotócsoportban is dolgoztak már együtt (a csoport tagjai színházi projekteket készítenek, amelyek nem pusztán a klasszikus drámairodalom újraértelmezésére helyezik a hangsúlyt, hanem olyan önálló előadásokat hoznak létre, amelyek a fiatalok számára fontos és felismerhető élethelyzeteket, társadalmi jelenségeket tudtak felmutatni). Kovács állítólag egy borozgatás alkalmával vetette fel Klemnek a Don Juan-adaptáció ötletét, a terveket pedig tett követte. „Számos Don Juan-feldolgozással találkoztam már, de Ödön von Horváth darabjánál éreztem azt, hogy a leginkább közel került hozzám a címszereplő alakja. Ő itt nem egy mitikus, nőszédítő hős, nem egy nagyformátumú valaki, hanem egy tépelődő, sodródó férfi, aki a menyasszonya felé tart haza a frontról, de útja során belefut különféle nőkbe, akikkel rövidebb-hosszabb ideig kapcsolatba is kerül, de csak kevesek iránt érez vonzalmat” – mondta a rendező egy rádiós interjúban. És valóban, az a mitikus távolság s azok a sztereotípiák, amit általában Don Juannal kapcsolatban nézőként tapasztaltunk, itt nincsenek. Talán nem is annyira maga Don Juan személye a lényeges. Ő csupán cinikus megfigyelő, hús-vér ember, akinek fájdalmai és félelmei egyaránt vannak. Klem alakításában összetett karakter, aki tulajdonképpen bármelyikünk lehetne.

A színészremekül hozza a bolyongó-kínlódó főhőst, játékát redukált mozdulatok jellemzik, minden mimikájával jelen van a színpadon. Az időnként felcsendülő lassú lüktetésű zene, valamint a hangeffektek (kutyaugatás, szélsüvítés) tovább fokozzák a főhős lelkében dúló viharokat. A színésznőket a darab meglehetősen nagy kihívás elé állítja, hiszen öten összesen húsz szerepben csillogtathatják meg tehetségüket (az eredeti színműben egy férfi és huszonnyolc női szereplő van). Mindegyik nőnek megvan a maga igazsága, stílusa, ízlése, habitusa és gondolkodása, tehát nagyon fontos, hogy mind külsejükben, jelmezükben, sminkjükben, mind pedig beszédstílusukban erőteljesen elváljanak egymástól. Sztarenki Dóra ismét bebizonyítja, hogy kivételes tehetség: ösztönösen jön belőle a színészet, és nem mellesleg gyönyörű. Ezúttal többek között prostituáltként, pártaktivistaként és apácaként is láthatjuk.Török-Illyés Orsolya és Hajdu Lujza a lehető legtermészetesebben léteznek a színpadon, Kerekes Éva pedig lubickol a Don Juant a szerelmével üldöző nő szerepében – karakterébe humort is visz, melyért a nézők igen hálásak.

A színpad hátsó harmadában három létra helyezkedik el egymással egyvonalban – ez az elrendezés két horizontális részre osztja a játékteret, így lehetőség nyílik a „fent” és a „lent” elkülönítésére, a tér növelésére. A szereplők kortalannak tűnő jelmezeket viselnek – akár ma is játszódhatna a történet –, s ami a díszleteket illeti, Schnabel Zita munkája leginkább a színpadra felakasztott és részben fel is használt színes ruhák összeválogatására koncentrálódott. Az „összeállítás” némileg élénkíti a színpad fekete, ködösített terét, a különféle öltözékek Don Juan múltjának és jelenének nőalakjait jelzik, s megjelenik a csupasz vállfa/akasztófa mint halálszimbólum, amely a megtaposott női lelkek (strigulák) megtestesítőjeként is értelmezhető.

Az előadás a nő–férfi kapcsolat labirintusába kalauzol, reflektál a 21. század párkapcsolati káoszára, a nemi szerepek felcserélődésére, valamint a metoo-mozgalomra is. „Miért csak a férfiak lehetnek Don Juanok?” – teszi fel a kérdést az egyik maszkulin vonásokat hordozó szeretőt alakító Török-Illyés Orsolya. Ebből is látszik, hogy milyen nagy felkiáltójel e darab egy olyan korban, ahol a nemi szerepek feloldódásával a patriarchális állapot átalakult, a családmodell megzavarodott, s ahol sok embernek– akárcsak Don Juannak – feláll a szőr a hátán a hosszú távú kapcsolat, a hűség, a közösen megoldandó problémák és a felelősségvállalás gondolatától.

A Don Juan visszatér másfél órába sűrített radikális szociálkritika és bűntudatdráma, amely egy nagyon emberi főhőst mutat meg. A premier tapsrendjénél a színészek olyan aggodalommal fürkészték a nézők arcát, mintha nem lennének biztosak az előadás sikerében. Talán ilyen formában eljut hozzájuk az üzenet: aggodalomra semmi ok, ez bizony parádés, tűpontos produkció lett.

Ödön von Horváth: Don Juan visszatér
Jurányi Ház
Szereplők: Klem Viktor, Sztarenki Dóra, Török-Illyés Orsolya, Kerekes Éva, Hajdu Lujza
Díszlettervező: Schnabel Zita
Jelmeztervező: Szlávik Júlia
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Rendező: Kovács Ádám
Kőváry György és Márton László fordításának felhasználásával.
Az előadás a FÜGE Produkció előadása.
Bemutató: 2018. november 25., Jurányi Ház
Következő előadások: 2018. december 19., 2019. január 4.