Dráma az oktatásban

A drámaoktatás helyzete a köznevelésben és a színházi nevelés a köznevelés eredményességéért című esemény egy négy hónapos projektet záró konferencia és szakmai bemutató volt. A megnyitóban Bogdány Zoltán, a projektet menedzselő cég ügyvezetője elmondta, hogy átfogó kutatás zajlott a magyarországi drámapedagógia jelenlegi helyzetéről. A célja az volt, hogy feltérképezze, hol is tart ma ez a diszciplína, amelynek intézményes fejlődése nagyjából a rendszerváltással egyidős hazánkban. A projekt eredményeképp rengeteg interjú és hospitálási napló készült, a kérdőívezések és adatok átböngészése több tanulmánnyal zárult, továbbá öt kisfilm is született – ezek és a továbbiakban várható eredmények kerültek prezentálásra szeptember 12-én egy konferencia és szakmai bemutatók keretein belül.

Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója arról beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja a drámapedagógiát, és még ha az ezen a területen dolgozók szerint háttérbe is szorult, az adatok az elmúlt huszonöt évben folyamatosan javuló helyzetet mutatnak. Negyven éve még a tanfolyami képzés is elképzelhetetlen volt, nemhogy az egyetemi szak vagy az érettségizés lehetősége. Most már húsz éve – mióta elkészült a Nemzeti Alaptanterv (NAT) első változata – mindig szerepel a NAT-ban a dráma mint műveltségi terület. Továbbá ma már létezik önálló drámatanár mesterszak, amelynek felelőse (s egyben e projekt irányítója) Eck Júlia, a veszprémi Pannon Egyetem drámatanára. Jelenleg már ott tartunk, hogy egy drámapedagógia csoport is alakulóban van a Magyar Tudományos Akadémián – mondta Kaposi József. Kiadásra került több szakkönyv is azóta, hogy a kezdetekkor megjelent Debreczeni Tibor (Játék a pedagógusokkal, 1978) és Kaposi László (Játékkönyv, 1984) munkája, s már 50. száma fölé ért a hazai drámások szaklapja, az 1991 óta működő Drámapedagógiai Magazin (DPM) – emelte ki Trencsényi László.

A köznevelésben folyó drámaoktatásról Szabó Zsófia és Keresztúri József osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. Szabó Zsófia feladata az Oktatási Hivatal által működtetett Köznevelési információs rendszer (KIR) elemzése volt, amelynek során arra kereste a választ a pedagógiai programok, helyi tantervek és személyi nyilvántartás adatbázisaiban: hol, mennyire és hogyan van jelen ma az iskolákban a drámapedagógia. Ebből az derült ki, hogy drámás végzettsége az általános iskolában tanítók 1,3%-nak és a gimnáziumban tanítók 1,1%-nak van, míg a szakközép- és szakiskolák oktatóknál ez a szám ennél is kisebb, elenyésző. Az általános iskolák 30, a gimnáziumok 25, a szakközépiskolák 10, a szakiskolák 5%-ában van legalább egy drámás végzettségű pedagógus. A rendszerben elérhetők száma 2000 alatt van: ebből nagyjából 1300-an rendelkeznek alapdiplomával és 600-an szakvizsgával – igaz, az adatbázis nem mindig pontos, s ebben az adatban a tanítók nincsenek benne, ugyanis a KIR rájuk nem vonatkozik. Szabó Zsófia megosztotta velünk azt is, hogy a 2013. október 1-jei adatok alapján 422 fő tanított színjáték tanszakon, akik közül 185 fő végzett valamely művészeti felsőoktatási képzésben (művész, művésztanár, drámapedagógus). Keresztúri József a hospitálásról beszélt, amely során 15 iskola (15 tanár) 30 órájának látogatására, továbbá 15 fókuszcsoportos interjúra került sor.

Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság (MDTP) elnöke, akit sokan a „drámapedagógia hazai atyjaként” emlegetnek, azt kifogásolta, hogy noha a színházi nevelés terén 1993 óta jelen van hazánkban például a Kerekasztal s a Heathcote-féle szakértői dráma is ismert (amellyel több tantárgy ismeretei jól taníthatók), mégsem került bele a pedagógusképzésbe vagy -továbbképzésbe egyik sem. A jelenlegi projekt részeként épp ezért hiánypótló jelleggel sor került a pedagógus-továbbképzés akkreditációjának előkészítésére is.

Eck Júlia, Tóth Zsuzsanna és Körömi Gábor feltérképezte, hogy a felsőoktatási képzési rendszerben mi az, aminek köze van a drámapedagógiához, s milyen egyéb képző intézmények léteznek ma. Bár a Magyar Drámapedagógiai Társaság 1993-ban indított 120 órás képzése óta sok más helyen lehet már drámapedagógiai oktatáson részt venni, az egyes intézmények kínálata folyton változik, átalakulóban van. Sokszor ez kapacitás kérdése is: azaz azon tanárok előképzettségének függvénye, pontosan mi kerül bele a képzésbe, akiket bevonnak abba. Jelenleg kevés helyen érhető el még a dráma valamely formája önálló szakként, s ezek eléggé különböző programot kínálnak. A projektben résztvevők vágya, hogy a drámapedagógia nagyobb népszerűségre és elismertségre tegyen szert, s hogy bevonuljon a pedagógiai képzés alapmódszertanába. A legnagyobb gond – ezt Eck Júlia és Kaposi László is kiemelte –, hogy a képzők képzéséből igen kevés van, drámapedagógiai doktori iskolák pedig egyáltalán nincsenek – noha azért bújtatott módon akad néhány lehetőség fokozatszerzésre is, más szakokon belül.

Egy másik megoldandó probléma a terminológia pontosításának hiánya, bár az MDTP honlapján sok adat és tájékoztató információ elérhető, egy teljességre törekvő szakszótár még várat magára. Az információk közzététele és a módszertani rendezvények szervezése nagyon fontos, hiszen egy viszonylag új keletű tudományágról van szó, az elért eredményeket és jó gyakorlatokat érdemes megosztani egymással. Az MDTP honlapján épp ezért elérhető a drámapedagógusok számára többek között egy játéktár is, s ennek a projektnek is fontos része volt a jó gyakorlatok megtalálása és bemutatása.

A szombati rendezvényen sor került öt jó gyakorlatból készült film vetítésére, illetve a délelőtti, frontális beszámolók után délután a párhuzamosan zajló élő bemutatókra is. Az általános iskolásokkal jól használható foglalkozásokból tartott bemutatót Illyésné Pentz Katalin és Kuszmann Nóra. Előbbi foglalkozás egy 8–10 éveseknek szóló erkölcstan óra volt, utóbbi pedig egy 1-2. osztályosokra tervezett projektet mutatott be, amelynek középpontjában egy bábfigura, Rumini állt. Hozzá kapcsolódtak az órák, amelyek kiterjedtek többféle tantárgyra, ugyanis a játékok során a gyerekeknek szükségük volt az írás- és olvasáskészségükre, de emellett sok éneklős, mozgásos és (német) nyelvi feladat is beépült a projektbe.

A kicsit nagyobbaknál használható gyakorlatokból Tóth Zsuzsanna és Pap Gábor tartott bemutatót. Tóth Zsuzsanna Versjátékok címmel állított össze programsorozatot, amelyek célja az volt, hogy előkészítse egy-egy vers elmondásának mikéntjét, különféle ritmus-, szituációs és kreatív játékok által. Pap Gábor pedig egy szokatlan gyakorlatsort mutatott be a hang és gesztus közvetlen kommunikációjának szemléltetésére. A játékok Pap Gábor saját találmányai voltak, a sorozatot a színházi csoportokban való együttműködést elősegítő céllal dolgozta ki. Ez egyszerű szabályjátékoktól indult, a (meta)kommunikációs játékokon át haladt a szituációs gyakorlatokig, amelyekben végig nagy szerepe van az emberi hangnak és spontaneitásnak.

Végül Achs Károly és Uray Péter gyakorlatsorának ismertetésére került sor, mindketten a 9-10. évfolyamot jelölték meg célcsoportjukként. Achs Károly a Visszatérés (2003) című film feldolgozását tűzte ki céljául – ez rengeteg izgalmas kérdést felvet, amely a tizenévesek problémáihoz hasonló. Achs mozaikszerűen építette egymásra az óráit, amelyek „értelme” a diákok számára valószínűleg csak a gyakorlati foglalkozások utáni filmnézéskor tárult fel, amit követően egy reflektív szakasszal zárult a háromhetes projekt. Uray Péter elsősorban mozgástechnikával foglalkozik, így a gyakorlatai is erre épültek. Programja egy összetett tréning volt, amelyben fokozatosan bomlanak ki az egyes mozgástechnikai területek lehetőségei, amik természetesen nem mellőzik a ritmikai- és akusztikus elemeket és a belső állapot mozgáskompozícióban való megjelenítését sem.

A drámapedagógia egyik legfontosabb eszköze az empátia és a bizalom kiépítésének, amelyhez elengedhetetlenek az olyan gyakorlatok, ahol a résztvevők egymáshoz érnek fizikailag is, s érzékenyebbé válnak mások és a világ problémáira. Ma már – főképp a DPM kínálatában – rengeteg óraterv elérhető, amelyek segítik a (dráma)pedagógusi munkát, s Golden Dániel biztosította a konferencia résztvevőit arról, hogy ezek és más jó gyakorlatok is hamarosan elérhetők lesznek. A tervek szerint létrehoznak majd egy olyan regisztrációs portált, amelynek része lesz egy tudásmenedzsment-rendszer, ahol 16 kategória 68 címkéje alapján lehet majd válogatni a digitális tananyagok és gyakorlatok közül, például időkeret, korosztály, NAT-kulcskompetenciák és tantárgyak szerint. Többek között ezért is mérföldkő jelentőségű az elmúlt hónapokban lezajlott projekt a drámapedagógia történetében.

A konferencia Veszprémben folytatódik, ahol a Pannon Egyetem MFTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Színháztudományi Intézeti Tanszéke műhelytalálkozót szervez Drámapedagógia a közoktatásban II. címmel 2015. október 3-án a Pannon Egyetemen (Veszprém, Vár utca 20.).