Gyűlöletkampány tegnap és ma

Závada Pál Jadviga párnája című könyve számos színház repertoárjában helyet kapott már, most pedig Egy piaci nap című, 2016-os megjelenése idején több orgánum által hiánypótló alkotásként aposztrofált regényét elsőként a Radnóti Színház állította színpadra. Az ötlet merész vállalkozásnak tűnhet abból a szempontból, hogy kortárs művet viszonylag ritkán szoktak ilyen hamar színházban bemutatni, másrészt mivel az író maga is utalt arra, hogy az Egy piaci nap eredetileg színdarabnak készült, ezért mégsem annyira meglepő az adaptáció szándéka. Népszerűsége miatt továbbá joggal feltételezhették a készítők, hogy még relatíve „friss” műként is képes lesz bevonzani közönségét.

Míg a regényben az eseményeket Hadnagyné Csóka Mária elbeszélésében (naplójából, feljegyzéseiből) ismerhettük meg, az átdolgozás során a narrációs technika szempontjából jelentős vérpezsdítést végeztek az alkotók. Ez nemcsak izgalmasabbá és változatosabbá tette a cselekmény kibontakozását és építkezését, de – ahogy a későbbiekben látni fogjuk – teret engedett a szereplők jellemének mélyebb árnyalásának, valamint a kötettől eltérően a személyesebb háttértörténetek és motivációk ábrázolásának is. Az előadás Mária (Radnay Csilla) és barátnője, Irén (Martinovics Dorina) közös teázásának jelenetével indul: kapcsolatuk jóval meghittebb és bizalmasabb, mint a könyv lapjain. Beszélgetésük során együtt idézik fel a kunvadasi zsidók hazatérését, az őket ért embertelen atrocitások sorozatát, a piaci napon és a bírósági tárgyalásokon történteket – jórész lineáris rendben, ám beleszőve a két nő vonatkozó reflexióit is arról, hogy hogyan élték meg mindezt, hogyan alakult ezalatt kapcsolatuk a férjükkel. A helyszínek közötti váltás így állandó, újra és újra visszatérve a kiindulási pontra, Máriáék nappalijába, a narrációs szerkezet pedig egyfajta körkörös, feszesen kialakított tempójú struktúrát követ. Az eseménysorban pedig arra is választ kapunk, mi vezetett Mária és Irén kapcsolatának felbomlásához, hiszen a darab végére kiderül, hogy ez volt az utolsó beszélgetésük.

A mű azt a feledésbe merült, II. világháborút követő gyűlöletpropagandát idézi meg, amely a koncentrációs táborokat túlélt magyar zsidókat sújtotta. Hazatérésükön megbotránkoznak a helyiek, akik igen nehéz körülmények között, szinte élelem nélkül tengetik mindennapjaikat. A távollétük alatt elhurcolt zsidó társaik házaiba beköltöztek, hátrahagyott javaikat felélték, és visszatérésüket követően szárnyra kapnak a velük kapcsolatos elvetemült pletykák és híresztelések: például hogy az ő lelkükön szárad a két eltűnt falubeli gyerek meggyilkolása. Néhányan gyerekhús és -köröm darabokat is vélnek felfedezni az ételekben. Az indulatok egyre csak forrnak és forronganak, majd tettlegességig fajulnak, ennek – és a bírósági tárgyalásoknak – legfőbb szereplőivé pedig Mária és Irén férjei, Sándor (Pál András) és Feri (Porogi Ádám) válnak: egyikük a vádlott, másikuk az ártatlanokat gyanúsító szerepében. Összefonódó sorsuk és a két nő közvetlen viszonya olyan élethelyzetet is képes megteremteni, amely a könyvben nem kapott helyet. Mária regénybeli karakterének „elfogultságát” a zsidók iránt ugyanis a darab remekül aknázza ki és tesz rá még egy lapáttal: egy régi, éveken át eltitkolt, bűnös szerelmi viszonnyal és egy házasságon kívül született gyerekkel. A mű egyik nagy kérdése éppen azt feszegeti, hogy egy olyan társadalomban, ahol az emberek közötti kapcsolatok sorsát a politika és a származás – zsidó vagy nem zsidó, kisgazdapárti vagy kommunista – szabályozza, vajon tudunk-e szeretni olyasvalakit, akitől irtóznunk kellene. Megkaphatják-e valaha az igazságszolgáltatást azok, akik áldozatául estek a politikai rendszernek?

Alaposan kidolgozott és izgalmasan felépített az előadás zenei megkomponáltsága, illetve hangzásvilága. A díszlet néhány alapvető kelléken kívül a körszerű játékteret övezve egy lécekből, deszkákból, kötelekből és láncokból felépített háttérből áll. A bármikor lincselésre kész hangulatot, a zsidók megkínzásának és megölésének fenyegető feszültségét aláfestő hangeffektusokat a szereplők kreatív módon, ezen eszközök felhasználásával hozzák létre: ütögetéssel, lábdobbal, kopogással, lánccsörgetéssel és -zörgetéssel, állathangok utánzásával. Eközben hátul egy hegedű, egy cimbalom, egy tangóharmonika és egy gadulka megszólaltatása fokozza a zenei összhatást. A szinte folyamatos kiabálás, szitkozódás és lárma az állandó zaklatottság érzetét kelti, ami jól illusztrálja a megfélemlítéssel, fenyegetéssel telített légkört. A bántalmazott és meggyilkolt zsidók egyenként, a színpad közepén éneklik el, hogyan és milyen módszerekkel inzultálták, végezték ki őket – ez azonban kissé mesterkéltnek és komikusnak hat, mivel dallamuk és ütemük nem igazán van, valahol félúton a beszéd és az ének között helyezhetők el. Hatásosabb lett volna, ha pusztán elmondják mindezt háttérzenei aláfestéssel.

A körülbelül két és fél órás előadásba mindenképpen érdemes lett volna egy szünetet beiktatni, figyelembe véve, hogy egy tizenöt-húsz szereplős, sodró lendületű, de ugyanakkor az összetett történelmi és politikai háttér miatt feszültebb koncentrációt igénylő darabról van szó. Ráadásul a téma komolysága is megkívánná, hogy a néző közben rendezni tudja gondolatait, mert így az előadás vége felé már akaratlanul is kissé lankad a figyelem. A darabot átszövő humor azonban megmutatja, hogy az emberi butaság, elvakultság és kicsinyesség időnként már-már komikus formát képes ölteni.

Az Egy piaci nap aktualitását igazolja, hogy noha a cselekmény a múlt évszázad közepén játszódik, mégis egy olyan világot tár elénk, amelynek gazdasági válságában megérett gyűlöletkampánya, beszűkült előítéletessége és bűnbakképzése a 21. századi magyar emberek számára is ismerősnek tűnhet – legfeljebb ma más vallású csoportok ellen irányul. Az elrettentő példa azonban adott annak érdekében, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát.

Závada Pál: Egy piaci nap
Radnóti Színház
Szereplők: Martinovics Dorina, Radnay Csilla, Pál András, Porogi Ádám, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Róbert Gábor, Némedi Árpád, Józsa Bettina, Konfár Erik
Hegedű: Kovács Márton
Ütő/gadulka: Gyulai Csaba
Tangóharmonika: Móser Ádám
Cimbalom: Némedi Árpád
Rendező: Mohácsi János
Dramaturg: Mohácsi István
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Díszlettervező: Khell Zsolt
Világítás: Baumgartner Sándor
Zene: Kovács Márton
A rendező munkatársa: Ari Zsófi
Bemutató: 2018. május 13.