Család: Jani a gáton

Kopott metrószerelvény jön-megy a színpadon, mögötte a történet állomásai a falra festve; Határ út, Bécsi út, Francia út, végállomás: Háry János innen indítja meséjét. A színpadon többek között Bodrogi Gyula, Király Levente, Gálvölgyi János, Homonnay Zsolt és Gérard Depardieu.


János most is öreg szegénylegény, csak nem a falusi kocsmában anekdotázgat, hanem a metróállomáson. Nagyotmondó történeteivel egy megálmodott szebb világot idéz fel az iszákos, láthatósági mellényes takarítók körében. János bácsi szerethetően naiv alakja nem egy hetvenkedő, notórius hazudozót elevenít meg, hanem egy szerethetően bolondos öregembert, aki egykori hőstetteinek illúzióját kelti a hallgatóság körében – a Nemzet Színésze, Király Levente alakításában.

Metróval érkezünk tehát álomvilágába, amelyet olykor átszőnek a csak alsó polcos borokkal elviselhető, a biztonsági sáv szabadon hagyására figyelmeztető aluljáró-valóság elemei. Cziegler Balázs nagyszabású díszlettervének alapja, hogy János bá meséje is csak egy omlatag kártyavár: a képzeletbeli szereplők ennek megfelelően jórészt a forgószínpadra erősített, valódi kártyavár lapjai közt mozognak.


A köztük megjelenített terek viszont épp eléggé karakterisztikusak ahhoz, hogy a legtávolabb ülők is első ránézésre tisztában legyenek azzal, hol járunk épp: a lemeztelenített valóságban vagy a képzelet világában, ezeken belül is mely helyszínen; de ugyanilyen árulkodóak a jelmezek is.

A gazdagon díszített, élénk öltözéket viselő, affektáló, kényeskedő, felszínes bécsieket egy-egy direkt sajátosság különbözteti meg egymástól. Ebelasztin báró (Gálvölgyi János) rímhányó szerepkörben tűnik fel, Mária Lujza (Bucsi Annamária) nadrágos-combcsizmás modern nő, Bodrogi Gyula Ferenc császára pedig félig süket,  félig vak, így uralkodói minőségében szerethetően esetlen, míg a Süsüre utaló kiszólás következtében össze is kacsinthatunk vele. A bécsi udvar jelmezei és karakterei szembetűnően elütnek a harcsabajuszos huszárok világától, ez a látványbeli különbség pedig a darab végkimenetele szempontjából is könnyen követhető. A magyar huszár fizikai fölénye eredményezi a franciák feletti győzelmet, erkölcsössége pedig nem engedi, hogy főhősünk a hercegnőt, vele a hatalmat és a vagyont válassza nincstelen mátkája helyett. Minden, ami szimpatikus, megnyerő, nagylelkű, a magyarokhoz köthető.



Egészében is elmondható, hogy egyértelmű oppozíciókon alapul a darab látványvilága (is), amely olyan váratlan elemekkel bővült, mint az élő állatok (így a galamb, kutya, póniló) szerepeltetése. Mindemellett kifejezetten ötletes a színpadi kellékek használata: a határjelző sorompó például egy szál cigaretta, ami a kártyavár metaforához illeszkedve szinte sugallja, hogy ez a határjelző is bizony bármikor füstté válhat.

Homonnay Zsolt Háryként nem meglepő módon tettre kész, délceg huszárlegényt alakít. Könnyedén és gyorsan mozog a hatalmas színpadon, valamint annak emelvényein: nincs még egy szereplő, aki ennyire birtokba venné a teret. Különösen nem a nézőcsalogató világsztár, aki Napóleon szerepében tizenöt perc népszerűséget kapott: és Gérard Depardieu – ahogy az előzetes hírekből tudni lehetett – csakugyan franciául beszélt. A nyelvközi nehézségeket újfent ötletes megoldással sikerült áthidalni; egy a darabba utólag beírt székely zsoldos (Zayzon Zsolt) tolmácsolt, akinél a magyar dialektusok közti különbségek is a humor forrásává váltak.



Rengeteg ötlet zsúfolódott tehát a másfél órába, ami a néző megnevettetését, kikapcsolódását szolgálta: a rendezés ezek többségével célba is talált, még ha a Gangnam style-koreográfia beépítése, Háry szupermenné avanzsálódása, valamint a huszárok többszörös merevedés-imitációja már-már közel járt ahhoz, hogy kínossá váljon.

A rendező, Béres Attila az eredeti zenei koncepciót és szövegkönyvet követve csak mérsékelten alakított a darabon, épp annyira, hogy koherens, látványos, fogyasztható produkció legyen a végeredmény, a történet váza semmiben sem változott. Nem vérre ment a játék, nem itt dőlt el a nemzeti identitás és hagyományőrzés kérdése, de a stáb minden szempontból összehangolt előadást, élvezhető Háry Jánost állított színpadra, ami a klasszikus és korszerű elemek vegyítésének köszönhetően a hagyományos Háry-adaptációk sorába éppúgy beleilleszkedhet, mint az újraértelmezéssel, aktualizálással áthatott koncepciók közé. Ez az eldöntetlenség pedig egyetlen játékos kedvű nézőnek sem lehetett ellenére a szegedi Dóm téren tartott nyár esti bemutatón.



Pont: 9/10

Kodály Zoltán: Háry János – daljáték két részben
Rendező: Béres Attila
Szereplők: Bede Fazekas Csaba, Bodrogi Gyula, Bordás Barbara, Bucsi Annamária, Gáspárik Attila, Gerard Depardieu, Gálvölgyi János, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Király Levente, Märcz Fruzsina, Szabó Győző, Szőcs Artur, Vasvári Csaba, Zayzon Zsolt.
Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Nemzeti Színház tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara és a Szeged Táncegyüttes gyermekcsoportja
Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér
Bemutató: 2014. augusztus 1.