© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Képmutatás három az egyben
Yasmina Reza: Egy élet háromszor
Mi az, amit mutatunk magunkból a külvilág felé, és mi az, amit legszívesebben inkább véka alá rejtenénk? Mely pontokon csúszhat el az egymás közötti kommunikáció, és kiből milyen állatot hoz ki az alkohol? Ezeket a kérdéseket szegezi nekünk Yasmina Reza Egy élet háromszor című darabja.
Mi az, amit mutatunk magunkból a külvilág felé, és mi az, amit legszívesebben inkább véka alá rejtenénk? Mely pontokon csúszhat el az egymás közötti kommunikáció, és kiből milyen állatot hoz ki az alkohol? Ezeket a kérdéseket szegezi nekünk Yasmina Reza Egy élet háromszor című négyszereplős darabja. A Rózsavölgyi Szalonban április 23-án bemutatott kortárs csemegét Ördög Tamás állította színpadra.
Az Egy élet háromszor két értelmiségi házaspár kapcsolatát vesézi ki. A színpadon egy hétköznapinak induló látogatást láthatunk, egymás után háromszor – és mindháromszor máshogy. A három különböző verzió krimiszerűen izgalmasan, eltérő végkifejleteteket eredményez. A változatoknak köszönhetően a néző óhatatlanul a probléma okának keresésére indul, megpróbálja összerakni a hiányos történetet. A banális problémák puszta felmutatásánál azonban tovább megy a szerző: megoldásokat is kínál, és nézőként mi magunk is önkéntelenül megoldásokat hozunk. Yasmina Reza Magyarországon már jól ismert művei, Az öldöklés istene – amelyből nagy sikerű film is készült Roman Polanski rendezésében – és a Művészet után most újabb pergő humorú, kortárs színházi csemegével ismerkedhetnek meg a nézők.
Péternek (Scherer Péter) és Zsuzsának (Száger Zsuzsanna) az elalvást szabotáló gyerekükkel gyűlik meg a bajuk, rajta keresztül pedig egymással. Az engedékeny apát alakító, tudósként dolgozó Péter feleségével szemben képtelen végigvinni akaratát. A karrierje szempontjából nagy jelentőségű Sándor (Terhes Sándor) és neje (Kriszta) nem a megbeszélt napon állítanak be hozzájuk: a vendégségben eltöltött idő során kiderül, hogy Péter éveken át írt tudományos értekezését egy konkurens már megelőzte.
A Rózsavölgyi Szalon ember- és színészközpontú közeg, tere ezúttal is intim, finom játékot tesz lehetővé. Olyan, mintha egy lakásban lennénk a szereplőkkel. A furcsa és banális a történet nem feltétlen a házaspár gyermeknevelési konfliktusairól vagy az említett disszertációhoz fűzött remények szertefoszlása miatt érzett csalódottságról szól, hanem arról, ami a két házaspár között van: a vendégségben titokban már nem tartható problémák és egymást alázó megjegyzések törnek felszínre. Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat alapítótagja ezeket a mélyrétegeket kívánja felfejteni. A négyszereplős darab a házastársi és emberi kapcsolatok legmélyére ás: két átlagos házaspár önleleplező civakodásának, szórakoztató ábrázolásának lehetünk tanúi.
A színészi játékban akkor sem találnánk hibát, ha nagyítóval keresnénk. A Pétert megformáló Scherer Péterben, a Nézőművészeti Kft. kiváló színészében ezúttal sem csalódunk: az első vendégségverzióban remekül hozza a tőle már megszokott okvetetlenkedő, értetlenkedő, „elnézést, hogy élek” figurát, azt, amelyet már tőle Mucsi Zoltán oldalán megszokhattunk. A második beállításban kellemes meglepetést okoz – félénk karakterből szitkozódó, dühöngő alkoholistába vált, nagy rutinnal tart bemutatót változatos mimikai készletéből. Egyértelműen ő járja be a legizgalmasabb utat: úgy felszívja magát, hogy a nézők asztaláról még egy-két evőeszközt is lekönyököl italba fojtott bánatában.
Terhes Sándorról, Urbanovits Krisztináról és Száger Zsuzsannáról (utóbbi két színésznő a K.V. Társulat alapítója) is elmondható, hogy az általuk megformált karakterek bőrében igen komfortosan érzik magukat. A legnagyobb természetességgel játszanak és mutatják meg, mennyire sokat változtathat egy szituáció kimenetelén az, ha ugyanazokat a mondatokat más-más hangsúllyal mondják el. A vendéglátó Zsuzsa és a férj kapcsolata az egyes jelenetekben más-más színezetet nyer, és jól látszik az is, hogy melyikben kinek a szemszögéből nézzük a történéseket. A négyes tagjai egyenlő értékű teljesítményt nyújtanak – érezhető, hogy nem idegen tőlük az improvizáció, a néző közelségében való játék.
A három jelenet között a legnagyobb különbség a szereplők önbizalmának változásában – növekedésében, csökkenésében – mutatkozik meg. Az első kép a legerősebb, itt igazán elszabadul a pokol: a szereplők egymásnak esnek, konfliktusaikat képtelenek egymással higgadtan megbeszélni. A második beállítástól kezdve lassan csökken a feszültség, a harmadikban a kép csak látszatra idillikus, a levegőben marad valami nyomasztó. Reza nagyon ért a jellem- és helyzetkomikum, valamint a feszültség megfelelő arányú elegyítéséhez. Ziccerekkel, jól célzott poénokkal teletűzdelt, kellemes nyolcvan percet élvezhetünk végig – azonban több ez, mint egy térdcsapkodós vígjáték. Elgondolkodtató, szembenézésre késztető, néhol igencsak szívfacsaró darab. A három, egyre rövidülő pici katasztrófa megmutatja: az ember mesetere annak, hogy mindent tönkretegyen maga körül, elpusztítsa még önmagát is.
Minden szituáció értelmezhetp másként is: nem árt néha a dolgok mögé nézni, hiszen korántsem biztos, hogy életünk tényei azok, amik igazán számítanak. Sokkal inkább a hozzájuk való viszonyulásunk lehet az, ami meghatározza komfortérzetünk mértékét – az Egy élet háromszor kiváló példa erre. Rendkívül szerethető és tanulságos előadás. Szerethető, mert olyan, számukra is ismerős helyzetek köszönnek vissza benne, mint a házastársak közötti konfliktusok, a gyereknevelésből származó nézeteltérések, a képmutatás – és tanulságos, mert tükröt tart elénk, és olyan helyzettel szembesít, amelyben sokan mutatnánk a legjobb arcunkat a problémák elfedése érdekében.
Yasmina Reza: Egy élet háromszor
Rózsavölgyi Szalon
Rendező: Ördög Tamás
Szereplők: Scherer Péter, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Fordította: Gecsényi Györgyi
Jelmez: Kálmán Eszter
Rendező asszisztens: Lippai Krisztina
Bemutató 2016. április 23.
Következő előadások: 2016. május 31., június 19.
Az Egy élet háromszor két értelmiségi házaspár kapcsolatát vesézi ki. A színpadon egy hétköznapinak induló látogatást láthatunk, egymás után háromszor – és mindháromszor máshogy. A három különböző verzió krimiszerűen izgalmasan, eltérő végkifejleteteket eredményez. A változatoknak köszönhetően a néző óhatatlanul a probléma okának keresésére indul, megpróbálja összerakni a hiányos történetet. A banális problémák puszta felmutatásánál azonban tovább megy a szerző: megoldásokat is kínál, és nézőként mi magunk is önkéntelenül megoldásokat hozunk. Yasmina Reza Magyarországon már jól ismert művei, Az öldöklés istene – amelyből nagy sikerű film is készült Roman Polanski rendezésében – és a Művészet után most újabb pergő humorú, kortárs színházi csemegével ismerkedhetnek meg a nézők.
Péternek (Scherer Péter) és Zsuzsának (Száger Zsuzsanna) az elalvást szabotáló gyerekükkel gyűlik meg a bajuk, rajta keresztül pedig egymással. Az engedékeny apát alakító, tudósként dolgozó Péter feleségével szemben képtelen végigvinni akaratát. A karrierje szempontjából nagy jelentőségű Sándor (Terhes Sándor) és neje (Kriszta) nem a megbeszélt napon állítanak be hozzájuk: a vendégségben eltöltött idő során kiderül, hogy Péter éveken át írt tudományos értekezését egy konkurens már megelőzte.
A Rózsavölgyi Szalon ember- és színészközpontú közeg, tere ezúttal is intim, finom játékot tesz lehetővé. Olyan, mintha egy lakásban lennénk a szereplőkkel. A furcsa és banális a történet nem feltétlen a házaspár gyermeknevelési konfliktusairól vagy az említett disszertációhoz fűzött remények szertefoszlása miatt érzett csalódottságról szól, hanem arról, ami a két házaspár között van: a vendégségben titokban már nem tartható problémák és egymást alázó megjegyzések törnek felszínre. Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat alapítótagja ezeket a mélyrétegeket kívánja felfejteni. A négyszereplős darab a házastársi és emberi kapcsolatok legmélyére ás: két átlagos házaspár önleleplező civakodásának, szórakoztató ábrázolásának lehetünk tanúi.
A színészi játékban akkor sem találnánk hibát, ha nagyítóval keresnénk. A Pétert megformáló Scherer Péterben, a Nézőművészeti Kft. kiváló színészében ezúttal sem csalódunk: az első vendégségverzióban remekül hozza a tőle már megszokott okvetetlenkedő, értetlenkedő, „elnézést, hogy élek” figurát, azt, amelyet már tőle Mucsi Zoltán oldalán megszokhattunk. A második beállításban kellemes meglepetést okoz – félénk karakterből szitkozódó, dühöngő alkoholistába vált, nagy rutinnal tart bemutatót változatos mimikai készletéből. Egyértelműen ő járja be a legizgalmasabb utat: úgy felszívja magát, hogy a nézők asztaláról még egy-két evőeszközt is lekönyököl italba fojtott bánatában.
Terhes Sándorról, Urbanovits Krisztináról és Száger Zsuzsannáról (utóbbi két színésznő a K.V. Társulat alapítója) is elmondható, hogy az általuk megformált karakterek bőrében igen komfortosan érzik magukat. A legnagyobb természetességgel játszanak és mutatják meg, mennyire sokat változtathat egy szituáció kimenetelén az, ha ugyanazokat a mondatokat más-más hangsúllyal mondják el. A vendéglátó Zsuzsa és a férj kapcsolata az egyes jelenetekben más-más színezetet nyer, és jól látszik az is, hogy melyikben kinek a szemszögéből nézzük a történéseket. A négyes tagjai egyenlő értékű teljesítményt nyújtanak – érezhető, hogy nem idegen tőlük az improvizáció, a néző közelségében való játék.
A három jelenet között a legnagyobb különbség a szereplők önbizalmának változásában – növekedésében, csökkenésében – mutatkozik meg. Az első kép a legerősebb, itt igazán elszabadul a pokol: a szereplők egymásnak esnek, konfliktusaikat képtelenek egymással higgadtan megbeszélni. A második beállítástól kezdve lassan csökken a feszültség, a harmadikban a kép csak látszatra idillikus, a levegőben marad valami nyomasztó. Reza nagyon ért a jellem- és helyzetkomikum, valamint a feszültség megfelelő arányú elegyítéséhez. Ziccerekkel, jól célzott poénokkal teletűzdelt, kellemes nyolcvan percet élvezhetünk végig – azonban több ez, mint egy térdcsapkodós vígjáték. Elgondolkodtató, szembenézésre késztető, néhol igencsak szívfacsaró darab. A három, egyre rövidülő pici katasztrófa megmutatja: az ember mesetere annak, hogy mindent tönkretegyen maga körül, elpusztítsa még önmagát is.
Minden szituáció értelmezhetp másként is: nem árt néha a dolgok mögé nézni, hiszen korántsem biztos, hogy életünk tényei azok, amik igazán számítanak. Sokkal inkább a hozzájuk való viszonyulásunk lehet az, ami meghatározza komfortérzetünk mértékét – az Egy élet háromszor kiváló példa erre. Rendkívül szerethető és tanulságos előadás. Szerethető, mert olyan, számukra is ismerős helyzetek köszönnek vissza benne, mint a házastársak közötti konfliktusok, a gyereknevelésből származó nézeteltérések, a képmutatás – és tanulságos, mert tükröt tart elénk, és olyan helyzettel szembesít, amelyben sokan mutatnánk a legjobb arcunkat a problémák elfedése érdekében.
Yasmina Reza: Egy élet háromszor
Rózsavölgyi Szalon
Rendező: Ördög Tamás
Szereplők: Scherer Péter, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
Fordította: Gecsényi Györgyi
Jelmez: Kálmán Eszter
Rendező asszisztens: Lippai Krisztina
Bemutató 2016. április 23.
Következő előadások: 2016. május 31., június 19.
