Csupasz valóság, meztelen testek

A fizikai színház fogalma korántsem olyan újító dolog, mint első hallásra tűnhet: 2009 óta része itthon a színészoktatásnak a különálló szak, amelynek vezetője Horváth Csaba. A hivatalos megnevezés rendező-koreográfus, ugyanis a művészeknek a tánc mellett nagyon fontos a kreatív munka és az önkifejezés egyedi megjelenítése. A műfaj alapvetően erőteljesebben támaszkodik a test általi elbeszélésmódra, ám prózai betétek is megtalálhatók az előadásokban. Gyakran a kettő határa elmosódik, a tartalom tánccal kerül megjelenítésre, míg a szöveg csak kiegészítés vagy egészen elhagyható elem.

Az előadások során a fizikai jelzőt nem kizárólag a táncra értik, hanem minden olyan színpadi mozgásra – vagy éppen nem mozgásra –, amely eltér a prózai logikától, amelyben a test kifejez valamit. A színészek tárgyakat formálnak meg, hangokat, zajokat keltenek, zenélnek. Teljes valójukban részévé válnak az előadásnak, akár naturalisztikus módon is, hajukat a színpadon befestve, nemi szerveiket felfedve a néző előtt. Érdekesség továbbá a műfajon belül, hogy bár szerteágazó irányzatok vannak, a munkamódszer mindnél nagyban eltér más színházi performanszok rendezésétől: a táncosok gyakran maguk valósítják meg elképzelésüket a színpadon, nagyobb szabadságot kapva ezzel a mű dramaturgiájának alakításában.

Bulgakov klasszikusa remek alapot szolgáltatott arra, hogy az előadásban részt vevő hallgatók változatosan, több, egymástól független vagy épp különös kapcsolatot teremtő karaktereket formálhassanak meg. További szépsége a regénynek a rendkívül egyedien rétegzett és szövevényes cselekményszálak rendszere, illetve a stílusok és hangulatok folyamatos játéka. Ezt minden síkon hozza az előadás: a groteszk mellett a humor, a gyermeki báj éppúgy helyet kap, mint ahogy a mozgások tekintetében az egészen egyszerű hétköznapi cselekvéssorok megjelenítése vagy a kortárs-, társastánc elemei.

A színpadkép, a díszletek és a tárgyhasználat is szokatlan. A közel kétszer kilencvenperces előadásban kevés külső tényező játszik szerepet, hiszen a színészek leginkább testükkel formálnak meg mindent, amelyet máskor a díszlettel oldanak meg. Itt bár kevés színpadi kelléket használnak, azok önmagukban is nagyon meghökkentőek, alkalmazásuk többszörösen újraértelmezett a jelenetekben. Az egyik legfontosabb elem a fodrászatokból ismert búra, amelyek alatt rendszeresen ülnek a szereplők, hajukat felfelé tekeri a gépben forgó levegő: hol épp várakoznak alatta, hol a kínzást, a lélek sanyargatását jelenítik meg vele, hol a kapcsolójával kattogják a ritmust. Emellett végig jelen van egy hosszú, téglalap alapú asztal, amelyen ülnek, állnak, emelgetik, s ami ajtóként, létraként, nézőtérként és megannyi más tárgyi formában kap helyet. Az értelmezés kulcsát végül mindig a mozgás adja, sokszor a testtel egészülve ki a tárgy jelentéstartalma.

Az egyik leglátványosabb és érzékletesebb megjelenítés Pilátus ábrázolása: Barna Lilla magas, vékony alakja tiszteletet parancsolóan egyenes, kontyában hatalmas vasszegek láthatók, amelyeket egy háttérszereplő monológja alatt folyamatosan beljebb üt. Ez a háttérjáték az épp aktuálisan szereplő színésszel gyakori motívuma az előadásnak: a beszélők fejét más mozgatja, érzéseiket tőlük a síkban eltolva mutatja be egy másik szereplő mozgással vagy hangeffektusokkal. Talán ez az egyik legerősebb jegye az előadásnak, hiszen a mű játszik a csúsztatott idősíkokkal és értelmezésekkel, amelyet a rendezés és a színészek a határokat feszegetve lovagolnak meg.

A test művészi használata, a meztelenség és erotika határa elmosódik, a kezdeti kényelmetlenség és néhol értetlenség az idő teltével oldódik, kiegészítő elemként kezd működni. A nem hétköznapi jelmezek – bár sok esetben nehéz jelmeznek nevezni a fehérneműt – nem mindenhol szolgálnak egyértelmű jelentéssel vagy a választás logikájának sejtetésével. Hontalan Iván (Nagy Péter István) nadrágjának fel- és levétele például az idősíkok elkülönítését szolgálja, hiszen az intézetben mindig nadrág nélkül van. Az alapvetően lenge ruhák színben és stílusban is változatosak, élénkek, azonban van néhány kifejezetten indokolatlan, a mozgás szempontjából is kényelmetlennek tűnő, meglepően előnytelen és ízléstelen a darabok között: Korovjov (Herman Flóra) szőrmés, fekete ruhája például mind látványra, mind a színpadképbe való illeszedés szempontjából nehezen befogadható a szemnek.

Woland (Kotormán Ábel) feketemágia-előadásánál a kapzsi, gyarló emberek valóban bőrüket viszik vásárra a felszínes értékekért cserébe: ennek képi megfelelőjeként a színészek gátlásukkal együtt dobják földre ruháikat. A kissé sokkoló jelenet nagyon erőteljes, de a meztelenség nem csap át céltalanságba. Hasonló a helyzet Margarita (Ténai Petra) háziasszonyszerepével is, ahol nemcsak lelkét nyitja meg a vendégek előtt a sátán oldalán, de tiszta, őszinte szándékainak metaforájaként felsőteste teljesen meztelen a jelenetben. Néhány helyen azonban a hiányos öltözék nem rendelkezik olyan erősen többletjelentéssel vagy kiegészítő funkcióval, amelyet a néző azonnal feldolgozhat, így az itt-ott kivillanó fenekek, élénk melltartós lányok van, hogy megakasztják a jelentéstartomány befogadhatóságát. Molnár G. Nóra Behemót karaktere dominát idéző öltözékével, kecses mozgásával és végtelenül humoros alakításával kiemelkedően szórakoztató, játéka és gesztusai a mellékszerepek során is változatosak és kifejezőek. Bravúros továbbá az utolsó nagy egységben megjelenő Ténai Petra, aki szinte a nézők közé ülve mondja el monológjának egy részét, így olyan közelről láthatjuk arcának rezdüléseit, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni: szemében hitelesen látható Margarita szenvedése és zavartsága, mély szomorúsága a Mester iránt.

A fizikai színház elemeinek széles tárházát vonultatja fel Horváth Csaba osztálya az orosz irodalom klasszikusának történetén keresztül. Bár maga a könyv is nagyon összetett és bonyolult értelmezési keretben helyezkedik el, ennek reprezentálását olyan erővel igyekeznek pontosan bemutatni, amely eleinte nem túl feszes, de a több katarzispont és a zseniális megoldások egy-egy jelenetben a nehezebben feldolgozott részeket is szervesen emelik be végül a teljes előadás vázába.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Jurij Ljubimov adaptációja alapján, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi koreográfus szakos hallgatóinak előadásában
Ódry Színpad

Szereplők: Gyulai-Zékány István, Ténai Petra, Molnár G. Nóra, Kotormán Ábel, Herman Flóra, Gaál Dániel, Molnár G. Nóra, Hojsza Henrietta, Barna Lilla, Nagy Henrik, Vadász Krisztina, Nagy Péter István
Rendező, osztályvezető tanár: Horváth Csaba
Bemutató: 2018. október 25.