„A halálon kívül mindent túl lehet élni”

Az idei szezon első premierjeként mutatta be az Örkény Színház a Secondhand – Szovjetűdök című előadását. A 2015-ben Nobel-díjjal jutalmazott, Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics munkája nyomán színpadra állított darab látleletként szolgál, amely által betekintést nyerhetünk a széthulló Szovjetunió eseményeibe az ott élők mikrotörténelme által.

Az elmúlt években egyre többször kapott helyet színházi műsoron olyan koncepció, amelyben élettörténetek, beszámolók alapján mutatják be az adott kort, globális problémákat. A személyes hangvétel, valamint az epizódszerűség nagyon sok lehetőséget rejt magában a színészi játék, a látványvilág és az egész színpadi megjelenítés tekintetében, ez remekül látszott a Secondhanden is: az Örkény rendezőgárdája mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának hallgatói is közreműködtek.

Az epizódok igen változatosak: hangulatukban keveredik az iszonytató és tragikus orosz történelem a nevetéssel és káromkodással vegyített fricskával. A felfűzött történetek remek egyensúlyban következnek egymás után, nemcsak a kronológiát görgetve előre, hanem a komikumot zseniálisan váltogatva a velőig hatoló tragikummal, amely az előadás végéhez közeledve több katarzisponttal szolgál Csuja Imre, Znamenák István vagy Csákány Eszter monológjaiban. Bár Szvetlana Alekszejevics írásai kivétel nélkül az objektív és egyben nyers valóságot tárják fel az olvasó előtt annak minden borzalmával, a színpadi interpretáció a humortól egyáltalán nem riad vissza. Ez azonban semmit nem tompít a történetek mélységéből, sőt: az érzelmi hullámvasút még mélyebbre zuhan egy-egy megmosolyogtató megjegyzés vagy megjelenítési csavar után, óriási kontrasztot adva az élet különböző pontjain elszenvedett egyéni tragédiák hallgatása közben.

A látványvilág, amely Bagossy Levente és Ignjatovic Kristina munkája, az Örkényben megszokott letisztult, mégis bravúros megoldásokkal kíséri végig a szereplőket. Díszletként nemes egyszerűséggel mindenféle ruhák összedobált halma fogadja a nézőt, ezeken gázolnak át, dobálják egymásra, báboznak vele, csomagolják és tengerként választják szét. A metaforikusan is értelmezhető ruhák reflektálnak az írónő Elhordott múltjaink című könyvére, amelyből szintén jelennek meg részletek az előadásban. A színészek folyamatosan öltöznek a „színpadi kellékekből”, így nemcsak karakterüket cserélik gyorsan, de rendkívül dinamikus, spontán színezetet ad ez a lendület a – hangulatában és epizódokban is gyorsan változó – eseményeknek. A secondhand, azaz másodkézből való, rongyos, elhasznált ruhák beborítanak, elfednek – ugyanakkor olasztótégelyként terülnek a színpadra és a színészekre, ahogyan a Szovjetunió is: összemosva kultúrákat, nemzeteket az óriási vörös, sarló-kalapácsos lobogó alatt.

Szinte a teljes társulat felvonul az epizódok során, hol középpontban, hol csak „díszletként”. Megjelenik egy apa (Epres Attila), aki nem bír békében otthon ülni, és fiaival (Novkov Máté, Koller Krisztián e.h.) vadászrepülőset játszik, majd a kivégzés magasztosságának fontosságát igyekszik átadni nekik. Az egész jelenetből hiányzik az apai gondoskodás alapvető jellege, helyette valami elvadult, kifordult értékrend szerinti nevelést láthatunk. A szülői sors több történeten át mutatja meg borzalmait: egy másik apa elmeséli, hogyan menekültek Csernobil után a házuk ajtajával, amely ereklyeként őrizte családjuk múltját, és amin a sugárbeteg, kopasz kislánya is holtan feküdt később. A darab egyik talán legfeszültebb és legmegrendítőbb pillanata ez. Megszólal egy anya is, aki egy csecsen terrorista által a metróban elkövetett robbantásában elveszítette a lányát.

Az egyik, talán legmegrázóbb jelenet – amely egyébként két, el nem választott történetet fog össze – az Afganisztánban szolgáló fiatalok története, illetve egy anyáé, akinek a fia sosem tért vissza onnan. A fiatalok (Kovács Máté e.h., Dóra Béla, Patkós Márton, Jéger Zsombor, Novkov Máté) mellett áll egy szakaszvezető (Znamenák István), majd monológokban hallhatjuk, mennyire értelmetlennek, céltalannak élik meg azt a helyzetet, amibe belekényszerültek, és amiből számukra már nincs menekvés. Mindeközben elképesztő groteszk látványként egy-egy vécécsészét fognak a kezükben, majd ülőkéjük fedelét felhajtva beleteszik a fejüket, mintha trófeák lennének egy kifordult világban. Az egész cselekvéssor pont annyira céltalan és megmagyarázhatatlan, ahogy az ő történetük is, így ha a néző eleinte nem is tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen, végül nagyon nyomasztó érzés keríti hatalmába, miközben a színészek a közönségre bámulnak a vécédeszkák mögül. Ezt a jelenetet villanyoltás nélkül vezeti át, ahogy a felettesük lassan elkezdi monológját fiáról, miközben női ruhába öltözik. Eleinte a magát kirúzsozó parancsnok is rendkívül furcsa látvány, de ahogy női alakot ölt, története magával rántja a hallgatóságot is a tragédiába. Az elkeseredett anya hátborzongató részletességgel számol be arról, hogy a fia maradványaiból hogyan másztak elő a kukacok a koporsóból. Ennek ellenére a szinte tébolyult nő visszavárja fiát, mert „előfordult már ilyen”.

Igazán befogadhatóvá az előadást a könnyedebb, mosolygásra és rácsodálkozásra is lehetőséget adó részek teszik. A szerkezetet nem bontják meg mélységében, inkább újabb dimenziókat nyitnak meg. Az egyedülálló, karrierista, életvezetési tippeket osztogató nő (Csákányi Eszter) jelenete pont annyira szórakoztató, mint amennyire aktuális és egyben szomorú is. Az epizódok mellékszereplőire is érdemes odafigyelni: a csernobili vadászok szinte gyomorforgató történetében az állatokat ruhákkal elbábozó színészek láthatóan annyira jól szórakoznak, mint a lovakként megjelenő Patkós Márton és Jéger Zsombor. Ez a lelkesedés és derű a nézőkre is könnyedén átragad, ha csak pár pillanatra is: mintha hirtelen kisütne a nap ebben a kilátástalan és szenvedő világban.

Gábor Sára remek érzékkel válogatta össze és rakta sorba Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics négy különböző kötetének interjúanyagait, ezzel egy vonalat létrehozva, amely az egész Szovjetunió életén átível. Olvasni a történelemkönyvet, tudni a tagállamokról, a háborúkról, az áldozatok számáról – csak adatok. Ilyen intelligensen, szemléletesen és befogadhatóan megjeleníteni egy ekkora időintervallumot a történelemből, emberközelien és szórakoztatóan, a maga mélységével együtt: páratlan teljesítmény.

Secondhand – Szovjetűdök
Örkény Színház
Szvetlana Alekszijevics írásai alapján
Fordították: Iván Ildikó, Pálfalvi Lajos, Enyedy György, M. Nagy Miklós, Földeák Iván
Szereplők: Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián e.h., Kovács Máté e.h., Máthé Zsolt, Murányi Márta mv., Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Pogány Judit, Szathmáry Judit mv., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke
Díszlet: Bagossy Levente
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Dramaturg: Gábor Sára
Zene: Kákonyi Árpád
Rendező: Bagossy László és Kovács D. Dániel, valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának hallgatói