„A színészek a legszerencsésebbek”

Milyen darab olvasópróbájáról jössz?

Január 3-án kezdtük olvasni Cassavetes Premier című filmjének adaptációját, amelyben Eszenyi Enikő alakítja majd a főszerepet, de nagyon sokan benne vagyunk a társulatból. Ebben az előadásban egy kisebb szerepet fogok játszani, és nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de most jólesik a lelkemnek egy kis pihenés.

Nagy esemény történt veled az előző év végén: megkaptad a Ruttkai Éva-gyűrűt a Vígszínház társulatától. Hogy élted meg ezt az elismerést?

A díjat minden évben a társulat szavazza meg, és Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén, december 30-án adják át a Vígszínházban. Idén úgy alakult, hogy nem tudtam ott lenni a díjátadón, mert a szabadnapjaimat kihasználva elutaztam Londonba szilveszterre, jól volt egy kicsit kikapcsolni. Mivel a szavazás titkos, ezért senki nem tudta előre, hogy kié lesz a díj, de Eszenyi Enikő megkért, hogy legyek elérhető telefonon arra az esetre, ha én kapnám az elismerést. Amikor felhívtak a színházból, a kihangosított telefont a mikrofonhoz tették, így ezerkétszáz ember hallhatta, hogy mennyire örültem neki. Ez a díj azért is jelent többet számomra, mint egy állami kitüntetés, mert olyan emberek véleménye, szavazata alapján érdemeltem ki, akik ott vannak velem a próbafolyamatok alatt, és előadásról előadásra látnak a munkafolyamat során, nem csak egy este alapján ítélnek.

Milyen volt Molnár Ferenc Liliom jának próbafolyamata és a női főszerep, Julika alakjának megformálása, a mely egy színésznő életében mérföldkőnek tekinthető?

Most a leülepedési fázisban vagyok, még azt érzem, hogy nem ért véget teljesen a próbafolyamat, mivel a kollégáimmal előadásról előadásra próbálunk továbbfejlődni. A rendező, ifj. Vidnyánszky Attila folyamatosan minden Liliom előtt vagy után tart megbeszélést. Elképesztően meghatározó volt a szakmai és a magánéletemben is, hogy ezt a szerepet próbálhattam. Elég nagy hatással van rám ez a Julika nevű lány, akit játszom.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi volt az, ami ennyire megfogott a karakterében?

Lenyűgözött a tisztasága és a feltétel nélkül szeretni tudás képessége, ami őt annyira jellemzi. Meg is változtam kicsit a próbafolyamat közben, próbáltam sokat csendben maradni, mert Julika is nagyon keveset beszél, és szinte soha nem mond semmit feleslegesen. Megértettem, hogy valóban jó néha csendben lenni és csak figyelni, mert ez sokkal több mindenre rádöbbentheti az embert, mintha mindig kimondja, amit érez vagy gondol.

Molnár Ferenc most is aktuális problémákat boncolgat?

Nagyon emberiek a figurái, és ezért végtelen hosszan lehet a karaktereit elemezni, bontogatni. Én azt éreztem, hogy Molnár Ferenc attól zseniális, hogy a legegyszerűbb mondat mögött is millió réteg van, amit rengetegféleképpen lehet mondani és eljátszani, olyan különbözően jöhet ki az ember szájából akár egy szó is. A színészek is ezért szeretik az ő műveit játszani, valamennyire a magyar Csehovként tekintenek rá.

A fiatal rendező mennyire engedett teret ennek a boncolgató munkának a próbák alatt?

Főleg a próbafolyamat első részében bíztatott minket arra, hogy bátran tapasztaljuk meg mindazt, ami bennünk van a szerepünkkel kapcsolatban. Sokszor egy-egy részletet teljesen szabadjára engedve próbáltunk: engedte, hogy végigvigyünk egy jelenetet, és improvizatív szövegekkel bővítsük. Ezután mindig elmondta, hogy mit tartsunk meg ezekből a kísérletekből a későbbiekre. A rendezőnek egyébként nagyon határozott koncepciója volt mind a játékstílusról, mind az előadás felépítéséről. Végül egy olyan eredmény született, amivel remélhetőleg ifj. Vidnyánszky Attila is elégedetett, de mi, a színészek is teljesen magunkénak érezzük minden ízét – igazi kölcsönhatások által született meg a végeredmény.

Mit lehet tudni erről a speciális játékstílusról, amit ifj. Vidnyánszky Attila kért a színészektől?

A színpadon színészként mindig egymásból építkeztünk a játék során, fontos a másik tekintete, abban szoktunk elmélyedni, nagyon kevésszer nyitunk a közönség felé. Attilának az az alapkoncepciója, hogy ha kifelé is játszik a színész, attól még ugyanúgy érzékeli a partnerét, viszont a közönséget sokkal jobban be tudja vonni. Ez különösen fontos, amikor egy Vígszínház méretű, azaz ezerkétszáz fős nézőtérről beszélünk. Szerinte egy kétszereplős jelenet, amelyben a szereplők a padon ülve beszélgetnek egy óriási színpadon és nincs közben vetítés a háttérben, nincsenek effektek, csak úgy tud megélni, ha a közönség bevonódik. Mi ebben az előadásban sokszor nyitunk a nézők felé fizikai értelemben és gondolati síkon is.

A diktátor volt az első bemutatód idén. Milyen ez az évad eddig?

A diktátor ban másfajta kihívásokkal nézek szembe, mint a Liliomban. Kicsit különböző színház a kettő, az előbbiben sokat mozgunk, én görkorcsolyázok, táncolok, fizikailag bravúrosabban kell abban az előadásban léteznem, mint a Liliomban. Nagyon jó dolgom van két ilyen szereppel egy évadon belül. A két munka máshogy volt megterhelő, de nagyon élvezem mindkettőt játszani. A diktátor esetében is minden előadás kicsit más, és nagyon jó partnerem benne a Chaplint alakító ifj. Vidnyánszky Attila. Úgy érzem, hogy A diktátor próbafolyamata során kialakult bizalmat sikerült átvinnünk a liliomos közös munkába is. Megismertük egymást, és tagadhatatlan, hogy ez egy színházban megkönnyíti a munkát.

Milyen érzés egy olyan színház meghatározó színésze lenni, ami az utóbbi években ilyen népszerű lett?

Azt érzem, hogy nagyon a helyemen vagyok, és végre egy olyan közösségben tölthetem a mindennapjaimat, ahol kölcsönös bizalom van az emberek között. Nyilván a rengeteg fiatal frissítőleg hat a folyamatokra, a műhelymunkára, de láthatóan az idősebb generáció is megtalálja velünk a közös hangot. Igazi közösség alakult ki, mindenki ismer mindenkit, a szeretet és barátság is összeköti az embereket, ezáltal a csapat tagjai nagyon inspirálóan hatnak egymásra: szeretünk együtt dolgozni és játszani. Jó érzés mindennap bemenni oda. Kicsit úgy tűnik, hogy ez mindenkinek az otthona is, még a pályakezdés előtt álló egyetemi hallgatóknak is.

Talán sokan nem tudják, hogy te voltál Lady Gaga magyar hangja a Csillag születik című zenés filmben. Úgy tudom, Hollywoodban döntik el, hogy ki szinkronizálhatja az ilyen nagy költségvetésű filmeket. Most is így történt?

Igen, ilyenkor hangmintát készítenek a szinkronrendezők, ezt kiküldik Los Angelesbe, és az ottaniak két-három jelenet felvétele alapján kiválasztják a megfelelő hangot.

Nyilatkoztad nemrég, hogy szeretnéd csökkenteni a szinkronos munkákat. Miért van erre szükség?

Kicsit kiégőfélben vagyok ezzel kapcsolatban, mert annyit dolgozom, hogy ha nem figyelek oda, elaprózódom. Egy átlagos színész a reggel tízes próbakezdés előtt vagy délután a két próba között tud szinkronba menni. Nekem nagyon sok olyan napom volt, hogy kétszer mentem szinkronba, emellett délelőtt próbáltam, este előadásom volt. Azt vettem észre, hogy nincs időm úgy viselkedni, ahogy Szilágyi Csenge létezik, mert mindig csak egyik helyről a másikra rohanok. A színházban sem tudtam így száz százalékosan ott lenni, és a Liliom próbafolyamata előtt elkezdtem tudatosan visszamondani a szinkronos munkákat, mert úgy éreztem, hogy ez nem egy olyan szerep, hogy csak úgy beeshetek a próbára, és amikor vége, azonnal le tudom tenni, hogy siessek a szinkronba. Igazam lett, később volt néhány olyan nagy hatású próbám, ami után még egy órával sem tudtam volna egy másik szerepre koncentrálni a szinkronstúdióban. Most a színházra kell összpontosítanom, ha már ilyen szép feladatok találnak meg.

De Szilágyi Csenge mikor él, ha ennyit dolgozik?

Most szerencsére viszonylag sok szabadidőm volt az ünnepek alatt, tudtam a szüleimmel is időt tölteni.

Úgy ismerlek, hogy van egy olyan képességed, hogy nagyon hamar bele tudsz lazulni a szabadidőbe, és gyorsan bírsz regenerálódni is.

Igen, szerencsés vagyok ebből a szempontból. Szerintem ez is kicsit olyan a színészeknél, mint egy szerep: a magánéletembe is ki-be járok, megtanultam, hogy a legjobb, ha mindig csak az adott dologra koncentrálok, legyen az pihenés vagy munka. Természetesen vannak kivételek, mert a Liliom ban is olyan a főszerepem, hogy amikor felkelek reggel, már egyből eszembe jut, hogy aznap este azt fogom játszani. Nagy ajándéknak élem meg ezt az érzést, ilyenkor egész nap izgulok magánemberként is, nem tudok hétköznapi beszélgetésekre koncentrálni. Nagy kincs, ha egy színész életében vannak szerepek, amik ekkora hatással vannak az életére. Ez a „szerepből ki, szerepbe be” dolog működik, ha megszokja az ember. Nekem sokszor már elég egy zuhany előadás után, és valóban visszaváltozom Szilágyi Csengévé. Ezt muszáj megtanulni, hogy ne égjen ki az ember.

Különleges képességed van erre.

Lehet, talán könnyen el is tudom engedni a dolgokat, ezért vagyok képes élvezni azt a kevés szabadidőmet is, és tulajdonképpen nem is úgy élem meg, hogy kevés. Nekem elég.

Ilyen „szerepből ki, szerepbe be” ugrálós érzésed lehet a Száz szóban a város című előadás alatt is, amit Nagy Dániel Viktorral játszotok.

A darab nagyon rövid történetekből épül fel, nem is igazán szerepet kell benne játszani, hanem sok apró jelenet során mutathatja meg az ember magát mint színészt. Nagyon izgalmas percenként egyik hangulatból a másikba átlépni. Sajnos csak havi egyszer játsszuk a Mozsár műhelyben, de szerencsére legalább életben tudjuk tartani az előadást.

A Korhatáros szerelem című sorozatnak köszönhetően elég nagy ismertségre tettél szert. Hogy fogadtad, hogy sokan odamennek hozzád az utcán?

Nem szívesen beszélek erről, mert kicsit másképp élem meg, mint az olyan színészek többsége, akik már elfogadták, hogy ez a mindennapjaik részévé vált. Én még az elfogadási fázisban vagyok. Eddig csak nagyon kedves emberek jöttek oda hozzám gratulálni, legfőképp a sorozat miatt. Érdekes módon mindig sokkal jobban örülök, ha olyan valaki jön oda az utcán hozzám, aki a színházban látott. Nem tudom miért, de sokkal többet jelent nekem.

Igen, látszik, hogy nem annyira szeretnél celebbé válni: a közösségi médiában sem töröd magad, hogy többszázezres rajongótáborod legyen.

Van Instagramom, de az sem annyira a színésznő Szilágyi Csenge oldala, inkább a magánemberé. Azért nem fektetek ebbe kellő energiát, mert tényleg nem vágyom a hírnévre, nem szeretek és nem is akarok ebben fürdeni, ha szabad ilyet mondani. Én elsősorban színész vagyok, ezt tartom a legfontosabbnak. Szerintem senki se azért legyen színész, mert híres akar lenni, hanem azért, mert mondanivalója van a világnak a világról.

Milyen mondanivalóra gondolsz pontosan?

Szerintem mi, színészek a legszerencsésebbek vagyunk, hogy estéről estére kiállhatunk ilyen sok ember elé, és mások mondatain keresztül ugyan, de mégis gondolkodásra tudjuk késztetni az embereket. A legfantasztikusabb dolog, hogy elmondhatjuk a véleményünket egy szerep által arról, ami körülöttünk zajlik, ahogy mi látjuk a világot. Azt hiszem, óriási hatalom van a kezünkben. Épp a Liliom után jött oda hozzám múltkor egy néző, hogy ő most az egész párkapcsolatán elgondolkozott, és átértékelte magában a dolgokat. Nekem óriási kincs, hogy valaki elgondolkozik a saját életén a mi munkánk miatt. Ilyenkor az ember azt érzi, hogy hatással van a világra, érdemes színésznek lennie.

Nem szokott néha olyan félelmed lenni, hogy már szinte mindent elértél, pedig még harmincéves sem vagy, és akkor mi lesz ezután?

Nekem ez eszembe sem jut. Soha nem gondolnék úgy magamra, mintha már nem lenne hova tovább a karrieremben. Például nagyjátékfilmben még szinte egyáltalán nem szerepeltem, mindössze egyetlen napot forgattam. Ez egy nagyon hiányzó része a szakmai életemnek egyelőre. Szerintem mindig van hova tovább. Napról napra igyekszem azt, ami jön, a lehető legnagyobb koncentrációval a legmélyebbre pakolni magamban.

Leadfotó: Dömölky Dániel