A bűn elviselhetetlen könnyűsége – kritika Szöllősi Mátyás Illegál című kötetéről

Szöllősi Mátyás legújabb kötetét két kisregény alkotja: az első, hosszabb terjedelmű Vendégjátékot és a címadó, némileg rövidebb Illegált nevezhetjük bűnregényeknek is, amelyek stílusában keveredik a dráma műnemére jellemző párbeszéd-központúság a meglehetősen lírai, aprólékos önelemzésekkel és tájleírásokkal. Megszólalásbeli hasonlóságuk ellenére azonban nem kapcsolódnak közvetlenül egymáshoz, inkább parallel szövegekként lehet őket olvasni – igaz, a könyv alcíme (Két pénteki történet) valamelyest összeköti őket. Mindkettőnek a jelenhez kötődő cselekményszála pénteken játszódik, ami egyrészt a feldolgozás mozzanatára is utalhat, az elvégezetlen munkák lezárására, másrészt szakrális értelme is van, mint a bűnbánat, a halál és egy új fázis kezdete. Hasonló az atmoszférájuk is: egy olyan világba nyújtanak betekintést, ahol nem létezik abszolút jó vagy rossz. Az emberi esendőség és önérzet tusáját láthatjuk két olyan történetben, amelyekben több szálon – egy „külső”, valódi bűnesetből származó, valamint egy belső, személyes, lélektani síkon haladva – folyik a nyomozás, és alapvető kérdéseik az emberi természet értelmezéséből, gyengeségeiből és meghasonulásából erednek.

Mindkét kisregényben egy homodiegetikus, már-már vallomásos hangú elbeszélővel találkozhatunk, aki érzékenyen figyeli a környezetét, és helyezi el benne a számára meghatározó tárgyakat, karaktereket.

Egymáshoz fűzi őket, így teszi egyre rétegzettebbé a kötet világát. Az első műben egy hosszadalmas párbeszéd, a másodikban egy régi baráttal eltöltött közös kocsmai nosztalgiázás hívja elő az emlékeket. A lélektani regény és a klasszikus krimi műfaji jegyei összekeverednek, hiszen nemcsak a jelen eseményei, hanem az Illegálban például a kamaszkorban elkövetett, sorsfordító „bűncselekmény” hatásai, illetve az azóta eltelt idő történései is megelevenednek. Így az Illegál című kisregény főszereplőjének gondolatait akár az egész kötet ars poeticájaként is olvashatnánk: „Különös érzés megfigyelni (…), ahogy az egymásra következő szavak lassan körém építik a díszleteket, amit egy fénykép lehet ugyan, hogy erőteljesebben lenne képes elvégezni, de közben könnyen el is terelhetné a figyelmet a nyelv munkájának megmásíthatatlan erejéről, amint a látvány tisztán, bennem képződik meg, újra, hogy aztán szavakká, majd azokon keresztül ismét képpé, egy sokkal összetettebb képpé váljon, és ahogy szembesít vele: mindazt, ami történt, már legfeljebb csak egy elmekór rabolhatja el.”

A Vendégjáték egy elsőre tipikusnak látszó bűntényt beszél el, amelyeknek indítékai mind etikai, mind morális szempontból megkérdőjelezhetők. A főszereplő egy gyilkossági esethez kirendelt védőügyvéd, aki több fronton is magánéleti válságban szenved: menekül az elköteleződés elől, és siet, hogy meglátogassa súlyosan beteg apját a kórházban. Ez a két esemény, a velük kapcsolatos dilemmái végig meghatározzák a lelkiállapotát, ahogy az egyes szituációk és személyek hasonlóságai miatt folyamatosan előjönnek. Ez az oka annak, hogy a marihuánát termesztő férfi élethelyzete, aki gyakorlatilag „becsalogatja őt a málnásba”, a kihallgatás, illetve maga az elkövető, F. Ádám érzékeny, ideges természete és tettei is személyes következtetések levonására indíttatják. Viszonyítási pontokként segítik ahhoz, hogy közelebb kerüljön a kettős végkifejlethez, amelyben sem az ítélkezés, sem büntetés nem kap helyet, csak az elkerülhetetlen részesülés a bűntudatból és annak a fájó bizonyossága, hogy az élet, történjen bármi, így is, úgy is halad tovább.

A címadó elbeszélés hasonló kérdéseket boncolgat, főszereplője lélektanilag a Vendégjátékéhoz hasonló alkat, bár inkább jellemző rá az áldozati szerep. Az Illegál a kétezres évek eleji underground graffitisek világát tárja elénk, melyben a főszereplő fiatalkorának egyik legnagyobb „melóját” hajtja végre barátaival a simontornyai vasútállomáson. Habár a vonatfestés bűnténye morálisan kisebb fajsúlyú, az elbeszélő belső megfigyelésein keresztül mégsem hat komolytalanabbnak vagy kevésbé veszélyesnek, mint F. Ádám esete. A szereplőknek és a különféle kitérő eseményeknek itt is meghatározó a jelentősége: a fő „bűntettet” illetően előkerül a rasszizmus és az emberek egymáshoz való viszonyának a kérdésköre.

Szöllősi nagyon aprólékosan felépítve , szinte észrevétlenül vezeti fel a politikai és társadalmi kérdéseket – kezdetben csak néhány utalást olvashatunk, majd egy idő után szinte rászakadnak a szereplőkre a sztereotípiák. Így például a Vendégjáték első harmadában F. Ádámot mint lecsupaszított embert látjuk, amint egy steril kihallgatószobában hétköznapi dolgokon rágódik, az Illegál elbeszélője pedig egy kocsmában ülve fröccsöt rendel magának, és átlagos dolgokról vált szót egy régen látott ismerősével. A történetek előrehaladtával azonban mindketten egyre mélyebbre süllyednek a saját múltjukban, és már nem tudnak elmenekülni a kétségeik elől.

Az elbeszélők által bejárt helyszíneken szinte tobzódnak az ingerek, a „díszletek” mindig a hangulatuk, benyomásaik szerint változnak.

Ezáltal a zárt és nyílt terek közötti változások, szintkülönbségek, a hallgatás és elhallgatás vihar előtti és utáni „csendje”, a zsigerien változó fények (mint a Vendégjáték „báltermében” váltakozó fényáradat és homály), a szagok és a hangok is előre jelezhetnek vagy felidézhetnek kulcsfontosságú tényezőket. Ezek a megfigyelések akár összehasonlítási pontokként is szolgálhatnak a két kisregény között, mint például a Vendégjátékban marihuánát termesztő öregember fullasztó lakása és az Illegál Supájának újpesti, olvadólinóleum-szagú lépcsőháza, melyek szűkek és fullasztók, mint a főszereplők mellkasából kifogyott levegő érzete.

A felnyíló-becsukódó terekben szándékos és véletlen cselekedetek határán billegő események paradigmatikus változásai, különbségei feszülnek egymáshoz, amelyek között megtalálható a véletlen gázolás, a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, az öngyilkosság, az érzelmi zsarolás vagy éppen a rongálás. Amik megszakítják őket, azok a röpke nullpontok, lélektani pillanatok, amikor túl a hangokon és az értelmes szavakon az ember csak önnön működését hallja, a testében áramló vért és az átforgatott levegőt. Pszichológiailag a mű nem tesz különbséget e bűnök között, és egy morális szempontból enyhébb büntetést maga után vonó esemény túlnőhet egy másik, „súlyosabb” következményekkel járó bűntényen. Így végeredményben nem a büntetés vagy a feloldozás lesz az, ami enyhítést vagy igazságot szolgáltat, csak az önvizsgálat egyre mélyebb, őszintébb szintjeire való eljutás, az ezek tudatában hozott ítéletek és a végkifejlet determináló vagy szemet gyönyörködtető alkotása.

Szöllősi Mátyás Illegáljában egy fordított utazáson vehetünk részt, amely a bűnhődéssel kezdődik, és magával a bűnnel, a bűnesettel ér véget.

Stílusa kimunkált, könnyed és természetes – a könyv kisregényei parallel történetekből álló, kiegyensúlyozott egészet alkotnak, amely kiemelkedő pontossággal és érzékenységgel találja el azokat a zsigeri pontokat az emberiség stigmatizált testén, amik időtlenné teszik a bűnhődést, és elviselhetetlenül könnyeddé a bűntettet.