Hullócsillag születik a Szöszi című filmben

A Marilyn Monroe-hoz hasonló (film)hírességek közéletben betöltött fontos popkulturális szerepét manapság könnyű evidenciának tekinteni, pedig a sztárimázs közönségre gyakorolt hatása kezdetben közel sem volt ennyire magától értetődő. A mozi hőskorában a producerek még úgy gondolták, ha nevesítenék filmjeik korábban ismeretlen szereplőit, akkor azok idővel magasabb fizetést lennének képesek kiharcolni maguknak. A hírességekké váló népszerű színészek csillagászati összegekre duzzadó keresetében nem is tévedtek a kor szakemberei, a sztárkultusz kialakulásának gazdasági előnyeit azonban jócskán alábecsülték.

A gyártó cégek rendszerint saját színészgárdájukkal forgatták produkcióikat, akikkel állandó szerződésben álltak. A Biograph filmkészítő vállalat alkotásaiban rendszeresen feltűnő, fürtös hajú, fiatal lányt azonban idővel már felismerte a mozik visszajáró közönsége, és a népszerűvé váló színésznő karaktere körül igazi rajongótábor kezdett kialakulni. A készítők pedig hamar rájöttek, hogy a korábban csak „Biograph-lányként” emlegetett Mary Pickford nevének kiemelésével a főcímekben, valamint a sajtó- és marketinganyagokban igazi hírességet faraghatnak az addig névtelen szereplőből. Így született meg az első igazi sztár, aki közvetlenül, saját imázsával vonzotta be a látogatókat a korabeli filmszínházak előadásaira.

A producerek által kontrollált klasszikus hollywoodi rendszerben tehát különösen fontos volt a stúdiók üdvöskéinek közéleti megjelenése, hiszen gazdasági érdekek fűződtek hozzájuk. A sztárcsinálás glamúros metódusára pedig gyakran egy-egy szuperprodukció sikerre vitele volt a legalkalmasabb terep.

Bizonyos filmek ugyanis kifejezetten az adott sztár bevonásának innovációját képesek hozzáadni a történethez.

Míg a nézők aktuális kedvencükért izgulhatnak a cselekmény során, addig a jelentős alakításokat igénylő karakterek megformálása a színészek további pályafutását segítheti. A feltörekvő kubai szépség, Ana de Armas számára is hatalmas jelentőséggel bírt a Szöszi hősnőjének eljátszása. Armas korábban olyan sikerfilmek kisebb szerepeiben nyújtott emlékezetes alakításokat, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Tőrbe ejtve vagy a legutóbbi James Bond-mozi, a Nincs idő meghalni, Marilyn Monroe-ként mégis egymaga uralhatja a vásznat és a nézői tekinteteket a teljes játékidő alatt.

Hiszen a hollywoodi színfalak mögé kalauzoló filmek főszerepeiben feltűnő kortárs (különösen női) sztárok a megjelenésükkel jellemzően további „látványelemként” is asszisztálnak a történetekhez. A tendencia különösen szembetűnő a Csillag születik eltérő feldolgozásai során, amelyek a sztárrendszer csillogásának állítanak megindító és hatásos emléket a szórakoztatóiparba belecsöppenő ambiciózus hősnő feltörekvésének és erkölcsileg egyre lejjebb csúszó, egykori szupersztár partnerének melodramatikus narratíváján keresztül. Az önreflexív történet joggal élt meg számos remake-et, amelyek rendszeresen a főszerepet aktuálisan alakító díva személyéhez adaptálva jelentek meg. Az évek során már Constance Bennett, Janet Gaynor, Judy Garland, Barbra Streisand, legutóbb pedig Lady Gaga is rányomta bélyegét a szerepre, ami mindannyiuk számára jelentős elismerést hozott. A csillagok épp úgy születtek meg a vásznon, ahogy az őket alakító színésznők sikere is növekedett.

A filmes látszattal ellentétben viszont a hírnévnek nincs előírt receptje. A tehetség, a megnyerő személyiség és az igéző vonások együttesen mégis olyan képet alakíthatnak ki egy-egy sztár körül, ami mesterségesen idealizált formában láttatja a valóságot. Az átlagos megjelenésű Norma Jane átalakulása Marilyn Monroe ikonjává klasszikus példája az így létrejövő kettős személyiségeknek, amelyek könnyen tönkretehetik a magánéletét a mindennapjaikat is a publikum előtt töltő hírességeknek. Hiszen a botrányok még az olyan érinthetetlennek hitt szupersztárok karrierjét is végleg derékba törhetik, mint „Fatty” Arbuckle, a népszerű némafilmkomikus. A nemi erőszakkal vádolt színész hiába bizonyította annak idején jogerősen ártatlanságát a bíróságon, a közvélemény ennek ellenére soha nem bocsátott meg neki, neve pedig hamarosan feledésbe merült. A sztárimázs törékenységének motívuma a #meetoo botrányok korában ráadásul különösen aktuálissá vált.

Marilyn Monroe története a Csillag születik-narratíva inverzeként olyan

kortárs életrajzi filmek sorába illeszkedik, amelyek híres történelmi nőalakjaik szimbolikus ábrázolásán keresztül foglalkoznak a nyilvánosság és a különböző lelki traumák konfliktusaival.

A Judy az egykori karrierjének emlékét függőségekkel enyhítő Judy Garland, a Jackie a férje elvesztését gyászoló Jackie Kennedy, a Spencer a királyi család szorításából kitörni próbáló Diana hercegnő, a Fűző az életközépi válságának depresszióját megélő Erzsébet királyné, a Szöszi pedig a szexuális tárggyá váló Marilyn Monroe feminista olvasatú portréjaként kritizálja a különböző női szerepmodellek közéleti skatulyáit.

A klasszikus életrajzi sablonokból kitörő alkotások csupán hősnőik perszónájának filmes interpretációját nyújtják. Nem valós személyekről, hanem felnagyított társadalmi mintákról szólnak. Ennek érdekében jellemzően nem is teljes életutakat járnak végig, kizárólag kiragadott eseményeken keresztül láttatják címszereplőik traumák által formált személyiségét. A tipikus életrajzok voyeurisztikus élvezhetőségét előszeretettel fordítják kínzó lelki horrorrá. A Szöszi sem Marilyn Monroe életútjának bulvártitkait tárja a nézők elé, hanem új, fiktív valóságokon keresztül érzékelteti a színésznő szubjektív felfogását a nőiségét kizsákmányoló hírnévről.

Andrew Dominik rendezése Joyce Carol Oates regényének adaptációjaként mutatja be egy kollektív képzeletben élő szexszimbólum magánéletét. Már Norma Jane történet eleji Marilyn Monroe-vá válása is mítoszromboló hatással bír. A szokásos hollywoodi minta szerint a sztárjelölt nőkarakterek egy önfeledt montázs során cserélik szemüvegüket kontaktlencsére, frissítik fel ruhatárukat és váltanak frizurát, hogy önmaguk férfi víziókban élő másává alakulva ragyoghassanak a vásznon. A Szöszi ezzel szemben szinte csak gyerekként láttatja Norma Jane-t, míg Marilyn eleve ikonikus megjelenésével debütál a vásznon. Az átalakulás testi változás helyett lelki folyamatként megy végbe az első – nemi erőszakba forduló – produceri meghallgatás alatt.

A film úgy mutat görbe tükröt a nőket férfi tekinteteknek alávető, mégis prűd hollywoodi ábrázolásmódnak, hogy kendőzetlenül, már-már felnőttfilmekbe illő nyíltsággal szemlélteti a meztelenséget. A karakter nagyfokú sebezhetőségét is érzékeltető megoldások vizuális túlzásokkal forgatják ki a szexuális gyönyör filmes reprezentációinak álszent sablonjait. A fedetlen test tabujának felrúgását ráadásul tovább fokozza a narrativitás túllépése is, mikor az orgazmus bemutatásának eszközeként a készítők egy artikulálatlan hangokkal dúsított instrumentális zenére komponált experimentális betétben tárják a nézők elé az aktusban résztvevők elnyújtott alakjainak összemosódó sziluettjeit.

További kísérleti jelleggel bírnak a hősnő hangulatához igazodó, magánéleti és nyilvános szereplések konfliktusait érzékeltető folyamatos képarányváltások, valamint a fekete-fehér és színes nyersanyag rendszeres cserélődései. 

A szubjektivitást végig szem előtt tartó történetvezetés és kifejező látványvilág a kollektíven tárgyiasított nőképet testközelből átélő főszereplő belső érzelmi világán keresztül láttatja a nőszerepek társadalmi elnyomását.

Marilyn kizárólag a szajha archetípusaként képes kiteljesedni a vásznon, illetve férfi partnerei mellett. Nőisége csakis szexualitásában nyilvánulhat meg, mivel semmilyen más nemi normát nem tud teljesíteni. Éppúgy elbukik lánygyerekként, mint feleségként vagy anyaként.

Norma Jane kizárólag rossz példát tapasztalt az őt egyedül nevelő, szellemileg sérült anyjától, aki végül pont úgy küldte árvaházba lányát, ahogy a Marilynné érő felnőtt Norma bízta egy bentlakásos intézet gondjaira a beteg nőt. Különböző férjei pedig más-más társadalmi területet szimbolizálva nyomják el Marilyn önálló személyiségét. Joe DiMaggio profi sportolóként fizikailag, Arthur Miller, a híres drámaíró intellektuálisan, Kennedy elnök pedig közszereplőként és a szabad világ vezetőjeként az egész társadalom előtt uralja le a játékszerként kezelt nőt. Marilyn a válásain túl végül házasságtörő szeretőként jelenik meg, akinek így esélye sincs a betagozódásra egy elfogadott kapcsolat keretein belül. Vetélése ráadásul az anyaszerepben való kiteljesedést is ellehetetleníti számára, hogy bukott nőként kizárólag a filmvásznon megjelenő alteregójaként élhessen tovább.

Marilyn Monroe örök szenvedésre ítélt filmes reprezentációja viszont éppen túlzó érzelmi megrázkódtatásai miatt válik érdektelenné. A lelki gyötrelmek nyílt bemutatása kezdettől fogva olyan erőteljes, hogy már nincs is mód annak fokozására a hosszú játékidő alatt. Ezért a társadalmi elvárások és skatulyák nyomásának traumái könnyen érződhetnek megterhelőnek és fárasztónak. A boldogságkeresés narratívájának ellehetetlenülése kezdettől fogva nyilvánvaló, így a fiktív díva alternatív magánéletének érzelmi alakulása sem tartogat meglepetéseket. A sztárság női szerepvállalásának egyetemes metaforájaként értelmezett Marilyn általános modellszerűsége következtében ráadásul alig rendelkezik önálló karakterjeggyel.

A Szöszi egyedi, bár gyakran öncélúnak ható megvalósítása tehát – hősnőjéhez hasonlóan – a róla alkotott kép és a megjeleníteni kívánt tartalom ellentmondásainak konfliktusába kerül. A film hiába azonosul a tárgyiasított Marilyn perspektívájával, látásmódja pontosan olyan szenzációhajhász, mint az általa elítélt normák. Csak a kizsákmányoló tekintet kellemetlensége most a nézőknek fáj.