„Majdnem minden zenekar, aminek a tagja voltam, a jazztanszakhoz vezethető vissza” – interjú Tálas Áronnal

A tiéd egy nagyon érdekes pálya, hiszen egyaránt játszol kiválóan dobon és zongorán is. Ez a világon nem teljesen példa nélküli, Chick Corea zongorista létére profin dobol, Jack DeJohnette pedig a világ egyik legjobb dobosaként zongorán is készített triólemezt. Ami viszont szinte egyedülálló, hogy te jazz-zenészként azonos szinten építed a karrieredet ezen a két hangszeren. Hogyan alakult ez így nálad?

Az alapfokú zenei tanulmányaim Mezőkövesden indultak, ahol furulyán, ütőhangszeren és zongorán kezdtem játszani. Magánúton Veres Gyulához jártam dobolni, aki Kovács Gyula tanítványa volt, és akitől az első jazzfelvételeimet is kaptam. Ezután kerültem a miskolci konziba, ahova már jazzdob- és jazz-zongora-szakra is felvettek – pontosabban először egy évig csak doboltam, utána már mindkét szakra jártam párhuzamosan.

Gyerekkorodban milyen sorrendben ismerkedtél meg ezekkel a hangszerekkel?

Az ütő előbb volt, mint a zongora, és a jazz is kezdetben a dobon keresztül fogott meg. Nagyon megtetszett Dave Weckl, Steve Gadd, Horacio Hernandez és a többiek muzsikája. A 2002-es Modern Drummer Festival DVD-t Csízi Lacival majdnem minden nap megnéztük a konzis időszakban.

Az, hogy már tizennégy éves korodban jazztanszakra mentél, azt jelenti, hogy téged nagyon hamar kezdett érdekelni ez a műfaj?

A konzi előtt két évig jártam gimnáziumba, de úgy éreztem, hogy konkrétabb irányt szeretnék adni az életemnek, így tizenhat évesen váltottam. A dob viszont már hamarabb jelen volt a rockzene miatt: a ballagásra kapott szerelésen nagyjából eljátszottam az összes Rage Against the Machine- és System of a Down-lemezt, és rengeteget jameltünk még Mezőkövesden egy gitáros barátommal, Jobbágy Bencével, akivel megtanultuk szinte az összes Red Hot Chili Peppers-számot, illetve több együttest is alapítottunk. Szóval a dobolás már fontos része volt az életemnek, a jazz csak egy kicsit később kezdett el megmozgatni.

Ezután felkerültél Pestre, ahol a Zeneakadémia Jazz tanszakán mindkét hangszeren, zongorán és dobon is lediplomáztál.

Igen, ott viszont a zongora volt előbb, bár azt hiszem, hogy ez nem igazán számít. Emlékszem, Vörös Attila szaxofonos az első héten elhívott a diplomázó formációjába dobolni vagy Kazai Ági billentyűzni, és a második félévben már öt zenekari gyakorlatot vállaltam.

Tulajdonképpen szinte minden zenekar, ami rövidebb-hosszabb ideig volt vagy akár a mai napig része az életemnek, a jazztanszakhoz vezethető vissza így vagy úgy.

Az iskola mellett már a miskolci években is játszottál zenekarokban?

Abban az időben volt egy rockegyüttesem Deviszont néven. A jazz nagyjából az iskolai keretek közé szorult, egészen addig, amíg megalapítottuk az első zenekarunkat, a Hybrid Triót a dobos Csízi Lacival és a szaxofonos Varga Gergővel. Ez egy basszus nélküli trió volt. Én rhodes-oztam és szintibasszusokat játszottam. Abban, hogy egy ilyen jellegű hangzással próbálkoztam, nagy szerepe volt annak, hogy egy évvel azelőtt még létezett a KLB Trió, amely játszott Miskolcon az Ifjúsági Házban is – nagyjából harmincan lehettünk azon a koncerten, de mindenkinek hatalmas élmény volt, azóta is szoktam néha emlegetni. Nagyon tetszett, hogy a billentyűbasszus milyen dimenziókat tudott adni a muzsikának.

Úgy tudom, hogy miután elkezdted Budapesten a tanulmányaidat a Zeneakadémián, nagyon hamar bekerültél a magyar jazzélet krémjébe.

Egy időben vezettem egy táblázatot, amibe minden koncertet beleírtam: a helyszínt, hogy kikkel léptem fel, milyen jellegű volt a rendezvény, mennyi volt a gázsi, és hogy mikor kaptam meg – a negatív rekord több mint egy év. Ezt a dokumentumot sajnos már egy pár éve nem frissítem, de ebből tudom, hogy vagy nagyjából éve voltam a tanszéken, úgy 2012 körül, amikor elkezdtem sokat koncertezni az iskolán kívül is.

Emlékszem, az évnyitó napján haza akartam menni, mert meghallottam az akkori végzős zenekart játszani, és úgy éreztem, hogy nincs Budapesten keresnivalóm.

Éreztem, hogy sok mindent kell behoznom.

Az eddigi pályafutásod során kik voltak a legfontosabb zenészek, zenekarok, akikkel játszottál?

Elsőként Babos Gyulát mondanám, aki először hívott el az akkori tanáraim közül. Példamutató, ahogy mindig új utakat keresett a zenében, és nem félt kipróbálni semmilyen – elsőre furcsának tűnő – felállást. Vele először trióban játszottunk Baló Pistivel, ami szintén egy basszus nélküli trió volt. Annak ellenére, hogy nem volt sok koncertünk, ebből nagyon sokat tanultam, és ami még fontosabb, hogy ez a banda vezetett más produkciókhoz: például itt találkoztam Lantos Zolival, aki elhívott az együttesébe. Borbély Misi szintén akkor hívott el a formációjába, a Borbély Műhelybe, amellyel már két közös lemezt is készítettünk azóta. Volt szerencsém alkalmanként big bandekkel is fellépni – a BJO-val és a a MAO-val –, ezek szintén nagyon tanulságosak voltak.

Dave Liebmannel is egy big bandben játszottál együtt.

Igen, Kapolcson a Művészetek Völgyében a MAO-val léptünk fel Dave Liebman közreműködésével.

Tanáraid közül kit emelnél ki, kik voltak számodra a legfontosabbak?

Akitől először hallottam élőben jazz-zongorázást: Drotár Gabi nénit. A miskolci konziban Kacsenyák Gábor volt a dob- és Bundzik István a zongoratanárom. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy oda jártam, és hogy abban az időben. Az akkori közegből rengetegen élvonalbeli zenészek lettek – Csízi Laci, Czirják Tomi, Varga Gergely, Molnár Sanyi, Bartók Vince... A tanárok mellett szerintem legalább annyira fontos az adott osztály vagy évfolyam is, hiszen egymást is inspiráljuk. A Zeneakadémián Binder Károlytól két évig, Oláh Kálmántól két és fél évig tanultam. Ezzel párhuzamosan Berdisz Tamás úgy két évig, valamint Jeszenszky Gyuri és Benkó Ákos voltak a dobtanáraim. Szerencsére itt is szuper osztályunk volt: Ifj. Tóth Pisti, Bögöthy Ádám, Ludányi Tomi és még sorolhatnám.

Fiatalon kik voltak a jazzben azok a világsztárok, akik nagy hatással voltak rád?

Jó, hogy ezt felhoztad, mert fiatalon benne van az emberben, hogy az idolokat utánozni akarja. Szerintem ez teljesen természetes, nincs is baj vele, talán csak az a kérdés, hogy mennyire, hol húzunk meg bizonyos határokat. A cél inkább azt a szellemiséget tovább vinni, amit ők képviselnek: például Chet Baker számomra nagy példakép, akinek a szólói talán nem is hangzanak nagyon bonyolultnak, de mégis, mintha mindig a legjobb hangokat találná meg bennük. Az abszolút kedvencem Joshua Redman, akinek a szerzői oldala is nagy hatást gyakorolt rám. Nem lehet persze elmenni Herbie Hancock, Chick Corea vagy Bill Evans mellett, akik számomra körülbelül a tökéletes zongorázás megtestesítői, akármennyire abszurdnak is tűnik. A mai dobosok közül – ha groove-os zenéről beszélünk – Steve Jordant, Nate Smith-t mondanám. Nagyon szeretem James Gadsont is, aki Bill Withersszel játszott. Brian Blade természetesen nagy kedvenc a zongoristák közül, és Oscar Petersont is tisztelem, vagy a „maiak” közül Brad Mehldau-t, Aaron Parkst. Nagyon szeretem Michel Camilót: ő volt az első zongorista a világsztárok közül, akit koncerten hallottam 2008-ban a Millenárison – egyenesen a földbe döngölt az az energia, ami a színpadról áradt.

Alapvetően két fő formációd van: a triód és a Flight Modus nevű zenekarod. Most melyikkel dolgozol intenzívebben?

A Flight Modus egy gitár-basszusgitár-dob felállású trió, amiben a gitáros Fenyvesi Marci és a basszusgitáros-bőgős Fonay Tibi az alkotótársam. Nagyon szeretem ezt a zenekart, hiszen az elektronikus zenék is érdekelnek valamilyen szinten, és itt ilyesmivel kísérleteztünk. Sajnos nem lépünk már fel egy ideje, de majd egyszer. A triómmal szintén, már a Covid előtti pár hónapban nem nagyon játszottunk. A saját projektjeimet valamennyire pihenőpályára tettem, ami részben természetes folyamat volt, részben tudatos.

Idén jelent meg új albumod Beats From My Heart címmel. Kikkel készítetted?

Az új anyagot áprilisban kezdtem el felvenni, teljesen egyedül, a szobámban. Ezen saját számok vannak, és minden hangszeren én játszom, de nem emiatt szeretném, hogy az emberek meghallgassák. Talán először érzem igazán azt, hogy bizonyos dolgok „beértek”. Azt a tényt, hogy ez egy szólóprodukció, szeretném a legkevésbé kiemelni, mert mielőtt bármilyen szinten kapcsolatba kerültem volna a zenével – akár előadóként, akár zeneszerzőként –, amikor meghallgattam egy számot, a legkevésbé sem érdekelt, hogy kik adják elő. Egyszerűen csak éreztem, hogy hatással van-e rám, vagy sem: ehhez a szűrőhöz szeretnék visszajutni. A lemezt Fenyvesi Marci keverte, és a New York-i Bunker Studióban masterelték.

Nehéz lenne felsorolni az összes elismerést, amit eddig az életedben kaptál: Grarmofon-díj, „Az év billentyűse” díj, 2013-ban pedig a Junior Prima Díj landolt nálad, és idén odaítélték neked a Junior Artisjus-díjat is. A közelmúltban nagyon nagy dolog történt veled, amikor Svájcban sikerült elnyerned egy komoly ösztöndíjat, amire az egész világról pályáznak a zenészek, és csak keveseknek adatik meg, hogy részt vehessenek ebben a programban.

Igen, ez egy hatalmas változás az életemben: most először tartózkodom hosszabb ideig külföldön, nevezetesen Svájcban, Bázelben. Focusyear – egy év, ahol tényleg a zene van a középpontban. A világ minden tájáról összeválogattak egy együttesbe tagokat, akikkel végig együtt dolgozunk saját számokon, standardokon, bármin. Wolfgang Muthspiel az igazgató, és minden második héten egy-egy világsztárral kiegészülve adunk koncertet, amit élőben közvetít a Jazzcampus. Az első héten Kurt Rosenwinkellel, a másodikon Jorge Rossyval dolgoztunk. Óriási élmény volt.

Az első Focusyear Bandben Juhász Marci volt a dobos, akivel sokat léptünk fel együtt a Euro-African Playground formációban – ő ajánlotta nekem ezt a programot, így beadtam a pályázatomat zongorára, ahol az első forduló online volt: hanganyagot, videót és motivációs levelet kellett küldeni. Talán ez utóbbi megírása bizonyult a legnehezebb feladatnak, mert nem vagyunk ahhoz hozzászokva – mint az amerikai diákok –, hogy leírjuk, miért mi lennénk a legalkalmasabbak arra, hogy megkapjuk az adott ösztöndíjat. Az első fordulón továbbjutottam, de a vírushelyzet miatt a márciusi meghallgatás júliusban került megrendezésre – még aznap este küldtek egy üzenetet, hogy be tudnék-e menni másnap délelőtt dobolni. Nem sokkal utána közölték, hogy beválasztottak a zenekarba dobosként, ami egy váratlan fordulat volt, de nagyon örülök neki. Izgulok is egy kicsit, mert a legutóbbi nyolc évben jóval többet billentyűztem, de ez nem jelenti azt, hogy billentyűzni egy kicsit is jobban szeretnék, mint ütőhangszeren játszani – nagyon örültem, amikor Borbély Misi, Tzumo vagy Szalóky Béla együttesében dobolhattam.

Mennyiben volt fontos állomása a karrierednek a Junior Prima Díj?

A Junior Prima Díj nagyon fontos volt nemcsak a karrieremnek, de az életemnek is. Azt éreztem, hogy amit csinálok, nem csak nekem számít, és ez nagyon inspirált – nem mellesleg a díjból vásároltam az elektromos zongorámat, amit a mai napig használok.