Tárgyeset

A bútor az a használati tárgy, amely hosszú ideig van jelen egy ember életében, akár generációkon át öröklődhet a családban. Jellemezheti az író társadalmi hovatartozását, otthonának, munkakörnyezetének stílusát, árulkodhat egyéniségéről, karakteréről is. Továbbá hozzáilleszthető az írói életúthoz, miközben adatokat szolgáltat az adott korról. Bár a mindennapi tárgyaknak nincs feltétlenül iparművészeti jelentőségük, mégis értékes háttérinformációkat hordoznak a szerző életéről, a művek keletkezéséről.

A tárgyak életrajzokat hívnak elő, kérdéseket vetnek fel, szövegeket mozgatnak, megidézik hajdani tulajdonosukat. A használat nyomai emlékeket ébresztenek, történeteket rajzolnak maguk köré. A tárgy tovább él, és velük együtt a tintafoltban, repedésben, kopásban, süppedésben ott vannak egykori használóik, maguk az írók is.

A múzeumba került tárgyak számos kérdést vetnek fel. Milyen mértékben kell megőrizni a tárgyon fellelhető sérüléseket, mi az az állapot, amely már szakemberek beavatkozását igényli, és – a tárgy megőrzése érdekében – mindenképpen restaurálandó? A tárgyak többnyire szorosan kötődnek az írókhoz, hiszen rendszeresen használták ezeket, de előfordul, hogy az egyes darabokat csak rövidebb ideig birtokolták, esetleg egyáltalán nem használták (pl. ajándékba vették), ugyanakkor mégis okkal jelentőséget tulajdonítunk nekik. A használati tárgy idővel kultusztárggyá válhat. A folyamat természetesen szorosan összefügg a tárgy tulajdonosának személyével, irodalmi munkásságának jelentőségével, az irodalmi kánonban betöltött helyével. 

A PIM Tárgyeset című sorozatának fókuszában íróink tárgyi környezete áll. Hétköznapi életkörülményeikről, életmódjukról, lakberendezési szokásaikról kérdezzük őket, hogy feltárjuk nélkülözhetetlen tárgyaik életrajzi hátterét. A beszélgetések során a tárgyakhoz való kötődés, az irodalmi művekben megjelenő tárgyak, az archiválási szokások és a múzeumi gyűjteményezés témaköreit járjuk körül. Milyen szerepet játszik egy-egy tárgy az író életében? Hogyan viszonyulnak kortárs szerzőink saját lehetséges „muzealizálásukhoz”, ahhoz a gyakorlathoz, hogy hagyatékuk, személyes tárgyaik majd archívumba kerülnek? Ők maguk gyűjtők-e? Vannak-e gyűjteményeik? Vagy észrevétlenül kialakult-e körülöttük valamilyen gyűjtemény? Milyen tárgyak jellemzik őket?

Simon Márton asztala

Az október 27-i Tárgyeset főszereplője Simon Márton költő, műfordító, a slam poetry kiemelkedő alakja, akivel egy számára kedves, meghatározó asztalról és a tárgyi környezetéről beszélgetünk.

A fekete színű IKEA-s dohányzóasztal a 2000-es évek elejéről való, amelyet tulajdonosa íróasztalként is használt. A túlzott igénybevétel következtében a bútor mára elemeire esett szét, egy téglatest formájú, enyhén meghajlott asztallapból és négy különálló lábból áll.

Simon Márton ezen az asztalon írta első és második kötete verseit is (Dalok a magasföldszintről, 2010; Polaroidok, 2013), és 2007 ősze és 2014 augusztusa között szinte minden írása ezen az asztalon keletkezett. Időközben az asztal a költő egyik lakásából a másikba költözött, s egyszer csak „belefáradt az ácsorgásba”.

„2019-ben nyugdíjaztam szegényt, nem indokolatlanul. A 15. éve felé közelítve elég látványos lett, hogy ezeket a bútorokat nem az örökkévalóságnak készítik. A véget egy óvatlan mozdulat hozta el porszívózás közben: csak arrébb akartam tolni, helyette egyetlen apró mozdulattal három lábát törtem ki. Mintha csak az öreg csatalovam láttam volna elzuhanni, úgy ütött szíven.

Ennek ellenére a dolog hozzáadott értékéről tényleg nem nyilatkozhatok, mert számomra kvázi nincs is. Vagy nem úgy. Nekem ez a leginkább magától értetődő formában csak egy bútor, bár igen, összenőttem vele, és sokáig cipeltem magammal. Meg persze tagadhatatlanul emlékeztet az életemnek egy (nekem) fontos szeletére, vagyis az időre, amiből a szavaimon kívül nem maradt szinte semmi, csak ez az asztal. Ez az én asztalom” – fogalmazott Simon Márton.

Az író foglalkozásából adódó mindennapi használat során „tönkre írt” asztal története a Petőfi Irodalmi Múzeumban, immár relikviaként, tovább folytatódik.

Háy János tálkája

Háy János tálkája 2016-ban az Írói fogások – Terítéken az irodalom című kiállítás keretében került a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A kiállítás zárását követően a tárlat meghívást kapott Székelyudvarhelyre, Stuttgartba, Bécsbe és Párizsba is, mely során a tálat a külföldi közönség is láthatta.

Háy János számos alkalommal megfordult a múzeumban, ahogy ő maga is fogalmaz: „Írtam ide felkérésre és felolvastam a hangtárnak és kiállítást nyitottam meg és még énekeltem is az udvarban botcsinálta popzenészként, s azt éreztem, hogy szívesen jövök ide. Ismerem az itt dolgozókat, tudom, mivel foglalkoznak, mi ez az egész, ami itt van körülöttem.”

A november 7-i Tárgyeset meghívott vendége Háy János. Az est során a vendégek megismerhetik e tárgy történetét, az író által betekintést kapnak az őt körülvevő világba. Továbbá megtudhatjuk, hogy az író hogyan viszonyul tárgyai, művei múzeumba kerüléséhez.

Kollár-Klemencz László műanyag kerti széke

A bútorok között a szék az az ikonikus, viszonylag kis méretű bútordarab, amely leggyakrabban kerül be a relikviatárba, és talán ez az egyik olyan dolog, amely legjobban reprezentálja egy adott tárgykultúra sokszínűségét.

Kollár-Klemencz László 2020-ban ajándékozta a múzeumnak a képen látható ülőalkalmatosságot a „Magukra maradt bútorok“ – Írók bútorai a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből című kiállításhoz kötődő rendezvény zárásaként.

A műanyag kerti szék sokaknak ismerős lehet, hiszen számos ember otthonában megtalálható egy hasonló példány. A széket társai közül kiemeli az író, amikor egyik novellájának szereplőjévé teszi. Kollár-Klemencz László A műanyag kerti székek élete című, 2015-ben megjelent kötetében, az Apák lesben című novellájában így ír erről a székről:

„A férfi tett három lépést az éjjellátóval, a második lépés még bátor volt, de a harmadiknál már lelassított, és nem lépett tovább. Kicsit lefelé nézett a távcsővel, le a fűre. Állj, öreg! Hagyjuk, az nem egy vaddisznó, hanem a sötét műanyag kerti szék, amin a lovasoktatónő tanítja a gyerekeket nappal.”

A környezetükből kiszakított tárgyak a múzeumi térbe kerülve elveszítik rendeltetésszerű funkciójukat, és a korábban nem létező összefüggések rendszerébe kerülve új jelentéstartalmakkal gazdagodnak, metamorfózison esnek át. Túlélnek minket.

Mindezek után feltehető a kérdés, vajon túlmutathat-e a tárgy önmagán? Tud-e új kontextusban új minőséget alkotni?

Az októberi Tárgyeset esemény időpontja:

október 27. 18h

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/640003628318696

Jegyvásárlás: https://jegymester.hu/production/180625/targyeset-simon-martonnal-rendezveny-i/18000819