Út az élet fájához: a The First Tree videojáték mint terápia

Konfliktuskezelés, szakítás vagy egy szerettünk elvesztése – hazánkban még kultúraidegen, hogy valaki kezeltesse láthatatlan sebeit, de apró elmozdulásokat már észlelhetünk. Egyre inkább ráébredünk, hogy nem lehet minden sérülést sebtapasszal vagy gipsszel meggyógyítani, bizonyos helyzetek pszichológiai segítséget igényelnek. A lelki támogatás sokfelől érkezhet: elnyerhetjük meditáció útján, természetjárás közben, részt vehetünk terápián, de napjainkban akár egy videojáték is segíthet a gyógyulás útjára lépni. Egyelőre még kevés az olyan produktum, amely vállaltan a mentálhigiéniai fejlődést kultiválja, de akadnak kivételek. Ezek közé tartozik a 2017-ben megjelent The First Tree című videojáték is.

A The First Tree körülbelül két óra játékidővel bíró, látványos grafikájú felfedező platformjáték.

Dedikált célja, hogy a traumáikon átsegítse a karaktereket, ezzel egy időben pedig az erre nyitott játékosokat is önvizsgálatra késztesse.

A játék története két párhuzamosan futó cselekményszálból épül fel. Az első narráció csak hang formájában van jelen: Alaszkában egy férfi, Joseph felriad az éjszaka közepén egy felkavaró álom miatt. A sötétben feleségének, Rachelnek meséli el az elnyomott, múltbeli sérelmeit az apjával és az ő halálával kapcsolatban. A játék egésze alatt azt a beszélgetést hallgathatjuk, ahogy Rachel segít a férfinak feldolgozni a tudatalattijából – szimbólumok formájában – előkerülő traumákat és azokon keresztül a múltja történéseit. A másik szálon Joseph álomképeit látjuk: egy róka útját, ahogy keresi három elveszett kölykét, hogy egyesítse a családját. A játékos a róka bőrébe bújva változatos, gyönyörű és hangulatos helyszíneket jár be, mindenhol kutakodva a rég elfeledett emlékek és a biztonságot jelentő család után. A két történet könnyedén követhető a játékos számára, hiszen ahogy segít Josephnek az álmában rókaként megtalálni az emlékeket, úgy meséli a férfi a történetet Rachelnek valahol az alaszkai éjszakában. Például ha a játékos kikapar a földből egy fából készült játékvonatot, akkor Joseph a gyerekkoráról és az asztalosként dolgozó apjáról beszél a párjának.

A platformjátékokra jellemzően a The First Tree is felkínál egy pontgyűjtő kihívást, ez azonban a műfajtól szokatlan módon teljesen elhanyagolható. A bejárt helyszíneken elszórt csillagokat találhatunk, de azok szerepe nagyrészt inkább az útmutatás, nem pedig gyűjthető érték, amiért a játék végén jutalomban részesül a játékos. Akkor is szabadon végigjátszható Joseph és a róka története, ha egyáltalán nem foglalkozunk ezekkel az elemekkel. Ezáltal mintha a játék azt sugallná, hogy a traumafeldolgozás nem megvásárolható, fizetőeszközzel nem megváltható.

A videojáték készítője és kiadója, David Wehle a saját életútja, emlékei és sérelmei alapján alkotta meg az alapkoncepciót. Emellett programozott egy olyan változatot is, ahol a játékos az ő kommentárját hallgathatja Josephé helyett. Ez az őszinte bizalom a készítőtől olyan bensőséges, intim hangulatot teremt, amelyben a játékos is biztonságban érezheti magát. A The First Tree a KO felületén korábban bemutatott traumafeldolgozáson alapuló videojátékoktól (Gris, Celeste) ezen a ponton tér el. A játék egyik célja, hogy minél jobban elengedje magát a játékos: elmerüljön Alaszka festői tájaiban, a megható zenében és a fiatal pár egymásba vetett bizalmában. A fentebb említett játékok esetében a történet fikció, míg a The First Tree valódi helyszínekkel és egy igazi traumafeldolgozási folyamattal dolgozik. Ez még hitelesebbé teheti a valós problémával küzdő játékos számára azt, hogy lépnie kell annak érdekében, hogy jobban legyen.

David emiatt nem egy egyszerű kommentátorként, elbeszélőként működik a videojátékban, hanem inkább egy coach, tréner szerepét ölti magára.

Singer Magdolna gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember Gyászkísérés című könyvében olvashatunk a gyászfeldolgozás szakaszairól és arról, hogy úgy érdemes segíteni a gyászolónak, hogy nem irányítjuk, hanem társként kezeljük. Az író ugyanis nem vigasztalóként, hanem kísérőként jeleníti meg magát a rögös úton, pontosan úgy, ahogyan a programozó a videojáték során. Azonkívül, hogy David végigvezeti a játékost a gyász- és traumafeldolgozás szakaszain, arra ösztönzi, hogy artikulálja saját fájdalmát, veszteségét. Ilyen helyzet például, amikor az első fa szelleme megkéri a rókát – azaz a játékost –, hogy írja le az elpusztult kölykeinek szánt ki nem mondott szavait. Ekkor a játék valóban felkínál egy felületet, ahová beírhatjuk a saját gondolatainkat, amik a későbbiekben a játék részét képezik a történet végéig. David tréner szerepét az is hangsúlyossá teszi, hogy a játék legvégén, amikor Joseph ébren megtalálja a játék címadó fáját Alaszka erdeiben, annak törzsén egy üzenet van vésve. Joseph meséiben úgy szerepel a felirat, hogy a fiú apja véste bele a fába, de a játékos tudja, hogy az a játékprogramozó üzenete. A szöveg szinte minden alkalommal más, és mindig kapcsolódik ahhoz, ahogyan a befogadó éppen játszotta a játékot, illetve hogy mennyire merült el a történetben. Azonban az üzenet befejező szakasza változatlan: „Nagyon büszke vagyok rád!” Hiszen az első és egyben legnehezebb lépés a változás felé mindig az, hogy rájössz, neked segítség kell.

A The First Tree struktúrája szinte azonos egy terápiás kezelés menetével. A beszélgetés során a pszichológus többnyire hallgat, figyel, tükröztet, de a múltból hozott szomorúságot, traumákat a páciensnek magának kell feltárnia. Joseph álmában ez a feltárás metaforikusan is megjelenik: kölykei keresése közben a róka opcionálisan több helyen is ásni kezd, hogy elfeledett emlékképeket fedjen fel. A játékos dönthet, hogy mennyi elemet ás ki, vagyis hogy mennyire mélyed bele a történetbe.

A traumafeldolgozás megkezdésének egyik módja, ha az érintett meditatív állapotba kerül, és a stresszt, feszültséget félretéve gondolja végig a vele történteket. A videojáték több eszközt is használ ennek az állapotnak az elérése érdekében: színeket, zenét és csodálatosan animált tájképeket. A játékban minden évszak színe és hangulata visszaköszön, a lehető legkellemesebb formában.

Alapvetően Alaszka tájait láthatjuk a róka szemén keresztül, de több elvontabb, szimbolikus helyszínnel is találkozunk.

Például amikor az éjszakai tenger csillagokkal teleszőtt víztükrén futunk végig, vagy amikor egy napfényes folyón ingázunk két folyamatosan változó pont között. Egy másik jelenetben, amikor a főhősünk először mondja ki, hogy az apja meghalt, és már többet nem fognak tudni beszélni, akkor a róka egy szikláról ugrik le, majd a sötét, fekete mélybe zuhan hosszú perceken keresztül. Ezek egyvelege a játékot szinte egy művészeti alkotássá teszi – a környezet kidolgozottsága segít, hogy a játékos bele tudjon merülni Joseph és a róka történetébe.

A belemerülés érzését az is biztosítja, hogy a játék folyamatosan beszél a játékoshoz. Amint a róka képében kiásunk egy emléket, Joseph és Rachel megnyugtató szavai szinte a következő állomásig kísérnek bennünket, ahogy mesélik az izgalmas, sokszor megható és fájdalmas történetet apáról és fiáról. Szintén segít elveszni a játékban, hogy a manuális irányítás elképesztően egyszerű, egyáltalán nem kell rá odafigyelni. Egyetlen szerepe, hogy a játékos maga dönti el az emlékek feltárásának dinamikáját és azt, hogy mennyire merül bele az emlékek sokaságába – az a fontos, hogy a játékos tudjon egyszerre a történetre és a rókát érő viszontagságokra is figyelni. Így szinte csak az előremozduláshoz, ugráshoz szükséges billentyűt/gombot kell használni ahhoz, hogy a cselekmény továbblendüljön.

A játék alapkoncepciója az utazás, a folyamatos keresés. A The First Tree keretet nyújt ahhoz, hogy végiggondoljuk a saját életutunkat, és lépéseket tegyünk afelé, hogy megértsük a minket körülvevő világot. A játékos párhuzamot vonhat saját élete és a kétségbeesett, reményvesztett róka története között, aki ugyanúgy próbálja a saját helyét megtalálni a rengeteg erdőben, mint a befogadó a hétköznapokban. Nem véletlen, hogy az utolsó elpusztult kölyök az első fánál van, ami maga az élet forrása:

a videojáték mintha azt sugallná, hogy a halál nem az élet ellentéte, sokkal inkább a része.

Ez az alaszkai kaland tehát nemcsak egy lineáris történettel bíró, könnyűszerrel végigjátszható, rövid játék, hanem számos továbbgondolási lehetőséget is nyújt a játékosoknak. Ugyanúgy lehet egy trauma feldolgozásának eszköze, mint az önismeret felé megtett első néhány lépés. De bizonyos, hogy a The First Tree leszámol a videojátékokat körülölelő sztereotípiákkal: nem kártékony, nem okoz függőséget, csupán egy utat kínál ahhoz, hogy a játékos átlendüljön az őt ért rossz emlékeken. Hiszen az első, legnehezebb lépés a felismerés, hogy segítség kell. De a segítség sokfelől érkezhet, akár egy virtuális alaszkai erdőből is.