Top 5 magyar krimi

Az alábbiakból kiderül, hogy a magyar krimi (korai) történetének megismerése nyomozáson alapul: egyes szerzők szövevényes történetének rekonstruálása gyakran komoly akadályokba ütközik.

Gúthi Soma: Fekete könyvek I–V. (1907–1908)

Számomra a krimik – mind a magyar, mind a külföldi krimik – alapvetően a felfedezésről szólnak: nemcsak életművek, szövegek, hanem kulturális változatok felfedezéséről (vajon milyen a kubai, az argentin vagy a lengyel krimi?). Mivel ez egy olyan műfaj, amelynek hazai történetéről csak hézagos ismereteink vannak, többször a véletlennek köszönhetően botlottam bele fontos szövegekbe, szerzőkbe. Az egyik ilyen (Varga Bálintnak köszönhetően) Gúthi Soma, az egykori kiváló ügyvéd, aki újságíróként több napilap munkatársa is volt. Elsősorban a Pesti Naplóban jelentek meg azok a novellák, amelyek főhőse egy rablóból lett detektív, Tuzár Mihály. A nyomozó alakjának létrehozása, illetve a nyomozás folyamatának színrevitele összefüggésben van a műfaj intézményesülésével: az elbeszélések egyértelműen a Conan Doyle-féle szövegek tradíciójába helyezik önmagukat, s ez, vagyis az irodalmi előd kiválasztása és az ahhoz való viszony szövegekben történő problematizálása is jelzi a műfaj magyar meggyökeresedését.

Tuzár teljesen hétköznapi ügyekben nyomoz, a novellák és a kisregények összessége pedig a budapesti századforduló társadalmi panorámáját is nyújtja (a szövegek többféle módon is erősen rezonálnak az aktualitásokra). A leghosszabb, regény terjedelmű szöveg a Homosexuális szerelem ma is figyelemre méltó: az, amit a regény erről a kérdésről mond – tudva azt is, hogy a homoszexualitás mai magyar megítélése mennyire ellentmondásos –, kivételesen progresszívnek tűnik.

L. L. Rogger Gomar-regényei (1934–1937)

Ezzel a névvel először a Katherine’s Bookstore című blogot üzemeltető, a populáris irodalom kiváló ismerőjeként feltűnt szerző egy bejegyzésében találkoztam. Ő is felvetette a lehetőséget, hogy két szerzőt rejt ez az álnév. S valóban erről van szó: Aczél László és Aigner László a harmincas években Párizsban megalapítják az Aral Press hírügynökséget, Louis Aczél és Lucien Aigner néven számtalan riportot készítenek különböző magazinok számára. Aigner nem csupán a szövegeket írja, hanem ő készíti a képeket is (s elismert fotósként hal meg 1999-ben az Egyesült Államokban). A tényszerű elbeszélések (riportok) mellett ott találjuk a fikciós szövegeket. Minden jel szerint Aczél 1934-ben visszatért Magyarországra, ő írhatta a regényeket, amelyek jó része franciául is megjelent, Aigner közreműködésével.

Rogger név alatt összesen nyolc regény látott napvilágot, ebből hatban ugyanaz a főszereplő: Gomar, az egykori betörő, aki passzióból segít bűnügyüket megoldani, s aki – természetesen megfelelve a műfaj korai szabályainak – ügyesebb a rendőröknél. A történetek francia világban játszódnak: olyan francia (franciás) világról (arisztokraták, bohémek, alvilági figurák) van szó, amely a korabeli magyar olvasók számára más szövegekből, művészeti alkotásokból (például filmekből, dalokból) is ismerős lehetett, s ami egyfajta referenciális univerzumként lehetővé tette a regények fikciós világának olvasói tapasztalatba történő integrálását. Lehetséges, hogy ezek a klasszikus rejtélyfejtő regények sémáját követő könyvek a mai olvasók számára elsősorban kuriózumértékkel bírnak.

A halálkabin című regényből 1936-ban Carole Lombard és Fred MacMurray főszereplésével a hollywoodi Paramount stúdió filmet is forgatott – Rogger, illetve Aczél és Aigner története sok szempontból egy sikertörténet, amelyről manapság alig tudunk valamit.

Maria Fagyas: The Fifth Woman (1963)

Internetes böngészés közben bukkantam egy másik regényre: francia fordítása a mitikus Série noire sorozatban jelent meg, így – franciásként – rögtön fel is keltette az érdeklődésemet. A regény szerzője Budapesten született, apja a Monarchia tisztjeként életét vesztette a háborúban. Fagyas férjével, Bús-Fekete Lászlóval közösen kezdett el írni, a harmincas évek végén kivándoroltak az Egyesült Államokba. Önállóan csak jóval később, a hatvanas évek elejétől publikált, ekkor azonban tizenöt év alatt hat regényt is megjelentetett.

A szerző angolul ír, a regények története azonban Magyarországon vagy Közép-Európában játszódik – a fikciós univerzum tehát idegen volt az első olvasók számára. Írt könyvet a tiszazugi arzénes asszonyok történetéből ( The Widowmaker, 1966), a Monarchia katonai vezérkarát felborzoló gyilkosságról (The Devil’s Lieutenant, 1970), első regénye azonban az 1956-os forradalom alatt játszódik, s az elbeszélés nagyon szépen dolgozza össze a rendőrségi nyomozás történetét a forradalom eseményeivel. A regény maga – ha lenne magyar fordítása – része lehetne az 1956-diskurzusnak (1982-ben egy olasz tévéfilm is készült belőle Klaus-Maria Brandauer főszereplésével). Kár, hogy a szerzőt itthon egyáltalán nem ismerjük.

Kondor Vilmos Gordon Zsigmond-sorozata (2008–)

Kondornak elévülhetetlen szerepe van abban, hogy az utóbbi egy évtizedben megindultak itthon a krimi körüli mozgások – értve ezalatt azt, hogy évről évre számosabb, a műfajba tartozó szöveg jelenik meg magyar szerzők tollából, és azt is, hogy megélénkült a krimi körüli kritikai diskurzus. Azt eltelt idő tendenciái azt is jelzik, hogy milyen utakat választva intézményesül(t) újra a műfaj.

A Kondor-szövegek fontosságát abban látom, hogy utólagos módon (és éppen ezért reflexíven) meghonosítottak egy műfajt, a hard-boiled típusú krimit, és a ciklusba tartozó minden regény valamilyen sajátos műfaji ötvözetet hoz létre. Fontos az is, hogy a történelmi krimik olyan korszakokról és problémákról szólnak (harmincas évek, zsidókérdés, háború, 1956), amelyeket manapság is gyakran leegyszerűsített ideológiai-politikai elgondolások alapján értelmeznek. A krimi műfajának egyik alapvető jellegzetessége lett (elsősorban a nyugati társadalmakban, ahol nem volt a műfajnak olyan viszontagságos története, mint nálunk), hogy nagyon érzékeny társadalmi fokmérőként is működik – nemcsak az irodalmi, hanem a szélesebb értelemben vett társadalmi nyilvánosság keretei közé íródik, arról, annak működéséről is tanúskodik.

Kondor meglépte a következő lépést is: van mondanivalója arról, hogy milyen a mai Magyarország – a két Ferenczy-regény (A bűntől keletre és a Kemény Zsófival közösen írt Értetek teszem) ezt bizonyítja.

Baráth és Kolozsi

Ha követjük a műfaj kortárs történetét, akkor azt látjuk, hogy egyre több szerző tesz hosszabb-rövidebb kirándulást e területre, de a Kondoré mellett több olyan életmű is van, amely következetesen e műfaj variációi köré épül. Ezek az életművek nagyon sokfélék és gyakran egyenetlen színvonalúak. Számomra két szerző tevékenysége lett igazán fontos, nem is igen tudnék az egyikre vagy a másikra voksolni.

Baráth Katalin Dávid Veron-sorozata a negyedik, Az arany cimbalom című kötettel befejeződni látszik. A szerző a megszokott és új elemek kombinációját alkalmazza mind a történet, mind az elbeszélés szintjén. Jó példa erre a második rész (A türkizkék hegedű), amely – összhangban azzal, hogy kivonja hősnőjét az első kötet (A fekete zongora) ókanizsai kisvárosi világából – a kém- és a kalandregény kódjaival dolgozik. A többi kötet ugyanabba a mikrovilágba és a fokozatosan családiassá váló szereplők körébe helyezi főhősét, egy jómódú gazda lányát, akinek környezetében újra meg újra nyomozásra váró helyzetek adódnak. A kifejezetten jól sikerült negyedik kötet egyik innovációja, hogy több idősíkban játszódik, s ez lehetővé teszi a betyártörténetek újraírását is. Baráth eddigi utolsó regénye (Arkangyal éjjel) változást hozott az életműbe: a szerző kortárs téma iránt érdeklődik.

Kolozsi László első két regényében (Ki köpött a krémesbe? és Mi van a reverenda alatt?) két fiatal szegedi oknyomozó újságíró deríti fel a bűnügyeket, akik – a noir típusú regényeknek megfelelően – a nyomozás mellett leginkább a nők, illetve az ital iránt érdeklődnek. Ezek a Szeged noirok olyan bűntényekből inspirálódtak (a szegedi cukrászcsalád kiirtásának nevezetes esete és a kilencvenes évek egyházi botrányai), amelyek a rendszerváltozást követő időszakról szólnak. A regények azonosítható szegedi terekbe helyezik a történeteket. A nyomozás egyszerre mindennapos, az újságírói hivatásból következő, ugyanakkor – veszélyessége miatt – különleges feladatként jelenik meg. Kolozsi 2014-ben kiadót váltott, új regényekkel jelentkezett. A farkas gyomrában címűben a korábbi páros helyett csak egy szereplő folytat nyomozást. Ezzel együtt megszűnt az eddigi regények Szegedhez kötöttsége is, jóllehet a város továbbra is fontos szerepet játszik a történetben. Másfelől pedig Kolozsi aktuális ügyeket dolgoz fel: a regény fő cselekményszálát a cigánygyilkosságok inspirálták, s ehhez az ügyhöz egyfelől a hallgatói önkormányzatokhoz köthető bűntények, másfelől pedig külföldre prostituáltként elszállított magyar lányok története kapcsolódik. A negyedik regény családtörténet, a magyar múlt több traumatikus eseményéből inspirálódik. Az ő esetében azt látom tehát fontosnak, hogy regényeiben kortárs ügyeket dolgozott fel.

Leadkép forrása