Miért aszexuális film a Top Gun?

Klasszikus sokféleképpen lehet egy moziból – például azért, mert remekül érez rá (jobbára tudat alatt) egy adott kor szellemére, kimondatlan nézői elvárásaira. Évtizedek elteltével ezek a gondolatok már készségesen kidomborodnak: az Alien-filmek és a Robotzsaru vállalatikultúra-kritikája bár a mai napig bír áthallásokkal, egyértelmű lenyomata annak a bizalmatlanságnak, amelyet a ’80-as évek nagyvállalatai és vállalati kultúrája kiváltott a közvéleményből. A hatalmas toborzási hullámot inspiráló Top Gun varázsát is magyarázhatjuk a pilótalét külsőségeinek vonzerejével, a késő-hidegháború lezser militarizmusával – és egy népszerű elmélet szerint az elfojtott homoszexualitásával.

„Iceman és a csapata, ők jelképezik a meleg férfiakat. [...] Kelly McGillis, ő pedig a heteroszexualitás. [...] Erről szól az egész film.” Quentin Tarantino (pontosabban az általa alakított karakter) monológja a Top Gunról az Aludj velem! című filmből olyan szinten legendássá vált, hogy már a producer Jerry Bruckerheimert is szembesítették az értelmezéssel, és kikérték róla a véleményét egy interjú során. (Ő egyébként diplomatikusan azt mondta, mindenki úgy értelmezi a művet, ahogyan szeretné.) A Top Gun izzadt, félmeztelen férfifelsőtestei és tesztoszteronáradata valóban készségesen kínálja magát a homoerotikus felhangoknak, azonban hasonlóan erős érvek szólnak amellett is, hogy Tony Scott rendezése nem egyfajta elfojtott melegség miatt nem áll meg a lábán klasszikus „heteroszexuális” történetként, hanem mert

az alkotás és főhőse egyaránt képtelen bármit is kezdeni a szexualitással és a párkapcsolatokkal.

A teóriák közös kiindulópontja a forgatókönyvben minimálisan jelen lévő és nem túl meggyőző romantikus szál. Köztudott, hogy a főhős pilóta, Maverick (Tom Cruise) és az asztrofizikusnő, Charlie (Kelly McGillis) liftes flörtölése és a szexjelenetük csak a tesztvetítések elégedetlen résztvevőinek hatására került a filmbe, tehát viszonyuk alapvetően igencsak nélkülözi az erotikát, sőt még a romantikát is. De miért illeszthető rá a szexualitás ilyen körülményesen egy tőről metszett tömegfilmre, amely még látszólag tobzódik is a hormonokban? Ha a Top Gunt katonai propagandafilmként fogjuk fel, akkor kézenfekvő, hogy ekként is közelíti meg a szexualitást, amely a hadsereg szemszögéből felesleges, figyelemelterelő jelenség. (Senki nem szeretne egy rakás kanos újoncot, akik inkább a nőkre koncentrálnak a feladatuk helyett.) Ez nem csak Maverick esetében igaz: kollégáit sem látjuk még a bárjelenetben sem nőket felszedni, a tucatnyi újonc közé belibbenő Charlie után fütyülni, párkapcsolatot létesíteni. Partnerek kizárólag feleségek (mi több, anyává vált feleségek) formájában léteznek egyes pilóták esetében. És mintha Maverick is csak azért szólítaná le Charlie-t, mert legjobb barátjával fogadást kötött – számukra a csajozás nem annyira késztetés, mint gyerekes játék. De pont ugyanezért érdemes óvakodni attól, hogy a Top Gun férfitestfétisének szexuális felhangokat tulajdonítsunk, sőt: a pilóták minden bizonnyal azért flangálnak ilyen kényelmesen egy szál törülközőben egymás között, mert számukra a meztelenségnek (a gyerekkorhoz hasonlóan) nincs semmilyen erotikus többlettartalma.

A Top Gun szereplői ugyanis – Maverickkel az élen – gyerekek, méghozzá anyátlan gyerekek. A főszereplőről annyit tudunk, hogy rövid időn belül vesztette el mindkét szülőjét, a dátumok és egy fotó alapján hét-nyolc éves kora körül, és míg ebből látszólag az apához kapcsolódó bizonyítási vágy és a számára apaként megjelenő férfikarakterek kapnak nagyobb hangsúlyt, az anya hiánya is legalább ennyire motiválja. Érdekes például, hogy Charlie-val folytatott első szóváltásuk (miszerint a nő miért nem próbálkozik egy fiatalabb férfival) alapján valószínűleg Charlie javára van köztük korkülönbség – természetesen ez nem jelenti azt, hogy az idősebb nőket választó férfiak mind valamiféle anyakomplexustól szenvednek, erre azonban számos más bizonyíték is utal Maverick esetében. Az alapján, ahogyan a környezete nyilatkozik róla, soha nem volt tartós párkapcsolata, ehhez pedig hozzávéve árvaságát tipikusan azok közé tartozik, akikre a kötődéselmélet szerint a szorongó-elkerülő kötődési minták jellemzők. Ők azok, akik bármilyen intim viszonyba keveredve menekülőre fogják, ugyanakkor folyamatos aggódás és kételkedés uralja őket a másik fél feléjük érzett szeretetével kapcsolatban. Ez remekül megmutatkozik abban, ahogyan kollégája halála után Maverick képtelen elfogadni a partnere által felajánlott támogatást, majd szakmai kudarcának megélésével párhuzamosan egyből párkapcsolatának is véget vetne.

Nála ugyanis a kötődés és a validáció szinte egyenértékű: akik gyerekkorukban nem kaptak elég pozitív visszajelzést gondviselőiktől, rendkívül maximalista felnőttekké képesek válni, akiket egyedül az éltet, hogy bizonyos, a külvilág által bennük értékesnek tartott képességekért dicséretet kapjanak. Jól mutatja be ezt Maverick sértődött reakciója, amikor Charlie leszólja egy vakmerő (és szabálytalan) manőverét: egyszerűen faképnél hagyja, nem hajlandó szóba állni vele egészen addig, amíg a nő utána rohan, és elkezdi simogatni az egóját – ekkor pedig Maverick már rögtön meg is csókolja. Azaz a férfi számára a kötődés (és így Charlie-val folytatott kapcsolata) egyenértékű pilótatudásának méltatásával, negatív érzéseit pedig képtelen megfelelően kommunikálni és feldolgozni, helyette a visszahúzódást és a menekülést választja. De jellegzetes személyiségjegy az is, hogy míg kollégája balesete kapcsán senki nem hibáztatja (és saját bevallása szerint ő sem magát, hiszen nem tudta elkerülni repülőgépük hajtóműveinek leállását), ez az esemény majdhogynem elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy addigi életcélját feladja – míg meg nem tudja, hogy apjára hősként tekint egyik mostani felettese.

Lényegében tehát a Top Gun annak a története, hogy Maverick hogyan váltja valóra azt az egész fiatal korában üldözött álmát, hogy olyan kiváló pilóta legyen, akiről az egész világon írnak az újságok. A happy end azonban hamiskásnak tűnik, hiszen ez az embertípus sikerek ezreitől sem gyógyul meg, ugyanis alapvető sérülése az, hogy képtelen értékesnek látni önmagát. Maverick soha nem lesz elégedett, és továbbra is nap mint nap a környezete dicséretére fog szorulni, hogy ne omoljon össze – valószínűleg ezért nem lesz képes egészséges párkapcsolatot fenntartani Charlie-val, nem pedig azért, mert a nők helyett esetleg a férfiakat szereti.