Guberálgatunk? – kritika Az űrsepregetők című filmről

2092-ben járunk, amikor a földi körülmények már a legkevésbé sem alkalmasak a normális életre, így az űr felé terjeszkedik az emberiség, ami persze nem mindenkinek elérhető lehetőség. Ez az alaptétel legutóbb a Matt Damon -féle Elysiumban szerepelt jól, és Jo Sung-hee filmjében is hasonló dilemmák kerülnek elő. Főszereplőink – ahogy arra a cím is utal – a világűrben sodródó és az űrállomásokra veszélyt jelentő hulladékot vadásszák. Az űrsepregetők közötti rivalizálás hozza be a történetbe a globális nézőpontot: lecsúszott alakokkal találkozunk a legkülönfélébb nációkból, ám természetesen a szemétvadászatban mégiscsak a dél-koreai csapat a legjobb.

A film igazi bonyodalmát egy kislány okozza, akit a címszereplők az űrszemét között találnak, és akiről a híradásokból rögtön ki is derül, hogy nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Az emberiség jólétéért dolgozó felfedező és matuzsálem, Sulliven ellen a Fekete Rókák nevű terroristaszervezet indított támadást. Ők látták el ezt a kislány kinézetű androidot egy pusztító hidrogénbombával, hogy így tegyék tönkre az emberiség jövőjét. Vagy ez is csak „féknyúz”?

Miközben a főhősök azon dolgoznak, hogy kitalálják, mit is kezdjenek a gyermeki testbe bújtatott tömegpusztító fegyverrel, időnként egy-egy fontos részlet is kiderül a múltjukat illetően, ami jól jön a karakterépítés szempontjából. Így megjelenik az egyébként szélsőséges cselekedetekre is képes figurák érzelmes, emberi oldala, később pedig érthetővé válik a személyiségük e két véglete közötti konfliktus.

Az űrsepregetők bár 16+-os korhatár-besorolást kapott, sem a koreai bűnfilmekhez képest, sem úgy általában véve nem tartalmaz olyan erőteljes, erőszakos, szélsőséges pillanatokat, amelyek miatt ez indokolt lenne.

Ráadásul ha eltekintünk az embereket elimináló rohamosztagosoktól vagy egy-két verekedős jelenettől, számtalan olyan aspektusa van a történetnek, amelyek miatt akár azt is érezhetjük, hogy kifejezetten családi filmnek szánták az alkotók.

Ám úgy tűnik, hogy még sok minden másnak is szánhatták, és ez az a sajátossága a műnek, ami miatt nehéz eldönteni, mi is akar lenni.

Az űrsepregetők egyik fő témája a környezeti katasztrófa és annak megoldási lehetőségei (mesterséges űrállomásvilág, a Mars terraformálása), ami az osztályharc képében magával hozza a társadalmi problémák erősödését, így a karakterek morális kérdésekkel és súlyos döntési helyzetekkel is szembekerülnek. Ha ezekhez még hozzávesszük a főszereplők múltjából kikerekedő személyes traumákat, amelyek egyébként összekapcsolódnak a társadalmi különbségek kérdéseivel, akkor erőteljesen drámai irányba mutat a történet. Mindezeken felül viszont ott van egy erőteljes űrvilágkép a maga posztapokaliptikus, tudományos-fantasztikus miliőjével – űrhajókkal, robotokkal, lézerfegyverrel, főgonosszal, űrcsatával és a tudományos vonal sci-fi-hez illő megjelenésével.

Ez még önmagában nem is lenne annyira bonyolult párosítás, ha az alkotók nem csavarnának rajta még egyet a kislány android szerepeltetésével. A karakterhez annyi cukiság és ebből fakadó helyzetkomikum vagy inkább Disney-féle ügyetlen vicc társul, hogy ezek időnként kizökkentenek a sci-fi-akció-dráma élvezetéből. Mindezt pedig a koreai mainstream mozgóképekre jellemző sajátosságokkal kombinálták a készítők, hogy végképp ne tudjuk, mit is nézünk. Ilyen klasszikus tömegfilmes panel például, hogy a lúzer kinézetű vagy éppen brutális és sötét múltú szereplő valójában érzelmes és szeretnivaló. Bármi is történt vele a múltban, hazaszeretete és becsülete nem változott – még ha úgy tűnt is, hogy egy önző macsó, a végén biztosan képes feláldozni magát.

A produkciónak így talán csak az az egyetlen hibája, hogy a nézői elváráshorizonttal nem kezd semmit.

Persze az is lehet, hogy a nézőben van a hiba, aki korábbi tapasztalatai alapján minden egyes cselekményelemet, jelenetet, karaktert valamihez mérten egy bizonyos kategóriába szeretne sorolni, valahogy értelmezni kívánja a legkülönfélébb ingereket, és ehhez a múltbéli élményeit használja fel. Azonban elképzelhető, hogy Az űrsepregetők ilyen szempontból egy egészen új irányt mutat a jövő globális piacra szánt streamingprodukciói számára. A befogadónak talán el kell szakadnia minden korábbi tapasztalatától és emlékétől, úgy kellene néznie az adott alkotást, hogy csak annak saját világán belül értelmezzen mindent.

Ha ezt a módszert választjuk, akkor egy fordulatos és sokszínű darabbal kerülünk szembe, ami csupa egzotikum.

Hogy a nézői magatartás hogyan változik a streamingszolgáltatók és globális tartalmaik által, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni. Az biztos, hogy nemcsak a befogadói szokásokra, de ezekkel együtt a filmkészítés módjára és sajátosságaira is erőteljes hatással lesz, sőt már van is az audiovizuális tartalmak ilyen típusú elérhetősége.