„A zene hatását figyelem” – interjú Varga Ágnes zeneterapeutával

Hogyan avanzsál egy hegedűvész zeneterapeutává? Erre csak kevés példát ismerünk, helyette sokkal jellemzőbb, hogy pszichológusok kezdenek nyitni a zene vagy éppen más művészeti ágak felé, és nem fordítva.

1997 óta tanítok zenét, 1999 óta vagyok a Pannon Filharmonikusok hegedűművésze. Ez az életem, de nem tagadhatom meg az érdeklődésemet a pszichológia iránt, ami mindig is ott motoszkált bennem. Így adta magát, hogy a kellemest a hasznossal vegyítve kitanuljam ezt a segítő szakmát. Ezáltal ötvöződött a két szenvedélyem.

Mikor történt ez?

2018-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Kara és a Művészeti Kara által közösen meghirdetett Művészetterápia -zeneterápia szakán, de már sokkal korábban kísérleteztem a zenével mint gyógymóddal. Fiatalkorom óta rengeteget gyakorlok, ahogy minden zeneművész, viszont ez a gyakorlás az esetemben átcsapott valami furcsa öngyógyító folyamatba. Ha szerelmes voltam, azért hegedültem, ha szomorú, azért, ha csalódott azért, így nyugtattam meg magam.

Emlékszem, milyen érdekes volt megtapasztalni, ahogy kezembe vettem a hangszeremet, és kijátszottam magamból az érzéseimet.

Ilyenkor csak behúztam a függönyt, és hegedültem. Majd amikor tanítani kezdtem, hirtelen több hátrányos helyzetű, mély szegénységből érkező gyerekkel találkoztam. Ekkor határoztam el, hogy szeretnék nekik segíteni. Mivel máshogy nem tudtam, megtanítottam őket hegedülni, de nem csupán a helyes fogásokat, a hangszerhasználatot, a kottaolvasást mutattam meg, hanem nálam elsajátították, hogyan tudnak önmaguk szórakoztatására játszani. Olyan is volt, hogy nem csináltam mást, csak játszottam nekik, és ők kikapcsolódtak: megfeledkeztek azokról a nehézségekről, amit még látni is fáj. Innét nem volt visszaút, és már a segítő szándék vezérelte a bennem élő hegedűművészt.

Ma is gyerekek számára tartasz zeneterápiás foglalkozásokat, és az Overtones Zeneiskola tanára vagy, miközben a Pannon Filharmonikusokkal és a Crystalviolini duóval vagy éppen más vonósnégyessel rohansz egyik koncert után a másikra.

Pontosan. Épp előző este adtunk egy nagy szabadtéri koncertet a Pannon Filharmonikusokkal a pécsi Dóm téren, de ma reggel már egy újabb hangversenyre próbáltunk, ami után rohantam Baba-zene foglalkozást tartani anyukáknak, apukáknak, babáknak. Meséltem, zenéltem, zenéltettem saját készítésű csörgőkkel a felnőtteket, beszélgettem a zenéről. Valamint két éve egy állandó felkérés keretei között tartok foglalkozásokat nullától kétéves korig a Pécsi Állatkertben Akváriumi keringő címmel, amelyen kisgyerekek és a szüleik együtt vesznek részt. Emellett, ahogy említed, ott van a Crystalviolini duó, amelyben egy olyan kolléganőmmel játszom, akivel középiskolás korunk óta ismerjük egymást. Hegedülünk esküvőkön, születésnapokon, rendezvényeken, és 2018 óta az Akváriumi keringőn.

Mi történik egy zeneterápiás foglalkozás során? Mi a feladatod terapeutaként?

A hatást figyelem. Zeneterapeutaként a legfőbb dolgom, hogy észrevételezzem a hallgatók lelki elakadásait, hogy észleljem a megváltozott lelkiállapotukat. Tehát indító szerepet töltök be, ezt követően pedig mindenki a maga lehetőségeihez mérten tud továbbmenni a saját útján, esetleg egy szakemberrel átdolgozva az elakadásokat. A zeneterápia elsődleges célja ugyanis az, hogy nonverbális területeket fedjen fel.

Megosztanál egy tapasztalatot?

Volt rá példa, hogy az óvodában egy zenés foglalkozás során Vivaldi klasszikusát, a Négy évszakot játszottam – annak is a Tél című tételét –, egy kisfiú pedig a zene hatására fekete köröket kezdett rajzolni egy papírlapra, de olyan erővel, hogy átszakadt a lap. Holott nem történt más, mint hogy játék közben az egyes szonetteknél megkértem a gyerekeket, hogy csukják be a szemüket, és próbálják meg elképzelni, milyen, amikor havazik, milyen a szépen lassan hulló hó, amikor felelevenedik a süvítő szél, és ezt rajzolják le. Ekkor láttam az említett jelentet. De arra is van példa, hogy az izgő-mozgó gyerekek lecsillapodnak – ilyen az, amikor csecsemőknek és a szüleiknek játszom . A lassú tempót hallgatva megnyugszik az anyuka, és ezáltal a kicsi is megpihen. Nagyszerű érzések erősíthetőek fel a zene által.

Ekkor kezdődik a terápia?

Akkor, amikor valakinek megváltozik a viselkedése a zene hallatán.

Ez igaz a könnyűzenére is, elég csak arra gondolni, hogy a popzene is képes befolyásolni kedélyállapotunkat.

Minden zenének megvan a hallgatóra gyakorolt hatása.

A foglalkozások során én is gyakran váltok egyik stílusból a másikba attól függően, hogy mit észlelek a közönségen, mire van szükség.

Mi történne, ha egy profi helyett amatőr zenészt hallgatnának a terápián résztvevők?

Bizonyára annak is meglenne a hatása, ugyanakkor nem javaslom abban az esetben, ha nem élvezhetően játszik a hangszerén – bár vannak olyan amatőr zenészek is, akik kiválóan muzsikálnak. Viszont ha valaki terápiás jelleggel használja a zenét, terapeutaként felelős a másik emberért és annak lelkiállapotáért, amelyet előidéz a játékával. Így a zenei képzettség nagyon fontos akkor, ha a terapeuta maga zenél, és nem fontos, ha például egy szimfónia vagy bármilyen zene hallgatása zajlik audioeszközről. Ellenben a hallgató részéről semmilyen előképzettséget nem feltételez a módszer. Ehhez hozzátartozik, hogy a zeneterápiának két ága van: lehet receptív, amikor a résztvevő csupán hallgat, és lehet aktív, amikor maga is bekapcsolódik. Utóbbit alkalmazva hamar látható az eredmény, hiszen látszik, ki hogyan bánik a hangszerrel, és ebből sok következtetést lehet levonni. Persze az is egy megoldás, hogy valaki egyszerűen leül zenét hallgatni, és nem tesz mást, mint hagyja, hogy hasson rá, mert az így is, úgy is megtörténik.

Kinek ajánlod a zeneterápiát?

Bárkinek, aki fogékony a muzsikára, aki szeretne kijönni az élet folytonos mókuskerekéből, aki megnyugodna, aki szomorú, aki boldog, aki magányos, aki örül, és még sorolhatnám. A zene mindig képes kikapcsolni: olyan nonverbális tartalmakat hoz elő az emberi elméből, amit nem minden esetben tudunk megfogalmazni, nem tudjuk, hogy jó-e vagy sem, nem tudjuk azonnal szavakba önteni.