Futhatsz, de nem szaladhatsz el – Hazai zenei megjelenések októberben

Négy év kihagyás után jelentkezett új anyaggal az alt-rock színtérről már ismerős Deep Glaze, ráadásul több taggal is bővült a formáció: a FOMO-ban főszerepet játszó Golecász Jorgosz és Dimitris Topuzidis mellé olyan előadók szegődtek, mint Gyányi Marcell, Klausz Ádám és Csernovszky Márk. A vérfrissítés egyébként egyáltalán nem tett rosszat a bandának, sőt új hangzások (helló, szintik!) és ismerős üzenetek is felcsendülnek a sorok között. A nagylemezt felvezető Morning Light olyan, mint egy nagy lélegzetvétel, egy jóleső sóhaj – szinte érződik, ahogy révbe értek a srácok. Reméljük, hogy ez a flow még sokáig kitart.

Borka Balogh: Light

Akármilyen messze próbálunk kerülni, nincs az a fizikai távolság, ami segítene leküzdeni a családon belül öröklődő traumákat. A hollandiai székhelyű magyar énekesnővel operáló Borka Balogh épp ezeket a generációkon átívelő szorongásokat és rossz viselkedésmintákat énekli meg háromfázisú lemezén, amely mindegyik epizódjában egy-egy új érzelmet fogalmaz meg: látjuk a felismerés, a küzdés és a minták alól kitörni vágyás folyamatait. Külön érdekesség, hogy a népszerűbb dark indie-vonulatok mellett visszaköszön az énekesnő, Borka népzenei kötődése is, egyfajta főhajtásként magyar hagyományai felé.

Captain Average: In The Post-Future

Sallai Laci nevével már több ízben találkozhattak a magyar underground hallgatói, azonban ne tévesszen meg senkit a tény (meg a név se), mert egy igazán szokatlan felállással és hangzással találkozhatunk az In The Post-Future-ben. Az erős kezdést nem a visszaesés, sokkal inkább a fokozás követi, aminek feloldozását a refrénben találjuk – mármint átmenetileg, hiszen egy idő után rájövünk, hogy az apokaliptikus kép, amit Laci lefest, valójában a jelenünk és a karnyújtásnyira lévő jövőnk, ami felé megállíthatatlanul masírozunk. Sajnos. De legalább a dal jó lett.

Marble Mist: Tokyo

Arról vitatkozhatnánk, hogy Phoebe Bridgers vagy a Marble Mist festi jobban le a távol-keleti városokat, de az ethno-beat-intróban mindenképpen az utóbbinak szavaznánk aranyérmet. A téren és időn átívelő Re-Balance lemezen elhelyezkedő Tokyo a japán citypop és a vintázs rock határmezsgyéjén egyensúlyozva repít el bennünket a cseresznyefák közé, kaleidoszkópszerű vizualitásában pedig fel-feltűnnek a régebbi koncertek, ódon bakelitek. Az ázsiai hangzás kedvelőinek pedig van egy jó hírünk: a banda tovább szeretné mélyíteni zenei kapcsolatát a japán elemekkel, úgyhogy eggyel több okunk van várni a következő albumot.

DARĀGE: Lovely Heart

Jaj, de régen volt már egy jó garázsrock a felhozatalban! Farkas Szandra, Szremkó Bettina és Mutter Fecó hármasa elhozta azt a klasszikus, nyers, valahol keserédesen romantikus hangzást, ami rögtön felidézi a fájdalmas indie-tinédzseréveket, erre pedig dalszövegükkel is ráerősítenek, hiszen egy gyerek szájával éneklik meg az elengedés, szakítás nehézségeit. Éljenek a rapszodikus érzelmek!

Platon Karataev: Vízből van

Az elmúlt hónapokban már megdicsértük egyszer a Platon Karataevet, de most újra meg kell tennünk: a Vízből van egy folyamatosan építkező és feszültséget keltő, majd azt katarzisban feloldó dal lett. A tematikája nem más, mint a határtalannal való találkozás, az attól való megrémülés, majd a megnyugvás. Nem tudjuk, ki van még így vele, de amikor épp úgy érezzük, hogy átcsapnak fejünk felett a hullámok (Utalás a klipre? Á, dehogy!), tök jó megnézni egy dokufilmet a világűrről, hiszen a mindenségben sokkal megnyugtatóbb szembenézni a saját problémáinkkal. Szerencsére immár fennáll az az opció is, hogy Neil DeGrasse Tyson helyett Platonék klipjét indítsuk el, ami lássuk be, eggyel kevésbé időigényes. Ja, és azt mondtuk, hogy szerepel benne Vecsei H. Miklós is?

ZÓRA: Mámor

Bár Urbányi Zóra nevével mi még csak most találkozunk először, a tengerentúlon valószínűleg már jól ismerik: az angyalvárosban élő énekesnő tíz éve rója a klubokat és rendezvényhelyszíneket, sőt Barabás Lőrinccel is volt közös koncertje. Első magyar nyelvű felvétele egy bevonó (magába rántó?) zuhanásélményt fest le hangzásban és vizuálisan egyaránt. A megnyugtató hullás élményét az énekesnő improvizatív előadásainak lejegyzésére szánta – azt a mámoros érzést örökíti meg, ami a váratlanban való kreatív kibontakozáskor járja őt át.

Light By The Sea: Mr. Wonderman

Baumann Eszter Anna és Davy Knobel kettőse a ’70-es és ’80-as évek VHS-es, magnós világába kalauzol el bennünket, azonban ez nem merül ki ennyiben: a formáció azt tűzte ki célul, hogy a rájuk nagy hatással lévő ikonoknak írnak ódát Mr. Wonderman című dalukban. A duó így mond köszönetet azoknak a művészeknek és előadóknak, akik szellemi termékeikkel segítettek nekik átvészelni a pandémia alatti időszakot. A holland–magyar páros stílszerűen szalagos kazettára rögzítette Only Death Makes Icons albumát, amelyen olyan neveknek állítanak emléket, mint a Dead Can Dance, a U2, a The Brian Jonestown Massacre, Phil Collins, a Clannad, a Fleetwood Mac vagy a The Dandy Warhols.