A kéjenc, a takarítónő és az ördög

Charles Gounod Faustja hosszú évtizedekig az egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott opera volt. A Magyar Állami Operaházban is ez volt az első darab, amelyet pár nappal az 1884-es megnyitó után teljes terjedelmében bemutattak. A Faust ezután – leszámítva egy ötéves pihentetést – egészen 2004-ig az alaprepertoár részét képezte. Az idei évadban tehát tizenegy éves szünet után újították fel a darabot. A kérdés csak az: megérte-e ismét elővenni?



Charles Gounod operái nélkülözik a mélyebb lélekábrázolást, és hiányzik belőlük az igazi drámaiság is. Nincs ez másként a szerző legnépszerűbb darabjával, a Fausttal sem, ami minden felületessége ellenére mégis hatásos opera népszerű szólószámokkal, látványos és lendületes tömegjelenetekkel. Az érzelmes és behízelgő zene pedig minden esetben híven ábrázolja a cselekményt, s mint színpadi alkotás, a darab ma is életképes. A Magyar Állami Operaház új Faust-bemutatója pedig ha nem is kifogástalan, de színvonalas produkcióra sikerült.

Michał Znaniecki rendezése az előadás első felében hétköznapi térbe helyezi a jeleneteket (egy szanatóriumra emlékeztető szoba káddal, Bachus-diszkó, golfpálya), majd amikor Margit Faust bűvkörébe kerül, minden szürreális képet ölt: a színpadra felülről hatalmas virágokat lógatnak be, Margit ágya pedig az üres színpadon forog a háttérben. Innentől kezdve ugyanis teljesen az ördög uralma alá kerülnek az események. Faust alakja kiüresedett emberként jelentik meg előttünk, akit az elmúlt testi örömök utáni nosztalgia vesz rá, hogy egyezséget kössön az ördöggel. Tragédiája, hogy nem tud rátalálni egy teljesebb és értékesebb létformára: a testiségtől megcsömörlik, Margit elhagyása miatt pedig bűntudata lesz. A darab elején az öngyilkosság gondolatával játszó főhős végül visszatér a kiindulóponthoz, „megoldásként” az öngyilkosságba menekül, és felvágja az ereit. De ahogy az ő lelke, Margit lelke sem emelkedik az égbe: a megváltásról éneklő kórus őrültek csoportja, akik maguk közé fogadják a nőt. Így megmenekül a haláltól, de Mefisztó ridegen nyugtázza, hogy tulajdonképpen Margit is elveszett már, és a rendezés ezúttal – az eredeti cselekménytől eltérve – neki ad igazat.



Az opera újragondolása érezhetően kiemeli, illetve erősen hangsúlyozza a háború pusztító voltát és a halál jelenvalóságát: a csatából visszatérő katonák kórusával éles kontrasztot alkot a hullazsákokban becipelt elesettek holtteste, a boszorkányszombat pedig egy hullaházban játszódik – azonban a halál ennyire erőteljes színpadi megjelenítése egy idő után túl soknak és didaktikusnak bizonyul. Ezzel szemben a rendező kiválóan érzékelteti a Faust és Margit között meglévő társadalmi különbségeket, ezzel utalva arra, hogy a lány elsősorban pénze miatt bonyolódik szerelmi viszonyba a doktorral. Znaniecki ügyelt az apró részletek kidolgozására, így többek között a kórusrészek se hatnak kimerevített tablóknak. A díszlet ötletes és jól funkcionál, a balett is jól illeszkedik a rendezés szellemiségébe, s mivel maga a rendezés sem vette túl komolyan magát, a humort sem nélkülözi.

A zenei megvalósítás viszont néhány helyen megbicsaklik: a címszerepet éneklő Dario Schmunck tenorja a magasabb regiszterekben beszűkül, ezen kívül hangszíne nélkülözi a szerephez szükséges lágyságot. Igyekszik ugyan érzelmileg árnyalni éneklését, de Margit iránti vágyakozása nem meggyőző, színészi alakítása pedig címszereplő létére meglehetősen egysíkúra sikerül. Bretz Gábor szólamát technikailag tökéletesen uralva, szép basszus hangon énekli Mefisztó figuráját. Színészileg is remekel, és minden mesterkéltség nélkül játssza el a cinikus és rideg úriembernek ábrázolt ördögöt. Rost Andrea hangját érzelmileg finoman árnyalva formálja meg Margitot, kissé ábrándos és kevésbé eleven fiatal nőnek ábrázolva azt. Játéka kétségkívül az est legkidolgozottabb alakítása. Haja Zsolt indulatos Valentinje telitalálat, Vörös Szilvia is hatásosan és precízen énekli Siebelt. A kisebb szerepek alakítói közül Wiedemann Bernadett Mártája emelkedik ki mind vokálisan, mind színészi teljesítményét illetően. Az énekkarra nagy feladat hárul: a nagy kórusjelenetek eléneklése mellett az aprólékosan kidolgozott koreográfiában is helyt kell állniuk, azonban mindkét feladatot kiválóan teljesítik. Maurizio Benini kezei alatt a zenekar játéka is érzelemgazdag.



Az idei Faust-előadásokra minden jegy elkelt, ami azt jelzi, hogy a közönség továbbra is szereti a darabot. Mivel az énekesek számára is hálás műről van szó, ezért ha rendelkezésre állnak megfelelő előadók, érdemes műsorra tűzni. A Magyar Állami Operaház előadásából pedig csak egy valami hiányzik, de az nagyon: egy igazi címszereplő.