„A nehezebb utat választjuk”

Utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art és dream pop, egy adag elektronikus zene és underground – röviden ebben ragadható meg a Lynd együttes lényege. Az elmúlt két évben egy EP-t és egy videoklipet maga mögött tudható zenekar szeptember elején jelentette meg The Dream című komplett albumát, mellyel szeptember 10-én álltak az A38 közönsége elé. A koncert kapcsán Kiszner Lindával, a formáció énekesnőjével beszélgettünk.



Miből lett a „zenebogár”, avagy miképpen lett négyesetekből zenekar?

Rembeczki Gábor basszusgitárossal az R-Ge zenekarból már ismertük egymást, és hamar kiderült, hogy közös bennünk az elektronikus és az underground iránti érdeklődés. Ekkoriban mutattam meg neki dalszerzeményeimet is. Később Wagner Zsolti csatlakozott hozzánk, aki dobbal erősítette a csapatot – ő is abba a jazziskolába járt, ahol én éneket tanultam. Egy évig ez volt a felállás – basszusgitár, dob, ének –, és a ritmus szekciót erősítettük. A Raindrops lett a legelső közös számunk, aminek, bevallom, kezdetben még refrénje sem volt. Aztán szükségét éreztük a bővítésnek. Egy dologban voltunk biztosak: gitárossal soha nem szeretnénk együtt dolgozni.

Zongoristákat hallgattunk meg, azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy az általunk szeretett és képviselt elektronikus zenei vonalhoz a zongorakíséret nem a legjobb választás. Dobosunk ekkor felvetette, hogy ismer egy nagyon tehetséges srácot, igaz, gitáros, de azért hallgassuk meg. Kötélnek álltunk, és meghallgattuk Márton Petit. Szerelem volt első hallásra! A csapat Lőrinc Tamás zenei producerrel teljesedett ki, aki sok évvel ezelőtt vette fel velem a kapcsolatot, azonban későn reagáltam a megkeresésre, hogy volna-e kedvem vele dolgozni, dalokat felénekelni. Jelentős idő elteltével ugyan, de ismét megkerestem őt. Meghallgattam a zenéit, és megkérdeztem, lenne-e kedve velünk játszani. Szerencsére rögtön igent mondott.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=YmPbitwDolQ[/embed]

„Utazós szólamok, mesevilággal fűtött art, dream és underground pop” – szerepel a Lynd zenekar stílusmegjelölésében. Az underground popot még értem, de mitől lesznek dalaitok dream poposak?

Nem szeretünk jelzőket, stílusokat aggatni a zenénkre, egyszerűen csak azt csináljuk, amit szeretünk és jónak tartunk. Mások kezdték el a dream pop jelzőt használni, ami aztán rajtunk ragadt. Bevallom, végül nekünk is megtetszett, hiszen az álomvilág valóban találó a zenénkre, főleg azért, mert ha lehetőségünk van rá, akkor a koncerteken VJ-ét is szoktunk használni, ami még karakteresebbé, mesésebbé teszik a dalainkat. Minden fellépésünk egy érzelmi utazás mesevilággal fűtve.



Ki vagy mi szolgál inspirációul a dalszerzéshez?

Zenekarokat hallgatunk ad hoc jelleggel. Olykor rákattanok egy dalra, oda-vissza hallgatom, és ha egy taktus megtetszik, már kezdem is írni rá a dallamot és a szöveget.

Ha meg kellene fogalmazni, mitől nem rétegzene a tiétek, mit mondanál?

Dalainkban a verse és refrén alkotta keretes szerkezetre törekszünk. Hogy hány koncertet adunk, mekkora bevételt zsebelünk be, hány rádió játszik minket – nem elsődleges szempont számunkra.

https://www.youtube.com/watch?v=wqsDEf7WBa8

Mit tartasz az eddigi legfontosabb mérföldkőnek a zenekar életében?

Nagy mérföldkő volt a Cseh Tamás Program támogatásának elnyerése, hiszen önerőből valószínűleg sokkal hosszabb ideig tartott volna egy saját album elkészítése. Meghatározó pont volt életünkben a zenekar indulása is. Így visszatekintve önmagunkra, azt kell mondanom, meglehetősen kiforratlan zenekar voltunk. Kerestük a saját hangunkat és azt a stílust, amiben jól érezhetnénk magunkat. Mára úgy érzem, rátaláltunk önmagunkra, és én is profibban használom már az elektronikus kütyüket.

A saját hang és stílus megtalálásán túl szerinted mi a legnagyobb kihívás, amellyel egy kezdő zenekarnak manapság meg kell küzdenie?

Rádióba bekerülni az egyik legnehezebb dolog, főleg akkor, ha zenekarként nem mindenben felelsz meg a magyar rádiós igényeknek.

Mi kell a mai rádióknak?

Jól táncolható, boldog dalok, amelyeknek könnyű a szövegük, és lehetőleg magyar nyelven szólnak a közönséghez – ez azonban, amennyire én látom, némileg megnehezíti a külföld felé nyitást is. Mi tudatosan döntöttünk úgy, hogy inkább a nehezebb utat választjuk.

Új, The Dream című albumotokkal szeptember 10-én debütáltatok az A38 Hajón. Milyen számok kerültek a lemezre, milyen hangzásvilág jellemzi, és milyen látásmódokkal gazdagodott a korábbi EP-hez képest?

Mint említettem, az album a Cseh Tamás Program támogatásával valósulhatott meg – minimum öt számot kellett elkészíteni, ez volt az egyetlen kikötés. Úgy döntöttünk, hogy nem is akarjuk túlteljesíteni a tervet – nem lustaságból, inkább a minőségre törekedtünk. Cél volt, hogy számaink önmagukban is megállják a helyüket. A legtöbb pénzt nem a marketingbe vagy a videoklipekbe, hanem a tartalomba és a minőségi felvételekbe öltük.

Szerencsére ismét Schram Dáviddal dolgozhattunk – a Raindropsot is ő masterelte –, akinek munkája által olyan zenét és albumot készíthettünk, amilyet megálmodtunk, amely valóban a mi sajátságos zenei ízlésvilágunkat tükrözi.

Bizonyára volt koncepció a tartalommal kapcsolatban is, ami szerint összeállítottátok az albumot.

Koncepciót nem határoztunk meg, a dalok tartalmukban nem kapcsolódnak egymáshoz, hasonlóságuk a hangulatukban ragadható meg. Kiemelten nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a felvételeken minden hangszerünk élőben szólaljon meg. A basszusgitárt, a dobot és a gitárt egyenként vettük fel. Noha az elektronika nem annyira karakteres, mint az előző EP esetében volt, mégis különleges hangulattal fűszerezi a számainkat.

Milyen további szakmai terveitek vannak a jövőre nézve?

Nyáron nyertük meg az Éter Fesztivál különdíját: egy angol kiadóval kötött szerződés lehetőségét. Egy esetleges moszkvai fellépésről is folynak a tárgyalások, két koncertet adunk majd kint. Nem tervezünk nagyon előre, mindig az adott feladatra koncentrálunk maximálisan. Ha sikerül egy projektünk, akkor leülünk, és boldogan nyugtázzuk az eredményt, igaz, mostanában nincs sok időnk üldögélni.