© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Antik science fiction
Septicflesh: Titan
A görög underground keveseknek jelent bármit is, de a Septicflesh neve még a mainstream metal életbe is utat tört magának. 2008-as újjáalakulásuk óta sikeresebbek, mint előtte bármikor, amit nemcsak a hatásos image, hanem az igazán tartalmas, atmoszférikus death metal albumaik is megalapoznak, immár kilencedszer jelentkezve.
A 2008-ban öt év szünet után visszatért athéni Septicflesh igazi másodvirágzását éli eddigi legnagyobb sikerüket elérve mind albumaikkal, mind koncertjeikkel. Felkészültségükkel sosem volt probléma, lemezeik fényét pedig csak emeli, hogy a prágai filharmonikusokkal dolgoznak együtt immár hat éve minden felvétel alkalmával. A csapat három, kvázi eredeti tagjai (Fotis Benardo dobos 2003-ban, a feloszlás előtt került a zenekarba) a szokott módon osztották szét egymás között a Titan körüli kreatív feladatokat. Az Antoniou-testvérek idősebbje, Spiros (basszusgitár, ének) készítette újfent az album borítóját, amely stílusában az előd, a 2011-es The Great Mass hangulatát idézi, különféle, igen erős asszociációkat felvonultatva, mindenképpen a lázadás, valamiféle új rend felépítése köré csoportosítva azt – továbbra sem eltávolodva a zenekar alapirányultságától.
Az fiatalabb fivér, Christos (gitár) szintén sikeresen folytatja a death metal és a klasszikus zene összekapcsolását, hangulatában némileg hasonulva a már említett előző lemez világát, de távolabb is lépve attól. A horror-filmzene légkör továbbra is megmaradt, de a kórusok bátrabb alkalmazása néhány réteggel mélyebbre helyezi a lemez összhatását. Remek példa erre a címadó Titan és Prometheus számok, amelyek bármely új hullámos horror-akciófilm nagy „leszámolásjeleneteinek” lehetnének aláfestői. Külön dicséretet érdemelnek az apró, de hirtelen kiállások, mint amilyen az Order of Dracul középrészén található, megfűszerezve némi csembalóval, vagy a Prototype-ban hallható, hangviharból szinte csendbe átcsapó ütemeivel.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=iX5Y5vWMQ-o[/youtube]
Mindemellett az album egészére jellemző egy, a monumentalitás felé való törekvés, amely szintén sosem volt idegen a Septicflesh zenéjétől, mostanra azonban talán elérte a lehető legmagasabb szintet, ami elképzelhető e két egymástól talán távol eső műfaj házasításában. Ez mindenképpen igaz a mennyiségre: minden eddiginél sűrűbbre sikerült keverni azt a masszát, ami a zenekar zenéjét második korszakában jellemzi, ami némileg sajnos már a minőség rovására is ment. Világos, hogy Christos tökéletesen érti a zenei hatáskeltés eszközeit, nagyon jól tudja, hol érdemes elhelyezni némi szünetet (lásd az említett kiállások), vagy hol lehet a hallgatót tökéletes lehengerelni a metal erejével és a klasszikus zene magasságaival, de a 45. perc végére érve mindez egy áthatolhatatlan hang-falat eredményez. Összességében azt kell mondanom, hogy a lemez fárasztó. Ha egyesével akarom hallgatni a számokat, akkor viszont nem találok kiemelkedően rosszat közöttük. De együtt az egész mégis némileg a fogyaszthatatlan mennyiség kategóriájába esik.
A triász harmadik tagja, Sotiris Anunnaki V (Sotiris Vayenas, gitár, ének) sem változtatott a dalszövegek megírásakor a recepten. Az alapkoncepció antikvitás felé forduló allúziói a 2008-as visszatérő albumon tisztán jelentek meg, majd a The Great Mass erőteljes halálkultusza szintén beoltatott az ókorba, míg a Titan egyfajta science fiction tematikával öltözteti fel a dalok címeiben megjelenő motívumokat. Világosan sokat merít a paleoasztronautika néven ismert áltudományos mozgalom gondolataiból, kiváló tudományos-fantasztikus táptalajt biztosítva nem csak a Septicflesh zenéjének. A prométheuszi lázadás tematikája lengi át az egész albumot, sokszor könnyed játékot űzve egy-egy szó és a mögötte található jelentés kiforgatásával. Erre a legjobb példa a címadó Titan, amelytől a hallgató talán valamiféle görög mítoszfeldolgozást várna, de a dal valójában a Szaturnusz azonos nevű holdjáról szól.
Nem elfelejtve Fotis kiváló ritmusait, amelyeket az album dobsávjain hallhatunk, azt kell mondanom, hogy a Septicflesh kreatív triója sikeresen elkészítette pályafutása következő, mértanilag tökéletesen felépített munkáját. Ez a mértani színvonal azonban sajnos kicsit megfekszi az ember gyomrát. Hiába a komolyzenei világ legmerészebb zenekara (a prágai filharmonikusok többek között a norvég Dimmu Borgir és a svéd Therion munkatársai is voltak már hasonló zsánerben), a remekül összerakott dalok, a szépség és a szörnyeteg groteszk harmóniája, mégis nehéz megemészteni. Türelemmel kell hallgatni az albumot, vagy pedig számonként, egyesével. Végül teljesen beérik, de emiatt sajnos nem tökéletes. Úgy tűnik, az ötéves szünet utáni visszatérő lemez, a Communion bombasztikusságát nem tudják megismételni – nem baj, csúfosat még sosem buktak, ezután is bízhatnak bennük az igazán minőségi metal zene hívei.
Facebook-oldal itt.
Az fiatalabb fivér, Christos (gitár) szintén sikeresen folytatja a death metal és a klasszikus zene összekapcsolását, hangulatában némileg hasonulva a már említett előző lemez világát, de távolabb is lépve attól. A horror-filmzene légkör továbbra is megmaradt, de a kórusok bátrabb alkalmazása néhány réteggel mélyebbre helyezi a lemez összhatását. Remek példa erre a címadó Titan és Prometheus számok, amelyek bármely új hullámos horror-akciófilm nagy „leszámolásjeleneteinek” lehetnének aláfestői. Külön dicséretet érdemelnek az apró, de hirtelen kiállások, mint amilyen az Order of Dracul középrészén található, megfűszerezve némi csembalóval, vagy a Prototype-ban hallható, hangviharból szinte csendbe átcsapó ütemeivel.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=iX5Y5vWMQ-o[/youtube]
Mindemellett az album egészére jellemző egy, a monumentalitás felé való törekvés, amely szintén sosem volt idegen a Septicflesh zenéjétől, mostanra azonban talán elérte a lehető legmagasabb szintet, ami elképzelhető e két egymástól talán távol eső műfaj házasításában. Ez mindenképpen igaz a mennyiségre: minden eddiginél sűrűbbre sikerült keverni azt a masszát, ami a zenekar zenéjét második korszakában jellemzi, ami némileg sajnos már a minőség rovására is ment. Világos, hogy Christos tökéletesen érti a zenei hatáskeltés eszközeit, nagyon jól tudja, hol érdemes elhelyezni némi szünetet (lásd az említett kiállások), vagy hol lehet a hallgatót tökéletes lehengerelni a metal erejével és a klasszikus zene magasságaival, de a 45. perc végére érve mindez egy áthatolhatatlan hang-falat eredményez. Összességében azt kell mondanom, hogy a lemez fárasztó. Ha egyesével akarom hallgatni a számokat, akkor viszont nem találok kiemelkedően rosszat közöttük. De együtt az egész mégis némileg a fogyaszthatatlan mennyiség kategóriájába esik.
A triász harmadik tagja, Sotiris Anunnaki V (Sotiris Vayenas, gitár, ének) sem változtatott a dalszövegek megírásakor a recepten. Az alapkoncepció antikvitás felé forduló allúziói a 2008-as visszatérő albumon tisztán jelentek meg, majd a The Great Mass erőteljes halálkultusza szintén beoltatott az ókorba, míg a Titan egyfajta science fiction tematikával öltözteti fel a dalok címeiben megjelenő motívumokat. Világosan sokat merít a paleoasztronautika néven ismert áltudományos mozgalom gondolataiból, kiváló tudományos-fantasztikus táptalajt biztosítva nem csak a Septicflesh zenéjének. A prométheuszi lázadás tematikája lengi át az egész albumot, sokszor könnyed játékot űzve egy-egy szó és a mögötte található jelentés kiforgatásával. Erre a legjobb példa a címadó Titan, amelytől a hallgató talán valamiféle görög mítoszfeldolgozást várna, de a dal valójában a Szaturnusz azonos nevű holdjáról szól.
Nem elfelejtve Fotis kiváló ritmusait, amelyeket az album dobsávjain hallhatunk, azt kell mondanom, hogy a Septicflesh kreatív triója sikeresen elkészítette pályafutása következő, mértanilag tökéletesen felépített munkáját. Ez a mértani színvonal azonban sajnos kicsit megfekszi az ember gyomrát. Hiába a komolyzenei világ legmerészebb zenekara (a prágai filharmonikusok többek között a norvég Dimmu Borgir és a svéd Therion munkatársai is voltak már hasonló zsánerben), a remekül összerakott dalok, a szépség és a szörnyeteg groteszk harmóniája, mégis nehéz megemészteni. Türelemmel kell hallgatni az albumot, vagy pedig számonként, egyesével. Végül teljesen beérik, de emiatt sajnos nem tökéletes. Úgy tűnik, az ötéves szünet utáni visszatérő lemez, a Communion bombasztikusságát nem tudják megismételni – nem baj, csúfosat még sosem buktak, ezután is bízhatnak bennük az igazán minőségi metal zene hívei.
Facebook-oldal itt.
