„Az álom fala mögött”

Négy év hallgatás után térnek vissza új lemezzel Sopron doom/stoner mesterei, hogy újra igazi underground zenével szórakoztassák az arra fogékonyakat. A több mint tíz éve működő zenekar ötödik lemeze az eddigiekhez méltó minőségi zenét tartogat. A 41 percben előadott kilenc szám végre az általam is sokat hangoztatott arányos mennyiség, ami pont elegendő, nem túl rövid, és nem fullad unalomba sem. Minden részében látszik, hogy az elmúlt négy év nem pihenéssel telt. Mind a borító, mind a stúdiós munka mérnöki része a zenekar tagjainak kezében is volt, ami garantálja, hogy minden valóban őket tükrözi.



A Black Sabbath és H. P. Lovecraft világát is megidéző zenekarnévhez illően obskúrus a borító, amely az említett író rémeit idézi fel előttünk – inkább illik egy death metal banda albumához. De ha azt nézzük, hogy a Wall of Sleep szövegvilága gyakorta foglalkozik a lélek mélységeivel, akkor a fedőképen látható alak az emberi félelmek kivetüléseként is felfogható. Mindenesetre a doomos, lehangolt atmoszférához remekül illik.

A tökéletes hangzással készült lemez első három száma hihetetlen húzóerővel bír. Dögös szólók, nem túlnyújtott dalok, középtempós, szinte már sietős ritmusok váltják egymást, megalapozva az egész albumra jellemző kissé rockosabb hozzáállást. Füstös kocsmahangulatot árasztanak ezek a számok, akár melankóliában (Hey Annie), akár ugrándozós, szórakozós formában (No Quarter Given, Twelfth Night Flight) nyújtva azt. Igazi magyaros hangulat ez, ami tökéletesen felidézi a csak a hazai rockkocsmákban uralkodó felszabadult, de a mélyben erősen szomorkás világot. Mondhatni a Wall of Sleep stoneres/doomos zenéje afféle modern bluest épít lemezről lemezre.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=XtIyiHX7FlE[/youtube]

Ez kifejezetten igaz az olyan lassabb tételekre is, mint a Reborn in Daylight. A hátborzongató billentyűtámogatással készült szám igazi őrlő és „lehúzós” doom-tétel, ami a földre ránt magával, és oda is szegez. Bár csak dicsérem az említett számot, el kell mondanom róla, hogy az egyetlen az egész albumon, ami egy kicsit talán a kelleténél hosszabbra sikerült, enyhe izzadságszagot árasztva a záróakkordok során. Mind a könnyedebb, mind a nehezebb számok ugyanazt a lírai hangulatot kapják el, rávilágítva a szövegek pontos értelmezése nélkül is az élet nehézségeire. A hangzás arányossága a Burst into Flames című szám esetében domborodik ki legszebben, szinte thrashes reszelése, majd a ’70-es, ’80-as éveket idéző egészen rock’n’rollos folytatása során a gitárok és a basszusgitár egymástól jól elkülöníthető, de közös lüktetése finoman a retróval is megfűszerezi az albumot.



A hangszeres munkával az egész anyag során egyetlen pillanatig sincs probléma, a szólók remekül rétegzettek, a basszus és a dob csodás összhangja az album érzelmi magasságait és mélységeit kiválóan keretezik, egyedül az éneket érzem nyomokban gyengének. Itt-ott, mint például a tipikus temetői himnusznak is felfogható záró Dusk of Madness esetében mintegy megremeg az ének, amit inkább tűnik hatásvadásznak, mintsem érzelemdúsnak. Ettől eltekintve Cselényi Csaba teljesítménye is végig stabil, és ha nagyon akarom, akkor az előbb említett jelenségnek is lehet létjogosultsága ebben a műfajban.

Világos, hogy a Wall of Sleep a magyar stoner underground királya, és a trónról remélhetően sokáig nem fognak még lemondani. A sok ponton a láthatóból való kilépést megcélzó lemez folyamatosan tudatosítja velünk, hogy az ilyen „elszállások” csak ideiglenesek lehetnek, fájdalmasan visszarántva időről időre a valóságba. Értékes hallgatnivaló mind a zenekar, mind a zsáner rajongói számára, de a doom metalt megvetőknek is remek nyitány lehet a műfaj megszeretése felé.

.

A zenekar Facebook-oldala itt!



Következő koncert:
2015. január 25., Budapest, Dürer Kert